HL 2011. L 77., 1. o.

1995. október 4‑i Armbrecht ítélet (C‑291/92, EU:C:1995:304, 16. pont). Az adóalany akkor jár el adóalany minőségében, ha az ügyleteket adóköteles tevékenysége keretében végzi (lásd: 2006. január 12‑i Optigen és társai ítélet, C‑354/03, C‑355/03 és C‑484/03, EU:C:2006:16, 42. pont). A valamely ügyletet magánszemélyként megvalósító adóalany nem adóalanyi minőségében jár el. Az adóalany által magánszemélyként megvalósított ügylet ezért nem tartozik a héa hatálya alá (lásd: 1995. október 4‑i Armbrecht ítélet, C‑291/92, EU:C:2000:304, 17. és 18. pont).

Jelenleg lényegében változatlan marad.

Lásd még: 2016. szeptember 15‑i Landkreis Potsdam‑Mittelmark ítélet (C‑400/15, EU:C:2016:687) 30. pontja, amelyben a Bíróság megállapította, hogy a nem gazdasági tevékenységek nem tartoznak a hatodik héairányelv hatálya alá.

Lásd még: 2009. október 22‑i Swiss Re Germany Holding ítélet (C‑242/08, EU:C:2009:647, 32. pont).

Lásd a 2008/8 irányelv (3) preambulumbekezdését, amely előírja, hogy [v]alamennyi szolgáltatásnyújtás esetében az adózás helye elvben [helyesen: főszabály szerint] az a hely, ahol a tényleges igénybevétel történik. Amennyiben a szolgáltatásnyújtás teljesítési helyére vonatkozó általános szabályt ennek megfelelően megváltoztatnák, mind igazgatási, mind politikai szempontból továbbra is szükséges lenne megállapítani az ezen általános szabály alóli kivételeket.

Meg kell állapítani, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben semmi nem utal arra, hogy az alapügyben szóban forgó szolgáltatások igénybevételének helye az Egyesült Királyságon kívül máshol lenne. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben ugyan erre nem utaltak, azonban vélelmezni kell, hogy a WTL székhelye az Egyesült Királyságban található.

Írország szerint az ilyen megközelítés nyilvánvalóan ellentétes lenne a teljesítés helyének a héairányelvben előírt szabályozása által követett jogbiztonsági célkitűzéssel, és összeegyeztethetetlen lenne azzal a követelménnyel, amely szerint a szolgáltatásnyújtásnak valamelyik szabály hatálya alá kell tartoznia. Az Egyesült Királyság kormánya azt állítja, hogy a teljesítési helyre vonatkozó egyetlen cikk sem enged arra következtetni, hogy az olyan adóalany részére nyújtott szolgáltatások teljesítési helye, aki nem kizárólag magáncélból, hanem üzleti minőségben jár el (azaz olyan személy, mint a WTL), az a hely lehet, ahol a szolgáltatásnyújtó letelepedett. E kormány úgy véli, hogy ezt az álláspontot egyáltalán nem támasztja alá a héairányelv 43., 44., 45. cikke vagy a végrehajtási rendelet 19. cikke. Megállapítja, hogy maga a WTL sem hivatkozik a héairányelv, illetve a végrehajtási rendelet egyetlen olyan rendelkezésére, vagy az ítélkezési gyakorlat olyan pontjára, amely ezt a következtetést támasztja alá. A WTL álláspontja, amely szerint a héairányelv 44. cikke nem alkalmazható az általa igénybe vett szolgáltatásokra, azt jelenti tehát, hogy amennyiben a WTL más tagállamból származó szolgáltatásokat kap, nemcsak az Egyesült Királyság nem tekinthető teljesítési helynek, hanem e másik tagállam sem. Az Egyesült Királyság kormánya úgy véli, hogy az adóztatás elmaradásának e hatása ellentétes a teljesítés helyére vonatkozó szabályok által elérni kívánt célokkal.

Lásd analógia útján: 2016. május 31‑i Reha Training ítélet (C‑117/15, EU:C:2016:379, 28–34. pont). Lásd a héa összefüggésében: 2016. szeptember 28‑i Landkreis Potsdam‑Mittelmark ítélet (C‑400/15, EU:C:2016:687, 37. pont). Lásd még a 2009. október 22‑i Swiss Re Germany Holding ítélet (C‑242/08, EU:C:2009:647) 31. pontját, amelyben a Bíróság kijelentette, hogy a közös héarendszer megfelelő működése és egységes értelmezése megköveteli, hogy a hatodik irányelv 9. cikke (2) bekezdése e) pontjának ötödik francia bekezdésében és 13. cikke B. részének a) pontjában szereplő biztosítási és viszontbiztosítási ügylet fogalmak ne eltérően kerüljenek meghatározásra, aszerint hogy e rendelkezések közül az egyik vagy a másik alkalmazza e fogalmakat. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a Bíróság ezen ítélet 32. pontjában továbbá kifejtette, hogy [a] hatodik irányelv 9. cikke (2) bekezdése e) pontjának ötödik francia bekezdésében szereplő szolgáltatásnyújtások ugyanis közösségi fogalmak, amelyeket az eltérő értelmezésből eredő kettős adóztatás vagy az adóztatás elmaradása elkerülésének céljából egységesen kell értelmezni. Kiemelés tőlem. Az egységes értelmezés követelménye véleményem szerint nem önmagában vett cél, hanem azt inkább a kettős adóztatás vagy az adóztatás elmaradásának átfogó elve vezérli.

Lásd a 2008/8 irányelv (2) preambulumbekezdését.

Ezenkívül a héairányelv 196. cikke megerősíti, hogy a héa azon adóalany vagy héa‑azonosítószámmal rendelkező nem adóalany jogi személy kötelezett, aki ezen irányelv 44. cikke szerinti szolgáltatást igénybe veszi, amennyiben a szolgáltatást nem az érintett tagállamban letelepedett adóalany nyújtja.

A 2008/8 irányelv (5) preambulumbekezdése egyértelművé teszi a héairányelv 45. cikkének hatályát.

A spanyol kormány szerint a héairányelv 43. cikkének (1) bekezdése olyan magyarázó rendelkezés, amelynek célja az adóalany meghatározásával kapcsolatos bizonytalanság megelőzése. A héairányelv 43. cikkének (2) bekezdése ugyanakkor kiterjeszti az adóalanyiságot azokra a jogi személyekre, amelyek nem adóalanyok, de rendelkeznek héa‑azonosítószámmal, és amelyek héabevallás elkészítésre kötelezhetők, amennyiben befektetést végeznek. A spanyol kormány szerint a héairányelv 44. cikke az ilyen minőségében jár el kifejezést annak érdekében használja, hogy kizárja a hatálya alól azokat, akik magánszemélyként járnak el. Ezzel összhangban a végrehajtási rendelet 19. cikke előírja, hogy azon adóalany, aki kizárólag magáncélra részesül szolgáltatásokban, az adóalany jogállásával nem rendelkezik. Ebből nyilvánvalóan következik, hogy a többi adóalanyt (mint a WTL‑t) továbbra is adóalanynak kell tekinteni. Írország úgy véli, hogy a héairányelv 43. cikkének nyilvánvaló joghatása és ebből következően értelmezése szerint, ha a szolgáltatásokat – felhasználásuktól függetlenül – adóalanyok részére nyújtják, a teljesítési helyre vonatkozó, ezen irányelv 44. cikkében meghatározott szabályokat a nyújtott szolgáltatások egészére kell alkalmazni.

Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a szóban forgó jogszabályi rendelkezés (a hatodik héairányelv 9. cikke (2) bekezdésének e) pontja) nem tartalmazza az adóalany, aki ilyen minőségében jár el kifejezést. A Bíróság ugyanis éppen erre a körülményre támaszkodott a 2008. november 6‑i Kollektivavtalsstiftelsen TRR Trygghetsrådet ítélet (C‑291/07, EU:C:2008:609) 29. pontjában, és ez ebben az ügyben nagymértékben egyszerűsítette a Bíróság feladatát. A Bíróság végső megállapítása szerint az a megrendelő, aki más tagállamban letelepedett adóalanytól vesz igénybe tanácsadói szolgáltatásokat, és mind gazdasági tevékenységeket, mind az említett irányelvek hatálya alá nem tartozó tevékenységeket folytat, adóalanynak tekintendő annak ellenére, hogy e szolgáltatást kizárólag az utóbbi tevékenységek céljára használja fel. Nem látok semmi olyan indokot, ami miatt a jelen ügyben el kellene térni ettől a megállapítástól annak ellenére, hogy az uniós jogalkotó a héairányelv 43. és 44. cikkét valamelyest szerencsétlen módon szövegezte meg.

Kivéve, ha ezzel ellentétes információval rendelkezik.

Ugyanez az érvelés érvényes a WTL azon állítására, amely szerint nem közölte a végrehajtási rendelet 55. cikkének megfelelően héa‑azonosítószámot, mivel nem adóalanyként jár el. A végrehajtási rendelet 55. cikkét is a héairányelv 44. cikkének fényében kell értelmezni.

A héairányelv 43. cikkében meghatározott módon.

E tekintetben az Egyesült Királyság kormánya a Bíróság által feltett kérdésre adott válaszában kifejtette, hogy a kettős adóztatás veszélye az alkalmazott szabályok egymásnak ellentmondó értelmezéséből ered, és hogy e nehézség megoldásának egyetlen módja e szabályok egységes értelmezése. A spanyol kormány a Bíróság kérdésére adott válaszában jelezte, hogy a héairányelv 43. és 44. cikkének, a 2008/8 irányelv (4) preambulumbekezdésének és a végrehajtási rendelet 19. cikkének együttes (és rendszertani) értelmezése biztosítja, hogy egyáltalán ne merüljön fel a kettős adóztatás lehetősége. Írország a Bíróság által feltett kérdésre adott válaszában azt is jelezte, hogy amennyiben a szolgáltatás igénybe vevője helyes megállapításra jutott a tekintetben, hogy a kapott szolgáltatásokat adóköteles tevékenységeihez szerezte‑e be, ideértve azt az esetet is, ha a héairányelv 43. cikke értelmében adóalanynak minősül, nem állhat fenn kettős adóztatás.

A Bizottság a Bíróság által feltett kérdésre adott válaszában megállapította, hogy a WTL nem magánszemély, hanem olyan jogalany, amely úgy döntött, hogy héanyilvántartásba veteti magát. Ugyanolyan bánásmódban részesül, mint bármely más adóalany (vagy akár bármely héa‑azonosítóval rendelkező, nem adóalany jogi személy). Ez azt jelenti, hogy vonatkoznak rá a teljesítési helyre vonatkozó, a vállalkozások közötti ügyletekre alkalmazandó szabályok. Csak az adóalany által igénybe vett, de a személyzete (vagy magánszemély adóalany saját) magánfogyasztásához felhasznált szolgáltatások esetében kell a vállalkozások és fogyasztók közötti ügyletre alkalmazandó szabályokat alkalmazni. A [WTL] által kapott, szóban forgó szolgáltatásokat nem magánszemély magánfogyasztására szánják. Teljes mértékben összhangban van az egyenlő bánásmód elvével, hogy kizárólag a magánszemélyek magánfogyasztása tartozik ez utóbbi szabályozás hatálya alá.

Lásd: 2008. március 13‑i Securenta ítélet (C‑437/06, EU:C:2008:166, 30. és 31. pont). Lásd még: 2009. február 12‑i Vereniging Noordelijke Land‑ en Tuinbouw Organisatie ítélet (C‑515/07, EU:C:2009:88, 36. és 37. pont) és 2016. szeptember 15‑i Landkreis Potsdam‑Mittelmark ítélet (C‑400/15, EU:C:2016:687).