2004.11.30.   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 354/89


A TANÁCS 2004/812/KKBP HATÁROZATA

(2004. július 19.)

az Európai Unió és a Török Köztársaság közötti, a Török Köztársaságnak a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságban működő Európai Unió rendőri missziójában (EUPOL „Proxima”) való részvételére vonatkozó megállapodás megkötéséről

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Uniót létrehozó szerződésre és különösen annak 24. cikkére,

tekintettel az elnökség ajánlására,

mivel:

(1)

2003. szeptember 29-én a Tanács elfogadta az Európai Unió Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságban működő rendőri missziójáról (EUPOL „Proxima”) szóló 2003/681/KKBP együttes fellépést (1).

(2)

Az együttes fellépés 9. cikkének (6) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a harmadik államok részvételére vonatkozó részletes szabályozásnak – az Európai Unióról szóló szerződés 24. cikkével összhangban – megállapodás tárgyát kell képeznie.

(3)

A 2004. március 2-i tanácsi határozatot követően, amely felhatalmazta az elnökséget a tárgyalások – szükség esetén a főtitkár/ főképviselő közreműködésével történő – megkezdésére, az elnökség megállapodást kötött Ukrajnával Ukrajnának az Európai Unió Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságban működő európai rendőri missziójában (EUPOL „Proxima”) való részvételéről.

(4)

A megállapodást el kell fogadni,

ELFOGADTA EZT A HATÁROZATOT:

1. cikk

Az Európai Unió és a Török Köztársaság közötti, a Török Köztársaságnak az Európai Unió Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságban működő rendőri missziójában (EUPOL „Proxima”) való részvételére vonatkozó megállapodást a Tanács ezennel az Európai Unió nevében jóváhagyja.

A megállapodás szövege e határozat mellékletét képezi.

2. cikk

A Tanács elnöke felhatalmazást kap arra, hogy a Közösség kötelezetté tétele érdekében kijelölje a megállapodás aláírására jogosult személyt.

3. cikk

E határozat kihirdetésének napján lép hatályba.

4. cikk

E határozatot az Európai Unió Hivatalos Lapjában ki kell hirdetni.

Kelt Brüsszelben, 2004. július 19-én.

a Tanács részéről

az elnök

P. H. DONNER


(1)   HL L 249., 2003.10.1., 66. o.


FORDÍTÁS

MEGÁLLAPODÁS

az Európai Unió és a Török Köztársaság között a Török Köztársaságnak az Európai Unió Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság területén működő rendőri missziójában (EUPOL „Proxima”) való részvételéről

Egyrészről

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA

és másrészről

A TÖRÖK KÖZTÁRSASÁG

Együttesen a továbbiakban: „résztvevő felek”,

FIGYELEMBE VÉVE

—

hogy az Európai Unió Tanácsa 2003. szeptember 29-én elfogadta az Európai Unió Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság területén működő rendőri missziójáról (EUPOL „Proxima”) szóló 2003/681/KKBP együttes fellépést (1), amely megállapítja, hogy a csatlakozó államok meghívást kapnak, egyéb harmadik államok pedig meghívást kaphatnak az EUPOL „Proxima”-hoz történő hozzájárulásra,

—

a Török Köztársaság meghívását az EUPOL „Proxima”-ban való részvételre,

—

a rendőri erő létrehozásának sikeres befejezését és a rendőri misszióvezető, valamint a Polgári Válságkezelő Bizottságnak Ukrajnának az EUPOL „Proxima”-ban való részvételével kapcsolatos egyetértésére vonatkozó ajánlását,

—

a Politikai és Biztonsági Bizottság 2004. február 10-i, (résztvevő harmadik állam) az EUPOL „Proxima”-hoz való hozzájárulásának elfogadására vonatkozó határozatát,

—

az EU és Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság között az EUPOL „Proxima” Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság területén betöltött jogállásáról és tevékenységéről szóló, 2003. december 11-én megkötött megállapodást (2), ideértve az EUPOL „Proxima” személyi állományának jogállására vonatkozó rendelkezéseket,

A KÖVETKEZŐKBEN ÁLLAPODTAK MEG:

1. cikk

Keretrendszer

(1)   A Török Köztársaság csatlakozik az Európai Unió Tanácsa által 2003. szeptember 29-én elfogadott, az EUPOL „Proxima”-ról szóló 2003/681/KKBP együttes fellépés rendelkezéseihez, és bármely olyan együttes fellépéshez vagy határozathoz, amelyet az Európai Unió Tanácsa az EUPOL „Proxima” bővítése érdekében hoz meg.

(2)   Ukrajnának az EUPOL „Proxima”-hoz történő hozzájárulása nem érinti az Európai Unió döntéshozatali autonómiáját.

2. cikk

A személyi állomány jogállása

(1)   Az EUPOL „Proxima”-nak a Török Köztársaság által kiküldött személyi állománya jogállására az EU és Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság között az EUPOL „Proxima” Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság területén betöltött jogállásáról és tevékenységéről szóló, 2003. december 11-én megkötött megállapodást kell alkalmazni.

(2)   Az EU és Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság között az EUPOL „Proxima” Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság területén betöltött jogállásáról és tevékenységéről szóló, 2003. december 11-én megkötött megállapodás sérelme nélkül a Török Köztársaság az EUPOL „Proxima”-ban részt vevő személyi állományát illetően gyakorolja hatáskörét.

(3)   A Török Köztársaság felel az EUPOL „Proxima”-ban való részvétellel kapcsolatos bármely, a saját személyi állományától érkező vagy velük kapcsolatos igény kielégítéséért. A Török Köztársaság felel a személyi állománya ellen irányuló – különösen jogi vagy fegyelmi – eljárások megindításáért.

(4)   A Török Köztársaság lemond az EUPOL „Proxima”-ban részt vevő bármely állam ellen irányuló igényről – a Török Köztársaság személyi állománya tagjának sérülése, halála vagy az EUPOL „Proxima” tulajdonában lévő és általa használt bármely vagyontárgyat ért kár vagy veszteség okán, amennyiben az ilyen sérülést, halált, kárt vagy veszteséget:

—

az EUPOL „Proxima” személyi állományának tagja hivatali kötelessége teljesítése során, a művelettel kapcsolatban okozta, kivéve a súlyos hanyagság vagy szándékos károkozás esetét,

—

az EUPOL „Proxima”-ban részt vevő államok tulajdonában lévő vagyontárgy használata okozta, amennyiben a vagyontárgyakat a művelettel kapcsolatban használták, kivéve az ezen vagyontárgyakat használó személyi állomány súlyos hanyagságának vagy szándékos károkozásának esetét.

(5)   Az Európai Unió tagállamai vállalják, hogy Ukrajnának az EUPOL „Proxima”-ban való részvételét illetően nyilatkozatot tesznek az igényekről való lemondásra vonatkozólag.

3. cikk

Titkosított információ

(1)   A Török Köztársaság megteszi a szükséges intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy az EU minősített információk az Európai Unió Tanácsának 2001/264/EK határozatában (3) foglalt biztonsági szabályoknak és az illetékes hatóságok – ideértve az EUPOL „Proxima” misszióvezetője/rendőrbiztosa – által kibocsátott további iránymutatásoknak megfelelő védelemben részesüljenek.

(2)   Amennyiben az EU és a Török Köztársaság között megállapodás jött létre a minősített információk cseréjére vonatkozó biztonsági eljárásokat illetően, az ilyen megállapodás rendelkezéseit az EUPOL „Proxima” összefüggésében is alkalmazni kell.

4. cikk

Az EUPOL „Proxima” rendelkezésére bocsátott személyi állomány

(1)   A Török Köztársaság biztosítja, hogy az EUPOL „Proxima”-hoz kiküldött személyi állománya a feladatát a következőkkel összhangban teljesíti:

—

a 2003/681/KKBP együttes fellépés rendelkezései és ezek későbbi – az ezen megállapodás 1. cikkének (1) bekezdésében említett – módosításai,

—

a Műveleti Terv,

—

végrehajtási intézkedések.

(2)   A Török Köztársaság bármely, az EUPOL „Proxima”-hoz való hozzájárulásában bekövetkezett változásról kellő időben tájékoztatja az EUPOL „Proxima” misszióvezetőjét/rendőrbiztosát és az Európai Unió Tanácsának Főtitkárságát.

(3)   Az EUPOL „Proxima” rendelkezésére bocsátott személyi állomány számára kötelező az orvosi vizsgálat és védőoltás, és a Török Köztársaság illetékes hatósága által kiállított igazolással kell rendelkeznie arra vonatkozólag, hogy a megbízatás teljesítéséhez szükséges megfelelő egészségügyi állapotban van. Az EUPOL „Proxima” rendelkezésére bocsátott személyi állománynak másolattal kell rendelkeznie erről az igazolásról.

(4)   A kiküldött rendőrségi tisztviselők a megbízatás ellátása alatt saját nemzeti rendőregyenruhájukat viselik. A szolgálati sapkát és a jelvényt az EUPOL „Proxima” biztosítja.

5. cikk

A parancsnoklás rendje

(1)   A Török Köztársaság által kiküldött személyi állomány megbízatását kizárólag az EUPOL „Proxima” érdekeinek szem előtt tartásával végzi, és ezen érdekeknek megfelelő magatartást tanúsít.

(2)   A személyi állomány minden tagja teljes mértékben a saját nemzeti hatósága parancsnoksága alatt áll.

(3)   A nemzeti hatóságok a műveleti irányítást (OPCON) átruházzák az EUPOL „Proxima” misszióvezetőjére/rendőrbiztosára, aki a ráruházott parancsnokságot és irányítást a parancsnoklás és az irányítás hierarchikus rendje szerint gyakorolja.

(4)   A misszióvezető/rendőrbiztos vezeti az EUPOL „Proxima”-t, és felel annak napi működtetéséért.

(5)   A 2003/681/KKBP együttes fellépés 9. cikke (4) bekezdésének megfelelően Ukrajnát a művelet napi működtetésének terén ugyanolyan jogok illetik meg, és ugyanolyan kötelességek terhelik, mint az Európai Uniónak a műveletben részt vevő tagállamait.

(6)   Az EUPOL „Proxima” misszióvezetője/rendőrbiztosa fegyelmi felügyeletet gyakorol a műveleti személyi állomány fölött. Szükség esetén a fegyelmi eljárást az érintett nemzeti hatóság indítja meg.

(7)   A Török Köztársaság saját nemzeti kontingensének képviseletére nemzeti kontingensképviselőt (NKK) nevez ki. A nemzeti kontingensképviselő az EUPOL „Proxima” misszióvezetőjének/rendőrbiztosának jelentést tesz a nemzeti ügyekről, továbbá felel a kontingens napi fegyelméért.

(8)   A művelet befejezésére vonatkozó határozatot az Európai Unió az Ukrajnával folytatott konzultációt követően hozza meg, amennyiben ez az állam a művelet befejezésének időpontjában még mindig hozzájárul az EUPOL „Proxima”-hoz.

6. cikk

Pénzügyi szempontok

(1)   A Török Köztársaság visel minden, a művelethez való hozzájárulásával kapcsolatos költséget, azon költségek kivételével, amelyek – a művelet működési költségvetésében meghatározottaknak megfelelően – közös EU-finanszírozásban részesülnek.

(2)   A Török Köztársaság fontolóra veszi az önkéntes jellegű hozzájárulások felajánlását.

(3)   Az ilyen önkéntes jellegű hozzájárulások esetében az EUPOL „Proxima” misszióvezetője/rendőrbiztosa és a Török Köztársaság illetékes hivatala a kifizetés gyakorlati szabályaira vonatkozó egyezséget ír alá a Török Köztársaság által az EUPOL „Proxima” működési költségvetéséhez nyújtott hozzájárulásokról. Ez az egyezség többek között az alábbiakra vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz:

a)

a kérdéses összeg;

b)

a pénzügyi hozzájárulás kifizetésével kapcsolatos megállapodás;

c)

a számviteli ellenőrzési eljárás.

(4)   Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság természetes vagy jogi személyeinek halála, sérülése, vesztesége vagy kára esetén a Török Köztársaság – felelőssége megállapítása esetén – kártérítést fizet a megállapodás 2. cikk (1) bekezdésében említett, a misszió jogállására vonatkozó megállapodásban meghatározott feltételek szerint.

7. cikk

Szerződésszegés

Amennyiben valamelyik fél nem teljesíti a megállapodásban meghatározott kötelességeit, úgy a másik fél ezt a megállapodást egy hónapos felmondással felmondhatja.

8. cikk

A jogviták rendezése

Az ezen megállapodás értelmezésével vagy alkalmazásával kapcsolatos vitákat a felek egymás között diplomáciai úton rendezik.

9. cikk

Hatálybalépés

(1)   Ezen megállapodás az azt követő első hónap első napján lép hatályba, amelyben a felek kölcsönösen értesítik egymást a hatálybalépéshez szükséges belső eljárások befejezéséről.

(2)   Ezt a megállapodást a felek kölcsönös megállapodása alapján, írásban lehet módosítani. A módosítások az (1) bekezdésben megállapított eljárással összhangban lépnek hatályba.

(3)   Ezen megállapodást a másik félhez intézett értesítés útján bármely fél felmondhatja. A felmondás az értesítésnek a másik fél általi kézhezvételét követő hatodik hónap elteltével lép hatályba.

Kelt Brüsszelben, 2004. szeptember 10-én, angol nyelven, négy példányban

az Európai Unió részéről

a Török Köztársaság részéről


(1)   HL L 249., 2003.10.1., 66. o.

(2)   HL L 16., 2004.1.23., 65. o.

(3)   HL L 101., 2001.4.11., 1. o.