A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (hatodik tanács)
2024. június 27.(*)
[A 2024. december 3‑i végzéssel kijavított szöveg]
„ Előzetes döntéshozatal – A Bíróság eljárási szabályzatának 99. cikke – Letelepedés szabadsága – 78/660/EGK negyedik irányelv – Meghatározott jogi formájú társaságok éves beszámolója – Hatály – Természetes személy adóalany – Az adóalap meghatározása ”
A C‑225/23. sz. [Pinta](i) ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Fővárosi Törvényszék (Magyarország) a Bírósághoz 2023. április 11‑én érkezett, 2023. január 31‑i határozatával terjesztett elő az
FR
és
a Nemzeti Adó‑ és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatósága
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (hatodik tanács),
tagjai: T. von Danwitz tanácselnök (előadó), A. Kumin és I. Ziemele bírák,
főtanácsnok: N. Emiliou,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint a Bíróság az eljárási szabályzatának 99. cikke alapján, indokolt végzéssel határoz,
meghozta a következő
Végzést
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EGK‑Szerződés 54. cikke (3) bekezdése g) pontjának és 58. cikkének (jelenleg az EUMSZ 50. cikk (2) bekezdésének g) pontja és EUMSZ 54. cikk), valamint a 2009. június 18‑i 2009/49/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2009. L 164., 42. o.) módosított, az EUMSZ 50. cikk (2) bekezdésének g) pontja alapján meghatározott jogi formájú társaságok éves beszámolójáról szóló, 1978. július 25‑i 78/660/EGK negyedik tanácsi irányelv (HL 1978. L 222., 11. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 21. o.) (a továbbiakban: negyedik irányelv) 1., 2., 31., 47., 48. és 51. cikkének, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikkének értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet FR és a Nemzeti Adó‑ és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatósága (Magyarország) (a továbbiakban: másodfokú adóhatóság) között az FR jövedelemadójának összegét megállapító és ez utóbbival szemben adóbírságot kiszabó határozat jogszerűsége tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A negyedik irányelv első preambulumbekezdése kimondja, hogy „a társasági tagok és harmadik személyek védelme érdekében különös jelentőséggel bír az éves beszámoló és az üzleti jelentés felépítésére és annak tartalmára, illetve az ezekben alkalmazott értékelési módszerekre és közzétételükre vonatkozó nemzeti rendelkezések összehangolása a részvénytársaság és a korlátolt felelősségű társaság tekintetében”.
4 Ezen irányelv harmadik preambulumbekezdése értelmében „[az Európai] Közösségen belül azonos jogi minimumkövetelményeket kell megállapítani azoknak a pénzügyi információknak a körét illetően, amelyeket az egymással versenyben álló társaságok a közönség rendelkezésére bocsátanak”.
5 Az említett irányelv 1. cikkének (1) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:
„Az ezen irányelv által előírt összehangoló intézkedéseket a tagállamoknak az alábbi jogi formájú társaságokkal kapcsolatos törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseire kell alkalmazni:
[…]
– Magyarországon:
részvénytársaság, korlátolt felelősségű társaság;
[…]
Az ezen irányelvben meghatározott összehangoló intézkedéseket kell alkalmazni a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseire a következő társasági formájú gazdasági társaságokkal kapcsolatosan is:
[…]
u) Magyarországon:
közkereseti társaság, betéti társaság, közös vállalat, egyesülés;
[…]
ha valamennyi korlátlan felelősségű tag az első albekezdésben felsorolt valamely típusba tartozó társaság, vagy olyan társaság, amely nem tartozik valamely tagállam jogának hatálya alá, de társasági formája hasonlít a[z egész Közösségre kiterjedő egységes biztosítékok kialakítása érdekében a tagállamok által a társasági tagok és harmadik személyek érdekei védelmében [az EUMSZ 54. cikk második bekezdése] szerinti társaságoknak előírt biztosítékok összehangolásáról szóló, 1968. március 9‑i] 68/151/EGK [tanácsi] irányelvben [(HL 1968. L 65., 8. o., magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 3. o.)] említett társasági formákhoz.
Ez az irányelv a második albekezdésben említett társasági formákra is vonatkozik, amennyiben az összes korlátlan felelősségű tag maga is az abban az albekezdésben vagy az első albekezdésben felsorolt valamely jogi formájú társaság.”
6 A negyedik irányelv 2. cikke előírja:
„(1) Az éves beszámoló mérlegből, eredménykimutatásból és kiegészítő mellékletből áll. E dokumentumok egységet alkotnak.
A tagállamok engedélyezhetik vagy előírhatják, hogy az első albekezdésben említett dokumentumokon kívül az éves beszámoló egyéb kimutatásokat is tartalmazzon.
(2) E dokumentumok áttekinthetően és ennek az irányelvnek a rendelkezései szerint kerülnek összeállításra.
(3) Az éves beszámoló megbízható és valós képet mutat a társaság eszközeiről, forrásairól, pénzügyi helyzetéről és eredményéről.
(4) Ha ezen irányelv rendelkezéseinek alkalmazása nem elegendő ahhoz, hogy a (3) bekezdés értelmében megbízható és valós képet adjanak, további információkat kell közölni.
(5) Ha kivételes esetben ezen irányelv valamely rendelkezésének alkalmazása nem egyeztethető össze a (3) bekezdésben megállapított kötelezettséggel, attól a rendelkezéstől el kell térni annak érdekében, hogy a (3) bekezdés értelmében a beszámoló megbízható és valós képet adjon. Minden ilyen eltérést a kiegészítő mellékletben közölni kell, az alapjául szolgáló indokok ismertetésével és az eszközökre, forrásokra, pénzügyi helyzetre és eredményre gyakorolt hatás kimutatásával együtt. A tagállamok határozhatják meg a kivételes eseteket és állapíthatják meg a vonatkozó különös szabályokat.
(6) A tagállamok engedélyezhetik vagy előírhatják, hogy az éves beszámoló az ezen irányelvben előírtakon kívül egyéb információkat is tartalmazzon.”
7 Ezen irányelv 31. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A tagállamok biztosítják, hogy az éves beszámolóban kimutatott tételeket az alábbi általános elveknek megfelelően értékeljék:
a) a társaságról vélelmezni kell, hogy tevékenységét folyamatosan végzi;
b) az értékelési módszereket következetesen kell alkalmazni egyik üzleti évről a másikra;
c) az értékelést az óvatosság elve alapján kell végezni, így különösen:
aa) csak a mérleg fordulónapjáig realizált nyereség vehető figyelembe,
bb) figyelembe kell venni a tárgyidőszakban vagy az előző üzleti év során felmerülő valamennyi előrelátható kötelezettséget és feltételezhető veszteséget, még akkor is, ha ezek a kötelezettségek vagy veszteségek csak a mérleg fordulónapja és a mérleg összeállításának időpontja között válnak nyilvánvalóvá,
cc) valamennyi értékcsökkenést figyelembe kell venni, függetlenül attól, hogy az üzleti év veszteséggel vagy nyereséggel zárul;
d) az üzleti évhez tartozó bevételeket és ráfordításokat számításba kell venni, függetlenül az ilyen bevételekhez és ráfordításokhoz kapcsolódó pénzkiadás vagy pénzbevétel teljesítésének időpontjától;
e) az eszköz és forrástételek alkotó elemeit külön‑külön kell értékelni;
f) az egyes üzleti évek nyitómérlegének meg kell felelnie az előző üzleti év zárómérlegének.”
8 Az említett irányelv 47. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:
„Az előírásszerűen jóváhagyott éves beszámolót és az üzleti jelentést az éves beszámoló könyvvizsgálatáért felelős személy által adott véleménnyel együtt teszik közzé a tagállami jogszabályok által meghatározott módon a 68/151/EGK irányelv 3. cikkével összhangban.
A tagállam jogszabályai azonban engedélyezhetik, hogy az üzleti jelentés ne kerüljön a fentiek szerint közzétételre. Ilyen esetben azt a közönség számára az érintett tagállamban a társaság székhelyén teszik hozzáférhetővé. Kérelemre lehetővé kell tenni bármilyen ilyen jelentésről vagy annak egy részéről másolat készítését. A másolat ára nem haladhatja meg annak eljárási költségét.”
9 A negyedik irányelv 48. cikke a következőképpen szól:
„Valahányszor az éves beszámolót és az üzleti jelentést minden részletében nyilvánosságra hozzák, azokat abban a formában és szövegezéssel kell megtenni, amelynek alapján a könyvvizsgálatáért felelős személy a véleményét megalkotta. Az éves beszámolóhoz és az üzleti jelentéshez csatolni kell a könyvvizsgálói jelentés teljes szövegét.”
10 Ezen irányelv 50b. cikke a következőképpen rendelkezik:
„A tagállamok gondoskodnak arról, hogy a társaság ügyviteli, ügyvezető és felügyelő testületei tagjainak kollektív kötelezettsége legyen annak biztosítása, hogy az éves beszámoló és az üzleti jelentés, valamint – ha azt elkülönítetten bocsátották rendelkezésre – ezen irányelv 46a. cikkének megfelelően rendelkezésre bocsátott vállalatirányítási nyilatkozat ennek az irányelvnek a követelményeivel összhangban, illetve – amennyiben alkalmazandók – [a nemzetközi számviteli standardok alkalmazásáról szóló, 2002. július 19‑i 1606/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (HL 2002. L 243., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 609. o.)] megfelelően elfogadott nemzetközi számviteli standardokkal összhangban készüljön el és kerüljön közzétételre. E testületek feladataikat a nemzeti jogszabályok által rájuk ruházott hatáskörökön belül látják el.”
11 Az említett irányelv 51. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A társaságok éves beszámolóját egy vagy több, [az EUMSZ 50. cikk (2) bekezdésének g) pontja alapján] a tagállam a számviteli dokumentumok kötelező könyvvizsgálatának elvégzéséért felelős személyek működésének engedélyezéséről szóló, 1984. április 10‑i, 84/253/EGK nyolcadik tanácsi irányelv [(HL 1984. L 126., 20. o., magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 75. o.)] alapján könyvvizsgálat végzésére felhatalmazott személlyel felül kell vizsgáltatni.
A könyvvizsgálók arról is véleményt nyilvánítanak, hogy az üzleti jelentés összhangban áll‑e vagy sem az azonos üzleti évről készített éves beszámolóval.”
A magyar jog
A számvitelről szóló törvény
12 A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a Magyar Közlöny 2000. évi 95. száma) (a továbbiakban: Sztv.) alapügyre alkalmazandó változata szerinti 2. §‑a a következőképpen rendelkezik:
„(1) A törvény hatálya – a (3) bekezdésben foglaltak kivételével – kiterjed a gazdaság minden olyan résztvevőjére, amelynek működéséről a nemzetgazdaság más szereplői tájékoztatást igényelnek.
[…]
(3) A törvény hatálya nem terjed ki az egyéni vállalkozóra, a polgári jogi társaságra, az építőközösségre, továbbá a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi kereskedelmi képviseletére.”
A személyi jövedelemadóról szóló törvény
13 A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a Magyar Közlöny 1995. évi 113. száma) (a továbbiakban: Szja. tv.) alapügyre alkalmazandó változata szerinti 28. §‑ának (1) bekezdése a következőket mondja ki:
„Egyéb jövedelem minden olyan bevétel, amelynek adókötelezettségére e törvény eltérő rendelkezést nem tartalmaz, azzal, hogy – a költségelszámolásra vonatkozó rendelkezéseket is figyelembe véve – a bevételnek nem része a megszerzése érdekében a magánszemély által viselt szabályszerűen igazolt kiadás.”
Az adózás rendjéről szóló törvény
14 Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a Magyar Közlöny 2003. évi 131. száma) (a továbbiakban: régi Art.) alapügyre alkalmazandó változata szerinti 47. §‑a a következőképpen szól:
„(1) A 44. § (1) bekezdésében meghatározott iratokat az ezek vezetésére kötelezett adózó az adóhatósághoz bejelentett helyen köteles őrizni.
(2) Az iratokat a könyvelés, feldolgozás időtartamára más helyre lehet továbbítani, az adóhatóság felhívására azonban azokat 3 munkanapon belül be kell mutatni.
(3) Az iratokat az adózónak a nyilvántartás módjától függetlenül az adó megállapításához való jog elévüléséig, a halasztott adó esetén a halasztott adó esedékessége naptári évének utolsó napjától számított öt évig kell megőriznie.”
15 A régi Art. 99. §‑ának (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Ha az adózót adómentesség, adókedvezmény illeti meg, ezt okirattal vagy más megfelelő módon köteles bizonyítani.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
16 FR a 2011. augusztus 1. és 2013. október 25. közötti időszakban a H. G. S. Kft. tagja volt. 2012. október 4. és 2013. január 17. között készpénzt vett fel e társaság bankszámlájáról, és az annak megfelelő összeget befizette az említett társaság pénztárába. E társaság 2015. december 12‑én felszámolás alá került.
17 FR ügyvezetője volt az L. Kft.‑nek is, amely könyvelési feladatokat látott el a G. Kft. részére. Ez utóbbi társaság 2011. február 23. és 2012. június 16. között több alkalommal pénzösszeget utalt át az alapeljárás felperesének bankszámlájára, aki e pénzösszegeket a G. pénztárába fizette be.
18 A Nemzeti Adó‑ és Vámhivatal Észak‑budapesti Adóigazgatósága (Magyarország) által FR‑rel szemben személyi jövedelemadó és százalékos egészségügyi hozzájárulás adónemekben lefolytatott adóigazgatási eljárás keretében e hatóság, amelynek határozatát a másodfokú adóhatóság helybenhagyta, jövedelemadót vetett ki a jelen végzés 16. és 17. pontjában említett pénzösszegekre. A másodfokú adóhatóság az Sztv., a régi Art. és az Szja tv. rendelkezései alapján megállapította, hogy FR nem szolgáltatott elegendő bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy e pénzösszegeket az érintett társaságok javára használta fel.
19 A másodfokú adóhatóság határozatával szemben FR által benyújtott kereset alapján eljáró Fővárosi Törvényszék (Magyarország) hatályon kívül helyezte ezt a határozatot. E bíróság többek között megállapította, hogy az Sztv., amelyre az adóhatóság támaszkodott, nem volt alkalmazható az alapeljárás felperesére. Az adóhatóság tehát nem háríthatta volna rá az említett pénzösszegek felhasználására vonatkozó bizonyítási terhet. A kérdést előterjesztő bíróság ítéletével szemben jogorvoslati kérelmet nyújtottak be a Kúriához (Magyarország), amely ítélkezési gyakorlata alapján hatályon kívül helyezte ezt az ítéletet, és a kérdést előterjesztő bíróságot új eljárásra kötelezte.
20 Ugyanis, ezen ítélkezési gyakorlatra tekintettel, a társaság bankszámlájáról történő készpénzfelvételekhez kapcsolódó, igazoltan el nem számolt összegek az Szja. tv. 28. §‑ának (1) bekezdése értelmében a pénzt felvevő személy egyéb jövedelmének minősülnek, és azok ily módon az ellenkező bizonyításáig ez utóbbi bevételei közé tartoznak. A kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy az alapügyben folytatott első eljárás alapján hozott ítélete ellentétes a Kúria bizonyítási teherre vonatkozó ítélkezési gyakorlatával.
21 Az ezen ügyben folytatott új eljárás keretében a kérdést előterjesztő bíróság jelzi, hogy következésképpen ezen ítélkezési gyakorlat fényében kell értékelnie az ügyet, és vizsgálnia az FR által előterjesztett bizonyítékokat.
22 E körülmények között határozott úgy a Fővárosi Törvényszék, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Akként kell‑e értelmezni a [negyedik irányelv] hatályát megállapító, az [EGK‑Szerződés] 54. cikke (3) bekezdésének g) pontját és az 58. cikkét jelenleg az EUMSZ 50. cikk (2) bekezdésének g) pontja és EUMSZ 54. cikk, hogy a [negyedik irányelv] hatálya a magánszemély adózókra nem terjed ki, csak az 58. cikk jelenleg EUMSZ 54. cikk szerinti társaságokra?
2) Amennyiben a válasz igen, az azt jelenti‑e, hogy a [negyedik irányelv] hatályából következően az irányelv könyvvezetési, bizonylat kiállítási, iratmegőrzési és közzétételei kötelezettségeket előíró rendelkezései nem alkalmazhatók a magánszemélyekre, vagyis az abban előírt kötelezettségek csak a hatálya alá tartozó társaságokra vonatkoznak, így a magánszemély adózón e kötelezettségek nem kérhetők számon, és a terhére sem értékelhetők a magánszemély adózók adókötelezettsége betartásának vizsgálatára irányuló adóigazgatási, illetőleg bírósági eljárás során?
3) A fenti kérdésektől függetlenül, megfelel‑e a [negyedik irányelv] 2., 31., 47., 48. és 51. cikkeiben előírt számviteli alapelveknek, a közzétételi kötelezettség céljának és funkciójának, továbbá a [Charta] 47. cikke szerinti általános jogelveként elismert tisztességes eljáráshoz való jognak, valamint a jogbiztonság és az arányosság alapelvének a tagállami adóhatóság azon eljárása, hogy kizárólag azon ok miatt állapít meg a számviteli törvény rendelkezései alapján a magánszemély adózó terhére adókülönbözetet, mert a magánszemély adózó rajta kívülálló okok miatt nem tudja egy tőle az adóellenőrzés időpontjában már független, illetőleg törölt gazdasági társaság számviteli iratainak összességét az adóhatóság rendelkezésére bocsátani annak igazolására, hogy e társaságoknál viselt korábbi tisztségéből kifolyólag, illetőleg megállapodás alapján felvett, vagy magánszámlájára átutalt készpénzt a gazdasági társaságok pénztárába befizette, így az adóhatóság olyan cég számviteli dokumentumainak hiányát, illetőleg nem megfelelő voltát értékeli a magánszemély adózó terhére, amelyekkel az adóellenőrzés időpontjában objektív akadályok miatt nem rendelkezhet, továbbá amelyek létére és kiállításának módjára ráhatása nem volt?
4) Értelmezhetők‑e a [negyedik irányelv] preambulumbekezdései, valamint annak 2., 31., 47., 48. és 51. cikkei akként, hogy az e cikkekben foglalt kötelezettségek teljesítése törvényi vélelmet keletkeztet arra, hogy a közzétett éves pénzügyi kimutatásokban foglaltak megfelelnek a számviteli alapelveknek, így különösen a valódiság elvének és a bizonylati elvnek és az azokon alapuló számviteli dokumentumoknak?
5) Megfelel‑e a [negyedik irányelv] 2., 31., 47., 48. és 51. cikkeinek, a [Charta] 47. cikke szerinti tisztességes eljáráshoz való jognak, valamint a jogbiztonság, az uniós jog elsőbbsége és tényleges érvényesülése alapelvének az az eljárás, melyben az adóhatóság a nélkül, hogy a negyedik irányelv rendelkezéseinek betartásához fűződő törvényi vélelmet megdöntené, nem fogadja el önmagában hitelt érdemlő bizonyítékként a számviteli előírásoknak megfelelőn kiállított egyes számviteli bizonylatokat?
6) Megfelel‑e a [negyedik irányelv] 2., 31., 47., 48. és 51. cikkeinek, valamint a [Charta] 47. cikke szerinti tisztességes eljáráshoz való jognak és a jogbiztonság alapelvének az az eljárás, melyben az adóhatóság nem fogadja el a társaság közzétett éves pénzügyi kimutatásait a magánszemély adózó által becsatolt, alakilag megfelelő számviteli dokumentumok (pénztárbizonylatok) és az azokat alátámasztó tanúvallomások és nyilatkozatok kontrolladataként arra hivatkozással, hogy azok önmagukban nem elégségesek, mert az eljárás tárgyát képező pénzmozgások hitelt érdemlő igazolásához a társaság vizsgált adóévre vonatkozó teljes könyvelési iratanyaga szükséges? Levonható‑e olyan következtetés a negyedik irányelv fent hivatkozott cikkeiből, hogy az azok alapján vezetett teljes könyvelési iratanyag bizonyító ereje a társaság bankszámlájáról felvett pénztári befizetések igazolása tekintetében nagyobb, mint a [negyedik irányelv] 48. és 51. cikkeinek megfelelően közzétett éves beszámolóé, illetőleg az ugyanazon számviteli előírások szerint kiállított egyes bevételi pénztárbizonylatoké?”
A Bíróság előtti eljárás
23 A Bíróság elnöke a 2023. június 6‑i határozatával a jelen eljárást a C‑279/22. sz. ügyben hozandó ítélet kihirdetéséig felfüggesztette.
24 A 2023. október 5‑i Nemzeti Adó‑ és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatósága ítélet (C‑279/22, EU:C:2023:734) kihirdetését követően a Bíróság azt kérdezte a kérdést előterjesztő bíróságtól, hogy ezen ítélet fényében fenn kívánja‑e tartani az előzetes döntéshozatal iránti kérelmét.
25 2023. november 20‑i levelében e bíróság arról tájékoztatta a Bíróságot, hogy fenn kívánja tartani az előzetes döntéshozatal iránti kérelmét, jelezve, hogy a nemzeti eljárási szabályok alapján köti őt a Kúriának az alapügy újbóli vizsgálatát elrendelő végzése, valamint ez utóbbi bíróság bizonyítási teherre vonatkozó ítélkezési gyakorlata.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
26 A Bíróság eljárási szabályzatának 99. cikke értelmében, ha a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra terjesztett kérdés azonos egy olyan kérdéssel, amelyről a Bíróság már határozatot hozott, vagy az ilyen kérdésre a válasz egyértelműen levezethető az ítélkezési gyakorlatból, vagy ha az előzetes döntéshozatalra elé terjesztett kérdésre adandó válasz nem enged teret semmilyen észszerű kétségnek, a Bíróság az előadó bíró javaslatára és a főtanácsnok meghallgatását követően az eljárás során bármikor indokolt végzéssel határozhat.
27 A jelen ügyben ez a rendelkezés alkalmazandó.
Az első és a második kérdésről
28 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez érdemi választ adjon. Ennek érdekében adott esetben a Bíróságnak át kell fogalmaznia az elé terjesztett kérdéseket. Ezenfelül a Bíróság figyelembe vehet olyan uniós jogszabályokat, amelyekre a nemzeti bíróság kérdésének megfogalmazásában nem hivatkozott (2023. június 22‑i K. B. és F. S. [Büntetőügyben hivatalból való figyelembevétel] ítélet, C‑660/21, EU:C:2023:498, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
29 Az a körülmény ugyanis, hogy valamely nemzeti bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést formálisan bizonyos uniós jogi rendelkezésekre hivatkozva fogalmazta meg, nem akadálya annak, hogy a Bíróság megadja e bíróság számára az uniós jog értelmezésének minden olyan elemét, amely hasznos lehet az utóbbi előtt lévő ügy megítéléséhez, akár hivatkozott ezekre a kérdéseinek megfogalmazásában, akár nem. E tekintetben a Bíróságnak kell a nemzeti bíróság által szolgáltatott információk összessége és különösen az előzetes döntéshozatalra utaló határozat indokolása alapján meghatározni az uniós jog azon rendelkezéseit, amelyeknek az értelmezése a jogvita tárgyára figyelemmel szükséges (2023. június 22‑i K. B. és F. S. [Büntetőügyben hivatalból való figyelembevétel] ítélet, C‑660/21, EU:C:2023:498, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
30 A jelen ügyben meg kell jegyezni, hogy az első kérdés az EGK‑Szerződés 54. cikke (3) bekezdésének g) pontjára és 58. cikkére (jelenleg az EUMSZ 50. cikk (2) bekezdésének g) pontja és EUMSZ 54. cikk) hivatkozik, a második kérdés pedig a negyedik irányelv rendelkezéseire utal. Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy az első és a második kérdés kifejezetten a negyedik irányelv hatályára vonatkozik, amelyet annak 1. cikke határoz meg.
31 E körülmények között meg kell állapítani, hogy első és második kérdésével, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy úgy kell‑e értelmezni a negyedik irányelv 1. cikkét, hogy ezen irányelvet alkalmazni kell a természetes személyekre, valamint arra, hogy ebből következően az említett irányelv 1. cikkének (1) bekezdésében felsorolt társaságok kötelezettségeit szabályozó rendelkezései alkalmazhatók‑e ezen személyekre az ez utóbbiak személyi jövedelemadójára vonatkozó szabályok, valamint az e szabályokkal kapcsolatos adójogsértések ellenőrzésére és szankcionálására vonatkozó szabályok megállapítása érdekében.
32 Először is, amint az a negyedik irányelv első preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 1. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, ezen irányelv összehangoló intézkedéseket ír elő a tagállamok vállalkozásai által elkészítendő éves pénzügyi kimutatások és vezetőségi beszámolók felépítésére és tartalmára, az e tekintetben alkalmazott értékelési alapokra, valamint azok közzétételére vonatkozóan. Ezen összehangoló intézkedéseket a tagállamoknak az említett irányelv 1. cikkének (1) bekezdésében felsorolt társaságokra vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseire kell alkalmazni.
33 Másodszor, ezen 1. cikk (1) bekezdése e tekintetben kifejezetten említi a tagállamok azon társaságait, amelyekre a negyedik irányelv alkalmazandó. Ebből az következik, hogy Magyarország tekintetében a negyedik irányelv 1. cikke (1) bekezdésének első albekezdése szerinti vállalkozástípusok a részvénytársaság és a korlátolt felelősségű társaság, míg az említett irányelv 1. cikke (1) bekezdésének második albekezdése szerinti társaságok a közkereseti társaság, a betéti társaság, a közös vállalat és az egyesülés.
34 Harmadszor, ami a negyedik irányelv célját illeti, ezen irányelv célja – amint azt az irányelv első preambulumbekezdése pontosítja – többek között az éves beszámoló és az üzleti jelentés felépítésére és tartalmára, valamint az értékelési módszerekre vonatkozó nemzeti rendelkezések összehangolásának biztosítása a tagok és harmadik személyek védelme érdekében. E célból az említett irányelv harmadik preambulumbekezdése szerint az irányelv célja csupán a közönség rendelkezésére bocsátandó pénzügyi információk körére vonatkozó minimumkövetelmények megállapítása (2003. január 7‑i BIAO‑ítélet, C‑306/99, EU:C:2003:3, 69. pont).
35 A negyedik irányelv így csak azon vállalkozások éves pénzügyi kimutatásaira, összevont (konszolidált) éves pénzügyi kimutatásaira és kapcsolódó beszámolóira vonatkozik, amelyek annak 1. cikke (1) bekezdésének első és második albekezdése szerinti jogi formában működnek. Ezen irányelv hatálya tehát nem terjed ki a természetes személyekre (lásd analógia útján: 2023. október 5‑i Nemzeti Adó‑ és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatósága ítélet, C‑279/22, EU:C:2023:734, 35. pont).
36 Ami azt a kérdést illeti, hogy a negyedik irányelvnek az ezen irányelv 1. cikkének (1) bekezdése szerinti vállalkozások kötelezettségeit szabályozó rendelkezései alkalmazhatók‑e a természetes személyekre az ez utóbbiak személyi jövedelemadójára vonatkozó szabályok, valamint az e szabályokkal kapcsolatos adójogsértések ellenőrzésére és szankcionálására vonatkozó szabályok megállapítása érdekében, meg kell állapítani, hogy – amint az a jelen végzés 32. pontjából következik – ezen irányelvnek nem célja ilyen szabályok megállapítása.
37 Kétségtelenül igaz, hogy a negyedik irányelv 50b. cikke a vállalkozás ügyviteli, ügyvezető és felügyelő testületei tagjainak kollektív felelősségére vonatkozó szabályokat ír elő. Ugyanakkor, amint az magából az 50b. cikk szövegéből kitűnik, e felelősség ezen irányelv tárgyával és az általa elérni kívánt céllal összhangban csak arra irányul, hogy e tagok elkészítsék az éves pénzügyi kimutatásokat, az összevont (konszolidált) éves pénzügyi kimutatásokat, valamint a vezetés beszámolóját és a vezetés összevont beszámolóját (lásd analógia útján: 2023. október 5‑i Nemzeti Adó‑ és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatósága ítélet, C‑279/22, EU:C:2023:734, 37. pont).
38 E körülmények között a negyedik irányelv semmilyen kötelezettséget nem ír elő a tagállamok számára a személyi jövedelemadóra vonatkozó szabályok, valamint az e szabályokkal kapcsolatos adójogsértések ellenőrzésére és szankcionálására vonatkozó szabályok megállapítása tekintetében (lásd analógia útján: 2023. október 5‑i Nemzeti Adó‑ és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatósága ítélet, C‑279/22, EU:C:2023:734, 38. pont).
39 Az uniós jog jelenlegi állása szerint ugyanis az említett szabályok a tagállamok hatáskörébe tartoznak (lásd analógia útján: 2023. október 5‑i Nemzeti Adó‑ és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatósága ítélet, C‑279/22, EU:C:2023:734, 39. pont).
40 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy kétségtelen, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az, hogy a Bíróság uniós jogi rendelkezéseket értelmezzen olyan helyzetekben, amelyek nem tartoznak az uniós jog hatálya alá, akkor igazolt, ha e rendelkezéseket a nemzeti jog közvetlenül és feltétel nélkül alkalmazhatóvá tette az ilyen helyzetekre, az ilyen helyzetek és az uniós jog hatálya alá tartozó helyzetek azonos módon történő kezelésének biztosítása érdekében (2019. október 24‑i Belgische Staat ítélet, C‑469/18 és C‑470/18, EU:C:2019:895, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
41 Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló helyzetben, amely nem tartozik az uniós jog hatálya alá, az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben semmi nem utal arra, hogy a magyar jog a negyedik irányelvnek az előterjesztett kérdésekkel érintett rendelkezéseit közvetlenül és feltétel nélkül alkalmazhatóvá tette az ilyen helyzetre.
42 A fenti megfontolásokra tekintettel az első és második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a negyedik irányelv 1. cikkét úgy kell értelmezni, hogy ezen irányelv nem alkalmazandó a természetes személyekre, és hogy az említett irányelvnek az ezen irányelv 1. cikkének (1) bekezdésében felsorolt társaságok kötelezettségeit szabályozó rendelkezései nem alkalmazhatók e személyekre az ez utóbbiak személyi jövedelemadójára vonatkozó szabályok, valamint az e szabályokkal kapcsolatos adójogsértések ellenőrzésére és szankcionálására vonatkozó szabályok megállapítása érdekében.
A harmadik, negyedik, ötödik és hatodik kérdésről
43 A harmadik, negyedik, ötödik és hatodik kérdés, amelyeket együttesen célszerű vizsgálni, a negyedik irányelv 2., 31., 47., 48. és 51. cikkének különösen a Charta 47. cikkére tekintettel történő értelmezésére vonatkozik.
44 E tekintetben nem vitatott, hogy az alapeljárás nem azon vállalkozás pénzügyi kimutatásainak elkészítésére vonatkozik, amelynek az alapeljárás felperese az ügyvezetője volt, hanem különösen ez utóbbi jövedelemadó‑alapjának a meghatározására. Márpedig az első és a második kérdésre adott válaszra tekintettel a negyedik irányelv egyetlen rendelkezése sem alkalmazandó e jogvitára.
45 E körülmények között a harmadik, negyedik, ötödik és hatodik kérdésre nem szükséges válaszolni.
A költségekről
46 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről.
A fenti indokok alapján a Bíróság (hatodik tanács) a következőképpen határozott:
[A 2024. december 3‑i végzéssel kijavítva] A 2009. június 18‑i 2009/49/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított, az [EUMSZ 50. cikk (2) bekezdésének g) pontja] alapján meghatározott jogi formájú társaságok éves beszámolójáról szóló, 1978. július 25‑i 78/660/EGK negyedik tanácsi irányelv 1. cikkét
a következőképpen kell értelmezni:
a módosított 78/660 negyedik irányelv nem alkalmazandó a természetes személyekre, és a módosított 78/660 negyedik irányelvnek az ezen irányelv 1. cikkének (1) bekezdésében felsorolt társaságok kötelezettségeit szabályozó rendelkezései nem alkalmazhatók e személyekre az ez utóbbiak személyi jövedelemadójára vonatkozó szabályok, valamint az e szabályokkal kapcsolatos adójogsértések ellenőrzésére és szankcionálására vonatkozó szabályok megállapítása érdekében.
Aláírások
* Az eljárás nyelve: magyar.
i A jelen ügy neve fiktív. Az nem egyezik az eljárásban részt vevő egyetlen fél valódi nevével sem.