A [Parlament] elnök[e] bejelentette, hogy levelet kapott a francia hatóságoktól, nevezetesen 2000. április 26-án Védrine francia külügyminisztertől, valamint 2000. április 20-án Moscovici Európa-ügyi minisztertől, amelyhez csatolták a [fellebbező] hivatalától való megfosztásáról szóló iratokat. Az elnök bejelentette, hogy ezeket az iratokat a 7. cikk (4) bekezdésének második albekezdése alapján a Jogi Ügyek Bizottsága elé utalja...

Tisztelt Elnök Asszony!

A Jogi és Belső Piaci Ügyek Bizottsága 2000. május 16-i ülésén megvizsgálta Jean-Marie Le Pen helyzetét. A Bizottság tudomásul vette, hogy a Francia Köztársaság miniszterelnökének a J.-M. Le Pennel 2000. április 5-én közölt és 2000. április 22-én a Journal officiel de la République française-ben közzétett rendelete végrehajthatóvá vált. A Bizottság azonban megállapította, hogy - az érdekeltet a rendeletről értesítő levélben foglaltaknak megfelelően — az érdekelt eljárást kezdeményezhet a Conseil d'État-nál, és egyidejűleg kérheti a rendelet végrehajtásának felfüggesztését.

Figyelembe véve az előző napi határozatot, amely szerint a Bizottság egyelőre nem javasolja, hogy a Parlament hivatalosan tudomásul vegye a J.-M. Le Pent érintő rendeletet, a Bizottság megvizsgálta a lehetséges további lépéseket. E határozat alátámasztásaként a B. Tapie-ügy került követendő precedensként említésre, következésképpen az Európai Parlamentnek csak a Conseil d'État előtti eljárás megindítására rendelkezésre álló határidő lejártát, illetve adott esetben csak annak határozatát követően kellene hivatalosan tudomásul vennie a hivataltól való megfosztást kimondó rendeletet.

A Jogi és Belső Piaci Ügyek Bizottságának véleményét figyelembe véve, valamint a hivataltól való megfosztás véglegességére tekintettel véleményem szerint a helyes eljárás az volna, ha az Európai Parlament csak a Conseil d'État [előtti] eljárás megindítására rendelkezésre álló határidő lejártát, illetve adott esetben csak annak határozatát követően venné hivatalosan tudomásul a rendeletet.

Elvárjuk az Európai Parlamenttől, hogy a közösségi joggal összhangban eljárva a lehető legrövidebb időn belül szavazzon arról, hogy tudomásul veszi-e J.-M. Le Pen hivatalától való megfosztását, ellenkező esetben fenntartjuk a jogot, hogy megtegyük a szükséges jogi lépéseket.

Kötelességem tájékoztatni Önöket, hogy 2000. október 19-én hivatalos értesítést kaptam a Francia Köztársaság illetékes hatóságaitól az Államtanács 2000. október 6-i határozatáról, amelyben elutasította a Jean-Marie Le Pen által a francia miniszterelnök 2000. március 31-i - a fellebbező európai parlamenti képviselői hivatalától megfosztó — rendelete ellen benyújtott fellebbezést.

Arról is tájékoztatom Önöket, hogy megkaptam a Charles de Gaulle, Carl Lang, Jean-Claude Martinez és Bruno Gollnisch által Jacques Chirac köztársasági elnöknek írt levél másolatát, amelyben kegyelmet kérnek J.-M. Le Pennek.

Tisztelt Elnök Asszony! A Belső Piaci és Jogi Ügyek Bizottsága idén május 15-i és 16-i ülésén azt javasolta, hogy függesszék fel Jean-Marie Le Pen hivatalától való megfosztása Parlament általi megállapításának a plenáris üléssel történő közlését. Hangsúlyozni szeretném, hogy a Jogi Ügyek Bizottsága a felfüggesztést csak addig javasolta, amíg J.-M. Le Pen eljárást indíthat a francia Conseil d'État előtt, illetve adott esetben amíg ez az eljárás le nem zárul. Itt idézem azt a május 17-i levelet, amelyet Elnök Asszony maga olvasott fel a Parlamentnek.

A Conseil d'État - mint Ön is említette — elutasította e fellebbezést, és erről nekünk megfelelő értesítést is küldött. Következésképpen a Parlamentnek történő bejelentés elhalasztása már nem indokolt, kiváltképp mivel az elsődleges jog, különösen az [1976-os okmány] 12. cikkének (2) bekezdése alapján a bejelentés kötelező.

Az Elnök Asszony által említett kegyelmi kérvény nem változtat a helyzeten, mivel az nem minősül bírósági eljárásnak. Mint a neve is mutatja, itt egy közhatalmi szerv jogi aktusáról van szó, ami nem érinti a francia kormány rendeletét, amelyről a Jogi Ügyek Bizottsága ajánlásának megfelelően a plenáris ülést értesíteni kell.

[Az 1976-os okmány] 12. cikkének (2) bekezdése alapján az Európai Parlament tudomásul veszi a francia kormány értesítését, és kimondja Jean-Marie Le Pennek hivatalától való megfosztását.

77.Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 230. cikk alapján megsemmisítés iránti keresettel megtámadható jogi aktusoknak a felperes érdekeit érinteni képes, annak jogi helyzetét jelentős mértékben módosító, kötelező joghatásokat kiváltó intézkedések minősülnek (a 60/81. sz., IBM kontra Bizottság ügy [EBHT 1981., 2639. o.] 9. pontja, valamint a T-87/96. sz., Assicurazioni Generali és Unicredito kontra Bizottság ügy [EBHT 1999., II-203. o.] 37. pontja). A megsemmisítés iránti keresetnek ezért az intézmények által hozott valamennyi, joghatások kiváltására irányuló rendelkezés vonatkozásában, azok jellegétől vagy formájától függetlenül nyitva kell állnia (a 22/70. sz., Bizottság kontra Tanács ügy [EBHT 1971., 263. o.] 42. pontja).78.Jelen ügyben a megtámadott aktus az Európai Parlament elnökének a 2000.október 23-i plenáris ülésen tett nyilatkozata, amelynek értelmében [az 1976-os okmány] 12. cikkének (2) bekezdése alapján az Európai Parlament tudomásul veszi a francia kormány értesítését, és kimondja [a felperes] hivatalától való megfosztását.79.Meg kell tehát vizsgálni, hogy a nyilatkozat a felperes érdekeit érinteni képes, annak jogi helyzetét jelentős mértékben módosító, kötelező joghatásokat vált-e ki.80.Ezzel kapcsolatban kiemelendő a nyilatkozat keletkezésének jogi kontextusa.81.Nem vitatott, hogy jelen ügy tényállásának időpontjában az Európai Parlament képviselőinek egységes választási eljárása még nem került elfogadásra.82.Következésképpen az 1976-os okmány 7. cikkének (2) bekezdése alapján az Európai Parlament képviselőinek választási eljárására továbbra is a tagállamok nemzeti szabályai az irányadók.83.Elsősorban tehát az 1976-os okmány 12. cikke (2) bekezdésének első albe-kezdéséből következik, hogy a tagállam hatályos nemzeti rendelkezéseinek alkalmazása az Európai Parlament valamely képviselői helyének megüresedéséhez vezethet.84.A Francia Köztársaság az 1976-os okmány alapján fogadta el az 1977-es törvényt. A törvény 2. cikke kimondja, hogy az Európai Parlament képviselőinek megválasztására a Választási Törvény I. részének I. címe és az azt követő fejezetek rendelkezései az irányadók. Ugyanezen törvény 5. cikke, amely a III. fejezetben A passzív választójog és annak hiányának feltételei, összeférhetetlenség cím alatt található, többek között kimondja, hogy az [európai parlamenti képviselők] választására a választójogi törvény LO 127-LO 130-1. cikke alkalmazandó, illetve hogy a passzív választójog megbízatási időtartam alatt történő elveszítésével a megbízatás megszűnik, valamint hogy ezt rendelet állapítja meg.85.Az 1976-os okmány 12. cikkének (2) bekezdése az Európai Parlament képviselői helyeinek megüresedésével kapcsolatban két esetet különböztet meg.86.Az e rendelkezés első albekezdésében foglalt első eset arra vonatkozik, amikor az üresedés a nemzeti rendelkezések alkalmazásának következménye. Az ugyanezen rendelkezés második albekezdésében foglalt második eset minden más eset-re vonatkozik.87.A felperes ezzel kapcsolatos érvei ellenére az első eset semmiképpen nem korlátozódik az 1976-os okmány 6. cikkében foglalt összeférhetetlenségi esetekre, hanem a passzív választójog elvesztésére is kiterjed. Igaz ugyan, hogy az 1976-os okmány 6. cikkének (3) bekezdése értelmében a 12. cikk szerint vissza kell hívni azokat az európai parlamenti képviselőket, akikre az (1) és (2) bekezdés alkalmazhatóvá válik. Ebből az utalásból még nem következik, hogy az a cikk kizárólag a 6. cikk (1) és (2) bekezdése szerinti összeférhetetlenségi eseteket szabályozza. Mindezen felül kiemelendő, hogy a 12. cikk sehol sem az összeférhetetlenség fogalmát, hanem a tágabb jelentéssel bíró [a képviselői hely] megüresedés[é]t használja.88.Az 1976-os okmány 12. cikkének (2) bekezdésében foglalt első esetben a Parlament szerepe annak tudomásulvételére korlátozódik, hogy az érintett személy helye megüresedett. A második esetben, amely például a képviselő lemondására vonatkozik, az üresedés tényét a [Parlament] állapítja meg, és erről tájékoztatja a tagállamot.89.Jelen esetben - mivel a megtámadott aktust az 1976-os okmány 12. cikke (2) bekezdésének első albekezdése alapján hozták meg — az e rendelkezés által előírt tudomásulvétel folyamatának terjedelmét kell meghatározni.90.Ezzel kapcsolatban kiemelendő, hogy a tudomásulvétel folyamata nem az érintett személy hivatalától való megfosztására vonatkozik, hanem arra, hogy a nemzeti rendelkezések alkalmazásának eredményeként a képviselő helye megüresedett. Másképpen fogalmazva a Parlament szerepe nem az, hogy végrehajtsa a hivataltól való megfosztást, mint ahogy azt a felperes állítja, hanem egyszerűen csak annyi, hogy tudomásul vegye a képviselői hely megüresedésének a nemzeti hatóságok általi kimondását, azaz egy kizárólag az e hatóságok határozatának következtében létrejött, már meglévő joghelyzetet.91.A Parlament ezzel kapcsolatos ellenőrzési jogköre különösen korlátozott. Tulajdonképpen annak ellenőrzésére szorítkozik, hogy az érintett személy helye valóban megüresedette. Valójában a felperes állításával ellentétben nem a Parlament feladata azt ellenőrizni, hogy tiszteletben tartották-e az alkalmazandó nemzeti jog szerinti eljárást vagy az érintett személy alapvető jogait. Ezzel a jogkörrel ugyanis kizárólag az illetékes nemzeti bíróságok, illetve adott esetben az Emberi Jogok Európai Bírósága rendelkezik. Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell továbbá arra, hogy jelen esetben a felperes mind a francia Conseil d'État-nál, mind az Emberi Jogok Európai Bíróságánál érvényesítette jogait. Kiemelendő továbbá az is, hogy a Parlament sem írásbeli beadványában, sem a meghallgatáson nem állította, hogy olyan széles körű ellenőrzési jogköre volna, mint amilyet a felperes neki tulajdonít.92.Hozzá kell tenni, hogy a Parlamentnek az 1976-os okmány 12. cikke (2) bekezdésének első albekezdése alapján fennálló, ilyen széles körű ellenőrzési jogköre azt feltételezné, hogy a Parlament vitathatná a nemzeti hatóságok által kimondott hivataltól való megfosztás jogszerűségét, és ha álláspontja szerint szabálytalanság történt, megtagadhatná az üresedés tudomásulvételét. Márpedig a Parlament csak az Eljárási Szabályzat 8. cikkének (9) bekezdésében foglalt esetben tagadhatja meg a képviselői hely üresedésének megállapítását, azt is csak akkor, ha felszólították az üresedés megállapítására, valamint ha annak során tárgyi tévedés vagy akarathiba történt. Paradox helyzet volna, ha a Parlament szélesebb mérlegelési mozgástérrel rendelkezne a képviselői hely nemzeti hatóságok által megállapított üresedésének puszta tudomásulvételekor, mint amikor a képviselői hely üresedését maga állapítja meg.93.Ezeknek a megállapításoknak nem mond ellent az Eljárási Szabályzat 7. cikke (4) bekezdésének második albekezdése sem. Mint arra a Parlament és a Francia Köztársaság is helyesen rámutatott, ez a rendelkezés magához a megfosztáshoz [következésképpen a képviselői hely üresedéséhez] vezető eljárásra vonatkozik. A rendelkezés alapján ugyanis a Parlament elnöke köteles az ügyet az illetékes bizottság elé utalni, ha a tagállamok illetékes hatóságai olyan eljárást kezdeményeznek, amely egy [európai parlamenti] képviselőnek hivatalától való megfosztásával járhat. Miután ez az eljárás befejeződött, és az illetékes nemzeti hatóság megállapította az érintett személy képviselői helyének üresedését, az 1976-os okmány 12. cikke (2) bekezdésének első albekezdése alapján a Parlamentnek már csak tudomásul kell vennie az üresedést. Mindenesetre a jogforrások hierarchiájának elve alapján az Eljárási Szabályzat valamely rendelkezése semmilyen esetben sem engedélyezhet eltérést az 1976-os okmány rendelkezéseitől, és a Parlamentnek nem biztosíthat szélesebb jogkört, mint amivel az az okmány alapján bír.94.A fenti megállapításokat nem cáfolja az a tény sem, hogy 2000. október 23-ig a felperes folyamatosan részt vett a Parlament ülésein, és megkapta az intézménytől járó juttatásokat, valamint hogy a francia hatóságok 2000. október 24-ig folyósították a fizetését. A felek sem vitatják ugyanis, hogy a 2000. március 31-i rendelet végrehajtható volt. A tény, hogy e rendeletet a Parlament csak a francia hatóságok általi értesítéskor vette tudomásul, illetve hogy ez bizonyos gyakorlati következményekkel járt a felperesre nézve, még nem változtat az 1976-os okmány 12. cikkének (2) bekezdése alapján az értesítéshez fűződő jogkövetkezményeken.95.A felperesnek mind az első érve, amely szerint az 1977-es törvény 5. cikke sérti a Parlament függetlenségét, és elfogadhatatlan mértékben beavatkozik annak működésébe, mind a második érve, amely szerint létezik egy olyan általános elv, amelynek értelmében a hivataltól való megfosztást az adott parlamenti közgyűlésnek kell kimondania, megalapozatlan. Mint az a fenti 83. pontban is kifejtésre került, a 1976-os okmány 12. cikke (2) bekezdése első albekezdésének megfogalmazásából ugyanis egyértelműen következik, hogy az Európai Parlament képviselőjének helye a tagállam hatályos nemzeti rendelkezéseinek következtében megüresedhet. Mivel a tényállás idején nem létezett egységes választási eljárás, ez a rendelkezés, illetve az alapján az 1977-es törvény teljes mértékben alkalmazandó volt. A Parlament hatáskörének fejlődésétől függetlenül új hatáskörök - azonos szintű jogszabály általi, kifejezett hatályon kívül helyezés hiányában — nem tekinthetnek el elsődleges jogi rendelkezések, jelen esetben az 1976-os okmány, alkalmazásától.96.A felperesnek a közösségi jog elsődlegességére alapított érvelése ugyanezen okokból teljes mértékben irreleváns. Jelen esetben a nemzeti jog és a közösségi jog között nincs sem ellentmondás, sem ellentét.97.A fenti megállapításokból következik, hogy jelen esetben a 2000. március 31-i rendelet az az intézkedés, amely a felperes érdekét sértő kötelező joghatást kiváltotta. A megtámadott aktusnak nem volt célja a rendeletétől eltérő saját joghatások kiváltása.98.Meg kell tehát állapítani azt, hogy a megtámadott aktus nem képezheti az EK 230. cikk szerinti megsemmisítés iránti kereset tárgyát. Ebből következően jelen keresetet mint elfogadhatatlant anélkül kell elutasítani, hogy szükség lenne az elfogadhatóságra vonatkozó többi jogalap és érv érdemi elbírálására.

(1)a fellebbezést utasítsa el;(2)a fellebbezőt kötelezze a költségek viselésére.