Bevezetés

1.

Fellebbezésével a BdM Banca S.p.A., korábban Banca Popolare di Bari SpA (a továbbiakban: fellebbező) az Európai Unió Törvényszéke 2023. december 20‑i Banca Popolare di Bari kontra Bizottság ítéletének (T‑415/21, a továbbiakban: megtámadott ítélet, EU:T:2023:833) hatályon kívül helyezését kéri, amely ítélettel a Törvényszék elutasította az Olaszország által a Banca Tercas javára nyújtott SA.39451 (2015/C) (ex 2015/NN) állami támogatásról szóló, 2015. december 23‑i (EU) 2016/1208 határozat ( 2 ) (a továbbiakban: Tercas határozat) megsemmisítése iránti keresetét.

2.

A jelen fellebbezés arra hívja fel a Bíróságot, hogy vizsgálja meg az Európai Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapítása iránti keresetekre vonatkozó olyan klasszikus szempontokat, mint mindenekelőtt az Európai Unió Bírósága alapokmányának 46. cikkében előírt elévülési idő kezdő időpontja, különösen ami az „azonnali” és a „folyamatos” kár közötti különbségtételt illeti, majd az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése megsértésének az EUMSZ 340. cikk második bekezdésének értelmében vett esetleges „kellően súlyos” minősítése, végül pedig – a jelen esetben a Bizottságnak – felrótt magatartás és a fellebbező által állítólagosan elszenvedett kár közötti okozati összefüggés értékelése, különösen e kár esetleges egyidejű okai miatt.

A jogvita előzményei és a megtámadott ítélet

3.

A Tercas határozatban a Bizottság megállapította, hogy a Fondo interbancario di tutela dei depositi (bankközi betétbiztosítási alap, Olaszország; a továbbiakban: FITD) részéről a Banca Tercas (a továbbiakban: Tercas) javára történő, a Banca d’Italia (olasz nemzeti bank) által 2014. július 7‑én engedélyezett beavatkozás, ( 3 ) amelynek teljes vagyona 2014. október 1. óta a fellebbező tulajdonában volt, az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében a belső piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősül, amelyet a kedvezményezettől vissza kell téríttetni. ( 4 ) 2016. február 4‑én az FITD „önkéntes beavatkozást” hajtott végre a Tercas javára, és 2016. július 14‑én a Tercas beolvadt a fellebbezőbe.

4.

A Törvényszék a 2019. március 19‑i Olaszország és társai kontra Bizottság ítéletével, ( 5 ) amelyet fellebbezés alapján helybenhagyott a Bíróság 2021. március 2‑i Bizottság kontra Olaszország és társai ítélete ( 6 ) (a továbbiakban együtt: Tercas ítéletek), megsemmisítette a Tercas határozatot. Ezen ítéleteket követően a fellebbező a Tercas határozat elfogadása miatt állítólagosan elszenvedett károk megtérítését kérte a Bizottságtól, amit a Bizottság elutasított.

5.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék elutasította a fellebbező e kár megtérítése iránti keresetét. A Törvényszék, miután megállapította, hogy a magatartás jogellenességére és az okozati összefüggés fennállására vonatkozó feltételek nem teljesültek, ( 7 ) arra a következtetésre jutott, hogy e keresetet el kell utasítani, anélkül hogy szükséges lenne a kár ténylegességére vonatkozó feltétel vizsgálata. ( 8 )

A Bíróság előtti eljárás és a felek kérelmei

6.

2024. február 26‑án a fellebbező fellebbezést nyújtott be a megtámadott ítélettel szemben. Azt kéri, hogy a Bíróság egyrészt helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, másrészt pedig elsődlegesen hozzon végleges határozatot a jogvitában, valamint kötelezze a Bizottság által képviselt Uniót, hogy fizessen meg számára a vagyoni károk megtérítése címén 203,3 millió eurót, a nem vagyoni károk megtérítése címén pedig megfelelő összeget, valamint kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére; másodlagosan pedig hogy utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé.

7.

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést mint elfogadhatatlant vagy mint hatástalant, és mindenesetre mint megalapozatlant, vagy másodlagosan a kártérítési kérelmet mint teljesen megalapozatlant utasítsa el, valamint a fellebbezőt kötelezze a költségek viselésére.

8.

A Bíróság a 2025. szeptember 30‑án tartott tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a Bíróság által feltett kérdésekre adott válaszait.

Értékelés

9.

A fellebbezés három jogalapra épül, amelyek közül az első az egyik kár tekintetében a szerződésen kívüli felelősség iránti keresetnek az Európai Unió Bírósága alapokmányának 46. cikke értelmében vett elévülésére, a második az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése állítólagos megsértésének az EUMSZ 340. cikk második bekezdése értelmében vett „kellően súlyos jogsértésként” minősítésére, a harmadik pedig a Bizottságnak felrótt magatartás és a fellebbező által ez utóbbi rendelkezés értelmében vett, állítólagosan elszenvedett kár közötti okozati összefüggés fennállására vonatkozik.

Az első fellebbezési jogalapról

10.

Az első jogalap az Európai Unió Bírósága alapokmánya 46. cikkének megsértésén alapul, amennyiben a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a kereset elfogadhatatlan annyiban, amennyiben az a munkavállalók létszámának csökkentésével kapcsolatos kárra vonatkozik. A fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy e kár a 2015. december 30‑án bevezetett ösztönző terv (a továbbiakban: ösztönző terv) elfogadásakor konkretizálódott, ( 9 ) és azonnali jellegű, ( 10 ) holott az említett kár valójában nem e tervből, hanem a személyi állomány konkrét csökkentéséhez vezető későbbi műveletekből ered, tehát folyamatos jellegű. ( 11 )

11.

Az Európai Unió Bírósága alapokmányának 46. cikke értelmében, amely ugyanezen alapokmány 53. cikkének első bekezdése értelmében a Törvényszék előtti eljárásra is alkalmazandó, a szerződésen kívül okozott károkért való felelősségre vonatkozó ügyekben az Unió elleni eljárás megindításának joga az erre okot adó esemény felmerülésétől számított öt év alatt évül el. ( 12 ) A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint ezt az elévülési időt akkortól kell számítani, amikortól a kártérítési kötelezettség feltételei együttesen fennállnak, különösen pedig amikortól a megtérítendő kár ténylegessé válik. ( 13 ) Ily módon, az elévülési idő nem a káresemény időpontjában kezdődik, hanem abban az időpontban, amikor a kár az érintett személyek vonatkozásában ténylegessé válik. ( 14 )

12.

A megtámadott ítélet 61. pontjában a Törvényszék annak megállapítására szorítkozik, hogy a munkavállalók létszámának csökkentéséből eredő kár a 2015. december 30‑án bevezetett ösztönző tervből ered, tehát az elévülési idő lejárt, amikor a fellebbező benyújtotta kérelmét a Bizottsághoz, anélkül hogy kifejezett magyarázattal szolgálna a szóban forgó kár jellegét illetően.

13.

E tekintetben kiemelem, hogy mivel az ösztönző terv kötelező jellegű volt, az állítólagos kár annak időpontjában következett be, ( 15 ) és az a tény, hogy a tervet utólagosan hajtották végre, nem releváns. ( 16 ) „Folyamatos kár” alatt olyan kárt kell ugyanis érteni, amely nem egyetlen esemény során következik be, hanem progresszíven jelenik meg és fejlődik, és amelynek mértéke az eltelt idővel arányosan növekszik. ( 17 ) Másként fogalmazva, a kárt nem egyetlen esemény okozza, hanem egy tartós helyzet, míg a jelen ügyben az állítólagos kár rögzült az ösztönző terv elfogadásával.

14.

Igaz, hogy az ösztönző terv elfogadásának időpontjában a fellebbező nem tudta számszerűsíteni a kár pontos összegét, amely e terv sikerétől vagy kudarcától függően változhatott. Ebben az időpontban azonban meg tudta állapítani az állítólagos kár maximális összegét, és hozzá tudta rendelni az ezen eshetőség kezeléséhez szükséges forrásokat. Egyébiránt az EUMSZ 340. cikk második bekezdése nem zárja ki a Bírósághoz fordulást az Unió közeli és kellő bizonyossággal előre látható károk miatti felelősségének általában történő megállapítása céljából, még ha a kár még nem is számszerűsíthető teljes pontossággal. ( 18 )

15.

Egyébiránt, még ha a fellebbezőhöz hasonlóan úgy is tekintjük, hogy az állítólagos kár „az első kifizetéstől” kezdődött, vagy hogy annak hatásai fokozatosan jelentkeztek, ahogyan a munkavállalók elfogadták az ösztönző tervet, ezek a körülmények nem jelentik azt, hogy e kárt „folyamatosnak” lehetne minősíteni. Véleményem szerint ilyen helyzetben egyrészt semmilyen jogalap nem teszi lehetővé az első kifizetés és a további kifizetések megkülönböztetését, ( 19 ) másrészt pedig az említett kár inkább az ösztönző terv munkavállalók általi egymást követő elfogadásához kapcsolódó károk együtteséből áll, amelyek mindegyikére a saját elévülési ideje vonatkozik.

16.

E tekintetben azonban, amint arra a Bizottság a beadványaiban rámutat, elegendő azt kiemelni, hogy a fellebbező kártérítési kérelmét a 2015. december 31‑i mérlegben szereplő tartalékra utalva határozta meg, és semmilyen bizonyítékot nem terjesztett elő azon különböző időpontokra vonatkozóan, amikor a munkavállalók elfogadták a fellebbező által javasolt ösztönző tervet.

17.

A fentiek összességére figyelemmel úgy vélem, hogy az első fellebbezési jogalapot el kell utasítani.

A második fellebbezési jogalapról

18.

A második jogalap az EUMSZ 340. cikk második bekezdésének megsértésén alapul, amennyiben a Törvényszék kizárta, hogy a Bizottság jogellenes magatartása az uniós jog „kellően súlyos megsértésének” minősül, és nem alkalmazta helyesen a súlyos és nyilvánvaló jogsértés e jog szerinti kritériumát. A fellebbező szerint egyrészt a Bizottság nem rendelkezett mérlegelési mozgástérrel annak értékelése során, hogy az FITD Tercas érdekében történő beavatkozása az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősül‑e, vagy mindenféleképpen korlátozott mérlegelési mozgástérrel rendelkezett, másrészt pedig a Törvényszéknek nem lett volna szabad figyelembe vennie a Tercas határozat tárgyát képező ügy ténybeli és jogi összetettségét, vagy mindenesetre a jelen ügyben ki kellett volna zárnia ezt az összetettséget.

19.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék megállapította, hogy a Bizottságnak felróható mérlegelési hiba ( 20 ) ellenére a Bizottság nem sértette meg kellően súlyosan az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését, mivel a Bizottság által elkövetett szabálytalanság nem idegen a versenyszabályok alkalmazásának biztosításáért felelős intézmény szokásos, körültekintő és gondos magatartásától. ( 21 )

20.

Előzetesen emlékeztetek arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértése – amely az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapításához szükséges feltételek között szerepel – bizonyított, ha magában foglalja a mérlegelési jogköre tekintetében előírt korlátoknak az érintett intézmény általi nyilvánvaló és súlyos túllépését. ( 22 ) Így az ilyen jogsértés azonosítása olyan szabálytalanság megállapítását feltételezi, amelyet a szokásosan elővigyázatos és gondos közigazgatási szerv hasonló körülmények között nem követett volna el. ( 23 )

21.

Ezenkívül annak meghatározásához, hogy adott uniós jogszabály megsértése kellő súlyosnak tekinthető‑e, figyelembe kell venni azon területet, feltételeket és összefüggést, amelyek az érintett intézmény eljárását jellemzik, mivel e tekintetben figyelembe kell venni többek között a megsértett szabály egyértelműségének és pontosságának fokát, valamint az e szabály által az uniós hatóság számára biztosított mérlegelési mozgástér terjedelmét, a megoldandó helyzet összetettségét, a szövegek alkalmazásának vagy értelmezésének nehézségeit, valamint az esetleges jogi tévedés menthetőségét vagy ennek hiányát. ( 24 )

22.

E tekintetben a megsértett jogszabály által az uniós hatóság számára biztosított mérlegelési mozgástér terjedelme csak egy azon tényezők közül, amelyeket figyelembe kell venni annak meghatározásakor, hogy e hatóság kellően súlyosan sértette‑e meg e szabályt. Amennyiben releváns tényezőről van szó, amit minden esetben meg kell vizsgálni, a megsértett rendelkezés által biztosított mérlegelési mozgástér hiánya nem jelenti szükségszerűen azt, hogy e rendelkezés megsértése kellően súlyos volt. Az egyes ügyek körülményeitől függően ugyanis a megállapított jogsértés elkövetésének összefüggéseire tekintettel más tényezőket is figyelembe lehet venni. Így az olyan jogszabály megsértése, amely semmilyen mérlegelési mozgásteret nem hagy az érintett hatóság számára, az egyes ügyek körülményeire tekintettel nem tűnhet nyilvánvalónak, tehát kellően súlyosnak, különösen akkor, ha az az e szabályt tartalmazó jogszabály értelmezési nehézségeire tekintettel menthető jogi tévedésből ered. ( 25 )

23.

Következésképpen, a Bíróság által alkalmazott felelősségi kritérium tartalmaz egyrészt egy szubjektív elemet az intézmény számára biztosított mérlegelési mozgásteret illetően, másrészt pedig az összefüggéssel kapcsolatos objektív elemeket. ( 26 ) Noha bizonyos helyzetekben vezethet az uniós jog egyszerű megsértése kellően súlyos jogsértés megállapításához, amennyiben a megsértett szabály csak csekély mérlegelési mozgásteret biztosít, sőt nem is biztosít egyáltalán az e jogsértést elkövető uniós hatóság számára, ( 27 ) ilyen megállapítás csak az e jogsértést övező körülmények összességéből következhet, amennyiben e körülmények vizsgálata nem tár fel egyetlen más olyan releváns tényezőt sem, amely a mérlegelési jogkör e korlátja megsértésének nyilvánvaló és súlyos jellegét kizárná. ( 28 )

24.

A jelen ügyben a Tercas ítéletekben megállapítást nyert, hogy a Tercas határozat jogellenessége lényegében két fogalmi hibából ered, amelyek közül az első a támogatás betudhatóságára és az állami forrásokra vonatkozó feltétel összekeveréséhez, ( 29 ) a második pedig a jelen ügyben egy magánjogi jogalany által nyújtott támogatás államnak való betudhatóságára vonatkozó feltétel értékeléséhez kapcsolódik, ugyanazon teszt alkalmazásával, mint a közvállalkozás által nyújtott támogatás esetén. ( 30 )

25.

Először is, ami a támogatás betudhatóságára és az állami forrásokra vonatkozó feltétel összekeverését illeti, megállapítom, hogy a Tercas határozatban a Bizottság nem tett különbséget e két feltétel között, mivel az említett feltételekhez kapcsolódó valószínűsítő körülmények álláspontja szerint azonosak voltak.

26.

E tekintetben rámutatok, hogy nem szokatlan, hogy a Bizottság, az uniós bírósághoz hasonlóan együttesen értékeli az állami támogatás egyes feltételeit, amennyiben e ténybeli elemek e feltételek vonatkozásában azonosak. ( 31 ) Ez a helyzet többek között a kedvezményezett számára biztosított előnyre és az intézkedés szelektivitására vonatkozó feltételek (például az adótámogatások kapcsán), ( 32 ) a versenytorzítás és a tagállamok közötti kereskedelem érintettségre vonatkozó feltételek, ( 33 ) valamint – ami a jelen ügyben releváns – az intézkedés államnak való betudhatóságára és az állami források alkalmazására vonatkozó feltételek ( 34 ) esetében.

27.

Másodszor, ami a támogatás államnak való betudhatóságára vonatkozó feltétel értékelését illeti, igaz, hogy – amint az a Tercas ítéletekből kitűnik – ( 35 ) a Bizottság a jelen ügyben nem támaszkodhatott a hatóságok által a FITD felett gyakorolt befolyás és tényleges ellenőrzés hiányának a valószínűtlenségére, hanem azt kellett bizonyítania, hogy a szóban forgó támogatási intézkedést a hatóságok befolyása vagy tényleges ellenőrzése mellett hozták meg. Az uniós bíróság szerint a Bizottság lényegében téves tesztet alkalmazott.

28.

Ezzel együtt úgy vélem, hogy a jelen ügy körülményei között a Bizottságnak valószínűsítő körülmények összetett csoportját kellett megvizsgálnia a hatóság azon intézkedésekben való részvétele mértékének megállapítása érdekében, amelyeket egy olyan jogalany tett, mint a FITD, amelynek „magán” jellege nem volt eleve egyértelmű, tekintettel különösen hibrid jellegére, valamint a Banca d’Italiával fennálló kapcsolataira. ( 36 ) Amint azt a Törvényszék megalapozottan ismerte el a megtámadott ítélet 120. pontjában, a Bizottságnak az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „állami támogatás” fogalmát kellett alkalmaznia egy olyan különösen összetett jogi és ténybeli kontextusban, amelyben a támogatási intézkedéseket magánjogi jogalany nyújtotta, így értékelve azokat a körülményeket és elemeket, amelyek lehetővé teszik az intézkedés betudhatóságának, a Tercas határozatban említett nemzeti intézkedések ténybeli és jogi hátterének, az állam képviselőinek a beavatkozás különböző szakaszaiban való közreműködésének, valamint az FITD‑re ruházott közügyi megbízásnak a megállapítását.

29.

Egyébiránt, noha az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének értelmében vett „állami támogatás” fogalma objektív fogalom, elemeinek értelmezése, még ha nem is igényel összetett ténybeli vagy gazdasági elemzéseket, ( 37 ) összetett jogi kérdéseket vethet fel, mint a jelen ügyben is. ( 38 ) A tények vizsgálata ugyanis, jellegénél fogva, még a mérlegelési mozgástér hiányában is nehézségeket eredményezhet a mögöttes jogi fogalmak értelmezésében és főként alkalmazásában, valamint olyan fogalmi hibákhoz vezethet, mint amelyeket a jelen ügyben a Bizottságnak rónak fel. ( 39 )

30.

Ennélfogva úgy vélem, hogy még ha a Bizottság a jelen ügyben korlátozott mérlegelési mozgástérrel rendelkezett is, sőt nem is rendelkezett mérlegelési mozgástérrel, az általa vizsgált helyzet összetettsége továbbra is releváns annak vizsgálata szempontjából, hogy ezen intézmény kellően súlyosan megsértette‑e az uniós jogot. ( 40 ) Ennélfogva a „kellően súlyos jogsértés” fennállásának értékelése szempontjából releváns szempont mindenesetre továbbra is a gondos közigazgatási szerv magatartásának kritériuma.

31.

Ebből következik, hogy a Bizottság által a jelen ügyben elkövetett hibák „puszta mérlegelési hibáknak” minősíthetők, amelyek önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy megállapítsák az uniós jog nyilvánvaló és súlyos megsértését, más szóval egy olyan szabálytalanságnak, amelyet a szokásosan elővigyázatos és gondos közigazgatási szerv hasonló körülmények között nem követett volna el, és amely megalapozhatná az Unió felelősségét. ( 41 )

32.

A fentiekre figyelemmel úgy vélem, hogy a második fellebbezési jogalapot el kell utasítani.

A harmadik fellebbezési jogalapról

33.

A harmadik jogalap az EUMSZ 340. cikk második bekezdésének, valamint a Törvényszék eljárási szabályzata 91. cikke e) pontjának és 96. cikkének megsértésén alapul, amennyiben a Törvényszék megállapította, hogy nem áll fenn okozati összefüggés a Bizottság jogellenes magatartása és az állítólagos károk, vagyis az ügyfélkör vele szembeni bizalmának romlása között. ( 42 )

34.

A Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően az okozati összefüggésre vonatkozó feltétel lényegében az uniós intézmények magatartása és a kár közötti, kellően közvetlen okozati összefüggés fennállására vonatkozik, amely összefüggést a felperesnek kell bizonyítania oly módon, hogy a kifogásolt magatartás kell, hogy legyen a kár meghatározó oka. ( 43 )

35.

A jelen ügyben a fellebbező először is azt kifogásolja, hogy a Törvényszék a Bizottság magatartása és az ügyfélkör elvesztésével kapcsolatos károk közötti okozati összefüggés fennállásának kizárása érdekében úgy ítélte meg, hogy a fellebbező nem különböztette meg a saját ügyfeleit a Tercas ügyfeleitől, és nem határozta meg az egyes ügyfeleknek tulajdonítható értékeket sem.

36.

Márpedig a fellebbező állításával ellentétben a Törvényszék nem szorítkozott annak megállapítására, hogy a fellebbező nem különböztette meg saját ügyfélkörét a Tercas ügyfélkörétől, hanem úgy ítélte meg, hogy a fellebbező nem terjesztett elő annak meghatározására irányuló konkrét érveket sem, hogy a Tercas ügyfélkörének és közvetlen betéteinek elvesztése a Tercas határozatnak tudható‑e be, ( 44 ) amit a fellebbező nem vitatott.

37.

Mindenesetre a megtámadott ítéletben a Törvényszék megállapította, hogy a fellebbező ügyfeleinek azon döntéseit, amelyek az állítólagos kárt okozták, az utóbbiak által a pénzügyi érdekeikre tekintettel végzett megfontolások és értékelések keretében hozták meg; mindenekelőtt a fellebbező ügyfeleit nem terhelte semmilyen, a Tercas határozatból eredő jogi kötelezettség; ezt követően e határozat nem tartalmazott egyetlen olyan bizonyítékot sem, amely a fellebbezőt úgy mutatta volna be, mint amely nem tud a Tercas érdekében alternatív intézkedéseket elfogadni, vagy amely a fellebbező hitelességének és ügyfelei vele szembeni bizalmának csökkentésére irányult volna, végül a Tercas határozat bejelentését követően az olasz kormány és a fellebbező jelezte, hogy az önkéntes beavatkozási intézkedések már készek, következésképpen pedig a Tercas határozatból semmilyen negatív hatás nem következik. ( 45 )

38.

E tekintetben a fellebbező a Törvényszék megállapításainak kifogásolására szorítkozik, anélkül hogy bizonyítaná, hogy azok téves jogalkalmazáson, illetve a tények vagy bizonyítékok elferdítésén alapulnak.

39.

Másodszor a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék tévesen hivatkozott a Fondazione Cassa di Risparmio di Pesaro és társai kontra Bizottság ítéletre. ( 46 )

40.

E tekintetben elegendő megjegyezni, hogy a Törvényszék erre az ítéletre csak a fellebbező azon érvének elutasítása érdekében hivatkozott, amely szerint a fellebbező megerősítette álláspontját, és arra a következtetésre jutott, hogy az említett ítélet nem elegendő az okozati összefüggés fennállásának megállapításához. Ennélfogva a fellebbező által megfogalmazott kifogások nem kérdőjelezik meg a Törvényszék értékelését, amely nem ezen az ítéleten alapul.

41.

Harmadszor a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék azt állapította meg, hogy különböző körülmények járultak hozzá az állítólagos károk okozásához.

42.

E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az szükséges, hogy a hivatkozott kárt ténylegesen az intézmények kifogásolt magatartása okozza. Ugyanis még abban az esetben is, ha az uniós intézmények esetleg hozzájárultak ahhoz a kárhoz, amelynek megtérítését kérik, e hozzájárulás túl távoli lehet más tényezők, mint például a harmadik személyeket vagy adott esetben a felpereseket terhelő felelősség miatt. ( 47 ) Ezen kívül, bár a kárt kiváltó tény és a kár közötti okozati összefüggés kérdése jogkérdés, és így a fellebbezés keretében a Bíróság felülvizsgálata alá tartozik ( 48 ), az okozati összefüggés Törvényszék általi vizsgálata azonban – a tények vagy a bizonyítékok elferdítésének esetét kivéve – kívül esik a Bíróság hatáskörén a fellebbezés keretében ( 49 ). Az ilyen elferdítés csak akkor állapítható meg, ha az ügy irataiból nyilvánvalóan – anélkül, hogy a tényeket és a bizonyítékokat újbóli vizsgálat alá kellene vetni – kiderül, hogy a meglévő bizonyítékok értékelése nyilvánvalóan téves ( 50 ).

43.

A jelen ügyben a fellebbező négyet vitat azon öt tényező közül, amelyeket a Törvényszék a megtámadott ítélet 144–149. pontjában a Bizottság magatartása és az állítólagos kár közötti okozati összefüggés fennállásának kizárása érdekében figyelembe vett, vagyis először is a 2015. évi mérlegben feltüntetett veszteségek fennállását, másodszor a befektetők tájékoztatásának hiányát, amely közigazgatási szankciók alkalmazását és bűnügyi nyomozások megindítását eredményezte, harmadszor azt, hogy a Tercas már a 2013. év során fizetésképtelen bank volt, negyedszer pedig azt a körülményt, hogy a Tercas határozat állítólagos negatív hatásainak enyhítését célzó intézkedésekből eredő költségek nem tudhatók be e határozatnak. ( 51 )

44.

Előzetesen úgy vélem, hogy a fellebbező érveivel ellentétben az egyidejű okok hatása nem feltétlenül korlátozódik a kártérítés számszerűsítésére, hanem adott esetben érintheti magát a felrótt magatartás és az állítólagos kár közötti okozati összefüggés fennállását is.

45.

Először is, ami a 2015. évi mérlegben szereplő veszteségeket illeti, a fellebbező arra hivatkozik, hogy saját szakértői szerint e veszteségek legfeljebb az ügyfélkör‑vesztés egy hányadához járulhattak hozzá, amelyet e szakértők 50%‑ban állapítottak meg. ( 52 ) Ugyanakkor a fellebbező nem bizonyítja, hogy a megtámadott ítélet a tényállással vagy bizonyítékokkal való visszaélésen alapul, és nem vitatja a Törvényszék által e tekintetben figyelembe vett többi kontextusbeli elemet sem, vagyis mindenekelőtt azt, hogy a Tercas 2014‑ben történt megszerzésétől kezdve a fellebbező pénzügyi mutatói folyamatosan romlottak, és hogy részvényei egységértékének – a fellebbező 2015. évre vonatkozó éves jelentésének jóváhagyására (a következő 2016. év április 24‑én) adott válaszként és azzal egyidejűleg elhatározott – csökkenése a fellebbező ügyfeleinek elégedetlenségét eredményezte; ( 53 ) ezt követően annak megállapítását, hogy a Tercas határozat elfogadását megelőzően, különösen 2014 decembere és 2015 decembere között a fellebbező már elvesztette közvetlen betéteinek 4,9%‑át; ( 54 ) végül pedig azt a körülményt, hogy a hitelszövetkezeti bankok reformja, amelyet maga a fellebbező azonosított azon okok egyikeként, amelyek miatt felül kellett vizsgálnia a 2015–2019‑es időszakra szóló üzleti tervét, és azt a 2016–2020‑as időszakra szóló új tervvel kellett felváltania, szintén hozzájárult az ügyfelei bizalmának csökkenéséhez. ( 55 )

46.

Másodszor, ami azt a tényt illeti, hogy a fellebbező szerint a vezetőségével szemben kiszabott szankciókat a hivatkozott kár bekövetkeztét követően fogadták el, meg kell állapítani, hogy a megtámadott ítéletben a Törvényszék megállapította, hogy a Commissione Nazionale per le Società e la borsa (Consob) (nemzeti tőzsde‑ és értékpapír‑felügyeleti bizottság, Olaszország) határozataiból kitűnik, hogy a 2014 novembere és 2015 júniusa között végrehajtott tőkeemelések keretében a fellebbező nem tájékoztatta a befektetőket az alkalmazott módszerről, és a részvények árát az annak meghatározásával megbízott szakértő által meghatározottnál magasabb szinten rögzítette, így a fellebbező igazgatóságával szemben 2017‑től kezdődően közigazgatási szankciókat szabtak ki és bűnügyi vizsgálatokat indítottak. ( 56 ) Ennélfogva a Törvényszék értékelése szerint e szankciók, amelyeket a kár feltételezett bekövetkezésének időszakát követően fogadtak el, csak megerősítették a fellebbező korábbi magatartását, amely valószínűleg az ügyfélkör bizalmának elvesztését okozta.

47.

Harmadszor, ami a Tercas korábbi fizetésképtelenségét illeti, ( 57 ) a fellebbező azt állítja, hogy e fizetésképtelenség nem jelenthette a szóban forgó kár meghatározó okát, mivel az régóta ismert körülménynek minősült, és mivel e fizetésképtelenség miatt a Tercas fellebbezőbe való integrációjának folyamatát 2014 óta nem csupán a Tercas pénzügyi hiányának FITD általi teljes fedezése előzte meg, hanem mind a Tercas, mind pedig a fellebbező saját tőkéjének konszolidációjára irányuló további beavatkozások. Márpedig meg kell állapítani, hogy ezek az érvek nem bizonyítják, hogy a Tercas pénzügyi helyzetét tekintve nem volt fizetésképtelen, sem pedig azt, hogy a Törvényszék e tekintetben visszaélt a tényekkel vagy bizonyítékokkal.

48.

Negyedszer, ami a Tercas határozat állítólagos negatív hatásainak enyhítését célzó intézkedésekből eredő költségeket illeti, ( 58 ) a fellebbező nem bizonyította, hogy ha e határozatot nem hozták volna meg, nem került volna sor a betétek csökkenésére vagy az ügyfelek elvesztésére, sem pedig azt, hogy a korrekciós intézkedéseket ténylegesen a kifejezetten az említett határozathoz, nem pedig más körülményekhez kapcsolódó veszteségekre válaszul fogadták volna el.

49.

Negyedszer a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék az általa benyújtott szakjelentéseket – azaz egyrészt egy könyvvizsgáló cégtől, másrészt egy egyetemi tanártól származó jelentést – anélkül tekintette megbízhatatlannak, hogy a Törvényszék eljárási szabályzata 91. cikkének e) pontja és 96. cikke értelmében vett szakértői véleményt kért volna.

50.

Ugyanakkor megállapítom, hogy a megtámadott ítéletben a Törvényszék nem szorítkozott e jelentések megbízhatóságának megkérdőjelezésére. Éppen ellenkezőleg, először is úgy ítélte meg, hogy a könyvvizsgáló cég szakjelentése nem bizonyította, hogy a Tercas határozat volt e kár közvetlen és meghatározó oka, másodszor, hogy az egyetemi oktató szakjelentésének megbízhatóságát gyengítette az a tény, hogy abban az említett oktató maga is elismerte, hogy a fellebbező 2015‑ben jelentős veszteséget szenvedett el, és 2016 végén a Tercas határozat csak egyike volt az állítólagos kárt okozó tényezőknek, harmadszor pedig, hogy e két jelentés, amelyek egyébként a fellebbező által szolgáltatott dokumentumokon alapultak, semmilyen jogi elemzést nem tartalmazott a Tercas határozat és az állítólagos kár közötti okozati összefüggésre vonatkozóan. ( 59 )

51.

Mindenesetre ismét úgy tűnik számomra, hogy a fellebbező csak a körülmények Törvényszék általi értékelését vitatja, új értékelést javasolva, azonban nem bizonyítja a tények vagy a bizonyítékok elferdítését, és nem is hivatkozik arra.

52.

Ezenkívül, ami azon érvet illeti, hogy a Törvényszék szakértői vélemény nélkül utasította el a szóban forgó szakjelentéseket, hangsúlyozni kell, hogy annak mérlegelése, hogy célszerű‑e pervezető vagy bizonyításfelvételi intézkedést hozni, kizárólag az uniós bíróság hatáskörébe tartozik, amely erre nem köteles, ha úgy ítéli meg, hogy a felek által benyújtott bizonyítékok nem elegendőek az okozati összefüggés fennállásának értékeléséhez.

53.

A fentiekre figyelemmel úgy vélem, hogy a harmadik fellebbezési jogalapot el kell utasítani.

Végkövetkeztetés

54.

A fenti megfontolások összessége fényében azt javaslom, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést.