I.

Bevezetés

1.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Sofiyski Rayonen sad (szófiai kerületi bíróság, Bulgária) terjesztette elő azon nemperes eljárás keretében, amelyet két orosz állampolgárságú, Németországban lakóhellyel rendelkező kiskorú édesanyjuk hozzájárulásával indított három, Bulgáriában található ingatlanon fennálló tulajdoni hányaduk értékesítésére vonatkozó engedély beszerzése érdekében.

2.

A Bíróságnak feltett kérdés az előterjesztő bíróság joghatóságának ezen ingatlanok fekvési helyéhez való kapcsolására vonatkozik, amely különösen a Bolgár Népköztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége között a polgári, családjogi és bűnügyi jogsegélyről szóló, a Bolgár Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozását megelőzően kötött megállapodáson ( 2 ) alapul. E bíróság arra vár választ, hogy hogyan viszonyul ezen megállapodás alkalmazása az uniós joghoz, és különösen az (EU) 2019/1111 rendelethez ( 3 ), ha úgy ítélik meg, hogy az alapeljárás a szülői felelősség körébe tartozik.

3.

A Bíróság már meghatározta a szülői felelősség fogalmának körvonalait a kiskorúak vagyoni jogaival kapcsolatban. Ellenben még nem volt alkalma határozatot hozni a tagállamok által ugyanezen területre vonatkozóan, az Unióhoz való csatlakozásuk előtt harmadik államokkal kötött kétoldalú nemzetközi megállapodások hatályáról, annak ellenére, hogy a „Brüsszel IIb” rendelet és az ilyen megállapodások közötti kapcsolat nem képezi e rendelet különös rendelkezéseinek tárgyát.

4.

Tekintettel arra, hogy számos tagállam tartozik még olyan megállapodások hatálya alá, amelyek tartalma hasonlít a bolgár–orosz megállapodáséra, továbbá arra, hogy orosz kiskorúak tulajdonában álló, Bulgáriában lévő ingatlanokkal kapcsolatos helyzetek ismételten előállhatnak, a kérdés az, hogy ezek a megállapodások elsőbbséget élveznek‑e a „Brüsszel IIb” rendelettel szemben, és ha igen, e kérdés milyen körülmények esetén bír különös jelentőséggel.

5.

A jelen ügy így alkalmat ad a Bíróság számára annak felidézésére, hogy a tagállamok és harmadik államok közötti kapcsolatokban az EUMSZ 351. cikkben meghatározott elveket kell alkalmazni. A valamely kétoldalú megállapodásra alapított joghatósági szabálynak a „Brüsszel IIb” rendelet ilyen szabályával való összeegyeztethetetlenségét ebben a keretben ezért olyan szempontok szerint kell értékelni, amelyeket még meg kell határozni. Be fogom mutatni, hogy e szempontok mennyiben vezethetők le a Bíróságnak a polgári ügyekben folytatott együttműködésről szóló egyes rendeletekkel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatában elfogadotthoz hasonló értelmezésből, amely alkalmazásuk mellőzésének korlátjaként az ezen együttműködés alapját jelentő elvek megsértését határozza meg.

II.

Jogi háttér

A.

Az uniós jog

1.

Az EUM‑Szerződés

6.

Az EUMSZ 351. cikk első és második bekezdése a következőképpen rendelkezik:

2.

A „Brüsszel IIb” rendelet

7.

A „Brüsszel IIb” rendelet (91) preambulumbekezdése kimondja:

8.

E rendelet „Hatály” című 1. cikke (1) bekezdésének b) pontja és (2) bekezdésének e) pontja előírja, hogy ez a rendelet alkalmazandó a szülői felelősség megállapításával, gyakorlásával, átruházásával, korlátozásával vagy megszüntetésével kapcsolatos polgári ügyekben, amely ügyek magukban foglalhatják különösen a gyermek védelmét célzó intézkedéseket egy gyermek vagyonának kezelésével, megóvásával vagy rendelkezésre bocsátásával kapcsolatban.

9.

Az említett rendelet „Általános joghatóság” címet viselő 7. cikkének (1) bekezdése kimondja:

10.

A „Brüsszel IIb” rendelet VIII. fejezete, amely a 94–99. cikket tartalmazza, e rendeletnek a más jogi aktusokhoz való viszonyát szabályozza.

11.

Az említett rendelet 94. cikkének (2) bekezdése a házasságról, örökbefogadásról és gyámságról szóló nemzetközi magánjogi rendelkezéseket tartalmazó, az egyes tagállamok (Dán Királyság ( 4 ), Finn Köztársaság, valamint Svéd Királyság) és harmadik államok (Izland és Norvég Királyság) közötti 1931. február 6‑i egyezmény és az ahhoz csatolt záró jegyzőkönyv hatályával foglalkozik.

12.

A „Brüsszel IIb” rendelet „A hatály terjedelme” című 98. cikkének (2) bekezdése értelmében:

13.

A 99. cikk az e rendeletnek az egyes uniós tagállamok (Spanyol Királyság, Olasz Köztársaság, Máltai Köztársaság, valamint Portugál Köztársaság) által a Szentszékkel kötött kétoldalú szerződésekkel való kapcsolatát szabályozza.

B.

A bolgár–orosz megállapodás

14.

A bolgár–orosz megállapodás 25. cikke a következőképpen rendelkezik:

15.

E megállapodás „A jogügyletek formái” című 30. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

C.

A bolgár jog

16.

A Zakon za zadalzheniata i dogovorite (a kötelezettségekről és a szerződésekről szóló törvény) ( 7 ) kimondja:

17.

A Grazhdanski protsesualen kodeks (polgári perrendtartás) ( 8 ) 586. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

18.

A Semeen kodeks (családjogi törvénykönyv) ( 9 ) 130. cikkének (3) bekezdése értelmében:

III.

Az alapeljárás tényállása és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

19.

Két orosz állampolgárságú kiskorú ( 10 ), akiknek szokásos tartózkodási helyük Németországban van, édesanyjuk hozzájárulásával értékesíteni kívánják a Bulgáriában található három ingatlanon fennálló tulajdoni hányadukat oly módon, hogy az eladási árat a gyermekek két német bankszámlájára kell átutalni.

20.

Le Sofiyski rayonen sad (szófiai kerületi bíróság), amely a közjegyzői okiratba foglaláshoz nemperes eljárásban engedélyezi vagí elutasítja a tulajdonjog ezen átruházását, a joghatóságával kapcsolatban fogalmaz meg kérdést.

21.

E bíróság kiemeli, hogy hasonló körülmények között a Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék, Bulgária) a bolgár bíróságok joghatóságát – az ingatlan fekvési helyéhez való kapcsolásával – a dologi jogok szerzésére alkalmazandó jogot meghatározó rendelkezésekre alapította, azaz a Kodeks na mezhdunarodnoto chastno pravo (a nemzetközi magánjogról szóló törvény) ( 11 ) 65. cikkének (1) bekezdésére, valamint a bolgár–orosz megállapodás 30. cikkének (2) bekezdésére. Hozzáteszi, hogy ugyanebben az értelemben és pontosan az alapügyben a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság, Bulgária) ezt a joghatósági kritériumot fogadta el, és az 593/2008/EK rendelet ( 12 ) 4. cikke (1) bekezdésének c) pontjára hivatkozva kimondta, hogy a „Brüsszel IIb” rendelet nem alkalmazható. A kérdést előterjesztő bíróság azonban úgy ítéli meg, hogy mivel ez a rendelkezés az alkalmazandó jogot, nem pedig a jogvita elbírálására vonatkozó joghatóságot határozza meg, ez a döntés az 1215/2012 rendelet ( 13 ) 24. cikkének 1. pontján alapul.

22.

Következésképpen az előterjesztő bíróság kérdése e rendelkezés és a szülői felelősségre vonatkozó „Brüsszel IIb” rendelet hatályára, valamint azon bolgár–orosz megállapodás joghatásaira kérdez rá, amelyet a „Brüsszel IIb” rendelet elsőbbséget élvezőként nem említ meg.

23.

E körülmények között határozott úgy a Sofiyski Rayonen sad (szófiai kerületi bíróság), hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

24.

Az alapeljárás felperesei, a spanyol és a magyar kormány, valamint az Európai Bizottság írásbeli észrevételeket nyújtott be.

25.

A Bizottság írásbeli észrevételeinek benyújtását követően a kérdést előterjesztő bíróság kiegészítette az előzetes döntéshozatal iránti kérelmét és pontosította, hogy amennyiben az alapeljárásban szóban forgó helyzet a „Brüsszel IIb” rendelet hatálya alá tartozna, a 16. cikkét azért nem lehetne alkalmazni, mert a fő eljárást, amely megköveteli az érintett kiskorúak vagyonával való rendelkezés engedélyezését, a közjegyző folytatja le.

26.

A 2024. szeptember 12‑én tartott tárgyaláson az alapeljárás felperesei, a spanyol kormány, valamint a Bizottság előadta szóbeli észrevételeit, és válaszolt a Bíróság által feltett, szóban megválaszolandó kérdésekre.

IV.

Elemzés

27.

A kérdést előterjesztő bíróság az előtte folyamatban lévő eljárásban lényegében arra keresi a választ, hogy a joghatósággal kapcsolatban fennáll‑e jogszabályi kollízió az uniós jog és a Bolgár Köztársaság által az Unióhoz való csatlakozását megelőzően kötött bolgár–orosz megállapodás között. Igenlő válasz esetén e normák egymás közötti viszonyával kapcsolatban tesz fel kérdést ez a bíróság.

28.

Azt javaslom tehát a Bíróságnak, hogy mielőtt a „Brüsszel IIb” rendeletnek az általa nem említett kétoldalú jogi eszközökkel való kapcsolatára vonatkozó harmadik kérdéssel foglalkozna, együttesen vizsgálja az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első és második kérdést, mivel azok annak megállapítására irányulnak, hogy a jelen ügyre melyik rendeletet (az 1215/2012 rendeletet vagy a „Brüsszel IIb” rendeletet) kell alkalmazni a joghatósággal rendelkező bíróság meghatározásához.

29.

Mivel a Bírósághoz nemperes eljárás keretében fordultak, ezért előzetesen azt fogom tisztázni, hogy mi indokolja az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságával kapcsolatos esetleges kételyek eloszlatását.

A.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságáról a nemperes eljárás keretében

30.

A kérdést előterjesztő bírósághoz kiskorúak tulajdonát képező vagyontárgyak értékesítésének engedélyezése iránti kérelemmel fordultak nemperes eljárás keretében.

31.

Kétségtelen, hogy e bíróság em első fokon – a kérelem tárgyára figyelemmel –, sem pedig valamely nemperes eljárás során hozott határozattal szembeni jogorvoslat során ( 14 ) nem felek közötti jogvitában ( 15 ) jár el.

32.

Azonban, amint azt a tárgyaláson is megerősítették, ez a bíróság igazságszolgáltatási feladatokat lát el, mivel nem csupán felek közötti megállapodások nyilvántartásba vétele céljából fordulnak hozzá, ( 16 ) és a keresettel megtámadható határozatnak értékelést kell tartalmaznia. ( 17 )

33.

Először, az említett bíróság ugyanis a családjogi törvénykönyv 130. cikkének (3) bekezdése alapján a kiskorúak mindenek felett álló érdekével összhangban ( 18 ) dönt az ingatlanértékesítésük engedélyezése iránti kérelemről az értékesítésnek a kötelezettségekről és a szerződésekről szóló törvény 18. cikkében előírtak szerinti közjegyzői okiratba foglalása céljából.

34.

Ezen túlmenően azt is figyelembe kell venni, hogy valamely nemperes eljárás során hozott határozat a „Brüsszel IIb” rendelet IV. fejezetének hatálya alá tartozik, mivel nincs kifejezetten kizárva az e rendelet 2. cikkének (1) bekezdésében szereplő „határozat” fogalmából, és hogy e fogalom magában foglalja azokat a határozatokat, amelyek nem emelkedtek jogerőre. ( 19 )

35.

Következésképpen ahogyan azt Hélène Gaudemet‑Tallon és Marie‑Élodie Ancel az 1215/2012 rendelet 2. cikkének a) pontjában lévő „határozat” fogalommal egyenértékű meghatározás kapcsán kifejti, a nemperes eljárási aktusok két típusát kell megkülönböztetni: a „tisztán befogadó aktusokat” és a „nemperes eljárás során hozott határozatokat”, mely utóbbiak tekintetében a bíróság a felek közötti jogvita eldöntése nélkül nyilvánítja ki akaratát”. ( 20 )

36.

Másodszor, megjegyzem, hogy kiskorúak öröklési jogával kapcsolatos korábbi ügyekben a Bíróság válaszolt a jelen eljáráshoz hasonló nemperes eljárások keretében fennálló joghatóságra vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelmekre. ( 21 )

37.

Következésképpen azon a véleményen vagyok, hogy a nemperes eljárás keretében eljáró kérdést előterjesztő bíróság joghatósággal kapcsolatos kérelme a Bíróság által már jóváhagyott feltételekhez hasonló feltételek szerint elfogadható.

38.

Ezért ahhoz, hogy választ adjunk ezen előzetes döntéshozatal iránti kérelemre, amely arra vonatkozik, hogy hogyan egyeztethető össze a bolgár–orosz szerződés az uniós joggal, azzal kell kezdeni, hogy eloszlatjuk a kétségeket az alkalmazandó, joghatóságra vonatkozó rendelettel kapcsolatban. ( 22 )

B.

A „Brüsszel IIb” rendelet alkalmazhatóságáról

39.

A kérdést előterjesztő bíróságnak a kizárólag a 2015. október 6‑i Matoušková ítéletre ( 23 ) való hivatkozásra alapított kérdéseire válaszolva azt javaslom, hogy a Bíróság analógia útján alkalmazza a Schneider ítéletben általa kidolgozott elvi megoldást.

40.

Az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben a kérdést előterjesztő bolgár bírósághoz egy gondnokság alá helyezett személy ingatlanon fennálló eszmei tulajdoni hányada eladásának engedélyeztetésére irányuló kérelemmel fordultak. ( 24 ) A Bíróság megállapította, hogy ez a bírósági engedély a gondnokság alá helyezett személy védelmét szolgáló intézkedés, amelyet azért ír elő jogszabály, mert az érintett személy nem képes többé arra, hogy saját maga rendelkezzék ingatlanai felől, továbbá, hogy ilyen engedély csak abban az esetben adható, ha az érintett ingatlan elidegenítése a védelem alatt álló személy érdekében történik. ( 25 )

41.

A Bíróság ebből azt a következtetést vonta le, hogy az engedélyezés iránti kérelem közvetlenül a 44/2001/EK rendelet ( 26 ) azon 1. cikke (2) bekezdésének a) pontjában szereplő természetes személy személyi állapotára vonatkozik, amely kizárja ezen ügyeket a rendelet tárgyi hatálya alól. A Bíróság kiemelte, hogy különbséget kell tenni egy ilyen eljárás és a 44/2001/EK rendelet 22. cikkének 1. pontja szerinti olyan eljárás között, amelynek tárgya „ingatlanon fennálló dologi jog”, mivel ez utóbbi többek között valamely ingatlan területének, állagának, tulajdonának vagy birtokának megállapítására irányul. ( 27 )

42.

Ugyanezek a rendelkezések szerepelnek az 1215/2012 rendelet 1. cikke (2) bekezdésének a) pontjában és 24. cikkének 1. pontjában.

43.

A Schneider ítélet megállapításainak folytatásaként a Bíróság kimondta, hogy valamely hagyatéki eljárás keretében egy kiskorú törvényes képviselői által kérelmezett bírósági engedély a 2201/2003/EK rendelet ( 28 ) 1. cikke (1) bekezdésének b) pontja és (2) bekezdésének e) pontja értelmében vett, a szülői felügyelet gyakorlása keretében a gyermek vagyonának kezelésével, megóvásával vagy a vagyonról való rendelkezéssel kapcsolatos, a gyermek védelmét célzó intézkedésnek minősül. Ugyanezek a rendelkezések szerepelnek ez utóbbi rendeletet hatályon kívül helyező „Brüsszel IIa” rendeletben.

44.

A jelen esetben e jogalap azért alkalmazandó az alapügyben, mert a kiskorú felperesek szokásos tartózkodási helye Németországban van, és a joghatósági kérdésnek határon átnyúló vonatkozása van, mivel az egy német és egy bolgár bíróságot is érint.

45.

Következésképpen azt javaslom, hogy a Bíróság a kérdést előterjesztő bíróságnak, amely joghatóságának az értékesítendő ingatlanok fekvési helyéhez való kapcsolódásának alapját keresi, azt a választ adja, hogy az 1215/2012 rendelet 24. cikke 1. pontjának alkalmazása ki van zárva.

46.

Amennyiben e bíróság előtt folyamatban lévő eljárás a „Brüsszel IIb” rendelet hatálya alá tartozik, és e bíróság a kiskorúak, azaz az alapeljárás felpereseinek tartózkodási helye miatt nem rendelkezik joghatósággal, amely az e rendelet 7. cikkének (1) bekezdésében foglalt joghatósági kritérium, a kérdést előterjesztő bíróságnak meg kell bizonyosodnia arról, hogy a joghatósága nem eredhet‑e az említett rendelet más rendelkezéseinek alkalmazásából ( 29 ). E vizsgálat az orosz megállapodásból – a Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék) általi értelmezés alapján – következő jogszabályi kollízió fennállásának megerősítésére vagy megcáfolására szolgál. ( 30 )

47.

A Bizottság e tekintetben azon a véleményen van, hogy a kérdést előterjesztő bíróság joghatósága a „Brüsszel IIb” rendelet 16. cikkének (1) bekezdésére alapítható, mivel úgy ítéli meg, hogy e bíróság járulékos jelleggel határoz. ( 31 ) A kérdést előterjesztő bíróság azonban tájékoztatta a Bíróságot, hogy ez nem így van. ( 32 ) Megállapítom ugyanis, hogy kizárólag az e bíróság előtt folyamatban lévő eljárás indult el. ( 33 ) Mivel az uniós jogalkotó által előírt feltételek közül egyik sem teljesül, ( 34 ) így egyetértek azokkal a fenntartásokkal, amelyeket e 16. cikk alkalmazhatóságával kapcsolatban a spanyol kormány a tárgyaláson megfogalmazott.

48.

Véleményem szerint azonban meg kell vizsgálni, hogy a „Brüsszel IIb” rendelet más rendelkezéseinek alkalmazása lehetővé teszi‑e azon bolgár–orosz megállapodással való összeegyeztethetetlenség elkerülését, amelyen a kérdést előterjesztő bíróság joghatósága alapul.

49.

E tekintetben megjegyzem, hogy mind a bolgár–orosz megállapodás 1. cikkének (2) bekezdése, mind a „Brüsszel IIb rendelet” 10. cikke előírja, hogy valamely bíróság joghatósága a hozzá forduló felek kikötésén is alapulhat. ( 35 )

50.

Kiemelendő ugyanis, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által említett és a Bírósághoz benyújtott iratok között található a Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék) határozata, amely az érintett bolgár bíróság joghatóságának megalapozása érdekében ezen 1. cikk (2) bekezdésére hivatkozik, amely szerint az egyik szerződő állam állampolgárai szabadon és akadálytalanul fordulhatnak a másik szerződő állam polgári, családjogi és bűnügyekben joghatósággal rendelkező bíróságaihoz. E bíróságok előtt ugyanazon feltételek mellett léphetnek fel, terjeszthetnek elő kérelmeket és kereseteket, mint ezen szerződő állam állampolgárai. A tárgyaláson megerősítették, hogy több bolgár bíróság ezt a joghatósági kritériumot alkalmazza.

51.

Következésképpen azt feltételezve tehát, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a bolgár–orosz megállapodás – amely a Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék) ítélkezési gyakorlata szerint a joghatóságát megalapozza – és a „Brüsszel IIb” rendelet közötti összhang hiányát állapítja meg, a Bíróságnak tisztáznia kell, hogy e rendelet érinti‑e, és ha igen, milyen körülmények esetén az e megállapodásból eredő jogokat és kötelezettségeket.

C.

A bolgár bíróságnak valamely harmadik állammal kötött kétoldalú megállapodásra alapított joghatóságára vonatkozó harmadik kérdésről

52.

Emlékeztetek arra, hogy ez a kérdés, amely annak megállapítására irányul, hogy a „Brüsszel IIb” rendelet milyen körülmények esetén nem érinti a bolgár–orosz megállapodást, a következő két megállapításon alapul:

–

a nemzeti ítélkezési gyakorlat szerint, különösen e megállapodás rendelkezései értelmében az a bolgár bíróság, amelyhez egy kiskorú vagyonának védelmével kapcsolatos kérelemmel fordultak, nem a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti bíróság, továbbá

–

a „Brüsszel IIb” rendelet VIII. fejezete egyáltalán nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely a tagállamok által az Unióhoz való csatlakozásuk előtt a Szentszéken kívül más harmadik államokkal kötött kétoldalú megállapodások hatályára vonatkozna.

53.

Az első megállapítást illetően megjegyzem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék) orosz kiskorúakra vonatkozó ügyben hozott 2015. június 2‑i ítéletére hivatkozik ( 36 ). Mivel a bolgár–orosz megállapodás nem tartalmaz a kiskorú vagyonának védelmére vonatkozó kifejezett rendelkezéseket, a joghatósággal rendelkező bíróság kijelölésére vonatkozó feltételt a jogügyletek formáira alkalmazandó jogra alapították. A családjogi törvénykönyv 130. cikke (3) bekezdésének, a polgári perrendtartás 586. cikke (1) bekezdésének, valamint a bolgár–orosz megállapodás 30. cikkének – amely a nemzetközi magánjogról szóló törvény ( 37 ) 65. cikkének (1) bekezdéséhez hasonlóan az ingatlan fekvési helyének jogát határozza meg – együttes olvasata alapján a Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék) határozatát erre a különös nemzeti szabályozásra alapította, amely előírja, hogy kiskorú vagyona feletti rendelkezéssel kapcsolatos okirat kiállításához a közjegyzőnek előzetes bírósági engedéllyel kell rendelkeznie. Más szóval, megállapításra került, hogy ezek a különös jogszabályi feltételek igazolják a nemzeti jogban előírt ( 38 ), a gyermek tartózkodási helye szerinti azon általános joghatósági szabálytól való eltérést, amely egyben a bolgár–orosz megállapodás 25. cikkének (1) bekezdése szerint a szülők és gyermekek közötti kapcsolatra alkalmazandó jog. Így biztosított az összhang az ingatlanértékesítési ügyekben alkalmazandó jog és a joghatóság között.

54.

Az első megállapítást illetően megjegyzem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem hivatkozik sem a „Brüsszel IIb” rendelet (91) preambulumbekezdésére, amely emlékeztet arra, hogy „az egy tagállam által az Unióhoz történt csatlakozásának időpontját megelőzően egy vagy több harmadik állammal kötött megállapodásokra az EUMSZ 351. cikke alkalmazandó” ( 39 ), sem bármilyen, a Bíróság e tárgykörrel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatának elemzése kapcsán felmerülő nehézségre.

55.

A Bíróság válasza tehát arra szorítkozhat, hogy ezen cikk első bekezdése értelmében a „Brüsszel IIb” rendelet nem érinti a bolgár–orosz megállapodásból eredő jogokat és kötelezettségeket.

56.

Mindazonáltal, még ha a kérdést előterjesztő bíróság formálisan az uniós jog bizonyos rendelkezéseinek értelmezésére korlátozta is kérdéseit, e körülmény nem képezi akadályát annak, hogy a Bíróság a nemzeti bíróság részére e jognak az előtte folyamatban lévő ügy elbírálásához hasznos, valamennyi értelmezési szempontját megadja, függetlenül attól, hogy a nemzeti bíróság kérdései megfogalmazásában utalt‑e azokra, vagy sem. E tekintetben a Bíróság feladata, hogy az említett bíróság által szolgáltatott információk összessége, és különösen az előzetes döntéshozatalra utalás indokolása alapján meghatározza az uniós jog azon elemeit, amelyeknek az értelmezése az alapeljárás tárgyára figyelemmel szükséges. ( 40 )

57.

E körülmények között, és ahogyan azt a tárgyaláson folytatott vita megerősítette, hasznos az EUMSZ 351. cikk ( 41 ) alkalmazásának részletes elemzése.

58.

Előzetesen ki lehet emelni, hogy a „Brüsszel IIb” rendeletet megelőző jogi eszközök nem utaltak az EUMSZ 351. cikkre, ( 42 ) ugyanígy, e rendelethez hasonlóan azokban sem található egyetlen olyan rendelkezés, amely a tagállamok által az Unióhoz való csatlakozásuk előtt harmadik államokkal (a Szentszék kivételével) kötött kétoldalú megállapodásokra vonatkozna. Ez nem indokolja a Bíróság ítélkezési gyakorlatának hiányát. Úgy vélem ugyanis, hogy ilyen utalás a jogszabályi hierarchia ( 43 ) és ezen cikk teljesen egyértelmű szövege miatt nem feltétlenül szükséges.

59.

Ennek megfelelően a bolgár–orosz megállapodás és a „Brüsszel IIb” rendelet viszonyára vonatkozó kérdésnek az EUMSZ 351. cikk ( 44 ) szempontjából történő vizsgálata két feltétel teljesítését feltételezi.

60.

Először is, a bolgár–orosz megállapodásnak ki kell terjednie az e rendelet által szabályozott kérdésekre. Ez áll fenn ebben az esetben, mivel e megállapodás a jelen ügyben joghatósággal rendelkező bíróság meghatározására szolgál, ( 45 ) és az olyan eljárásban, mint amely az alapügy tárgyát képezi, a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott nemzeti ítélkezési gyakorlatban elfogadott kapcsolóelv az orosz kiskorú vagy kiskorúak tulajdonában álló ingatlan fekvési helye, nem pedig a szokásos tartózkodási helyük, amely elv a „Brüsszel IIb” rendelet értelmében alkalmazandó.

61.

A hasonló típusú megállapodás hatálya alá tartozó Magyarország ellentétes álláspontjára figyelemmel ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy nem jelent különösebb nehézséget a bolgár–orosz megállapodás olyan helyzetben való alkalmazása, ( 46 ) amikor az orosz kiskorúak nem Bulgáriában rendelkeznek lakóhellyel, hanem egy másik tagállamban, mivel az ingatlan fekvési helye az egyetlen vitatott kapcsolóelv ezen, orosz kiskorúakat érintő előzetes döntéshozatal iránti kérelemben.

62.

Ezenkívül a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság) az alapügyben, a 2023. június 14‑i végzésében – az érintett kiskorú tartózkodási helyére való utalás nélkül ( 47 ) – pontosan a Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék) által elfogadott ezen elvet alkalmazta. Ez a határozat, amelyet az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben említettek és a Bíróságnak megküldött ügyiratokhoz csatoltak, egyértelműen megerősíti azt, hogy az orosz felperesek annak érdekében választották a bolgár bíróságot, hogy megkapják a bolgár szabályozásban a tulajdonjoguk átruházásáról szóló közjegyzői okirat kiállításához előírt engedélyt. E bíróság, amely határozatát a dologi jogi ügyekben alkalmazandó jogra alapította, a „Róma I” rendelet 4. cikk (1) bekezdésének c) pontjára is hivatkozott. ( 48 )

63.

Másodszor a „Brüsszel IIb” rendelet és a bolgár–orosz megállapodás közötti kapcsolat elemzésének folytatásához meg kell győződni arról, hogy az érintett harmadik államnak erednek‑e olyan jogai a szóban forgó nemzetközi egyezményből, amelynek tiszteletben tartását megkövetelheti az ebben részes tagállamtól. ( 49 )

64.

Más szóval, valamely harmadik állammal való kapcsolatok terén az elemzés vezérelvét azon jog tiszteletben tartása képezi, amelyre ez az állam hivatkozhat azon tagállammal való kapcsolatában, amellyel annak Unióhoz való csatlakozása előtt megállapodást kötött. Ugyanis a szóban forgó nemzetközi egyezmény végrehajtásának a kölcsönösség logikáján kell alapulnia. ( 50 )

65.

A jelen esetben a kérdést előterjesztő bíróság megállapításainak hiányában azt kell feltételezni, hogy az orosz hatóságok az ingatlan fekvése szerinti orosz bíróságok joghatósága tekintetében ugyanígy értelmeznék ezt a megállapodást, ( 51 ) és hogy e kritérium tiszteletben tartása a bolgár bíróságok által, orosz állampolgárokra vonatkozóan hozott határozatok elismerésének feltételeként szolgálhatna. ( 52 )

66.

E tekintetben az Oroszországi Föderációnak és a Bolgár Köztársaságnak az 1996. évi Hágai Egyezményhez való csatlakozáskor, a joghatóság tárgyában, az 55. cikk 1. bekezdése ( 53 ) alapján tett fenntartásai az érintett kiskorú tartózkodási helyére való utalás kizárása érdekében megerősítik az ingatlan fekvési helyére vonatkozó kritérium elsődlegességét.

67.

E körülményekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a bolgár–orosz megállapodás egy orosz kiskorú tulajdonát képező ingatlan értékesítésének engedélyezése iránti kérelem alapján eljáró bíróság joghatóságát illetően olyan kötelezettségeket ró a Bolgár Köztársaságra, amelyeket e tagállam harmadik állammal – azaz az Oroszországi Föderációval – szemben köteles betartani, és amelyekre e harmadik állam az EUMSZ 351. cikk első bekezdése értelmében jogosult az említett tagállammal szemben hivatkozni.

68.

A bolgár–orosz megállapodáson alapuló, ( 54 ) az uniós jogban elfogadottól eltérő joghatósági kritérium alkalmazására vonatkozó kötelezettség megerősítéséből adódóan foglalkozni kell a Bolgár Köztársaságot az EUMSZ 351. cikk második bekezdése alapján terhelő azon kötelezettséggel kapcsolatos további kérdéssel is, amely a bolgár–orosz megállapodás és az uniós jog közötti összeegyeztethetetlenség kiküszöböléséhez szükséges megfelelő lépések megtételére vonatkozik. ( 55 )

69.

Ennek megfelelően először azt kell meghatározni, hogy a „Brüsszel IIb” rendelet és a bolgár–orosz megállapodás alkalmazásából eredő, párhuzamos joghatósági kritériumok fennállása következtében az e megállapodásra alapított joghatósági szabály az EUMSZ 351. cikk második bekezdése értelmében összeegyeztethetetlen–e az uniós jogi szabállyal.

70.

A Bizottsághoz hasonlóan az a véleményem, hogy a különböző joghatósági kritériumok választása önmagában nem okozhat nagyobb problémát. A kétoldalú együttműködési megállapodások ugyanis azért jöttek létre, hogy olyan különös feltételek alapján, mint a személyi kérdések vonatkozásában általánosságban az állampolgárok állampolgársága vagy az egyes részes államokban fennálló szokásos tartózkodási helye, illetve a vagyoni kérdések vonatkozásában a vagyontárgyak fekvési helye, könnyen megállapítható legyen a joghatósággal rendelkező bíróság. Az ezzel ellentétes értelmezés egyébiránt megkérdőjelezné az EUMSZ 351. cikk első bekezdésében foglalt elvet.

71.

Ugyanakkor az EUMSZ 351. cikk második bekezdésének alkalmazása sem zárható ki. A jelen esetben a kérdés nem pusztán elméleti jellegű, tekintettel a gyermek mindenek felett álló érdekét figyelembe vevő, egymást követő családjogi rendeleteknek a bíróságok joghatóságára vonatkozó rendelkezéseire.

72.

Amint azt a tárgyaláson lefolytatott vita megerősítette, a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködéssel összefüggésben ezért meg kell vizsgálni, hogy milyen tanulságok vonhatók le a Bíróság azon ítélkezési gyakorlatából – különösen a 2010. május 4–i TNT Express Nederland ítéletből, ( 56 ) és a 2023. október 12–i OP (Harmadik ország jogának választása az öröklésre) ítéletből ( 57 ) –, amely az e területen alkalmazandó egyes rendeletek és azon egyezmények közötti kapcsolatra vonatkozik, amelyeknek a tagállamok a részesei.

73.

A TNT ítélet alapjául szolgáló ügyben a jogvita egy másik tagállamban hozott határozat végrehajtására vonatkozott. A kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kereste a választ, hogy a 44/2001 rendelet 71. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy a joghatóságra, az elismerésre és a végrehajtásra vonatkozó, valamely különös egyezményben előírt olyan szabályokat kell alkalmazni, mint a Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről szóló egyezmény ( 58 ) 31. cikkének (2) bekezdésében előírt, a perfüggőségre vonatkozó szabály, valamint az ezen egyezmény 31. cikkének (3) bekezdésében foglalt, a végrehajthatóságra vonatkozó szabály. ( 59 ) Ezen ítélet 49. pontjában a Bíróság kimondta, hogy amennyiben ez a 71. cikk „a különös egyezmények által szabályozott jogterületek vonatkozásában ez utóbbiak alkalmazását írja elő, akkor az is igaz, hogy ez az alkalmazás nem sértheti az Unión belüli polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés alapjául szolgáló elveket”. Az említett ítélet 55. pontjában a Bíróság ebből konkrétan azt a következtetést vonta le, hogy „a CMR 31. cikkének (3) bekezdése csak akkor alkalmazható az Unióban, ha lehetővé teszi a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok szabad mozgása, továbbá az igazságszolgáltatás iránt az Unióban táplált kölcsönös bizalom célkitűzésének elérését, legalább annyira kedvező feltételek mellett, mint a 44/2001 rendelet alkalmazásából eredő feltételek”.

74.

Az OP ítélet alapjául szolgáló ügyben az ezen ítélkezési gyakorlatnak valamely harmadik állammal fennálló kapcsolatra történő átültetésére vonatkozóan merült fel a kérdés. ( 60 ) A Bíróság a TNT ítéletre hivatkozott, és kimondta, hogy „a 650/2012[/EU] [ ( 61 )] rendelet rendszerével nem ellentétes az, hogy a valamely tagállam és egy harmadik állam között e rendelet elfogadását megelőzően kötött kétoldalú megállapodás értelmében és az említett rendelet 75. cikkének (1) bekezdésében előírt kivételre tekintettel a kétoldalú megállapodás hatálya alá tartozó tagállamban lakóhellyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár nem rendelkezik azzal a lehetőséggel, hogy megválassza az öröklésére alkalmazandó jogot”. ( 62 )

75.

Módszertani szempontból azok a feltételek, amelyek mellett úgy tekinthető, hogy valamely harmadik állammal kötött megállapodásból eredő joghatósági szabály összeegyeztethetetlen az uniós joggal, véleményem szerint ezen határozatokból következhetnek.

76.

Egy ilyen javaslatnak ezért nem képezi akadályát a két figyelembe veendő mérlegelési szempont, vagyis a „Brüsszel IIb” rendeletben az e rendelet és egyes nemzetközi jogi eszközök közötti kapcsolatra vonatkozó rendelkezés hiánya, illetve a Bíróságnak a TNT ítéletet követő ítélkezési gyakorlata hatálya, amelyet az OP ítélet kiterjesztett a harmadik állammal való kapcsolatokra.

77.

Nem vitatott, hogy a TNT ítéletben és az OP ítéletben a szóban forgó rendeletek azon különös rendelkezéseit értelmezték, ( 63 ) amelyek lényegében kimondják, hogy azok nem érintik azokat az egyezményeket, amelyeknek a tagállamok részesei, és amelyek ugyanazokra a jogterületekre vonatkoznak. ( 64 )

78.

Azonban az, hogy ezek a rendeletek – a „Brüsszel IIb” rendelettől eltérően – tartalmazzák annak az általános szabálynak a szövegét, amely szerint azok nem érintik az olyan nemzetközi egyezmények alkalmazását, amelyeknek egy vagy több tagállam részese, sőt a valamelyik tagállam és egy harmadik állam között létrejött kétoldalú egyezményekre és megállapodásokra vonatkozó különös rendelkezések alkalmazását sem, ( 65 ) véleményem szerint nincs hatással azon ítélkezési gyakorlat hatályának elemzésére, amely szerint az uniós jogalkotó a szabályok összeütközése esetén ezen egyezmények alkalmazását írta elő. ( 66 )

79.

Ezeket a különös rendelkezéseket ugyanis úgy értelmezték, hogy azok biztosítják a hivatkozott egyezmények alkalmazását „az Unióban is” ( 67 ). Így – bizonyos kiigazításokra is figyelemmel ( 68 ) – a szerződések alkalmazására vonatkozó nemzetközi közjogi elvek – mint például többek között a pacta sunt servanda elv, ( 69 ) amelyet az EUMSZ 351. cikk első bekezdése átvett – a harmadik államokkal való kapcsolatokra is alkalmazandók.

80.

Egyébiránt megjegyzem, hogy a TNT ítéletben ( 70 ) a Bíróság megállapította a kétoldalú egyezmények, illetve megállapodások alkalmazásának határát, ami az Unión belüli polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés alapjául szolgáló elvek megsértését jelenti. ( 71 ) A Bíróság kiemelte, hogy ez a határ a tagállamok és harmadik államok között kötött egyezmények alkalmazásával kapcsolatos ítélkezési gyakorlat folytatásába illeszkedik, és ezen alkalmazás nem jelentheti a tagállamok közötti jogviszonyokban az uniós jog célkitűzéseinek sérelmét. ( 72 )

81.

A Bíróság az Unión belül alkalmazandó elvekre vonatkozóan ugyanezt a határt állapította meg a TNT ítéletet követő ítéletekben, amelyekben harmadik állam jogairól szó sem esett. Ezen ítéletek kiterjedtek a tagállamokban hozott határozatok elismerésével, illetve végrehajtásával kapcsolatos kérdésekre is. A 2013. december 19‑i Nipponkoa Insurance ítéletről, ( 73 ) továbbá az 1215/2012 rendelet és a CMR ütközésére vonatkozó, 2024. március 21‑i Gjensidige ítéletről ( 74 ) van szó.

82.

A Bíróság ugyanebben az értelemben az Unión belüli igazságügyi együttműködés alapjául szolgáló elvekkel kapcsolatos ezen ítélkezési gyakorlatára is utalt a 2014. szeptember 4‑i Nickel & Goeldner Spedition ítéletben. ( 75 ) amely a CMR azon 31. cikkének (1) bekezdésében előírt joghatósági szabályok alkalmazására vonatkozott, amely a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második franciabekezdésében előírthoz képest szélesebb választási lehetőséget kínál a felperesnek. ( 76 ) A Bíróság megállapította, hogy a tagállam ezen rendelet 71. cikkének (1) bekezdése alapján alkalmazhatja a CMR‑ben előírt joghatósági szabályokat. ( 77 )

83.

Valamennyi ítélet a CMR rendelkezéseinek egy vagy több tagállamra nézve kötelező alkalmazására vonatkozik.

84.

Analógia útján azonban alkalmazták ezt az ítélkezési gyakorlatot valamely harmadik állammal kötött kétoldalú egyezmény alkalmazása esetére. A Bíróság az öröklésre alkalmazandó jog megválasztásával kapcsolatos kérdés alapján ( 78 ) határozott a 650/2012 rendelet és a Lengyel Köztársaság által az Unióhoz való csatlakozása előtt Ukrajnával kötött megállapodás közötti kapcsolatról. Ez a megállapodás meghatározza az öröklésre alkalmazandó jogot, de nem rendelkezik kifejezetten más jog választásának lehetőségéről. ( 79 )

85.

Az OP ítéletben a Bíróság kimondta, hogy a 650/2012 rendeletnek „a szóban forgó uniós jogi aktuson belül[ ( 80 )] az e jogi aktus és a nemzetközi egyezmények közötti kapcsolatot szabályozó 75. cikke hatálya nem lehet olyan, amely ütközik az azon szabályozás alapjául szolgáló elvekkel, amelynek maga is részét alkotja (lásd ebben az értelemben: [TNT] ítélet, 51. pont)”. ( 81 )

86.

A Bíróság ezt követően az említett kétoldalú megállapodás uniós joggal való összeegyeztethetőségét vizsgálta, továbbá azt, hogy milyen jelentőséggel bír a szóban forgó rendelet rendelkezése. ( 82 )

87.

A 650/2012 rendelet 75. cikkének (1) bekezdésére tekintettel és az EUMSZ 351. cikk első bekezdésére hivatkozással végzett ezen elemzése alapján, véleményem szerint, a Bíróság e rendelkezések együttes értelmezésének szükségességét emelte ki a harmadik államokkal való kapcsolatok sajátos esetében. ( 83 )

88.

Általánosságban ebből arra következtetek, hogy olyan esetben, amikor harmadik államok jogának valamely kétoldalú egyezmény alapján főszabály szerint elsőbbséget kell élveznie, ( 84 ) a Bíróság hallgatólagosan megjelölte azt a szintet, amelytől az ilyen egyezmény rendelkezése összeegyeztethetetlennek tekinthető az uniós joggal, az EUMSZ 351. cikk második bekezdésében meghatározott szabálynak megfelelően.

89.

Más szóval a TNT ítélet megállapításainak folytatásaként, ( 85 ) valamely tagállamnak és egy harmadik államnak az alkalmazandó jogra kiterjedő kapcsolata esetén, véleményem szerint a Bíróság rendszerszintű megközelítést alkalmazott olyan kétoldalú megállapodás túl elhamarkodott megkérdőjelezésének elkerülése érdekében, amely főszabály szerint az EUMSZ 351. cikk első bekezdése alapján elsőbbséget élvez az uniós joggal szemben. ( 86 )

90.

Mivel az Unión belüli polgári ügyekben folytatott együttműködésről van szó, ezen megközelítés elemzése során levezetem a szóban forgó rendelet rendelkezésének alapjául szolgáló elvet e rendelet jelentőségének értékelése érdekében. A jelen esetben tehát annak meghatározásáról van szó, hogy a bolgár–orosz megállapodás rendelkezése ellentétes‑e vagy sem a „Brüsszel IIb” rendeletben követett alapvető célkitűzéssel.

91.

Csak az összeegyeztethetetlenség fennállásának ezen értékelését követően, a második lépés keretében merül fel az a kérdés, amely EUMSZ 351. cikk második bekezdése rendelkezéseinek az egy vagy több tagállam és egy vagy több harmadik állam között fennálló jogviszonyokban való végrehajtására vagy annak elmaradására vonatkozik. ( 87 )

92.

A jogszabályi hierarchia miatt e rendelkezés alkalmazása nem korlátozódik tehát kizárólag azokra a rendeletekre, amelyekben különös rendelkezés szabályozza az e rendeletek és a harmadik államokkal kötött nemzetközi egyezmények közötti kapcsolatokat.

93.

Az elérendő célkitűzések tehát sokrétűek. A harmadik államok jogainak az EUMSZ 351. cikk első bekezdése szerinti védelméről, ( 88 ) továbbá a joghatósággal rendelkező bíróság előreláthatóságának elvével, valamint a jogalanyok számára biztosítandó jogbiztonság elvével összhangban álló megoldás megtalálásáról van szó. Ezek az elvek, amelyek a joghatósági szabályoknak a nemzetközi egyezményekben való rögzítését igazolják, biztosítják a határozatok elismerését és végrehajtását. ( 89 )

94.

Következésképpen a jelen esetben az OP ítéletben ( 90 ) meghatározott módszerrel analóg módon a következő kérdést kell megvizsgálni: az a bolgár–orosz megállapodás, amelynek értelmében valamely kiskorú tulajdonában álló ingatlan értékesítésének engedélyezésére joghatósággal rendelkező bíróság az ingatlan fekvési helye szerinti bíróság, sérti‑e a szülői felelősségi ügyekben az Unión belül folytatott igazságügyi együttműködés alapjául szolgáló azon elvet, amely a gyermek tartózkodási helye szerinti bíróság joghatóságát részesíti előnyben?

95.

Úgy gondolom, hogy nem.

96.

Bár a gyermek mindenek felett álló érdeke figyelembevételének követelményére tekintettel a joghatósági kritérium általában a gyermek szokásos tartózkodási helye, ( 91 ) az uniós jogalkotó számos kiigazítást írt elő annak fenntartásával, hogy ugyanazon követelménynek kell megfelelni és kivételes körülményeknek kell fennállniuk. Ilyen például a bíróság megválasztásának lehetősége ( 92 ) és konkrétabban a joghatóságnak e mindenekfelett álló érdek elbírálása szempontjából legalkalmasabb bíróságnak való átadása. ( 93 )

97.

Ráadásul e jogalkotó kifejezetten előírta azt az esetet, amikor nem a gyermek tartózkodási helye szerinti tagállam az a hely, ahol a gyermek vagyona található, és az ügy a gyermek védelmét szolgáló intézkedésekre vonatkozik e vagyon kezelésével, megóvásával vagy rendelkezésre bocsátásával kapcsolatban. ( 94 )

98.

E tekintetben a „Brüsszel IIb” rendelet megegyezik az 1996. évi Hágai Egyezmény 8. és 9. cikkével.

99.

Ebből az következik, hogy a bolgár–orosz megállapodásban rögzített joghatósági szabály az Unión belül is alkalmazható, amennyiben a „Brüsszel IIb” rendelet (1) preambulumbekezdésében említett követelménynek megfelel, és tiszteletben tartja a gyermek mindenekfelett álló érdekét. ( 95 )

100.

Ennek megfelelően a jelen esetben nem kell vizsgálni „a megállapított összeegyeztethetetlenségek kiküszöbölésére szolgáló megfelelő lépéseket”, ennek vizsgálata az EUMSZ 351. cikk második albekezdésének értelmében a tagállamokra hárul.

101.

A teljesség kedvéért hozzáteszem, hogy ha a Bíróság mégis azt állapítaná meg, hogy a bolgár–orosz megállapodás alkalmazása az uniós joggal ellentétben álló eredményre vezet, a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia azt, hogy kiküszöbölhető‑e ezen összeegyeztethetetlenség úgy, hogy e megállapodás – a lehetőségekhez mérten és a nemzetközi jog tiszteletben tartásával – az uniós joggal összhangban lévő értelmezést kap. ( 96 ) Ennek hiányában a Bolgár Köztársaság köteles megtenni a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy megszüntesse e megállapodás uniós joggal való összeegyeztethetetlenségét, adott esetben oly módon, hogy felmondja azt. Addig azonban, amíg e megszüntetésre nem kerül sor, az EUMSZ 351. cikk első bekezdése megengedi ezen bolgár–orosz megállapodás további alkalmazását. ( 97 )

V.

Végkövetkeztetés

102.

A fentiekre tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Sofiyski rayonen sad (szófiai kerületi bíróság, Bulgária) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következőképpen válaszoljon: