MELLÉKLET amely a következő dokumentumhoz kapcsolódik Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a Kormányzati Beszerzési Megállapodás módosításáról szóló jegyzőkönyv egyes rendelkezéseinek végrehajtására vonatkozó határozatok tekintetében az Európai Unió által a Kormányzati Beszerzési Bizottságban képviselendő álláspont meghatározásáról /* COM/2013/0142 final - NLE 2013/0077 */
INDOKOLÁS 1. HÁTTÉR A Kormányzati Beszerzési Megállapodás[1] (Agreement on Government
Procurement – GPA) jelenleg az egyetlen olyan jogilag kötelező erejű
megállapodás a WTO keretén belül, amely a kormányzati beszerzésekre vonatkozik.
Jelenlegi változatát 1994-ben, az uruguayi fordulóval párhuzamosan tárgyalták
meg, és 1996. január 1-jén lépett hatályba (a továbbiakban: az 1994. évi GPA). Az 1994. évi GPA részes felei: az Egyesült
Államok, az Európai Unió a 27 tagállam tekintetében, Hollandia Aruba tekintetében,
Hongkong (Kína), Izland, Izrael, Japán, Kanada, Korea, Liechtenstein, Norvégia,
Örményország, Svájc, Szingapúr, Tajvan. A GPA-t a Kormányzati Beszerzési
Bizottság (a továbbiakban: a bizottság) igazgatja. Az 1994. évi GPA 1994. évi elfogadása óta tárgyalásokra
vonatkozó kötelezettségvállalást tartalmaz a megállapodás szövege és hatálya
tekintetében (a XXIV. cikk (7) bekezdésének b) pontja). E célból 1999-ben
tárgyalások kezdődtek. Az Európai Unió nevében a tárgyalásokat a
Bizottság folytatta le. A Tanács a Kereskedelempolitikai Bizottságon keresztül
szóban és írásban rendszeresen tájékoztatást kapott a tárgyalások állásáról.
Emellett a Genfben tartott egyes tárgyalási ülésszakok előtt koordinációs
megbeszélésekre került sor a tagállamokkal. Az INTA Bizottság rendszeresen,
írásban tájékoztatta az Európai Parlamentet. A tárgyaló felek 2012. március 30-án
határozatot fogadtak el a tárgyalások eredményeiről (a továbbiakban: a
tárgyalások eredményeiről szóló határozat), amellyel elfogadták a
tárgyalási eredmények elemeit. Ezek a következők: i. a Kormányzati
Beszerzési Megállapodás módosításáról szóló jegyzőkönyv (a továbbiakban: a
jegyzőkönyv) és ii. a bizottság hét határozata (a továbbiakban: a
határozatok). A tárgyalások eredményeiről szóló határozattal a GPA részes felei
elfogadták a jegyzőkönyvet és előterjesztették azt elfogadásra az
1994. évi GPA részes felei számára. A jegyzőkönyv az 1994. évi GPA azon
felei vonatkozásában, amelyek letétbe helyezték annak elfogadó okiratát, az azt
követő 30. napon lép hatályba, hogy az 1994. évi GPA feleinek kétharmada
letétbe helyezte az elfogadó okiratot. Emellett a tárgyalások
eredményeiről szóló határozat felsorolja a bizottság jövőbeli
munkaprogramjait létrehozó és a megállapodás XIX. és XXII. cikke szerinti
értesítési előírásokat részletező bizottsági határozatokat. A határozatok a tárgyalási csomag részét
képezik, és tükrözik a GPA feleinek azon kötelezettségvállalását, hogy a
jegyzőkönyv hatálybalépésekor megkezdik a módosított GPA egyes
rendelkezéseinek végrehajtását. A határozatok tartalmára tekintettel azokat
nem volt indokolt magába a jegyzőkönyvbe foglalni, és ezáltal ugyanazon
módosítási eljárások tárgyává tenni. A jegyzőkönyv rendelkezéseinek
hatálybalépését megelőzően nem volt lehetséges továbbá a határozatok
elfogadása, mivel azok a jegyzőkönyv rendelkezéseit hajtják végre. Ezért a
GPA felei megállapodtak a határozatok tartalmáról, mely határozatokat a
bizottságnak a jegyzőkönyv hatálybalépését követő első ülésén
kell hatályba léptetni, amikor a bizottság határozatot fogad el, amelyben
megerősíti az arra vonatkozó politikai kötelezettségvállalást, hogy a
határozatokat a jegyzőkönyv hatálybalépésének napján elfogadják. A jegyzőkönyv és a határozatok egyaránt a
2012 márciusában elfogadott megállapodás tárgyát képezik, így a GPA-módosítás
Unió általi ratifikálásának céljából ugyanahhoz a csomaghoz tartoznak. Mivel az
Uniónak képviselnie kell a határozatokra vonatkozó álláspontját a bizottságnak
a jegyzőkönyv hatálybalépését követő első ülésén, a határozatok
a jegyzőkönyvre vonatkozótól eltérő belső döntéshozatali eljárás
hatálya alá tartoznak. Ezért a jegyzőkönyv megkötésére vonatkozó
határozaton kívül a határozatok tekintetében külön tanácsi határozatra van
szükség. Amennyiben a Tanács az Európai Parlament egyetértését
követően határozatot hoz a Kormányzati Beszerzési Megállapodás
módosításáról szóló jegyzőkönyvnek az Európai Unió nevében történő
megkötéséről, az Uniónak készen kell állnia arra, hogy képviselje
álláspontját a bizottságon belül a határozatok tekintetében. 2. A TÁRGYALÁSOK EREDMÉNYE Az elfogadandó
határozatok a következők: i. a Kormányzati
Beszerzési Bizottság határozata a megállapodás XIX. és XXII. cikke szerinti
értesítési előírásokról: célja az értesítési követelmények
egyszerűsítése a felek által törvényeik és rendeleteik, valamint
szervezeteik jegyzékének módosításakor benyújtott értesítések szabályainak
egyértelművé tétele révén. ii. a Kormányzati
Beszerzési Bizottság határozata a munkaprogramok elfogadásáról: azonosít néhány
konkrét munkaprogramot, melyek esetében a felek kötelezettséget vállalnak arra,
hogy a jövőben azokon dolgozni fognak. iii. a Kormányzati
Beszerzési Bizottság határozata a kkv-kre vonatkozó munkaprogramról: célja,
hogy megkönnyítse a kkv-k részvételét a kormányzati beszerzésekben,
megakadályozza a kkv-k szempontjából hátrányos megkülönböztetéssel járó
intézkedéseket és növelje az átláthatóságot. iv. a Kormányzati
Beszerzési Bizottság határozata a statisztikai adatok gyűjtésére és
jelentésére vonatkozó munkaprogramról: célja a statisztikai adatok
gyűjtésére vonatkozó kötelezettségeknek való megfelelés megkönnyítése. v. a Kormányzati
Beszerzési Bizottság határozata a fenntartható beszerzésre vonatkozó
munkaprogramról: célja annak biztosítása, hogy a fenntartható beszerzési politikák
összeegyeztethetők legyenek a megkülönböztetésmentesség és az átláthatóság
elveivel. vi. a Kormányzati
Beszerzési Bizottság határozata a felek mellékleteiben szereplő
kizárásokra és korlátozásokra vonatkozó munkaprogramról: célja, hogy fokozatosan
csökkentse a felek által mellékleteikben előirányzott kizárásokat és
korlátozásokat. vii. határozat a
biztonsági szabványokra vonatkozó munkaprogramról: célja annak biztosítása,
hogy a közbiztonsággal kapcsolatos intézkedéseket olyan módon alkalmazzák, hogy
az ne jelentsen önkényes vagy indokolatlan megkülönböztetést vagy rejtett
korlátozást. Mivel a határozatok
megkönnyítik a GPA elveinek végrehajtását és hozzájárulnak a diszkriminatív
gyakorlat megszüntetéséhez, elfogadásuk kedvező feltételeket teremt a
kormányzati beszerzések további megnyitásához. 2013/0077 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a Kormányzati Beszerzési Megállapodás
módosításáról szóló jegyzőkönyv egyes rendelkezéseinek végrehajtására
vonatkozó határozatok tekintetében az Európai Unió által a Kormányzati
Beszerzési Bizottságban képviselendő álláspont meghatározásáról AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA, tekintettel az Európai Unió
működéséről szóló szerződésre és különösen annak 207. cikke (4)
bekezdésének első albekezdésére, összefüggésben 218. cikke (9)
bekezdésével, tekintettel az Európai Bizottság javaslatára, mivel: (1) A Kormányzati Beszerzési
Megállapodás XXIV. cikke (7) bekezdésének b) pontjába foglalt
kötelezettségvállalás alapján 1999 januárjában megkezdődtek a tárgyalások
a WTO Kormányzati Beszerzési Megállapodásának módosításáról. (2) A tárgyalásokat a Bizottság folytatta
le az Európai Unió működéséről szóló szerződés 207. cikke
értelmében létrehozott bizottsággal konzultálva. (3) A tárgyalások során a
tárgyaló felek 2012. március 30-án megállapodtak a Kormányzati Beszerzési
Megállapodás módosításáról szóló jegyzőkönyvről (a továbbiakban: a
jegyzőkönyv), valamint a Kormányzati Beszerzési Bizottság által
elfogadandó hét határozatról, amelyekkel a jegyzőkönyv hatálybalépése után
haladéktalanul megkezdődik a jegyzőkönyv egyes rendelkezéseinek
végrehajtása. Ezek a határozatok a következők: i. a Kormányzati Beszerzési
Bizottság határozata a megállapodás XIX. és XXII. cikke szerinti értesítési előírásokról;
ii. a Kormányzati Beszerzési Bizottság határozata a munkaprogramok
elfogadásáról; iii. a Kormányzati Beszerzési Bizottság határozata a kkv-kre
vonatkozó munkaprogramról; iv. a Kormányzati Beszerzési Bizottság határozata a
statisztikai adatok gyűjtésére és jelentésére vonatkozó munkaprogramról; v.
a Kormányzati Beszerzési Bizottság határozata a fenntartható beszerzésre
vonatkozó munkaprogramról; vi. a Kormányzati Beszerzési Bizottság határozata a
felek mellékleteiben szereplő kizárásokra és korlátozásokra vonatkozó
munkaprogramról; vii. határozat a biztonsági szabványokra vonatkozó
munkaprogramról; (a továbbiakban: a határozatok). (4) A 2012. március 30-án
létrejött megállapodást a Kormányzati Beszerzési Bizottságnak a
jegyzőkönyv hatálybalépését követő első ülésén kell hatályba
léptetni. Ezen az ülésen a Kormányzati Beszerzési Bizottság határozatot hoz,
amelyben megerősíti a hét határozat elfogadását, valamint azt, hogy a
határozatok a jegyzőkönyv hatálybalépésének időpontjában válnak
hatályossá. (5) Mivel a határozatok
megkönnyítik a módosított Kormányzati Beszerzési Megállapodás elveinek
végrehajtását és hozzájárulnak a diszkriminatív gyakorlat megszüntetéséhez, a
határozatok elfogadása lehetővé teszi a kormányzati beszerzések további
megnyitását. (6) Ezért indokolt megállapítani
a határozatok tekintetében az Európai Unió nevében eljáró Bizottság által a
Kormányzati Beszerzési Bizottságban képviselendő álláspontot, ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT: 1. cikk Az Európai Unió által a Kormányzati Beszerzési
Bizottságban képviselendő álláspont a következők elfogadásának
megerősítése: i. a Kormányzati Beszerzési Bizottság határozata a
megállapodás XIX. és XXII. cikke szerinti értesítési előírásokról; ii. a
Kormányzati Beszerzési Bizottság határozata a munkaprogramok elfogadásáról;
iii. a Kormányzati Beszerzési Bizottság határozata a kkv-kre vonatkozó
munkaprogramról; iv. a Kormányzati Beszerzési Bizottság határozata a
statisztikai adatok gyűjtésére és jelentésére vonatkozó munkaprogramról;
v. a Kormányzati Beszerzési Bizottság határozata a fenntartható beszerzésre
vonatkozó munkaprogramról; vi. a Kormányzati Beszerzési Bizottság határozata a
felek mellékleteiben szereplő kizárásokra és korlátozásokra vonatkozó
munkaprogramról; vii. határozat a biztonsági szabványokra vonatkozó
munkaprogramról; valamint megegyezés arról, hogy a határozatok a Kormányzati
Beszerzési Megállapodás módosításáról szóló jegyzőkönyv hatálybalépésének
időpontjában válnak hatályossá. Ezt az álláspontot a Bizottság fejti ki. A határozatok szövegét csatolták ehhez a
határozathoz. 2. cikk Ez a határozat az elfogadásának napján lép
hatályba. Kelt Brüsszelben, -án/-én. a
Tanács részéről az
elnök [1] Hivatalos Lap C 256., 1996.9.3.,
1.o. MELLÉKLET A. melléklet a
Kormányzati Beszerzési Bizottság határozata a Megállapodás XIX. és XXII. cikke
szerinti értesítési előírásokról 2 B. melléklet a
Kormányzati Beszerzési Bizottság határozata a munkaprogramok elfogadásáról 4 C. melléklet a
Kormányzati Beszerzési Bizottság határozata a kkv-kre vonatkozó munkaprogramról 5 D. melléklet a
Kormányzati Beszerzési Bizottság határozata a statisztikai adatok
gyűjtésére és jelentésére vonatkozó munkaprogramról 8 E. melléklet a
Kormányzati Beszerzési Bizottság határozata a fenntartható beszerzésre
vonatkozó munkaprogramról 10 F. melléklet a
Kormányzati Beszerzési Bizottság határozata a Felek mellékleteiben
szereplő kizárásokra és korlátozásokra vonatkozó munkaprogramról 11 G. melléklet a
Kormányzati Beszerzési Bizottság határozata a nemzetközi beszerzések során
alkalmazandó biztonsági szabványokra vonatkozó munkaprogramról 13
A. melléklet
a Kormányzati Beszerzési Bizottság határozata a Megállapodás XIX. és XXII.
cikke szerinti értesítési előírásokról
2012.
március 30-i határozat A Kormányzati Beszerzési Bizottság: Figyelembe véve az e Megállapodáshoz
kapcsolódó törvények és rendeletek, valamint azok módosításai e Megállapodás
XXII. cikke (5) bekezdésében előírt átláthatóságának jelentőségét; Figyelembe véve továbbá annak
jelentőségét, hogy a Feleknek az e Megállapodás I. függelékéhez csatolt
mellékletei hatálya alá tartozó szervezetekről pontos lista legyen vezetve
a Megállapodás XIX. cikkével összhangban; Elismerve, hogy a Felek kihívásokkal
szembesülnek azzal kapcsolatban, hogy megfelelő időben
előterjesszék az e Megállapodáshoz kapcsolódó törvényeik és rendeleteik
módosításairól szóló értesítéseket a bizottság számára, ahogy azt a
Megállapodás XXII. cikkének (5) bekezdése előírja, valamint hogy
benyújtsák az I. függelékhez csatolt mellékleteik javasolt helyesbítéseit,
ahogy azt a Megállapodás XIX. cikkének (1) bekezdése előírja; Figyelembe véve, hogy a Megállapodás XIX.
cikkének rendelkezései különbséget tesznek az olyan javasolt
helyesbítésekről szóló értesítések között, amelyek nem módosítják a
Megállapodásban közösen megállapított alkalmazási kört, és az I. függelékhez
csatolt mellékletek egyéb fajta javasolt módosításai között; Felismerve, hogy a technológiai változások
lehetővé tették számos Fél számára, hogy elektronikus úton adjanak
tájékoztatást kormányzati beszerzési szabályaikról, és értesítsék a Feleket e
szabályozás módosításairól; A következőképpen határoz: A törvények és rendeletek módosításáról szóló éves értesítések 1. Amennyiben
valamelyik Fél hivatalosan kijelölt elektronikus médiát tart fenn, amelyen
linkek találhatók az e Megállapodáshoz kapcsolódó hatályos törvényeihez és
rendeleteihez, törvényei és rendeletei elérhetők a WTO egy hivatalos
nyelvén, és az ilyen média szerepel a II. függelékben, akkor a Fél a XXII. cikk
(5) bekezdésében szereplő előírást azáltal teljesítheti, hogy évente,
az év végén értesíti a bizottságot minden módosításról, kivéve, ha a módosítás
lényegi, vagyis érintheti a Fél e Megállapodás szerinti kötelezettségeit; ilyen
esetben az értesítést haladéktalanul meg kell tenni. 2. A Felek
egy adott Fél éves értesítését a bizottság következő évi első
informális ülésén megvitathatják. A Felek e Megállapodás I. függelékéhez csatolt mellékleteinek javasolt
helyesbítései 3. A Fél e
Megállapodás I. függelékéhez csatolt mellékleteinek következő módosításait
a Megállapodás XIX. cikke szerinti helyesbítésnek kell tekinteni: a) egy szervezet
nevében történt változás; b) az egy
mellékletben szereplő két vagy több szervezet egyesülése; és c) az egy
mellékletben szereplő szervezet szétválása egy vagy több szervezetre,
amelyek mindegyikét felveszik az ugyanazon mellékletben szereplő
szervezetek közé. 4. A
valamely Fél által az I. függelékhez csatolt mellékletek 3. pont hatálya alá
tartozó javasolt helyesbítése esetén a Fél kétévente értesíti a bizottságot
attól kezdődően, hogy a fennálló (1994. évi) Megállapodás
módosításáról szóló jegyzőkönyv hatályba lépett. 5. A
javasolt helyesbítésről szóló értesítés Felek közötti köröztetésének
időpontjától számított 45 napon belül bármely Fél értesítheti a
bizottságot a javasolt helyesbítéssel szembeni kifogásáról. A XIX. cikk (2)
bekezdésével összhangban, amennyiben a Fél kifogást terjeszt elő, meg kell
jelölnie a kifogás indokait, beleértve annak okait, hogy miért véli úgy, hogy a
javasolt helyesbítés érintheti a Megállapodásban szereplő, kölcsönös megállapodás
tárgyát képező alkalmazási kört, és így a javasolt helyesbítés miért nem
esik a 3. pont hatálya alá. Amennyiben írásbeli kifogást nem terjesztenek
elő, a javasolt helyesbítés az értesítés Felek közötti köröztetésének
időpontjától számított 45 nap elteltével hatályba lép, a XIX. cikk (5)
bekezdésének a) pontjával összhangban. 6. E
határozat elfogadásától számított négy év múlva a Felek felülvizsgálják annak
működését és eredményességét, valamint megteszik a szükséges
kiigazításokat.
B.
melléklet
a Kormányzati Beszerzési Bizottság határozata a munkaprogramok elfogadásáról
2012. március 30-i határozat A
Kormányzati Beszerzési Bizottság: Tudomásul véve, hogy a XXII. cikk (8)
bekezdésének b) pontja szerint a bizottság olyan további munkaprogramokat
felsoroló határozatot fogadhat el, amelyeket a bizottság a jelen Megállapodás
végrehajtásának és a XXII. cikk (7) bekezdése szerinti tárgyalások
előmozdításának érdekében vállal; A
következőképpen határoz: 1. Azon munkaprogramok listája,
amelyeken a bizottság a jövőben dolgozni fog, az alábbi munkaprogramokkal
egészül ki: a) a köz- és magánszféra közötti partnerségek igénybevételének,
átláthatóságának és jogi szabályozásának, valamint a Megállapodás hatálya alá
tartozó beszerzésekkel fennálló viszonyának felülvizsgálata; b) az áruk és szolgáltatások közös nómenklatúrája
kifejlesztésének előnyei és hátrányai; és c) a szabványosított értesítések kifejlesztésének előnyei
és hátrányai. 2. A bizottság e munkaprogramok
alkalmazási körét és ütemezését későbbi időpontban alakítja ki. 3. A bizottság rendszeresen
felülvizsgálja a programok listáját és elvégzi a szükséges kiigazításokat.
C.
melléklet
a Kormányzati Beszerzési Bizottság határozata a KKV-kre vonatkozó
munkaprogramról
2012. március 30-i határozat A Kormányzati
Beszerzési Bizottság: Tudomásul véve, hogy a Kormányzati Beszerzési Megállapodás (a továbbiakban:
Megállapodás) XXII. cikke (8) bekezdésének a) pontja szerint a Felek
munkaprogramokat – többek között a kis- és középvállalkozásokra (kkv-kre)
vonatkozó munkaprogramot – fogadnak el, és e programokat rendszeresen
felülvizsgálják; Felismerve a kkv-k kormányzati beszerzésekben való részvétele
előmozdításának fontosságát; és Felismerve, hogy a Felek a XXII. cikk (6) bekezdésében abban állapodtak meg, hogy
törekednek arra, hogy elkerüljék a nyílt beszerzést torzító, hátrányos
megkülönböztetéssel járó intézkedések bevezetését vagy fenntartását; A
következőkben az alábbi munkaprogramot fogadja el
a kkv-k tekintetében: 1. A kkv-kre vonatkozó munkaprogram
kezdeményezése: A bizottságnak a fennálló (1994. évi) Kormányzati
Beszerzési Megállapodás módosításáról szóló jegyzőkönyv hatálybalépését követő
első ülésén a bizottság a kkv-kre vonatkozó munkaprogramot kezdeményez. A
bizottság felülvizsgálja azokat a kkv-kre vonatkozó intézkedéseket és
politikákat, amelyeket a Felek annak érdekében alkalmaznak, hogy segítsék,
előmozdítsák, ösztönözzék vagy megkönnyítsék a kkv-k részvételét a
kormányzati beszerzésekben, és jelentést készít a felülvizsgálat
eredményeiről. 2. A kkv-kra vonatkozó hátrányos
megkülönböztetéssel járó intézkedések elkerülése: A Felek tartózkodnak
attól, hogy olyan, hátrányos megkülönböztetéssel járó intézkedéseket vezessenek
be, amelyek kizárólag a belföldi kkv-ket részesítik előnyben, és arra
ösztönzik a csatlakozó Feleket, hogy azok ne vezessenek be ilyen intézkedéseket
és politikákat. 3. Átláthatósági program és kkv-kről készített felmérés 3.1 Átláthatósági program A fennálló (1994.
évi) Megállapodás módosításáról szóló jegyzőkönyv hatálybalépésekor azok a
Felek, amelyek I. függelékükben sajátos rendelkezéseket tartanak fenn a kkv-k
tekintetében, beleértve a fenntartott piacokat, értesítik a bizottságot az
ilyen intézkedésekről és politikákról. Az értesítésnek tartalmaznia kell
az intézkedések és politikák részletes leírását, azok releváns jogi
szabályozását, valamint működésüket, és az ilyen intézkedések tárgyát képező
beszerzés értékét. Emellett az ilyen Felek a Megállapodás XXII. cikke (5)
bekezdésével összhangban értesítik a bizottságot az ilyen intézkedések és
politikák minden lényeges módosításáról. 3.2 Kkv-kről készített felmérés a) A bizottság felmérést végez a Felek körében egy olyan
kérdőív révén, amellyel tájékoztatást kér azokról az intézkedésekről
és politikákról, amelyeket a Felek annak érdekében alkalmaznak, hogy segítsék,
előmozdítsák, ösztönözzék vagy megkönnyítsék a kkv-k részvételét a kormányzati
beszerzésekben. A kérdőív a következők tekintetében kér tájékoztatást
az egyes Felektől: i. a Fél által alkalmazott intézkedések és politikák leírása,
beleértve az intézkedések és politikák gazdasági, szociális és egyéb céljait,
valamint azok igazgatásának módját; ii. a Fél által alkalmazott kkv-meghatározás; iii. az, hogy a Fél milyen mértékben rendelkezik szakosodott
ügynökségekkel vagy intézményekkel a kkv-k kormányzati beszerzés tekintetében
való segítése céljából; iv. a kormányzati beszerzésekben való részvétel szintje a
kkv-knek odaítélt szerződések értéke és száma szempontjából egyaránt; v. a kkv-k alvállalkozóként való igénybevételére irányuló
intézkedések és politikák leírása, beleértve az alvállalkozásba adás céljait,
garanciáit és ösztönzőit; vi. a kkv-k (más nagy vagy kis ajánlattevőkkel) közös
ajánlattételben való részvételének előmozdítása; vii. a kkv-k kormányzati beszerzésben való részvételi
lehetőségeinek biztosítására koncentráló intézkedések és politikák (mint a
fokozott átláthatóság és a kormányzati beszerzési információk kkv-k számára
való elérhetősége; az ajánlattételben való részvétel feltételeinek
egyszerűsítése; a szerződések méretének csökkentése; az
áruértékesítés és szolgáltatásnyújtás teljesítéséért járó ellenszolgáltatás
kellő időben való megfizetésének biztosítása); és viii. a kkv-k innovációjának ösztönzését célzó kormányzati
beszerzési intézkedések és politikák alkalmazása. b) A WTO
Titkárságának összeállítása a kkv-kről készített felmérésről: A WTO
Titkársága határidőt állapít meg arra, hogy valamennyi Fél megküldje a kérdőívre
adott válaszokat a WTO Titkárságának. A válaszok beérkezését követően a
Titkárság összeállítást készít a válaszokból, és a válaszokat, valamint az
összeállítást megküldi a Feleknek. A Titkárság mellékeli azon Felek listáját,
amelyektől nem érkezett válasz. c) A Felek között a kkv-kre vonatkozó kérdőívekre adott
válasz kapcsán folytatott információcsere: A WTO Titkársága által készített
dokumentum alapján a bizottság határidőt állapít meg kérdések feltevésére,
a további információkérésekre, valamint a többi Fél által adott válaszokra tett
észrevételekre. 4. A kkv-kről készített felmérés eredményeinek
értékelése és a végeredmény végrehajtása 4.1 A kkv-kről készített felmérés eredményeinek
értékelése A bizottság
megjelöli a Felek azon intézkedéseit és politikáit, amelyeket bevált
gyakorlatoknak tart a kkv-k kormányzati beszerzésben való részvételének
előmozdítása és megkönnyítése terén, és jelentést készít, amely
tartalmazza az intézkedésekre és politikákra vonatkozó bevált gyakorlatokat,
valamint a többi intézkedés listáját. 4.2 A kkv-kről készített felmérés végeredményének
végrehajtása a) A Felek elősegítik a felmérés értékelésében megjelölt
bevált gyakorlatok elfogadását annak érdekében, hogy ösztönözzék és
megkönnyítsék a Felek kkv-inek részvételét a kormányzati beszerzésekben. b) A bizottság az egyéb intézkedéseket fenntartó Feleket arra
ösztönzi, hogy a hatályon kívül helyezés vagy a többi Fél kkv-i esetében
történő alkalmazás értékelése céljából vizsgálják felül ezeket az
intézkedéseket. E Felek tájékoztatják a bizottságot a felülvizsgálat
eredményéről. c) Az egyéb intézkedéseket fenntartó Felek az ilyen
intézkedések hatálya alá tartozó beszerzések értékét feltüntetik az általuk a
Megállapodás XVI. cikkének (4) bekezdése alapján a bizottság számára benyújtott
statisztikákban. d) A Felek kérhetik az ilyen egyéb rendelkezések felvételét a
Megállapodás XXII. cikkének (7) bekezdése szerinti jövőbeli tárgyalások
körébe, és ezeket a kéréseket az ilyen intézkedéseket fenntartó Fél pozitív
szellemben mérlegeli. 5. Felülvizsgálat A fennálló (1994.
évi) Kormányzati Beszerzési Megállapodás módosításáról szóló jegyzőkönyv
hatálybalépését követő két év elteltével a bizottság felülvizsgálja a
bevált gyakorlatok hatását a Felek kkv-inek kormányzati beszerzésben való
részvétele kiszélesítését illetően, és megvizsgálja, hogy milyen egyéb
gyakorlatok mozdíthatják még elő a kkv-k részvételét. Emellett figyelembe
veheti a többi Fél kkv-inak az egyéb intézkedéseket fenntartó Felek kormányzati
beszerzéseiben való részvételére vonatkozó ilyen intézkedések hatását is.
D. melléklet
a Kormányzati Beszerzési Bizottság határozata a statisztikai adatok
gyűjtésére és jelentésére vonatkozó munkaprogramról
2012. március 30-i határozat A Kormányzati
Beszerzési Bizottság: Tudomásul
véve, hogy a Kormányzati Beszerzési Megállapodás (a
továbbiakban: Megállapodás) XXII. cikke (8) bekezdésének a) pontja szerint a
Felek munkaprogramokat – többek között a statisztikai adatok gyűjtésére és
bejelentésére vonatkozó munkaprogramot – fogadnak el, és e programokat
rendszeresen felülvizsgálják; Figyelembe
véve a statisztikai adatok e Megállapodás XVI. cikke
(4) bekezdésében előírt gyűjtésének és jelentésének a
jelentőségét a Megállapodás hatálya alá tartozó beszerzések
átláthatóságának biztosítása szempontjából; Figyelembe
véve, hogy az azt bemutató statisztikai adatok, hogy a
Felek milyen mértékben szereznek be a Megállapodás hatálya alá tartozó árukat
és szolgáltatásokat a Megállapodás más Feleitől, fontos eszközt
jelenthetnek a többi WTO-tag arra való ösztönzésében, hogy csatlakozzanak a
Megállapodáshoz; Elismerve azokat az átfogó kihívásokat, amelyekkel a Megállapodás Felei a
kormányzati beszerzések terén történő adatgyűjtés, és különösen az
általuk a Megállapodásnak megfelelően beszerzett áruk és szolgáltatások
származási országának meghatározása kapcsán szembesülnek; Elismerve, hogy a Felek eltérő módszereket használnak statisztikai adataik
gyűjtése során annak érdekében, hogy megfeleljenek a Megállapodás XVI.
cikke (4) bekezdésében szereplő jelentéstételi előírásoknak, és
eltérő módszereket használhatnak a központi kormányzati szervek és
központi szint alatti kormányzati szervek adatainak gyűjtése során; A
következőkben az alábbi munkaprogramot fogadja el
a statisztikai adatok gyűjtése és jelentése tekintetében: 1. A statisztikai adatok
gyűjtésére és jelentésére vonatkozó munkaprogram kezdeményezése: A
bizottságnak a fennálló (1994. évi) Kormányzati Beszerzési Megállapodás
módosításáról szóló jegyzőkönyv hatálybalépését követő első
ülésén a bizottság a statisztikai adatok gyűjtésére és jelentésére
vonatkozó munkaprogramot kezdeményez. A bizottság felülvizsgálja a statisztikai
adatok Felek általi gyűjtését és jelentését, megvizsgálja az azok
harmonizálására fennálló lehetőségeket, és jelentést készít az
eredményekről. 2. A Felek általi adatszolgáltatás:
A bizottság megállapodik egy időpontban, amelyre valamennyi Fél benyújtja
a bizottság számára a Megállapodás hatálya alá tartozó beszerzésekre vonatkozó
statisztikai adatokkal kapcsolatosan a következő információkat: a) az általa a statisztikai adatok gyűjtése, értékelése és
jelentése céljából alkalmazott módszerek leírása, a Megállapodás szerinti
küszöbértékek alatt és felett, valamint a kkv-kra vonatkozó munkaprogram 4.2. c)
pontjának leírt beszerzések tekintetében, beleértve azt is, hogy a Megállapodás
hatálya alá tartozó beszerzésekre vonatkozó adatokat az odaítélt
szerződések teljes értékére vagy egy adott időszakban a beszerzésekre
költött összes kiadásra alapozza-e; b) a Fél által gyűjtött statisztikai adatokban szerepel-e
a beszerzett áruk vagy szolgáltatások származási országa, és amennyiben igen, a
származási ország meghatározásának vagy becslésének módja, valamint a
származási országgal kapcsolatos adatgyűjtés technikai akadályai; c) a statisztikai jelentésekben használt besorolások
bemutatása; és d) az adatforrások leírása. 3. Összeállítás a szolgáltatott
adatokból: A Titkárság összeállítást készít a szolgáltatott adatokból, és a
szolgáltatott adatokat, valamint az összeállítást megküldi a Feleknek. A
Titkárság mellékeli azon Felek listáját, amelyek nem szolgáltattak adatot. 4. Ajánlások: A bizottság
felülvizsgálja a Felek által szolgáltatott adatokat és ajánlást tesz a
következőkről: a) szükséges-e, hogy a Felek közös módszert fogadjanak el a
statisztikai adatok gyűjtésére; b) képesek-e a Felek szabványosítani a bizottság számára
jelentett statisztikai adatokkal kapcsolatos besorolást; c) a Megállapodás hatálya alá tartozó áruk és szolgáltatások
származási országaival kapcsolatos adatok gyűjtését előmozdító
eszközök; és d) egyéb, bármely Fél által felvetett, a kormányzati beszerzési
adatok jelentésével kapcsolatos technikai kérdések. 5. A bizottság szükség esetén
ajánlásokat tesz a következő kérdésekkel kapcsolatban: a) a statisztikai jelentéstétel esetleges harmonizációja annak
érdekében, hogy a WTO éves jelentése kiterjedjen a kormányzati beszerzési
statisztikákra; b) a Titkárság statisztikai jelentéstétellel kapcsolatos
technikai segítségnyújtása az olyan WTO-tagok számára, amelyek Megállapodáshoz
való csatlakozása folyamatban van; és c) az annak biztosítását szolgáló eszközök, hogy a
Megállapodáshoz csatlakozó WTO-tagok megfelelő eszközökkel rendelkezzenek
a statisztikai adatok gyűjtésével és jelentésével kapcsolatos
előírások teljesítéséhez. 6. Az adatok elemzése: A
bizottság megvizsgálja, hogy a Felek által a Titkársághoz évente benyújtott
statisztikai adatok miként hasznosíthatók annak további elemzéséhez, hogy
mekkora gazdasági jelentőséggel bír a Megállapodás, és ezen belül a
küszöbértékek milyen hatással vannak a Megállapodás céljainak teljesítésére.
E.
melléklet
a Kormányzati Beszerzési Bizottság határozata a fenntartható beszerzésre
vonatkozó munkaprogramról
2012. március 30-i határozat A Kormányzati
Beszerzési Bizottság: Tudomásul véve, hogy a Kormányzati Beszerzési Megállapodás (a továbbiakban:
Megállapodás) XXII. cikke (8) bekezdésének a) pontja szerint a Felek
munkaprogramokat – többek között a fenntartható beszerzésre vonatkozó
munkaprogramot – fogadnak el, és e programokat rendszeresen felülvizsgálják; Felismerve, hogy több Fél alakított ki országos és országos szint alatti
fenntartható beszerzési politikákat; Megerősítve annak jelentőségét, hogy valamennyi beszerzésre a
megkülönböztetésmentesség és átláthatóság Megállapodásban szereplő
elveivel összhangban kerüljön sor; A
következőkben az alábbi munkaprogramot fogadja el
a fenntartható beszerzés tekintetében: 1. A fenntartható beszerzésre vonatkozó
munkaprogram kezdeményezése: A bizottságnak a fennálló
(1994. évi) Kormányzati Beszerzési Megállapodás módosításáról szóló
jegyzőkönyv hatálybalépését követő első ülésén a bizottság
fenntartható beszerzésre vonatkozó munkaprogramot kezdeményez. 2. A munkaprogram keretében
megvizsgálják az alábbiakra kiterjedő témákat: a) a fenntartható beszerzés céljai; b) azok a módszerek, amelyek révén a fenntartható beszerzés
fogalma integrálható az országos és országos szint alatti beszerzési
politikákba; c) azok a módszerek, amelyek révén a fenntartható beszerzés a
legjobb érték/ár arány elvével összhangban gyakorolható; és d) azok a módszerek, amelyek révén a fenntartható beszerzés a
Felek nemzetközi kereskedelmi kötelezettségeinek megfelelő módon
gyakorolható. 3. A bizottság megjelöli azokat az
intézkedéseket és politikákat, amelyeket fenntartható beszerzésnek tekint, és
amelyek összhangban vannak a legjobb érték/ár arány elvével és a Felek
nemzetközi kereskedelmi kötelezettségeivel, és jelentést készít az
intézkedésekre és politikákra vonatkozó bevált gyakorlatokról.
F.
melléklet
a Kormányzati Beszerzési Bizottság határozata a Felek mellékleteiben
szereplő kizárásokra és korlátozásokra vonatkozó munkaprogramról
2012. március 30-i határozat A Kormányzati
Beszerzési Bizottság: Tudomásul véve, hogy a Kormányzati Beszerzési Megállapodás (a továbbiakban:
Megállapodás) XXII. cikke (8) bekezdésének a) pontja szerint a Felek
munkaprogramokat – többek között a Felek mellékleteiben szereplő
kizárásokra és korlátozásokra vonatkozó munkaprogramot –fogadnak el, és e
programokat rendszeresen felülvizsgálják; Felismerve, hogy a Felek kizárásokat és korlátozásokat szerepeltetnek a
Megállapodás I. függelékéhez csatolt mellékleteikben (a továbbiakban: kizárások
és korlátozások) Felismerve a kormányzati beszerzésekre vonatkozó átlátható intézkedések
fontosságát; és Figyelembe véve annak jelentőségét, hogy a Megállapodás XXII. cikke (7) bekezdése
szerinti jövőbeli tárgyalások során fokozatosan csökkenjenek és megszűnjenek
a kizárások és korlátozások; A
következőkben az alábbi munkaprogramot fogadja el
a Felek mellékleteiben szereplő kizárások és korlátozások tekintetében: 1. A kizárásokra és korlátozásokra
vonatkozó munkaprogram kezdeményezése: A bizottságnak a fennálló (1994.
évi) Kormányzati Beszerzési Megállapodás módosításáról szóló jegyzőkönyv
hatálybalépését követő első ülésén a bizottság a Felek mellékleteiben
szereplő kizárásokra és korlátozásokra vonatkozó munkaprogramot
kezdeményez, a következő célokkal: a) az átláthatóság növelése a Feleknek a Megállapodás I.
függelékéhez csatolt mellékleteiben szerepeltetett kizárások és korlátozások
alkalmazási köre és hatálya tekintetében; és b) információk szolgáltatása a kizárásokkal és korlátozásokkal
kapcsolatban a Megállapodás XXII. cikke (7) bekezdése szerinti tárgyalások
előmozdítása érdekében. 2. Átláthatósági program:
Legkésőbb a munkaprogram kezdeményezését követő hat hónapon belül
valamennyi Fél listát nyújt be a bizottságnak a következőkre vonatkozóan: a) a Megállapodás I. függelékéhez csatolt mellékleteiben általa
fenntartott országspecifikus kizárások; és b) a Megállapodás I. függelékéhez csatolt mellékleteiben
megjelölt olyan egyéb kizárás vagy korlátozás, amely a Megállapodás II. cikke
(2) bekezdése e) pontjának hatálya alá esik, a kkv-kre vonatkozó munkaprogram
keretében felülvizsgálat alatt álló kizárások és korlátozások kivételével,
illetve azon eset kivételével, amikor a Fél kötelezettséget vállalt arra, hogy
a Megállapodás I. függelékéhez csatolt valamely mellékletben szereplő
kizárást vagy korlátozást kivezeti. 3. Összeállítás a szolgáltatott
adatokból: A Titkárság összeállítást készít a szolgáltatott adatokból, és a
szolgáltatott adatokat, valamint az összeállítást megküldi a Feleknek. A
Titkárság mellékeli azon Felek listáját, amelyek nem szolgáltattak adatot. 4. További információk kérése:
Bármely Fél időről időre további információkat kérhet bármely, a
2. a) és b) pont hatálya alá tartozó kizárásról vagy korlátozásról, beleértve
azokat az intézkedéseket, amelyek kizárás vagy korlátozás hatálya alá
tartoznak, azok jogi szabályozását, végrehajtásuk politikáját és gyakorlatát,
valamint az ilyen intézkedések tárgyát képező beszerzés értékét. Az ilyen
kérelmet kapó Félnek haladéktalanul meg kell adnia a kért információt. 5. Összeállítás a további információkból:
A Titkárság összeállítást készít a valamely Felet illetően szolgáltatott
kiegészítő információkból, és azt megküldi a Feleknek. 6. A bizottság által végzett
felülvizsgálat: A Megállapodás XXI. cikke (3) bekezdésének a) pontja
szerinti éves ülésén a bizottság felülvizsgálja a Felek által szolgáltatott
információkat, annak eldöntése érdekében, hogy azok: a) a lehető legmagasabb szintű átláthatóságot
biztosítják-e a Feleknek a Megállapodás I. függelékéhez csatolt mellékleteiben
szerepeltetett kizárások és korlátozások tekintetében; és b) kielégítő információkat nyújtanak-e a Megállapodás
XXII. cikke (7) bekezdése szerinti tárgyalások előmozdítása érdekében. 7. A Megállapodáshoz csatlakozó új
Fél: A Megállapodáshoz csatlakozó új Fél a csatlakozástól számított hat
hónapon belül benyújtja a bizottságnak a 2. pontban megjelölt listát.
G.
melléklet
a Kormányzati Beszerzési Bizottság határozata a nemzetközi beszerzések során
alkalmazandó biztonsági szabványokra vonatkozó munkaprogramról
2012. március 30-i határozat A Kormányzati
Beszerzési Bizottság: Tudomásul véve, hogy a Kormányzati Beszerzési Megállapodás (a továbbiakban:
Megállapodás) XXII. cikke (8) bekezdésének a) pontja szerint a Felek
munkaprogramokat – többek között a nemzetközi beszerzések során alkalmazandó
biztonsági szabványokra vonatkozó munkaprogramot – fogadnak el, és e
programokat rendszeresen felülvizsgálják; Tudomásul véve, hogy a Megállapodás X. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a
beszerzést végző szerv „nem készíthet, nem fogadhat el vagy nem
alkalmazhat műszaki leírásokat, vagy nem írhat elő
megfelelőségértékelési eljárásokat azzal a céllal vagy eredménnyel, hogy
szükségtelen akadályt állítson a nemzetközi kereskedelem útjába”; Tudomásul véve, hogy a Megállapodás III. cikke (2) bekezdésének a) pontja nem gátolja
meg a Feleket abban, hogy meghozzák vagy végrehajtsák a közbiztonság védelméhez
szükséges intézkedéseket, feltéve, hogy az ilyen intézkedéseket nem alkalmazzák
olyan módon, amely önkényes vagy indokolatlan megkülönböztetést vagy a
nemzetközi kereskedelem rejtett korlátozását jelenti; Felismerve a közbiztonság és a nemzetközi kereskedelem szükségtelen akadályozása közötti
kiegyensúlyozott megközelítés szükségességét; Felismerve, hogy a közbiztonság terén a Felek által követett eltérő
gyakorlatok hátrányos hatást gyakorolhatnak a Megállapodás céljainak
teljesítésére; A
következőkben az alábbi munkaprogramot fogadja el
a biztonsági szabványok tekintetében: 1. A nemzetközi beszerzések során
alkalmazandó biztonsági szabványokra vonatkozó munkaprogram kezdeményezése:
A bizottságnak a fennálló (1994. évi) Kormányzati Beszerzési Megállapodás
módosításáról szóló jegyzőkönyv hatálybalépését követő első
ülésén a bizottság a nemzetközi beszerzések során alkalmazandó biztonsági
szabványokra vonatkozó munkaprogramot kezdeményez. 2. A munkaprogram az alábbi témákkal
kapcsolatban alkalmazott bevált gyakorlatok megosztása céljából vizsgálja a
különböző kérdéseket: a) A Felek törvényei, rendeletei és gyakorlata, valamint a
Megállapodás beszerzést végző szervek általi végrehajtásáról szóló
iránymutatások miként kezelik a közbiztonsági problémákat. b) A Megállapodás X. cikkében szereplő, a műszaki
leírásokra vonatkozó rendelkezések és a Megállapodás III. cikkében, valamint a
Felek I. függelékhez csatolt mellékleteiben szereplő, a közbiztonság
védelmére vonatkozó rendelkezések közötti viszony. c) A közbiztonság védelme érdekében elfogadható bevált
gyakorlatok a műszaki előírásokra és ajánlattételi dokumentációra
vonatkozó, a X. cikkben szereplő rendelkezések fényében. 3. A bizottság kialakítja a 2. pontban
megjelölt valamennyi téma vizsgálatának körét és ütemezését. A bizottság
jelentést készít, amelyben összefoglalja az e témákra vonatkozó vizsgálatának
eredményét, és felsorolja a 2. c) pontban hivatkozott bevált gyakorlatokat. __________