1.

A fogyasztói hitelmegállapodásokról és a 87/102/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. április 23‑i 2008/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2008. L 133., 66. o.; helyesbítések: HL 2009. L 207., 14. o.; HL 2010. L 199., 40. o.; HL 2011. L 234., 46. o.) meghatározza a fogyasztói hitelmegállapodásokra irányadó jogi szabályozást. A 10. cikk részletesen szabályozza az ilyen hitelmegállapodásokban nyújtandó információk típusait. A Bíróságnak a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapján e rendelkezés hatályának egyes vonatkozásait és az említett rendelkezés helyes értelmezését kell tisztáznia.

2.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Sąd Rejonowy w Siemianowicach Śląskich (Siemianowicach Śląskie‑i kerületi bíróság, Lengyelország) nyújtotta be a Bírósághoz 2018. december 12‑én a Gdyniában székhellyel rendelkező Mikrokasa S. A., illetve a Varsóban székhellyel rendelkező Revenue Niestandaryzowany Sekurytyzacyjny Fundusz Inwestycyjny Zamknięty által XO‑val szemben két külön fogyasztói hitelmegállapodás alapján megfizetendő pénzösszegek megfizetése iránti követelések tárgyában indított és a kérdést előterjesztő bíróság által egyesített két eljárással összefüggésben.

3.

A jelen ügy által felvetett fő kérdés a 2008/48 irányelv 10. cikkének (2) bekezdése által megvalósított harmonizáció mértékére és e rendelkezés hatályára, valamint arra vonatkozik, hogy az említett irányelv követelményei mennyiben egészíthetők ki a nemzeti jog által előírt követelményekkel. E kérdések vizsgálata előtt azonban először a releváns jogszabályi rendelkezéseket kell ismertetni.

I.

Jogi háttér

A.

Az uniós jog

4.

A 2008/48 irányelv 2016‑ban alkalmazandó változatának (3), (4), (6)–(9), (19) és (31) preambulumbekezdése értelmében:

5.

A 2008/48 irányelv „Tárgy” című 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

6.

Az említett irányelv „Fogalommeghatározások” című 3. cikkének g) pontja értelmében:

7.

A 2008/48 irányelv „Szerződéskötést megelőző tájékoztatás” című 5. cikke a következőképpen rendelkezik:

8.

A 2008/48 irányelv „A hitelmegállapodásokban feltüntetendő információk” című 10. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében:

9.

A 2008/48 irányelv „Harmonizáció és az irányelv kötelező jellege” című 22. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

B.

A nemzeti jog

10.

Az ustawa z dnia 7 lipca 2005 r. o zmianie ustawy – Kodeks cywilny oraz o zmianie niektórych innych ustaw (a polgári törvénykönyv megalkotásáról szóló törvény és egyes más törvények módosításáról szóló, 2005. július 7‑i törvény; Dz. U. 2005, 157. sz., 1316. tétel) beiktatta a módosított ustawa z dnia 23 kwietnia 1964 r. – Kodeks cywilny (1964. április 23‑i törvény – polgári törvénykönyv) (Dz. U. 2014, 121. tétel; egységes szerkezetbe foglalt szöveg; a továbbiakban: polgári törvénykönyv) 359. cikkének 22. §‑át. E rendelkezés éves szinten a törvényes kamat összegének kétszeresében határozza meg a jogügyletek után felszámítható kamat maximális összegét. A kamat maximális összege jelenleg a felvett tőke 10%‑ának felel meg.

11.

Egyes hitelezők megkerülték e nemzeti szinten előírt felső határt azzal, hogy a felszámított jutalék és díjak összegét mesterségesen megnövelték. Ennek megfelelően abban az esetben, ha az e jutalékokat vagy költségeket rögzítő kikötéseket megtámadták, vagy ha a hitelező megfizetés iránti keresetet indított valamely bíróság előtt, a hitelezőnek bizonyítania kellett, hogy nyújt valamilyen ellenszolgáltatást a kamat mellett felszámított jutalék vagy költség ellenében. Ilyen ellenszolgáltatás hiányában, vagy abban az esetben, ha a jutalékokról vagy költségekről bebizonyosodott, hogy a nyújtott tőke ellenértékét képezik, a nemzeti bíróságok úgy ítélték meg, hogy e jutalékok vagy költségek a polgári törvénykönyv 359. cikkének 2. §‑a szerinti rendelkezések megkerülését szolgálják. E jutalékok vagy költségek összegét ezért a polgári törvénykönyv 359. cikkének 2. §‑a alapján felszámítható maximális kamatösszegre csökkentették. Ha azonban a jutalékok vagy költségek a tőkenyújtástól eltérő szolgáltatás ellenértékét képezték, az ilyen kikötéseket érvénytelennek nyilváníthatták, ha a 93/13/EGK tanácsi irányelvet ( 4 ) átültető nemzeti jogszabályok értelmében tisztességtelennek minősültek.

12.

A hitelezők által alkalmazott árak feletti ellenőrzés megerősítése érdekében a lengyel jogalkotó ezt követően a felszámítható nem kamatjellegű költségek összegének maximalizálására szolgáló mechanizmust vezetett be a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott 2011. május 12‑i ustawa z dnia 12 maja 2011 r. o kredycie konsumenckim (a fogyasztói hitelről szóló, 2011. május 12‑i törvény; Dz. U. 2011, 126. sz., 715. tétel; a továbbiakban: a fogyasztói hitelről szóló törvény) 6a. és 36a. cikkével.

13.

A fogyasztói hitelről szóló törvény 5. cikkének 6), 6a), 7) és 8) pontja az említett törvényben használt több fogalmat is meghatároz. E cikk többek között a következőképpen rendelkezik:

14.

A fogyasztói hitelről szóló törvény 13. cikke értelmében:

15.

A fogyasztói hitelről szóló törvény 30. cikke a következőképpen rendelkezik:

16.

A fogyasztói hitelről szóló törvény 36a. cikke értelmében:

17.

A fogyasztói hitelről szóló törvény 45. cikkének (1) bekezdése szankcióként a kamat és a hitel egyéb költségeinek elvesztését írja elő a 36a. cikk be nem tartásának esetére. Az említett törvény 47. cikke szerint a szerződéses rendelkezések nem zárhatják ki, illetve nem korlátozhatják a fogyasztó jogait.

II.

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

18.

A kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő – a kérdést előterjesztő bíróság 2018. november 8‑i határozatával egyesített – két ügy tárgyát az XO által kötött két külön hitelmegállapodásból eredő követelések megfizetése képezi.

19.

Az első ügy a Mikrokasa és XO által 2016. december 21‑én kötött készpénzkölcsön‑szerződésre vonatkozik, amelynek alapján a Mikrokasa 4000 złotyt (PLN) (hozzávetőleg 940 euró) adott kölcsön XO‑nak. E szerződés alapján – amelyet a felek nem tárgyaltak meg – XO kötelezettséget vállalt arra, hogy a kölcsön ellenében megfizet egy 600 PLN (hozzávetőleg 139 euró) összegű előkészítési díjat, 3400 PLN (hozzávetőleg 790 euró) összegű adminisztratív díjat és évi 7% kamatot, a kölcsön teljes futamideje alatt összesen 371,87 PLN (hozzávetőleg 86 euró) összegben.

20.

A készpénzkölcsön‑szerződés szerint „a fogyasztó által fizetendő teljes összeg” – amely a szerződés szerint „azon pénzeszközök teljes összege, amelyeket a hitelező az Ön rendelkezésére bocsát, valamint mindazon költségek, amelyeket Önnek a hitelmegállapodással kapcsolatban meg kell fizetnie” – 8371,87 PLN‑t (hozzávetőleg 1946 euró) tesz ki. A készpénzkölcsön‑szerződés azt is tartalmazza, hogy „a hitel nem kamatjellegű költségei” 4000 PLN‑t (hozzávetőleg 929 EUR) tesznek ki.

21.

A felperes kifejti, hogy a hitel nem kamatjellegű költségeit a szolgáltatók által viselt költségek alsó küszöbértékeként határozták meg, következésképpen e díjak gyakran szükségszerűen alacsonyabbak voltak a hitelezők által ténylegesen viselt költségeknél. A felperes a lengyel nemzeti bíróságok ítélkezési gyakorlatára is hivatkozott, amely szerint a hitel nem kamatjellegű költségei túlzott mértékének megállapítása nem megengedhető, amennyiben e költségek nem haladják meg a hitel nem kamatjellegű költségeinek maximális összegét.

22.

Mivel XO nem fizetett meg semmilyen összeget a Mikrokasa részére, az utóbbi 2017. június 30‑án keresetet indított XO‑val szemben a Sąd Rejonowy Lublin Zachód w Lublinie (lublini Lublin Zachód kerületi bíróság, Lengyelország) előtt, amellyel az XO által vissza nem fizetett kölcsön címén 8184,53 PLN (hozzávetőleg 1908 EUR) összeg megfizetését követelte.

23.

2017. október 10‑i határozatában a Sąd Rejonowy Lublin Zachód w Lublinie (lublini Lublin Zachód kerületi bíróság) megállapította, hogy nem bocsátható ki fizetési meghagyás, és az említett ügyet átette a fogyasztói ügyekben hatáskörrel rendelkező bírósághoz, vagyis a kérdést előterjesztő bírósághoz.

24.

A második ügy a varsói IPF Polska sp. z o.o. (a továbbiakban: hitelező) és a XO által 2016. november 21‑én kötött kölcsönszerződésre vonatkozik, amelyet szintén nem tárgyaltak meg a felek, és amelynek alapján a hitelező 3000 PLN (hozzávetőleg 698 EUR) összegű készpénzt bocsátott XO rendelkezésére.

25.

E kölcsönszerződés alapján XO 2084 PLN (hozzávetőleg 484 EUR) összegű díj és évi 10%‑os, a kölcsön teljes futamideje alatt összesen 248,41 PLN (hozzávetőleg 57 EUR) összegű kamat megfizetésére volt köteles.

26.

E második ügy felperese, a Revenue Niestandaryzowany Sekurytyzacyjny Fundusz Inwestycyjny Zamknięty (a továbbiakban: Revenue) a hitelezőtől az alperessel szembeni követelést engedményezési szerződés alapján szerezte meg. Az alperes a felperest a kölcsönszerződés alapján megillető kisebb összeget fizetett vissza.

27.

2017. október 27‑én a Revenue keresetet indított XO‑val szemben a Sąd Rejonowy Lublin Zachód w Lublinie (lublini Lublin Zachód kerületi bíróság) előtt 5196,68 PLN (hozzávetőleg 1208 EUR euró) megfizetését követelve.

28.

A Sąd Rejonowy Lublin Zachód w Lublinie (nyugat‑lublini kerületi bíróság) 2017. november 29‑én a követelt összege vonatkozásában fizetési meghagyást bocsátott ki. E fizetési meghagyással szemben a fogyasztó ellentmondással élt, és a második ügyet visszautalták a kérdést előterjesztő bíróság elé.

29.

Beadványaiban XO lényegében arra hivatkozott, hogy a 359. cikk 21. §‑a által biztosított védelem elégtelen, és hogy „a hitel nem kamatjellegű költségeinek” e rendelkezésben szereplő, a felszámítható díjak maximális összegének kiszámítása során használt fogalma nem tükrözi a hitel valódi költségét.

30.

E tekintetben a nemzeti bíróság megállapítja, hogy a hitel nem kamatjellegű költségei egyik ügyben sem haladják meg a fogyasztói hitelről szóló törvény 36a. cikke által megengedett maximális összeget. A nemzeti bíróságnak mindazonáltal kétségei vannak a fogyasztói hitelről szóló törvény 36a. cikkének uniós joggal való összeegyeztethetőségét illetően, amennyiben a hitel nem kamatjellegű költségeinek fent említett fogalma nem szerepel a 2008/48 irányelvben. Még ha a fogyasztói hitelről szóló törvény 36a. cikke a fogyasztók tájékoztatásától eltérő célokat is követ, akkor is előfordulhat, hogy a költségek ezen új kategóriájának létrehozása ellentétes az irányelv fogyasztóvédelmi célkitűzésével, mivel különösen a fogyasztói hitelről szóló törvény 36a. cikke nem írja elő a fogyasztóknak a hitel nem kamatjellegű költségeiről való tájékoztatását, azokat az eseteket is ideértve, amikor e költségek nem érik el az említett rendelkezésben meghatározott küszöbértéket.

31.

A nemzeti bíróságban emellett az a kérdés is felmerül, hogy kiterjed‑e a 93/13 irányelv hatálya a hitel nem kamatjellegű költségeit meghatározó különböző kikötésekre, és hogy e költségek az említett irányelv 1. cikkének (2) bekezdése szerinti kivétel hatálya alá tartoznak‑e. Annak ellenére ugyanis, hogy a fogyasztói hitelről szóló törvény 36a. cikke felső határt szab a hitel felszámítható nem kamatjellegű költségeinek, e rendelkezés nem határozza meg a hitel felszámítható nem kamatjellegű költségeinek pontos összegét. Felmerül ezért a kérdés, hogy a 93/13 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket tükröző kikötéseknek tekinthetők‑e a fogyasztói hitelről szóló törvény 36a. cikkének megfelelő, az árra vonatkozó kikötések.

32.

A Sąd Rejonowy w Siemianowicach Śląskich (Siemianowice Śląskie‑i kerületi bíróság) felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

III.

Elemzés

33.

A Bíróság kérésének megfelelően a jelen indítványban az első kérdésre korlátozom az észrevételeimet.

A.

Előzetes észrevételek

34.

Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által megfogalmazott kétségek a fogyasztói hitelről szóló törvény 36a. cikkében szereplő, „a hitel nem kamatjellegű költségeinek” fogalmára való hivatkozáshoz kapcsolódnak. Mivel a 2008/48 irányelvben egyáltalán nem szerepel ez vagy ehhez hasonló fogalom, a kérdést előterjesztő bíróságban felmerül a kérdés, hogy a nemzeti szabályozás hivatkozhat‑e erre a fogalomra, és hogy a hitelmegállapodásoknak tartalmazniuk kell‑e, vagy tartalmazhatják‑e ezen költségek összegét. Az első kérdés tehát két külön problémát vet fel.

35.

Az első annak meghatározása, hogy a 2008/48 irányelv 22. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 10. cikkének (2) bekezdésével ellentétes‑e a fogyasztói hitelről szóló törvény 36a. cikkéhez hasonló olyan nemzeti rendelkezés, amely alkalmazását illetően a 2008/48 irányelvben nem szereplő olyan fogalomra hivatkozik, mint „a hitel nem kamatjellegű költségei”.

36.

A második pedig annak megállapítása, hogy az említett uniós rendelkezésekkel ellentétes‑e az olyan nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi, hogy a hitelmegállapodások az említett irányelvben meghatározott információktól eltérő, „a hitel nem kamatjellegű költségeire” vonatkozókhoz hasonló információkat is tartalmazzanak a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatás keretében.

37.

Javaslom, hogy e két kérdést egymás után vizsgáljuk meg.

38.

E tekintetben úgy tűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által az első kérdésében hivatkozott rendelkezések közül nem mindegyik releváns, nevezetesen a 2008/48 irányelv 3. cikkének g) pontja, 10. cikkének (1) bekezdése és 22. cikkének (1) bekezdése.

39.

Jóllehet a 3. cikk g) pontja „a hitel fogyasztó által viselt teljes költségének” fogalmát határozza meg, a Bíróság rendelkezésére álló ügyiratokból nem tűnik ki, hogy az e teljes költségre való hivatkozást vagy annak számítását a jelen ügyben szóban forgó két megállapodás bármelyikét illetően vitatnák.

40.

Ami a 2008/48 irányelv 10. cikkének (1) bekezdését illeti, annak szövegéből az következik, hogy e rendelkezés arra az adathordozóra vonatkozik, amelyen a hitelmegállapodásokat el kell készíteni. E rendelkezés ezért szintén nem tűnik úgy, mint amely az első kérdéshez kapcsolódik. A 10. cikk (1) bekezdése kétségtelenül úgy rendelkezik, hogy e rendelkezés nem érinti a hitelmegállapodások megkötésének érvényességére vonatkozó, az uniós joggal összhangban álló nemzeti rendelkezéseket. Mivel azonban ennek célja a 10. cikkben szereplő többi rendelkezés alkalmazási körének pontosítása, e rendelkezés nem értelmezhető elszigetelten.

41.

Ilyen körülmények között megjegyezhető, hogy a 2008/48 irányelv 10. cikkének releváns bekezdése valójában nem az (1), hanem a (2) bekezdés, amely meghatározza a hitelmegállapodásokban feltüntetendő tájékoztatás releváns elemeit.

42.

Ezért annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára hasznos válasszal lehessen szolgálni, a kérdést úgy javaslom megvizsgálni, hogy az egyrészt arra vonatkozik, hogy úgy kell‑e értelmezni a 2008/48 irányelv 10. cikkének (2) bekezdését és 22. cikkének (1) bekezdését, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a hitel megfizetendő nem kamatjellegű költségének összegére hivatkozik, ha az ilyen szabályozás nem követeli meg a hitelezőktől ezen összeg hitelmegállapodásokban történő feltüntetését, másrészt pedig arra, hogy az említett rendelkezések alapján lehetővé teheti‑e valamely nemzeti szabályozás a hitelezők számára, hogy ezt az információt valamely hitelmegállapodásban önkéntes alapon feltüntessék.

B.

Használhat‑e a nemzeti szabályozás a 2008/48 irányelvben nem szereplő fogalmat a hitelmegállapodásokkal összefüggésben?

43.

A 2008/48 irányelv 1. cikke kimondja, hogy ezen irányelv a tagállamok fogyasztóknak nyújtott hitelekkel kapcsolatos megállapodásokra vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek egyes aspektusait hangolja össze.

44.

E tekintetben a 2008/48 irányelv (9) preambulumbekezdése kifejti, hogy ezen aspektusok tekintetében teljes harmonizációra kell törekedni annak biztosítására, hogy az Európai Unióban valamennyi fogyasztó érdekeit magas szinten és egyenlő módon védelmezzék, illetve hogy valódi belső piacot lehessen létrehozni.

45.

A 2008/48 irányelv 22. cikkének (1) bekezdése ennek megfelelően úgy rendelkezik, hogy amennyiben ez az irányelv harmonizált rendelkezéseket tartalmaz, a tagállamok nem tarthatnak fenn vagy nem vezethetnek be az ugyanezen irányelvben meghatározottaktól eltérő nemzeti rendelkezéseket. ( 5 )

46.

Ezzel összefüggésben a 2008/48 irányelv 10. cikkének (2) bekezdése – amint arra a 10. cikk címe is utal – a hitelmegállapodásokban kötelező jelleggel feltüntetendő információkat harmonizálja. E rendelkezés nem említi ezen elemek között a hitel megfizetendő nem kamatjellegű költségeinek összegét.

47.

A 10. cikk (2) bekezdése mindazonáltal arra kötelezi a hitelezőket, hogy „világos és egyértelmű módon” tüntessék fel a hitel fogyasztó által viselt teljes költségét. Ez utóbbi fogalmat a 3. cikk g) pontja úgy határozza meg, hogy az „minden [olyan] költség, ideértve a kamatot, jutalékot, az adókat és bármely olyan egyéb díjat, amelyet a fogyasztónak a hitelmegállapodás vonatkozásában meg kell fizetnie, és amelyek a hitelező előtt ismertek, kivéve a közjegyzői költségeket”. Mivel azonban az uniós jogalkotó arra kötelezte a hitelezőket, hogy kizárólag e teljes költséget – ne pedig az e teljes költséget alkotó különböző költségeket – tüntessék fel, a tagállamok nem írhatnak elő egyéb kötelezettségeket nemzeti jogszabályaikban, függetlenül attól, hogy az ilyen tájékoztatási kötelezettség a hitel 2008/48 irányelv 10. cikkének (2) bekezdése értelmében vett teljes költségének részét képező összegre vonatkozik‑e, vagy sem. ( 6 ) Következésképpen valamely nemzeti jogszabály nem lehet ellentétes az említett irányelvvel azon oknál fogva, hogy nem rendelkezik arról a kötelezettségről, hogy a fogyasztókat a hitel nem kamatjellegű költségeiről – az utóbbi fogalmat a nemzeti jog szerinti értelmében véve – tájékoztatni kell.

48.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a 2008/48 irányelv 10. cikkének (2) bekezdésével ellentétes, hogy a tagállamok az ezen irányelvben nem szereplő információkat használjanak egy tájékoztatási kötelezettséget elő nem író jogszabályi rendelkezés alkalmazásához. Ez olyan rendkívül fontos különbség, amely véleményem szerint a jelen ügyben központi jelentőséggel bír. Ha ugyanis valamely uniós jogi aktus a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek egy bizonyos aspektusát hangolja össze, e harmonizáció nem zárja ki a hatályán kívül eső nemzeti szabályok alkalmazását, feltéve hogy e szabályok nem gátolják az uniós jog alkalmazását.

49.

Az Assica and Kraft Foods Italia ( 7 ) ítéletben a Bíróság megállapította például, hogy bár a földrajzi jelzések és eredetmegjelölések oltalmának a 2081/92/EGK tanácsi rendelet ( 8 ) által létrehozott rendszere kimerítő, ezzel a kimerítő jelleggel nem ellentétes az, ha olyan földrajzi elnevezésekre vonatkozó oltalmi rendszer kerül alkalmazásra, amely kívül esik az említett rendelet hatályán. Mivel a 2081/92 rendelet célja az olyan jelzések és megjelölések oltalma, amelyek a termék jellemzői és földrajzi származása közötti különleges kapcsolat hangsúlyozására szolgálnak, a Bíróság megállapította, hogy e rendszer kimerítő jellegével nem ellentétes a megtévesztő földrajzi jelzések használatának tiltására irányuló nemzeti rendszer fennállása, amennyiben e rendszer nem követeli meg az alkalmazásához, hogy a releváns termékek bizonyos jellemzőkkel rendelkezzenek. ( 9 )

50.

A fogyasztóvédelmi jog területén, de ezúttal a 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel ( 10 ) kapcsolatban a Bíróság a Kirschstein ítéletben ( 11 ) hasonlóképpen megállapította, hogy még ha ezen irányelv teljeskörűen harmonizálja is a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó szabályokatt, ( 12 ) azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely szankcionálja azokat a személyeket, akik bizonyos diplomákat állítanak ki, holott arra nem jogosultak. Mivel a Kirschstein ügyben szóban forgó szabályozás nem a felsőoktatás területén nyújtott szolgáltatások népszerűsítése vagy értékesítése bizonyos módjainak szankcionálására, hanem annak meghatározására irányult, hogy ilyen szolgáltatás nyújtására mely szolgáltató jogosult, anélkül hogy közvetlenül szabályozná azon gyakorlatokat, amelyeket az adott szolgáltató a szóban forgó szolgáltatás népszerűsítése vagy eladásainak növelése érdekében később alkalmazhat, a Bíróság úgy vélte, hogy e nemzeti szabályozás nem tartozik a 2005/29 irányelv által harmonizált területre. ( 13 )

51.

Az ügy irataiból kitűnik, hogy az alapeljárásban – jóllehet ennek megállapítása a nemzeti bíróság feladata – „a hitel nem kamatjellegű költségeinek” a fogyasztói hitelről szóló törvény 5. cikkének 6a) pontjában meghatározott fogalmát kizárólag e törvény 36a. cikkének alkalmazásához használják.

52.

Amennyiben a nemzeti szabályozás nem írja elő a fogyasztónak a hitel megfizetendő nem kamatjellegű költségeinek összegéről való tájékoztatására vonatkozó kötelezettséget, hanem – amint ezt a lengyel kormány a tárgyaláson megerősítette – e költségfajta fogyasztóval szemben felszámítható maximális összegének meghatározására irányul, a fogyasztói hitelről szóló törvény 5. cikkének 6a) pontjában és 36a. cikkében szereplő, ezen összegre való hivatkozás nem tartozik a 2008/48 irányelv által megvalósított teljes harmonizáció körébe.

53.

A nemzeti bíróság szerint azonban a fogyasztói hitelről szóló törvény 36a. cikke ellentétben állhat a 2008/48 irányelvvel, mivel a fogyasztókkal szemben felszámítható maximális nem kamatjellegű hitelköltségek kiszámításának e rendelkezésben meghatározott módszere nem tükrözi a hitel hitelező által viselt valós költségét.

54.

Fontos mindazonáltal hangsúlyozni, hogy sem a 2008/48 irányelv, sem – ami azt illeti – más uniós jogi eszköz ( 14 ) nem harmonizálja a hitelmegállapodások költségét vagy – ennek kapcsán – a fogyasztókkal szemben felszámítható díjak maximális összegét. Ebből tehát az következik, hogy a tagállamok főszabály szerint nemzeti rendelkezésekkel szabályozhatják az árakat a fogyasztó hitelek piacán, még akkor is, ha e célból olyan fogalmakat alkalmaznak, amelyek nem tükrözik a hitelnek a hitelező által viselt tényleges költségét, feltéve hogy e rendelkezések nem érintik az uniós jog által harmonizált területeket.

55.

A nemzeti bíróság szerint azért is kétséges a fogyasztói hitelről szóló törvény 36a. cikkének a 2008/48 irányelv 10. cikkének (2) bekezdésével való összeegyeztethetősége, mert a hitelezők nem kötelesek feltüntetni a hitelmegállapodásokban a hitel megfizetendő nem kamatjellegű költségét, jóllehet ezen információ jelentőséggel bírhat a fogyasztók számára.

56.

E tekintetben elegendő arra emlékeztetni, hogy a 2008/48 irányelv nem sorolja fel a hitel megfizetendő nem kamatjellegű költségének összegét a hitelmegállapodásban kötelező jelleggel feltüntetendő információk között. Mivel ezen irányelv kimerítő harmonizációt valósít meg, a nemzeti szabályozás érvényessége nem kérdőjelezhető meg az alapján, hogy az nem írja elő az említett információ feltüntetését. ( 15 )

57.

Ezzel összefüggésben nem hagyom figyelmen kívül, hogy úgy tűnik, a kérdést előterjesztő bíróság hallgatólagosan megkérdőjelezi a 10. cikk (2) bekezdése által megvalósított teljes harmonizáció érvényességét, mivel úgy tűnhet, hogy e cikk ellentétes a 2008/48 irányelvnek a fogyasztók magas szintű védelmére irányuló célkitűzésével. ( 16 ) Megállapítható azonban, hogy – amint azt a Bizottság a tárgyaláson hangsúlyozta – bár e konkrét célkitűzés természetesen komoly jelentőséggel bír, az semmiképpen sem az említett irányelv egyetlen célkitűzése. Az említett irányelv (3)–(7) preambulumbekezdéséből ugyanis egyértelműen kiderül, hogy az irányelv elsődleges célja a fennmaradó nemzeti eltérések és a hitelezők közötti verseny torzulásának csökkentése, mely cél csak a kölcsönszerződésben feltüntetendő információk teljes harmonizációjával érhető el. Jóllehet a tagállamok ennélfogva főszabály szerint szabadon írhatnak elő a nem az irányelv által harmonizált területre tartozó szabályokat saját nemzeti jogszabályaikban, az ilyen szabályozás nem veszélyeztetheti az irányelv annak biztosítására irányuló célkitűzését, hogy a fogyasztók „megfelelő tájékoztatást” kapjanak annak érdekében, hogy a hitelmegállapodás megkötését megelőzően össze tudják hasonlítani a különböző hitelajánlatokat.

58.

Másrészt az is megállapítható, hogy a fogyasztóknak nyújtott túlságosan széles körű tájékoztatás valójában kontraproduktív lehet. Tekintettel arra, hogy a 2008/48 irányelv már előírja, hogy a nemzeti jogszabályoknak meg kell követelniük, hogy a hitelezők tüntessék fel a fogyasztói hitelmegállapodásokban például a teljes hitelösszegre, ( 17 ) a teljeshiteldíj‑mutatóra ( 18 ) vagy a fogyasztó által fizetendő teljes összegre ( 19 ) vonatkozó információkat, az uniós jogalkotó észszerűen tekinthette úgy, hogy ezek az információk már elegendő tájékoztatást nyújtanak a fogyasztók részére ahhoz, hogy képesek legyenek felmérni a kölcsönszerződésük potenciálisan jelentős pénzügyi következményeit, és hogy nem szükséges a hitelezőket ezenfelül még arra kötelezni, hogy a hitelmegállapodásban tüntessék fel a hitel megfizetendő nem kamatjellegű költségeinek összegét is. Bár egyesek kétségtelenül azt kívánhatják, bárcsak ne így lenne, e politikai döntést mindenesetre az uniós jogalkotónak kellett meghoznia.

59.

Véleményem szerint e megfontolások alátámasztják azt a következtetést, hogy a 2008/48 irányelvvel ellentétes, ha a tagállamok a 10. cikk (2) bekezdésében kifejezetten előírtaktól eltérő tájékoztatási kötelezettségeket rónak a hitelnyújtókra nemzeti jogszabályaikban.

60.

Az ügy irataiból kitűnik, hogy az alapeljárásban mindenesetre sem a fogyasztói hitelről szóló törvény 5. cikkének 6a) pontja, sem annak 36a. cikke nem írja elő a hitel megfizetendő nem kamatjellegű költségei összegének kölcsönszerződésben történő feltüntetését, jóllehet ezt természetesen a nemzeti bíróságoknak kell megvizsgálniuk. Ha azonban ezen értelmezés helytálló, meg kell jegyezni, hogy az említett rendelkezések kizárólag az említett költségekkel kapcsolatos árellenőrzési mechanizmus alkalmazása céljából hivatkoznak e költségfajtára.

61.

Ezért úgy vélem, hogy az említett nemzeti rendelkezések nem ellentétesek a 2008/48 irányelv 10. cikkének (2) bekezdésével, mivel nem tartoznak a tagállamok fogyasztóknak nyújtott hitelekkel kapcsolatos megállapodásokra vonatkozó azon törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezései körébe, amelyeket a 2008/48 irányelv 10. cikkének (2) bekezdése teljeskörűen harmonizált.

C.

Feltüntetheti‑e önkéntes alapon a hitelező a hitel megfizetendő nem kamatjellegű költségeinek összegét?

62.

Ami annak lehetőségét illeti, hogy a hitel megfizetendő nem kamatjellegű költségeinek összege önkéntes alapon feltüntethető‑e a hitelmegállapodásban, meg kell jegyezni, hogy – amint azt a 2008/48 irányelv (3)–(9) preambulumbekezdése egyértelművé teszi – a 2008/48 irányelv célja egyrészt a különböző nemzeti fogyasztóvédelmi intézkedések alkalmazásához kapcsolódó torzulások megszüntetése, másrészt pedig annak biztosítása, hogy a fogyasztókat magas szinten védelmezzék. E célkitűzések egyike sem követeli meg, hogy a hitelezők számára tiltsák megl egyéb információknak a hitelmegállapodásokban történő feltüntetését.

63.

Ami különösen a verseny torzulásának megszüntetésére irányuló célkitűzést illeti, meg kell jegyezni, hogy ilyen torzulások csak annyiban állhatnak fenn, amennyiben a nemzeti fogyasztóvédelmi jogszabályok a 2008/48 irányelvben nem szereplő, eltérő kötelezettségeket írnak elő. Az arányosság elvének alkalmazása esetén azonban, mely elv szerint az Unió által elfogadott egyetlen jogi aktus sem lépheti túl a céljai eléréséhez szükséges mértéket, ( 20 ) a 2008/48 irányelvvel nem ellentétes, ha a hitelezők önkéntes alapon egyéb információkat is nyújtanak a fogyasztóknak.

64.

E megoldás nyilvánvalónak tűnhet, de kétségek állhattak fenn, mivel egyrészt a 10. cikk (2) bekezdésében felsorolt információk a szerződés létrejöttéhez főszabály szerint szükséges összes információt magukban foglalják. Másrészt a 2008/48 irányelv azt megelőzően nyújtandó tájékoztatásra vonatkozó 5. cikkének (1) bekezdése, hogy a fogyasztót bármilyen hitelmegállapodás vagy ajánlat kötelezné, a harmadik albekezdésében kifejezetten úgy rendelkezik, hogy amennyiben a hitelező a második albekezdésben felsorolt információkat tartalmazó tájékoztatás mellett további tájékoztatást nyújt a fogyasztónak, azt külön dokumentumban kell megadnia.

65.

Az a körülmény azonban, hogy a 10. cikk (2) bekezdése a szerződés valamennyi alkotóelemét felsorolja, nem elegendő azon következtetés levonásához, hogy az uniós jogalkotó ezen elemekre kívánta korlátozni a hitelmegállapodás tartalmát.

66.

Emellett úgy vélem, hogy az a körülmény, hogy a 2008/48 irányelv 10. cikkének (2) bekezdése nem tartalmaz az 5. cikk (1) bekezdésének harmadik albekezdéséhez hasonló rendelkezést, nem értelmezhető úgy, hogy a hitelezők nem tüntethetnek fel a kölcsönszerződésekben a 10. cikk (2) bekezdésében felsoroltaktól eltérő információkat.

67.

Ugyanis bár az 5. cikk (1) bekezdése és a 10. cikk (2) bekezdése egyaránt a 2008/48 irányelv fogyasztók tájékoztatására irányuló általános célkitűzésének megvalósításához járul hozzá, az e rendelkezésekben előírt tájékoztatási kötelezettségek szerepe némileg eltérő.

68.

A 2008/48 irányelv 5. cikke harmonizálja a fogyasztóknak érthető dokumentum formájában nyújtandó, szerződéskötést megelőző tájékoztatást. Amint azt a 2008/48 irányelv (19) preambulumbekezdése kifejti, az ebben a szakaszban közlendő információk e preambulumbekezdés szerint azok, amelyek az ajánlatok lehető legteljesebb mértékű átláthatóságát és összehasonlíthatóságát biztosítják.

69.

Ahhoz, hogy ezen összehasonlítás hatékony legyen, a nyújtott tájékoztatásnak szükségszerűen egységesnek kell lennie. Ez viszont azt jelenti, hogy az összehasonlítás szempontjainak az uniós jogalkotó által relevánsnak tekintett szempontokra kell korlátozódniuk. Ugyanis amint azt a 2014. április 1‑jei megszűnése előtt az Egyesült Királyságban a fogyasztói érdekek védelméért felelős Office of Fair Trading (tisztességes kereskedelem hivatala, Egyesült Királyság; OFT) által lefolytatott empirikus kutatás ( 21 ) kiemelte, „sokan nem olvassák el elejétől végéig a szerződést, hanem az árhoz hasonló kiemelt elemekre fókuszálnak”. ( 22 ) Ha a megállapodás több dokumentumból áll, a fogyasztók „gyakran lemondanak egy‑egy dokumentum elolvasásáról egy másik kedvéért, és azt a dokumentumot olvassák el, amelyet a legfontosabbnak vélnek”. ( 23 )

70.

Jóllehet e kutatást a 2008/48 irányelv elfogadását követően folytatták le, a mindennapi tapasztalatok szerint ezen eredmények aligha meglepőek. A szabvány‑hitelmegállapodások általában nehézkes nyelvezete aligha hoz izgalomba bárkit is a szerződésekkel foglalkozó rettenthetetlen és elszánt jogászok elenyésző kisebbségén kívül. A kutatás mindazonáltal jól szemlélteti, hogy az uniós jogalkotó véleményem szerint miért döntött észszerűen úgy a 2008/48 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében szereplő követelményekkel összefüggésben, hogy a nélkülözhetetlennek tekintett információkat egy minden részletre kiterjedő dokumentumban, mégpedig az „Általános európai fogyasztói hiteltájékoztató” című formanyomtatványban kell közölni, az egyéb információkat pedig külön lapon kell megadni. ( 24 )

71.

A 10. cikk (2) bekezdésének célja ettől némileg eltérő, mivel a fogyasztó az 5. cikkben felsorolt információk alapján várhatóan összehasonlítja a különböző ajánlatokat, és kiválasztja a számára legkedvezőbbet. Amint az a 2008/48 irányelv (31) preambulumbekezdéséből következik, a 10. cikk (2) bekezdésének különleges célkitűzése annak lehetővé tétele, hogy a fogyasztók a hitelmegállapodás szerinti jelenlegi vagy jövőbeli jogaikat és kötelezettségeiket világosan és tömören megismerhessék. E célkitűzéssel nem ellentétes, ha a hitelezők a 10. cikk (2) bekezdésében felsoroltaktól eltérő információkat is feltüntetnek ugyanabban a dokumentumban, hanem éppen ellenkezőleg. ( 25 )

72.

Emellett mivel ilyen vagy olyan formában a szerződés bármelyik kikötése olyannak tekinthető, mint amely tájékoztatást nyújt, ( 26 ) a 2008/48 irányelv 10. cikkének olyan értelmezése, hogy e rendelkezés kimerítően felsorolja a szerződésben feltüntethető információkat, a gyakorlatban azt jelentené, hogy a 2008/48 irányelv ténylegesen harmonizálja a hitelmegállapodások tartalmát, jóllehet az irányelv nem említ ilyen harmonizációt. A 2008/48 irányelv 1. cikkének szövegéből mindazonáltal egyértelműen kiderül, hogy az irányelv a tagállamok fogyasztóknak nyújtott hitelekkel kapcsolatos megállapodásokra vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek csak egyes aspektusait szabályozza.

73.

Mindezen megfontolásokból az következik, hogy véleményem szerint a 2008/48 irányelv nem követeli meg, hogy a nemzeti jogszabályok megtiltsák a hitelezők számára, hogy a fogyasztói hitelmegállapodásban feltüntetendő információk mellett egyéb információkat, például a megfizetendő nem kamatjellegű költségek összegét is feltüntessék.

74.

Mivel azonban a 2008/48 irányelv 10. cikkének (2) bekezdése szerint az e rendelkezésben felsorolt összes információt világos és egyértelmű módon kell megadni, nem nyújtható ilyen további tájékoztatás, ha – amint azt a Bizottság a tárgyaláson hangsúlyozta – az ilyen további tájékoztatás érthetetlenné teheti a 10. cikk (2) bekezdésében felsorolt információkat, vagy az összezavarodás kockázatát idézheti elő azokkal kapcsolatban. ( 27 )

75.

A fenti megfontolások összességére tekintettel úgy vélem, hogy a 2008/48 irányelv 10. cikkének (2) bekezdését és 22. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a hitel megfizetendő nem kamatjellegű költségeinek összegére hivatkozik, ha az ilyen szabályozás nem követeli meg a hitelezőktől ezen összeg hitelmegállapodások vonatkozásában történő feltüntetését. Ezzel szemben a hitelezők természetesen önkéntes alapon feltüntethetik e további információt, feltéve hogy e további információ az összes többi további információval együtt nem jár azzal, hogy a 10. cikk (2) bekezdésében felsorolt információk nem világos és egyértelmű módon feltüntetetté válnak.

Végkövetkeztetés

76.

A fent megfontolások tükrében azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Sąd Rejonowy w Siemianowicach Śląskich (Siemianowicach Śląskie‑i kerületi bíróság, Lengyelország) által feltett első kérdésre a következőképpen válaszoljon: