Opinion of the Advocate-General

1. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapján a Bíróságnak mindenekelőtt pontosítania kell a 2004/38/EK irányelv(2) 16. cikke (2) bekezdésének értelmében vett, „az uniós polgárral való jogszerű folyamatos tartózkodás” fogalmát, konkrétabban pedig meg kell határoznia „az uniós polgárral” kifejezés értelmét.

2. E rendelkezés ugyanis azt írja elő, hogy az uniós polgár azon családtagjai, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, és az uniós polgárral jogszerűen öt éven át folyamatosan tartózkodtak a fogadó tagállamban, huzamos tartózkodási jogot nyernek ebben az államban.

3. Az alapeljárásban pusztán az a kérdés, hogy egy harmadik országbeli állampolgár, aki a szabad mozgáshoz való jogával élő uniós polgár házastársa, hivatkozhat‑e az ilyen tartózkodási jogra, amennyiben az előírt ötéves időtartam során a házastársak csak két évig éltek egy háztartásban, a fennmaradó három év során pedig különböző partnerekkel külön éltek.

4. Ezt követően a High Court (Írország) azt is meg kívánja tudni, hogy az uniós jog megsértése miatt benyújtott kártérítési keresettel összefüggésben a nemzeti bíróság annak eldöntése érdekében, hogy a tagállam kellően súlyosan megsértette‑e az uniós jogot, köteles‑e figyelembe venni azt, hogy a jogvitában érintett uniós jogra vonatkozó kérdést kellett előzetes döntéshozatalra előterjeszteni.

5. A jelen indítványban kifejtem azokat az indokokat, amelyek miatt úgy vélem, hogy a 2004/38 irányelv 16. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a harmadik országbeli állampolgár, aki az Európai Unió polgárának házastársa, a huzamos tartózkodás jogának megszerzése érdekében hivatkozhat arra, hogy az ezen irányelvnek a tagállamok jogrendjébe való átültetését megelőzően a fogadó tagállam területén kellő ideig tartózkodott, annak ellenére, hogy megállapítást nyert, hogy ezen időszak során a házastársak különböző partnerekkel külön éltek.

6. Ezt követően kifejtem, hogy álláspontom szerint az uniós jog megsértése miatt benyújtott kártérítési keresettel összefüggésben a nemzeti bíróság annak eldöntése érdekében, hogy a tagállam kellően súlyosan megsértette‑e az uniós jogot miért nem köteles figyelembe venni azt, hogy a jogvitában érintett uniós jogra vonatkozó kérdést kellett előzetes döntéshozatalra előterjeszteni.

I – Jogi háttér

A – Az 1612/68/EGK rendelet

7. Az alapeljárás tényállása idején hatályos, a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15‑i 1612/68/EGK tanácsi rendelet(3) 10. cikke szerint:

„(1) Állampolgárságuktól függetlenül a következők jogosultak azzal a munkavállalóval letelepedni, aki az egyik tagállam állampolgára, és aki egy másik tagállam területén áll alkalmazásban:

a) a munkavállaló házastársa és azok a lemenő egyenes ági rokonaik, akik 21 évnél fiatalabbak, vagy a munkavállaló eltartottjai;

b) a munkavállaló és házastársa felmenő egyenes ági, eltartott rokonai.

(2) A tagállamok lehetővé teszik az (1) bekezdés rendelkezése alá nem tartozó családtagok letelepedését, ha a fent említett munkavállaló tartja el őket, vagy vele közös háztartásban élnek abban az országban, ahonnan a munkavállaló érkezett.

(3) Az (1) és (2) bekezdés alkalmazásában a munkavállalónak családja számára a foglalkoztatása szerinti régióban a helyi munkavállalók vonatkozásában átlagosnak tekintett lakással kell rendelkeznie; ez a rendelkezés azonban nem vezethet a hazai és másik tagállambeli munkavállalók közötti hátrányos megkülönböztetéshez.”

B – A 2004/38 irányelv

8. A 2004/38 irányelv egybefoglalja és egyszerűsíti a személyek szabad mozgására, valamint az uniós polgárok és családtagjaik tartózkodási jogára vonatkozó uniós szabályozást. Emellett módosítja az 1612/68 rendeletet, hatályon kívül helyezve többek között annak 10. cikkét.

9. Ez az irányelv ugyanis megszünteti az uniós polgárok tartózkodási engedély szerzésére vonatkozó kötelezettségét, e polgárok és családtagjaik számára bevezeti a huzamos tartózkodás jogát, és meghatározza, hogy a tagállamok milyen körülmények között korlátozhatják a más tagállamok állampolgárainak a területükön való tartózkodását.

10. Az említett irányelv „Tartózkodás joga három hónapot meghaladóan” című 7. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőket írja elő:

„(1) Valamennyi uniós polgárt megilleti a tartózkodás joga egy másik tagállam területén három hónapot meghaladó időtartamra, ha:

a) munkavállalók vagy önálló vállalkozók a fogadó tagállamban; vagy

b) elegendő forrásokkal rendelkeznek önmaguk és családtagjaik számára ahhoz, hogy ne jelentsenek indokolatlan terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére tartózkodásuk időtartama alatt, és a fogadó tagállamban teljes körű egészségbiztosítással rendelkeznek; vagy

c) – tanulmányok folytatásának fő céljából, ideértve a szakképzést is, beiratkoztak egy magán‑ vagy közoktatási intézménybe, amelyet a fogadó tagállam akkreditált vagy tart fenn jogszabályai vagy közigazgatási gyakorlata alapján, és

– teljes körű egészségbiztosítással rendelkeznek a fogadó tagállamban, és nyilatkozattal vagy választásuk szerint más azzal egyenértékű eszközzel bizonyítják a megfelelő [helyesen: az illetékes] nemzeti hatóságnál, hogy elegendő forrással rendelkeznek önmaguk és családtagjaik számára ahhoz, hogy a tartózkodásuk időtartama alatt ne jelentsenek terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére; vagy

d) az a), b) vagy c) pontban meghatározott feltételeket teljesítő uniós polgárt kísérő vagy hozzá csatlakozó családtagok.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott tartózkodás jogát ki kell terjeszteni azokra a családtagokra, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, és az uniós polgárt kísérik vagy hozzá csatlakoznak a fogadó tagállamban, feltéve hogy az uniós polgár megfelel az (1) bekezdés a), b) vagy c) pontjában említett feltételeknek.”

11. A 2004/38 irányelv „Az uniós polgárokra és családtagjaikra vonatkozó általános szabályok” című 16. cikke a következőképpen szól:

„(1) Azok az uniós polgárok, akik jogszerűen öt éven át folyamatosan tartózkodtak a fogadó tagállamban, huzamos tartózkodási jogot nyernek ott. Erre a jogra nem vonatkoznak a III. fejezetben előírt feltételek.

(2) Az (1) bekezdést azokra a családtagokra is alkalmazni kell, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, és az uniós polgárral jogszerűen öt éven át folyamatosan tartózkodtak a fogadó tagállamban.

(3) A tartózkodás folyamatosságát nem érinti az évi hat hónapot meg nem haladó ideiglenes távollét, sem a kötelező katonai szolgálat miatti hosszabb távollét, sem a legfeljebb 12 egymást követő hónapig tartó egyszeri távollét, amelyre olyan fontos okokból kerül sor, mint terhesség és szülés, súlyos betegség, tanulmányok folytatása vagy szakképzés, vagy másik tagállamba vagy harmadik országba történő kiküldetés.

(4) A már megszerzett huzamos tartózkodási jog csak a fogadó tagállamtól való két egymást követő éven át tartó távollét esetén veszik el.”

12. A 2004/38 irányelv 35. cikke szerint a tagállamok elfogadhatják a szükséges intézkedéseket, hogy megtagadják, megszüntessék vagy visszavonják az ezen irányelv által juttatott bármely jogot, joggal való visszaélés vagy csalás, mint például érdekházasság esetében. Bármely ilyen intézkedésnek arányosnak kell lennie, és összhangban kell állnia az említett irányelv 30. és 31. cikkében megállapított eljárási biztosítékokkal.

13. Végül a 2004/38 irányelv 38. cikke szerint az 1612/68 rendelet 10. és 11. cikke 2006. április 30‑ával hatályát veszti.

C – Az ír jog

14. A 2004/38 rendelet rendelkezéseit az ír jogba az Európai Közösségekről (személyek szabad mozgása) szóló 2006. évi rendelet (European Communities [Free Movement of Persons] Regulations 2006) (a továbbiakban: a 2006. évi rendelet) ülteti át.

15. A 2006. évi rendelet 12. cikke biztosítja az említett irányelv 16. cikkének átültetését.

II – Az alapeljárás tényállása

16. E. F. Ogieriakhi, nigériai állampolgár 1998 májusában érkezett Írországba, és politikai menedékjogot kért. 1999 májusában házasságot kötött L. Georges francia állampolgárral, és ekkor visszavonta menedékjog iránti kérelmét. 1999. október 11‑én a Minister for Justice and Equality (igazságügyi és esélyegyenlőségi miniszter) tartózkodási engedélyt adott részére.

17. Az 1999 októbere és 2004 októbere közötti időszakban L. Georges vagy dolgozott, vagy társadalombiztosítási ellátásokban részesült.

18. Nem vitatott, hogy 1999 és 2001 között E. F. Ogieriakhi és L. Georges különböző dublini (Írország) címeken együtt éltek. Ugyanakkor röviddel 2001 augusztusa után, mivel házasságuk az év folyamán megszakadt, L. Georges elhagyta a családi otthont, hogy egy másik férfival költözzön össze. Később E. F. Ogieriakhi is elhagyta ezt a lakást, hogy összeköltözzön egy ír állampolgárral, C. Maddennel. A kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben kiemeli, hogy nem lehet pontosan megállapítani, hogy ezek az események pontosan mikor történtek, egyedül annyi bizonyos, hogy azokra 2001 augusztusa után, és a 2002‑es év során került sor.

19. L. Georges és E. F. Ogieriakhi 2009 januárjában váltak el. Az utóbbi ugyanezen év júliusában házasságot kötött C. Maddennel és 2012‑ben honosítás révén megszerezte az ír állampolgárságot. 2004 decemberében L. Georges véglegesen elhagyta Írország területét.

20. 2007 szeptemberében a Minister for Justice and Equality a 2006. évi rendelet alapján megtagadta E. F. Ogieriakhitól a huzamos tartózkodás jogát, arra hivatkozva, hogy nincs bizonyíték arra, hogy L. Georges, aki ekkor a házastársa volt, ebben az időpontban még gyakorolta az őt az uniós jog alapján megillető jogokat. E. F. Ogieriakhi fellebbezést nyújtott be e határozattal szemben, amelyet a High Court 2008 januárjában azzal indokkal utasított el, hogy a 2006. évi rendelet nem alkalmazható a hatálybalépését megelőző tartózkodásokra. Ennek következtében 2007. október 24‑én az An Post, az állami postatársaság, ahol 2001. november 11‑én kezdett dolgozni, elbocsátotta E. F. Ogieriakhit, arra hivatkozva, hogy nem rendelkezik érvényes munkavállalási engedéllyel, mivel az ír hatóságok megtagadták tőle a huzamos tartózkodás jogát.

21. E. F. Ogieriakhi nem fellebbezett azonnal ezen ítélet ellen. Ezt csak a Lassal‑ítéletet(4) követően tette meg. A Supreme Court, amely megtagadta a jogorvoslati határidő meghosszabbítását, megjegyezte, hogy a Minister for Justice and Equality elfogadta, hogy felülvizsgálja a 2007. szeptemberi határozatot, amellyel megtagadta a huzamos tartózkodás jogát E. F. Ogieriakhitól, és jelezte, hogy ez megalapozhatja az állam uniós jog megsértése miatti felelősségét.

22. 2011 novemberében a Minister for Justice and Equality tartózkodási jogot engedélyezett E. F. Ogieriakhi számára, azzal az indokkal, hogy megfelel a 2006. évi rendelet által előírt valamennyi releváns feltételnek. Ekkor E. F.Ogieriakhi megindította a kérdést előterjesztő bíróság előtt az alapeljárást, amelynek keretében a Francovich és társai ítéleten(5) alapuló ítélkezési gyakorlat alapján kártérítést követel Írországtól az uniós jog megsértése miatt. Úgy véli ugyanis, hogy hibásan ültették át a 2004/38 irányelv rendelkezéseit az ír jogba. E hibás átültetésre hivatkozva előadja, hogy kárt szenvedett el azáltal, hogy az An Post felmondta a munkaszerződését, amely felmondás alapja az volt, hogy nem rendelkezett huzamos tartózkodási joggal Írországban.

23. A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az E. F. Ogieriakhi által az uniós jog hibás átültetése alapján előterjesztett kereset sikere többek között attól függ, hogy az utóbbi rendelkezett‑e elbocsátásának időpontjában a 2004/38 irányelv alapján huzamos tartózkodási joggal.

III – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

24. E körülmények között a High Court felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

„1) Olyan körülmények között, amikor a pár 1999 májusában házasságot kötött, 1999 októberében tartózkodási jogot állapítottak meg, legkésőbb 2002 elején a felek megegyeztek a különélésben, és 2002 végére mindkét házastárs teljesen más párral kezdett együtt élni, megállapítható‑e, hogy az uniós polgár házastársa, aki ebben az id őben maga nem volt valamelyik tagállamnak állampolgára, a [2004/38 irányelv] 16. cikkének (2) bekezdése értelmében »az uniós polgárral jogszerűen öt éven át folyamatosan tartózkod[ott] a fogadó tagállamban«?

2) Amennyiben az első kérdésre igenlő válasz adandó, és emlékezve arra, hogy a [2004/38 irányelv 16. cikkének] (2) bekezdése alapján a 2006 áprilisát megelőző öt év folyamatos tartózkodásra hivatkozva huzamos tartózkodási jogot kérő, harmadik ország állampolgárának azt is igazolnia kell, hogy tartózkodása összhangban állt többek között az [1612/68 rendelet] 10. cikkének (3) bekezdésének feltételeivel, az a tény, miszerint e vélelmezett ötéves időszak alatt az uniós polgár elhagyta otthonát, és a harmadik ország állampolgára ezt követően mással kezdett együtt élni abban az új otthonban, amelyet nem a (korábbi) uniós polgár házastárs nyújtott vagy biztosított, azt jelenti‑e, hogy ezzel nem teljesülnek az [említett feltételek]?

3) Amennyiben az első kérdésre igenlő, a második kérdésre pedig nemleges válasz adandó, akkor annak értékelése céljából, hogy valamely tagállam rosszul ültette‑e át, vagy más módon elmulasztotta‑e megfelelően átültetni a [2004/38] irányelv 16. cikke (2) bekezdésének [feltételeit], önmagában az a tény, miszerint az uniós jog megsértése miatt előterjesztett kártérítési keresetet tárgyaló nemzeti bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztését tartotta szükségesnek a felperes huzamos tartózkodási jogosultságára irányuló fő kérdésben, olyan tényező‑e, amelyet e bíróságnak figyelembe kellene vennie annak meghatározása során, hogy nyilvánvaló‑e az uniós jog megsértése?”

IV – Elemzésem

A – Előzetes megjegyzések

25. Álláspontom szerint az első és a második kérdést együttesen kell kezelni. Az alapeljárás felperese ugyanis a 2004/38 irányelv 16. cikkének (2) bekezdésén alapuló huzamos tartózkodáshoz való jogra hivatkozik, amelyet az 1999 és 2004 közötti időszak során szerzett meg. Ez az időszak korábbi, mint az ezen irányelvnek a tagállamok jogrendjébe való átültetésére nyitva álló határidő, vagyis 2006. április 30.

26. Felmerül mindenekelőtt a kérdés, hogy az említett irányelv 16. cikke (2) bekezdésének megfelelően a huzamos tartózkodáshoz való jog megszerzéséhez szükséges ötéves időtartam számításánál figyelembe lehet‑e venni a fogadó tagállamban az akkor hatályos uniós jognak, vagyis a jelen esetben az 1612/68 rendeletnek, és különösen 10. cikkének megfelelően eltöltött időtartamokat. Emlékeztetőül, e rendelkezés lehetővé tette a valamely tagállam állampolgárságával rendelkező munkavállaló házastársa számára, hogy letelepedjen e munkavállalóval a fogadó tagállamban, feltéve, hogy a munkavállaló családja számára a foglalkoztatása szerinti régióban a helyi munkavállalók vonatkozásában átlagosnak tekintett lakással rendelkezik.

27. A Bíróság erre a kérdésre már a Lassal‑ítéletében(6) válaszolt. Kimondta ugyanis, hogy „a 2004/38 irányelv 16. cikkében előírt huzamos tartózkodáshoz való jog megszerzése tekintetében az ezen irányelv átültetésének időpontját, nevezetesen 2006. április 30‑át megelőzően az ezen időpontnál korábbi uniós jogszabályokkal összhangban történő, folyamatos ötéves tartózkodást figyelembe kell venni”.(7)

28. Ezen ítélet hatályát újabban az Alarape és Tijani ítélet(8) pontosította. Az utóbbi ítéletben ugyanis a Bíróság kiemelte, hogy kizárólag a 2004/38 irányelvben előírt feltételeknek megfelelő tartózkodási időszakok vehetők figyelembe az ezen irányelv értelmében vett huzamos tartózkodási jognak az uniós polgár egyik tagállam állampolgárságával sem rendelkező családtagjai által történő megszerzése tekintetében.(9) Ezenkívül emlékeztetett arra, hogy egyfelől a 2004/38 irányelv célja a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog ágazatonkénti és fragmentált megközelítésének meghaladása, és e jog gyakorlásának megkönnyítése egy egységes jogszabály megalkotásával, amely egységes szerkezetbe foglalja és felülvizsgálja az ezen irányelvet megelőző uniós jogszabályokat, és, másfelől, a fogadó tagállam területén való tartózkodási jog vonatkozásában fokozatos rendszert írt elő, amely lényegében az ezen irányelvet megelőző uniós jogszabályokban és ítélkezési gyakorlatban előírt fokozatokat és feltételeket átvéve a huzamos tartózkodás jogához vezet.(10) A Bíróság tehát rámutatott, hogy a 2004/38 irányelvben szereplő „korábbi uniós jogszabályok” kifejezést – amelyről a Lassal ítélet (EU:C:2010:592) 40. pontjában van szó – úgy kell érteni, mint amely az ezen irányelv által kodifikált, felülvizsgált és hatályon kívül helyezett jogszabályokra vonatkozik, nem pedig az olyanokra, mint az 1612/68 rendelet 12. cikke, amelyeket a 2004/38 irányelv nem érintett.(11)

29. Ebből az ítélkezési gyakorlatból az alábbiakat vezetem le. Amikor a tartózkodási idő számításánál figyelembe veendő korábbi jogszabályokra való utalás szerepel, akkor csak a 2004/38 irányelv által kodifikált, felülvizsgált és hatályon kívül helyezett jogszabályokról lehet szó, nem pedig azokról, amelyeket az nem érintett. Mivel az 1612/68 rendelet 10. cikke azon rendelkezések részét képezi, amelyek ezen irányelv hatálybalépését követően hatályukat vesztették, csak az annak átültetésére nyitva álló határidő előtt, az e rendelet 10. cikke alapján a 2004/38 irányelv által előírt feltételeknek megfelelő feltételek mellett teljesített tartózkodási időtartamok vehetők figyelembe az irányelv 16. cikkének (2) bekezdésében rögzített ötéves időtartam számítása szempontjából.

30. Következésképpen a kérdést előterjesztő bíróság által feltett első és második kérdést a következők szerint kell érteni. A 2004/38 irányelv 16. cikkének (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy egy harmadik országbeli állampolgár, aki egy uniós polgár házastársa, a huzamos tartózkodáshoz való jog megszerzése érdekében hivatkozhat a fogadó tagállamban az ezen irányelvnek a tagállamok jogrendjébe való átültetését megelőzően eltöltött időszakra, ha megállapítást nyer, hogy ezen időszak folyamán a házastársak más partnerekkel külön éltek?

B – Az első és második kérdésről

31. Mindenekelőtt az a kérdés merül fel, hogy E. F. Ogieriakhi a vitatott időszak során megőrizte‑e a 2004/38 irányelv 2. cikke 2. pontjának a) alpontja értelmében vett „családtag” minőségét. Emlékeztetek ugyanis arra, hogy a 2004/38 irányelv „Kedvezményezettek” címet viselő 3. cikkének (1) bekezdése azt mondja ki, hogy az irányelvet kell alkalmazni mindazokra az uniós polgárokra, akik olyan tagállamba költöznek, vagy olyan tagállamban tartózkodnak, amelynek nem állampolgárai, valamint az őket kísérő vagy hozzájuk csatlakozó, az említett irányelv 2. cikkének 2. pontjában meghatározott családtagjaikra.

32. Márpedig bár L. Georges és E. F. Ogieriakhi 2009‑ig valóban házasok voltak, két év házasság után együttélésük megszűnt, és más partnerekkel kezdtek együtt élni. E tekintetben minden esetleges kétség eloszlatása érdekében fontos hangsúlyozni, hogy sem az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben, sem más eljárási iratokban egyszer sem hivatkoztak arra, hogy L. Georges és E. F. Ogieriakhi házassága érdekházasság lett volna.

33. Ennélfogva felmerült a kérdés, hogy a 2004/38 irányelv szerinti jogokra hivatkozó E. F. Ogieriakhi a vitatott időszak során még mindig L. Georges családtagja volt‑e.

34. Figyelemmel az ítélkezési gyakorlatra, véleményem szerint nem kétséges, hogy E. F. Ogieriakhit L. Georges családtagjának lehetett tekinteni ezen időszak során. Az Iida ítéletből(12) ugyanis kitűnik, hogy ameddig a házastársak házasságát az illetékes hatóság fel nem bontotta, addig az uniós polgár harmadik országbeli állampolgár házastársa a 2004/38 irányelv 2. cikke 2. pontjának a) alpontja értelmében az uniós polgár családtagjának tekinthető.(13)

35. Továbbá emlékeztetek arra, hogy a Bíróság az Alarape és Tijani ítélet (EU:C:2013:290) 34. pontjában azt mondta ki, hogy a 2004/38 irányelv 16. cikke (2) bekezdésének alkalmazása tekintetében meg kell állapítani, hogy az uniós polgár egyik tagállam állampolgárságával sem rendelkező családtagjai huzamos tartózkodási jogának megszerzése mindenesetre azon ténytől függ, miszerint egyfelől, ezen uniós polgár maga megfelel az ezen irányelv 16. cikkének (1) bekezdésében rögzített feltételeknek, másfelől pedig az említett családtagok vele tartózkodtak az érintett időszak alatt. Ezenkívül az ítélkezési gyakorlat szerint a jogszerű tartózkodás fogalma, amely az e rendelkezésben található „jogszerűen tartózkodtak” kifejezésben szerepel, az ezen irányelvben, többek között annak 7. cikke (1) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelő tartózkodást kell, hogy jelentsen.(14)

36. Ennélfogva el kell dönteni, hogy L. Georges uniós polgár, és E. F. Ogieriakhi házastársa valóban megfelelt‑e e feltételeknek a vitatott időszak során. E tekintetben az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy az említett feltételeknek megfelelt. Nem vitatott ugyanis, hogy ezen időszak során L. Georges az alapeljárás idején hatályos uniós jog értelmében „munkavállalónak” minősült. Következésképpen megfelelt a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének a) pontjában előírt feltételnek. Ezenkívül, ahogy arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutat, L. Georges öt éven át folyamatosan jogszerűen tartózkodott a fogadó tagállamban, így az irányelv 16. cikke (1) bekezdésének megfelelően huzamos tartózkodáshoz való jogot nyert ott.

37. Mivel L. Georges valóban rendelkezett huzamos tartózkodáshoz való joggal, E. F. Ogieriakhi úgy véli, hogy neki, mint L. Georges olyan családtagjának, aki a vitatott időszak során utóbbival együtt jogszerű tartózkodást folytatott, az említett irányelv 16. cikke (2) bekezdésének alapján szintén huzamos tartózkodáshoz való joggal kell rendelkeznie. Az illetékes hatóságok azonban úgy ítélik meg, hogy az 1612/68 rendelet 10. cikkének (3) bekezdésében megfogalmazott követelmények az alapeljárás tényállása idején nem teljesültek, mivel L. Georges nem nyújtott E. F. Ogieriakhi részére, illetve bocsátott rendelkezésére az e rendelkezés értelmében „átlagosnak” tekintett lakást. E hatóságok szerint, amennyiben az átlagosnak tekintett lakás rendelkezésre bocsátása hiányában a vitatott időszakban E. F. Ogieriakhi nem nyert tartózkodáshoz való jogot, akkor nem tekinthető úgy, hogy a 2004/38 irányelv 16. cikke (2) bekezdésének értelmében jogszerűen tartózkodott a fogadó tagállam területén, és így nem illeti meg a huzamos tartózkodás joga.

38. Nem értek egyet ezzel az elemzéssel.

39. Emlékeztetek ugyanis arra, hogy a Diatta‑ítéletben(15) a Bíróság úgy döntött, hogy az 1612/68 rendelet 10. cikke, azzal kapcsolatban, hogy a migráns munkavállaló családtagjának joga van letelepedni a munkavállalóval, nem követeli meg, hogy az érintett családtag állandó jelleggel ott lakjon, csupán azt, ahogy az az említett cikk (3) bekezdésében is szerepel, hogy a munkavállalónak a családja fogadása tekintetében átlagosnak tekinthető lakással kell rendelkeznie. Nem lehet tehát eleve elfogadni azt a követelményt, miszerint a családnak állandó jelleggel közös háztartásban kell élnie.(16) Ezenkívül a Bíróság hozzátette, hogy a házastársi kapcsolat mindaddig nem tekinthető felbontottnak, amíg megszűnését az illetékes hatóság ki nem mondta. Nem az tehát azoknak a házastársaknak az esetében, akik csupán egymástól külön élnek, még akkor sem, ha úgy gondolják, hogy később majd el fognak válni egymástól.(17)

40. Egyébként a Bizottság kontra Németország ítéletben(18) a Bíróság rámutatott, hogy az átlagosnak tekinthető lakással rendelkezés feltétele csak az egyes családtagok munkavállaló általi fogadásának feltétele, és a családegyesítést követően a migráns munkavállaló helyzete a lakáskövetelmények tekintetében nem térhet el a nemzeti munkavállalók helyzetétől.(19) Ekképpen, folytatta a Bíróság, ha a migráns munkavállaló családtagjainak érkezésekor átlagosnak tekinthető lakás új esemény – például gyermek születése vagy egy gyermek nagykorúvá válása – folytán már nem felel meg e követelménynek, a munkavállaló családtagjai tekintetében esetlegesen elfogadott intézkedések nem térhetnek el az állampolgárok tekintetében meghozandó intézkedésektől, és nem eredményezhetnek hátrányos megkülönböztetést a nemzeti állampolgárok és az uniós polgárok között.(20)

41. Álláspontom szerint e két ítéletből az alábbiak következnek. Az a munkavállaló tekintetében az 1612/68 rendelet 10. cikkének (3) bekezdésében meghatározott feltétel, hogy bocsásson átlagos lakást családtagjai rendelkezésére, a munkavállaló családja fogadásának előfeltétele. Ez az előfeltétel az arról való meggyőződést célozza, hogy az érintett munkavállaló mindenekelőtt a családi egységet kívánja visszaállítani, és amiatt van, hogy ne rettenjen vissza szabad mozgáshoz való jogának gyakorlásától. Ha azonban ez az egység visszaállt, akkor nem követelhető meg, hogy ugyanennek a családnak a tagjai a fogadó tagállamban való jogszerű tartózkodás teljes tartama alatt folyamatosan együtt éljenek. Az olyan véletlenek, amelyek bárki életében felmerülhetnek, és amelyek eredményeként a házastársak külön élhetnek, nem eredményezhetik azt, hogy megfosztják ezeket a személyeket azoktól a jogoktól, amelyek őket az uniós jogszabályok alapján megilletik.

42. Annak az érintett személyektől való megkövetelése, hogy folyamatosan ugyanazon háztartásban éljenek, álláspontom szerint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 7. cikkével ellentétes beavatkozást jelentene a magánéletükbe és a családi életükbe. Az állami hatóságoknak nem feladata, hogy a párkapcsolati élet egy felfogását vagy egy életmódot erőltessenek a más tagállambeli állampolgárokra és családtagjaikra, különösen, hogy ilyen követelmény nem áll fenn állampolgáraik tekintetében sem.

43. Ennélfogva úgy gondolom, hogy a harmadik országbeli állampolgár házastárs fogadó tagállamba érkezését követően a házastársak közötti személyes kapcsolatok és a lakáskörülmények irrelevánsak a harmadik országbeli állampolgár házastárs számára biztosított tartózkodáshoz való jog szempontjából.

44. Következésképpen az 1612/68 rendelet 10. cikke által meghatározott követelményeket továbbra is betartják abban az esetben, ha – mint az alapeljárásban is – a tagállami állampolgár munkavállaló és harmadik országbeli állampolgár házastársa külön kezdenek élni. Ebből álláspontom szerint az következik, hogy E. F. Ogieriakhi tartózkodása megfelelt az alapeljárás tényállása idején hatályos uniós jognak.

45. Mindazonáltal fennmarad a kérdés, hogy ezek az 1612/68 rendelet 10. cikke (3) bekezdésének megfelelő tartózkodási időszakok megfelelnek‑e a 2004/38 irányelv 16. cikkének (2) bekezdésében meghatározott követelményeknek, mivel az utóbbi rendelkezés megköveteli azt, hogy az uniós polgár családtagja „vele” (az uniós polgárral) jogszerűen öt éven át folyamatosan tartózkodott a fogadó tagállamban.

46. Álláspontom szerint éppen ez a helyzet. Az Onuekwere‑ítéletben(21) ugyanis a Bíróság kimondta, hogy az ezen irányelv 16. cikkének (2) bekezdésében szereplő „vele” kifejezés megerősíti azt a feltételt, amely szerint az uniós polgár egyik tagállam állampolgárságával sem rendelkező családtagjainak kísérniük kell ezt a polgárt vagy csatlakozniuk kell hozzá.(22) Ahogy az Onuekwere‑ügyben ismertetett indítványom(23) 38–41. pontjában jeleztem, e kifejezést nem lehet szó szerint értelmezni, és az nem követeli meg, hogy a házastársak egy háztartásban együtt éljenek. Pusztán azt erősíti meg, hogy ahhoz, hogy az említett irányelv 3. cikke (1) bekezdésének értelmében az irányelv „kedvezményezettje” legyen, a családtagnak kísérnie kell az uniós polgárt vagy csatlakoznia kell hozzá a fogadó tagállamban.(24) Ekképpen egy uniós polgár harmadik országbeli állampolgár családtagja, aki bár e polgárral házasságban él, ám más tagállam területén tartózkodik, mint az említett polgár tartózkodási helyéül szolgáló fogadó tagállam, nem felel meg a 2004/38 irányelv 16. cikkének (2) bekezdésében szereplő azon követelménynek, amely szerint „vele” (az uniós polgárral) kell élnie, mivel nem tekinthető úgy, hogy kísérte az utóbbit, illetőleg csatlakozott hozzá. Ezzel szemben miután teljesült az uniós polgár kíséréséhez vagy a hozzá való csatlakozáshoz kapcsolódó feltétel a fogadó tagállam területén, nem számít az, hogy a házastársak együtt élnek‑e, vagy sem.

47. Az ilyen értelmezés álláspontom szerint nem ellentétes az irányelv 16. cikkének szellemével és céljával. A huzamos tartózkodás joga ugyanis a társadalmi kohézió előmozdítását, és az uniós polgárság érzésének erősítését célozza. E tartózkodáshoz való jog megszerzése szempontjából tehát a lényeges elem az uniós polgár és családtagjának integrációja a fogadó tagállamban,(25) mivel a jogszerű tartózkodás folyamatosságára vonatkozó feltétel megfelel a huzamos tartózkodási jog megszerzésénél meghatározó beilleszkedési kötelezettségnek.(26) Márpedig egy pár személyes kapcsolatai, és életmódválasztása álláspontom szerint nem mutatja e személyek integrációjának fokát. E. F. Ogieriakhi esete legalábbis tökéletes példája ennek. A vele történtek ugyanis azt mutatják, hogy érkezésétől kezdve tökéletesen tudott integrálódni a fogadó tagállamban. A huzamos tartózkodási engedély hiánya miatt bekövetkezett elbocsátásáig egy állami vállalatnál dolgozott 2001 novemberétől 2007 októberéig, és sikeres jogi tanulmányokat folytatott.

48. Ennélfogva a fenti körülmények összességéből az tűnik ki, hogy amíg a házassági köteléket egy illetékes hatóság nem bontotta fel, addig az uniós polgár harmadik országbeli állampolgár olyan házastársát, aki e polgárt a fogadó tagállam területére kísé rte, vagy ott csatlakozott hozzá, és vele jogszerűen öt éven át folyamatosan ott tartózkodott, megilleti a huzamos tartózkodás joga, akkor is, ha a házastársak elkezdtek külön élni.

49. Álláspontom szerint egy másik körülmény is az ilyen értelmezés mellett szól. A 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének a) pontja ugyanis azt mondja ki, hogy a válás, a házasság érvénytelenítése vagy a regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetése nem érinti az uniós polgár azon családtagjainak tartózkodási jogát, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, ha a válásnak, a házasság érvénytelenítésének vagy a regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetésének kezdeményezését megelőzően a házasság vagy a regisztrált élettársi kapcsolat legalább három évig fennállt, ebből egy évig a fogadó tagállamban. Az irányelv 13. cikke (2) bekezdésének második albekezdése ezenkívül azt mondja ki, hogy a huzamos tartózkodási jog elnyeréséig az érintett személyek tartózkodási joga továbbra is attól a követelménytől függ, hogy bizonyítani tudják, hogy munkavállalók vagy önálló vállalkozók, vagy elegendő forrással rendelkeznek ahhoz, hogy ne jelentsenek terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére. Egyebekben az irányelv 18. cikke rögzíti, hogy az uniós polgár azon családtagjai, akikre többek között a 2004/38 irányelv 13. cikkének (2) bekezdése vonatkozik, és akik megfelelnek az ott meghatározott feltételeknek, huzamos tartózkodási jogot szereznek a fogadó tagállamban való ötéves folyamatos, jogszerű tartózkodást követően.

50. Összefoglalva, az olyan harmadik országbeli állampolgár, aki egy uniós polgár házastársa, és az utóbbival legalább három éve házasságban él, amelyből egy év a tagállamban telt, megőrzi tartózkodáshoz való jogát, és huzamos tartózkodáshoz való jogot szerezhet, ha megfelel a fent rögzített feltételeknek, akkor is, ha a házassági köteléket egy illetékes hatóság felbontja.

51. Meg kell tehát állapítani, hogy amennyiben elfogadnánk, hogy egy E. F. Ogieriakhi helyzetében levő harmadik országbeli állampolgár nem élvezhet huzamos tartózkodáshoz való jogot, akkor az, akinek tekintetében megállapítást nyer, hogy megőrizte az uniós polgár családtagjának jogállását, mivel a házastársi köteléket semmilyen illetékes hatóság nem bontotta fel, jelentősen hátrányosabb helyzetbe kerülne, mint egy olyan harmadik országbeli állampolgár, aki már nem tekinthető a 2004/38 irányelv 2. cikke 2. pontja a) alpontjának értelmében az uniós polgár családtagjának, de megfelel az ezen irányelv 13. cikke (2) bekezdésében foglalt feltételeknek.

52. Az uniós polgár harmadik országbeli állampolgár családtagját ilyen módon kevesebb jog és alacsonyabb szintű védelem illetné meg, mint egy olyan harmadik országbeli állampolgárt, aki már semmilyen kapcsolatban nincs az uniós polgárral. Az ilyen értelmezés ellentétes lenne az említett irányelv szellemével és céljával, vagyis azzal, hogy biztosítsák a tagállamok területén való szabad mozgás és tartózkodás jogát, ha azt a szabadság és méltóság objektív feltételei mellett gyakorolják, valamennyi uniós polgár, illetve a családtagok számára, állampolgárságukra tekintet nélkül.(27)

53. Figyelemmel a fenti megfontolások összességére, úgy vélem, hogy a 2004/38 irányelv 16. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy egy harmadik országbeli állampolgár, aki egy uniós polgár házastársa, a huzamos tartózkodáshoz való jog megszerzése érdekében hivatkozhat a fogadó tagállamban az ezen irányelvnek a tagállamok jogrendjébe való átültetését megelőzően eltöltött időszakra, akkor is, megállapítást nyer, hogy ezen időszak folyamán a házastársak más partnerekkel külön éltek.

C – A harmadik kérdésről

54. Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy az uniós jog megsértése miatt benyújtott kártérítési keresettel összefüggésben a nemzeti bíróság annak eldöntése érdekében, hogy a tagállam kellően súlyosan megsértette‑e az uniós jogot, köteles‑e figyelembe venni azt, hogy a jogvitában érintett uniós jogra vonatkozó kérdést kellett előzetes döntéshozatalra előterjeszteni.

55. Emlékeztetek arra, hogy az uniós jog a magánszemélyek számára bizonyos feltételek mellett biztosítja az uniós jog megsértéséből eredő károk megtérítéséhez való jogot. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az elv, mely szerint az állam felelős az uniós jog neki betudható megsértésével a magánszemélyeknek okozott károkért, szerves része az Unió alapját képező Szerződések rendszerének.(28)

56. Ebben a tekintetben a Bíróság több alkalommal is megállapította, hogy a sérelmet szenvedett magánszemélyek három feltétel együttes fennállásakor rendelkeznek kártérítéshez való joggal, nevezetesen, ha a megsértett uniós jogi szabály a magánszemélyek számára jogokat keletkeztet, e szabály megsértése kellően súlyos, és fennáll a közvetlen okozati összefüggés e jogsértés és a sérelmet szenvedett magánszemélyek kára között.(29)

57. Ami a harmadik kérdés tárgyát képező második feltételt illeti, emlékeztetni kell arra, hogy az uniós jog megsértéséért fennálló felelősség vonatkozásában a döntő tényező annak megállapításához, hogy egy uniós jogsértés kellően súlyos–e, az, hogy a tagállam vagy az uniós intézmény a mérlegelési jogkörének korlátait nyilvánvalóan és súlyosan túllépte–e.(30)

58. Annak megítélése érdekében, hogy e feltétel teljesül‑e, a kártérítési keresetet tárgyaló nemzeti bíróságnak figyelembe kell vennie minden tényezőt, amely az előtte lévő ügyet jellemzi, különösen pedig a megsértett jogszabály egyértelműségének és pontosságának fokát, a jogsértés szándékosságát, az elkövetett téves jogalkalmazás kimenthetőségét vagy ki nem menthetőségét, esetleg egy uniós intézmény állásfoglalását, illetve azon körülményt, hogy a kérdéses bíróság nem tett eleget az előzetes döntéshozatalra utalás – az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdésében foglalt – kötelezettségének.(31)

59. Az, hogy előzetes döntéshozatal céljából kérdést terjesztenek a Bíróság elé az uniós jog valamely rendelkezésének értelmezése céljából, azt jelenti tehát, hogy nem áll fenn az uniós jog kellően súlyos megsértése? Úgy lehetne ugyanis tekinteni, hogy onnantól fogva, hogy egy ilyen kérdést feltesznek, az azt jelenti, hogy a szóban forgó rendelkezés pontatlan, és többféle értelmezés alapját képezheti, ami meghatározó körülményt jelent a nemzeti bíróság értékelése során.

60. Ugyanakkor úgy vélem, hogy nem lehet ez a helyzet, egy számomra alapvető jelentőségűnek tűnő okból.

61. Az EUMSZ 267. cikk által előírt előzetes döntéshozatali eljárás igazi párbeszédet, valódi együttműködést alakít ki a nemzeti bíróságok és a Bíróság között. Ez az együttműködés lényeges az uniós jog nemzeti jogrendekben történő egységes alkalmazásának biztosítása érekében. Ahogy Léger főtanácsnok írta, „a Bíróság alapvető fontosságú szerepet ruház a nemzeti bíróságra a közösségi jog végrehajtása, illetve a magánszemélyek abból fakadó jogainak védelme terén. A nemzeti bíróságot tulajdonképpen egy általánosan alkalmazott kifejezéssel »közösségi jogot alkalmazó általános bíróságnak« nevezhetjük”(32) .

62. Álláspontom szerint a „közösségi jogot alkalmazó általános bíróságnak” biztosított alapvető fontosságú szerep csorbulhatna, ha elfogadnánk, hogy pusztán az a tény, hogy a nemzeti bíróság egy uniós jogi rendelkezés értelmezése érdekében előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést intézett a Bírósághoz, elegendő annak megállapításához, hogy nem áll fenn az uniós jog kellően súlyos, a tagállam kártérítési kötelezettségét magával vonó megsértése. Egy ilyen, a nemzeti bíróságra végső soron kötelező következmény a közte és az uniós bíróság közötti párbeszéd lezárására vezetne. Ilyen esetben ugyanis az nemzeti bíróság, amely előzetes döntéshozatal céljából kérdést kíván előterjeszteni, annak érdekében, hogy biztos legyen az uniós jog értelmezésében, mielőtt kártérítésre kötelezné a tagállamot, arra kényszerülhetne, hogy tartózkodjon ettől. Általánosabban megfogalmazva, pusztán egy kérdés feltétele nem korlátozhatja az eljáró bíróság szabadságát. Nem a Bíróság számára feltett kérdésben, hanem az általa adott válaszban kell megtalálni a szabad mérlegelése megalapozását.

63. Ennélfogva az EUMSZ 267. cikk által kialakított mechanizmus és a nemzeti bíróságok által az uniós jog végrehajtásában játszott alapvető fontosságú szerep megőrzése érdekében úgy vélem, hogy az uniós jog megsértése miatt benyújtott kártérítési keresettel összefüggésben a nemzeti bíróság annak eldöntése érdekében, hogy a tagállam kellően súlyosan megsértette‑e az uniós jogot, nem köteles figyelembe venni azt, hogy a jogvitában érintett uniós jogra vonatkozó kérdést kellett előzetes döntéshozatalra előterjeszteni.

V – Végkövetkeztetések

64. A fenti megállapításokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a következő választ adja a High Court által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre:

1) Az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 16. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az a harmadik országbeli állampolgár, aki uniós polgár házastársa, a huzamos tartózkodáshoz való jog megszerzése érdekében hivatkozhat a fogadó tagállamban az ezen irányelvnek a tagállamok jogrendjébe való átültetését megelőzően eltöltött időszakra, akkor is, megállapítást nyer, hogy ezen időszak folyamán a házastársak más partnerekkel külön éltek.

2) Az uniós jog megsértése miatt benyújtott kártérítési keresettel összefüggésben a nemzeti bíróság annak eldöntése érdekében, hogy a tagállam kellően súlyosan megsértette‑e az uniós jogot, nem köteles figyelembe venni azt, hogy a jogvitában érintett uniós jogra vonatkozó kérdést kellett előzetes döntéshozatalra előterjeszteni.

(1) .

(2)  – Az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 158., 77. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 46. o.).

(3)  – HL L 257., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 15. o.

(4)  – C‑162/09, EU:C:2010:592.

(5)  – C‑6/90 és C‑9/90, EU:C:1991:428.

(6)  – EU:C:2010:592.

(7)  – 40. pont. Kiemelés tőlem.

(8)  – C‑529/11, EU:C:2013:290.

(9)  – 42. pont.

(10)  – 46. pont.

(11)  – 47. pont.

(12)  – C‑40/11, EU:C:2012:691.

(13)  – Lásd az 57–60. pontot.

(14)  – Ezen ítélet 35. pontja.

(15)  – 267/83, EU:C:1985:67.

(16)  – 18. pont.

(17)  – 20. pont.

(18)  – 249/86, EU:C:1989:204.

(19)  – 12. pont.

(20)  – 13. pont.

(21)  – C‑378/12, EU:C:2014:13.

(22)  – 23. pont.

(23)  – C‑378/12, EU:C:2013:640.

(24)  – Lásd ebben az értelemben: Iida‑ítélet (EU:C:2012:691, 61. pont).

(25)  – Lásd Onuekwere‑ítélet (EU:C:2014:13, 24. és 25. pont).

(26)  – Uo. 30. pont.

(27)  – Lásd a 2004/38 irányelv (5) preambulumbekezdését.

(28)  – Lásd: Leth‑ítélet (C‑420/11, EU:C:2013:166, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

(29)  – Uo. 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

(30)  – Lásd: Brasserie du pêcheur és Factortame ítélet (C‑46/93 és C‑48/93, EU:C:1996:79, 55. pont).

(31)  – Lásd: Traghetti del Mediterraneo ítélet (C‑173/03, EU:C:2006:391, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

(32)  – Lásd a Köbler‑ügyre vonatkozó indítványának (C‑224/01, EU:C:2003:207) 66. pontját.