A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (öt bíróval eljáró ötödik tanács)

2026. július 8. ( *1 )

„Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – Adózás – Jövedéki adók – Az alkohol és az alkoholtartalmú italok jövedéki adója szerkezetének összehangolása – Etil‑alkohol – Adómentességek – A 92/83/EGK irányelv 27. cikke (1) bekezdésének b) pontja – A »nem emberi fogyasztásra szánt termékek« fogalma – Értékelési szempontok”

A T‑381/25. sz. ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Naczelny Sąd Administracyjny (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Lengyelország) a Bírósághoz 2025. május 27‑én érkezett, 2025. január 29‑i határozatával terjesztett elő

a P. sp. z o.o.

és

a Dyrektor Izby Administracji Skarbowej w Łodzi

között,

a Prokurator Krajowy

részvételével folyamatban lévő eljárásban,

A TÖRVÉNYSZÉK (öt bíróval eljáró ötödik tanács),

tagjai: M. Sampol Pucurull elnök, T. Pynnä, J. Laitenberger (előadó), M. Stancu és W. Valasidis bírák,

főtanácsnok: J. Martín y Pérez de Nanclares,

hivatalvezető: V. Di Bucci,

tekintettel arra, hogy a Bíróság az Európai Unió Bírósága alapokmánya 50b. cikkének harmadik bekezdése alapján 2025. június 13‑án továbbította az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Törvényszékhez,

tekintettel az Európai Unió Bírósága alapokmánya 50b. cikke első bekezdésének b) pontjában említett ügycsoportra és az említett alapokmány 50b. cikkének második bekezdése értelmében vett, értelmezéssel kapcsolatos önálló kérdés hiányára,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

–

a P. képviseletében M. Brończyk radca prawny,

–

a Dyrektor Izby Administracji Skarbowej w Łodzi képviseletében E. Białas‑Giejbatow, meghatalmazotti minőségben,

–

a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében M. Björkland és B. Sasinowska, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,

meghozta a következő

Ítéletet

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az alkohol és az alkoholtartalmú italok jövedéki adója szerkezetének összehangolásáról szóló, 1992. október 19‑i 92/83/EGK tanácsi irányelv (HL 1992. L 316., 21. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 206. o.) 27. cikke (1) bekezdése b) pontjának értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a P. sp. z o.o. lengyel jog szerinti társaság és a Dyrektor Izby Administracji Skarbowej w Łodzi (a łódźi adóhatóság igazgatója, Lengyelország) között a harmonizált jövedéki adónak az e társaság által 2014 januárja és áprilisa között előállított kétfajta alkoholos hígító vonatkozásában történő felszámíthatósága tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

Jogi háttér

Uniós jog

A 92/83 irányelv

3

A 92/83 irányelv 19. cikkének (1) bekezdése szerint:

„A tagállamok az ezen irányelvnek megfelelő jövedéki adót vetik ki az etil‑alkoholra.”

4

A 92/83 irányelv 20. cikke ekképp rendelkezik:

„Ezen irányelv alkalmazásában »etilalkohol«:

az összes olyan termék, amelynek tényleges alkoholtartalma meghaladja az 1,2 térfogatszázalékot, és a 2207 és 2208 KN‑kód alá tartozik, még akkor is, ha azok a termékek egy másik KN‑fejezet [helyesen: árucsoport] alá tartozó termék részét képezik,

[…]”

5

A 92/83 irányelv 27. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól:

A tagállamok mentesítik az ezen irányelv által szabályozott termékeket a harmonizált jövedéki adó alól, mégpedig olyan feltételek mellett, amelyeket ők határoznak meg annak érdekében, hogy biztosítsák az ilyen mentességek egyértelmű alkalmazását és mindennemű csalás, adókikerülés vagy visszaélés megelőzését, amennyiben a terméket:

[…]

b)

a tagállam előírásainak megfelelően denaturálják és emellett bármilyen, nem emberi fogyasztásra szánt termék előállítására használják fel.

c)

a 2209 KN‑kód alá tartozó ecet előállítására használják.

[…]”

A KN

6

A 2014. október 16‑i 1101/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelettel (HL 2014. L 312., 1. o.) módosított, a vám‑ és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról szóló, 1987. július 23‑i 2658/87/EGK tanácsi rendelet (HL 1987. L 256., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 2. kötet, 382. o.) I. mellékletében szereplő Kombinált Nómenklatúra (a továbbiakban: KN) „Italok, alkoholtartalmú folyadékok és ecet” című 22. árucsoportja tartalmazza többek között a 2207 vámtarifaszámot, amelynek szövege a következő:

KN‑kód

Árumegnevezés

2207

Nem denaturált etil‑alkohol legalább 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal; etil‑alkohol és más szesz denaturálva, bármilyen alkoholtartalommal:

[…]

[…]

2207 20 00

– Etil‑alkohol és más szesz denaturálva, bármilyen alkoholtartalommal

7

A KN‑nek az alapügyre alkalmazandó változatának „A vegyipar különféle termékei” című 38. árucsoportja tartalmazza többek között a 3814 vámtarifaszámot, amelynek szövege a következő:

KN‑kód

Árumegnevezés

3814 00

Máshol nem említett szerves oldószerkeverékek és hígítók; elkészített lakk‑ vagy festékeltávolítók

3814 00 10

– Butilacetát‑alapúak

3814 00 90

– Más

A lengyel jog

8

A módosított, 2008. december 6‑i Ustawa o podatku akcyzowym (a jövedéki adóról szóló törvény, Dz. U. 2011, 108. szám, poz. 626.; a továbbiakban: jövedéki adóról szóló törvény) 32. cikkének (4) bekezdése előírja:

„[…]

(4)   Rendeltetésük miatt a következő termékek is mentesülnek a jövedéki adó alól:

[…]

2)

az államháztartásért felelős miniszter által a módosított, az etil alkohol előállításáról és a dohánytermékek gyártásáról szóló 2001. március 2 i törvény) (Dz. U., 31. szám, poz. 353., módosított változat) alapján elfogadott rendelkezések alapján denaturálásra engedélyezett anyagok közül meghatározott denaturáló szerekkel denaturált etil‑alkohol, amelyet nem emberi fogyasztásra szánt termékek előállítására használnak fel, kizárólag a 3. § 1. vagy 8. pontjában említett esetekben, ha az (5)–(13) bekezdésben említett feltételek teljesülnek; felhasználó esetében az adómentesség a felhasználás 85. cikk (1) bekezdése 2. pontjának b) alpontjában és (2) bekezdése 1. pontjának b) alpontjában említett engedélyezett felső határát meg nem haladó mennyiségekre vonatkozik.”

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

9

Egy, a P.‑re irányuló, a 2014. januártól áprilisig terjedő időszakokra vonatkozóan lefolytatott adóellenőrzést követően a Naczelnik Drugiego Urzędu Skarbowego L. (L.‑i II. sz. adóhivatal vezetője, Lengyelország, a továbbiakban: elsőfokú adóhatóság) megállapította, hogy a társaság által előállított, „RRK 5” és „RRK 12” hígítóként meghatározott termékek, amelyek részben denaturált alkoholhoz 1 tömegszázalék propilén‑glikol hozzáadásával jöttek létre, olyan denaturált alkoholnak minősülnek, amelyeket a 22072000 KN‑kód alá kellett volna sorolni. Az elsőfokú adóhatóság tehát úgy ítélte meg, hogy e termékeket a P. tévesen sorolta be a 38140090 KN‑kód alá, és tévesen minősítette nem emberi fogyasztásra szánt termékeknek. E hatóság egyébiránt úgy vélte, hogy ha egy olyan személy, aki a harmonizált jövedéki adó alanya, azt jelentette be, hogy a szóban forgó, részben denaturált etil‑alkohol nem emberi fogyasztásra szánt termékek előállításához használta fel, ugyanakkor az alkoholt ténylegesen olyan termék előállításához használta fel, amint az a KN‑ből következően, továbbra is etil‑alkohol maradt, e körülmény sérti a jövedéki adóról szóló törvény 32. cikke (4) bekezdésének 2. pontjában foglalt mentesség célját.

10

Ezenkívül az elsőfokú adóhatóság megállapította, hogy a P.‑nek csak három szerződéses partnere használta fel maga is az RRK 12 terméket, és tüntette fel annak rendeltetését. A másik hat szerződő fél viszont oly módon értékesítette tovább a terméket, amely lehetetlenné tette a vevők nyugtákkal történő azonosítását. E körülmények között az említett hatóság 2019. augusztus 26‑i határozatával 2014. január‑április tekintetében megállapította a P. jövedékiadó‑kötelezettségét.

11

A P. által benyújtott panaszt követően a łódźi adóhatóság igazgatója 2019. november 22‑i határozatával helybenhagyta az elsőfokú adóhatóság határozatát. A P. fellebbezéssel élt e határozat ellen.

12

2021. február 25‑i ítéletével a Wojewódzki Sąd Administracyjny w Łodzi (łódźi vajdasági közigazgatási bíróság, Lengyelország) elutasította e keresetet.

13

2021. május 12‑én P. felülvizsgálati kérelmet nyújtott be ezen ítélettel szemben a Naczelny Sąd Administracyjnyhoz (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Lengyelország), a kérdést előterjesztő bírósághoz.

14

Egyrészt a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az Európai Unió Bíróságának meglévő ítélkezési gyakorlata nem ad egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy értelmezhető‑e úgy a 92/83 irányelv 27. cikke (1) bekezdésének b) pontja, hogy a szóban forgó terméknek nem emberi fogyasztásra szánt termékek előállításához történő felhasználására vonatkozó mentességi feltételt illetően az említett előállítást e termékeknek a KN 2207 vámtarifaszámtól eltérő vámtarifaszám alá történő besorolásával kell megerősíteni, így a termék egy ilyen kód alá történő besorolásának hiánya elegendő az e rendelkezésben foglalt mentesség alkalmazásának megtagadásához.

15

Másrészt, ha nem ez lenne a helyzet, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy azon termékek harmonizált jövedéki adó alóli mentesítésének megtagadása, amelyeket a gyártó szerint nem emberi fogyasztásra szánnak, függhet‑e ezen termékek értékesítésének körülményeitől, és különösen e gyártónak a tevékenységei keretében tanúsított gondosságától.

16

E körülmények között a Naczelny Sąd Administracyjny (legfelsőbb közigazgatási bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)

Elegendő‑e a [92/83 irányelv] 27. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti mentesség alkalmazásának megtagadásához a jövedékiadó‑köteles propilén glikollal denaturált etil‑alkohol 220720 KN‑kód alá történő besorolása?

2)

Az első kérdésre adott nemleges válasz esetén, e mentesség alkalmazásának megtagadása megköveteli‑e az adóhatóságtól, hogy bizonyítsa, hogy a nem emberi fogyasztásra szánt jövedéki termékeket előállító adóalanynak tudomása van arról, hogy e terméket emberi fogyasztásra használják fel, vagy elegendő‑e, ha a hatóságok olyan körülményeket bizonyítanak, amelyek lehetővé teszik annak megállapítását, hogy az adóalanynak erről tudomással kell bírnia?”

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

Az első kérdésről

17

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy úgy kell‑e értelmezni a 92/83 irányelv 27. cikke (1) bekezdésének b) pontját, hogy azzal ellentétes az, hogy a nem emberi fogyasztásra való termékek összetevőjének minősülő denaturált etil‑alkohol jövedéki adó alóli mentességét elsősorban attól a ténytől tegyék függővé, hogy e termékek rendeltetése a KN 2207 vámtarifaszámtól eltérő vámtarifaszáma alá történő besorolás alapján került megállapításra.

18

Emlékeztetni kell arra, hogy az olyan uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez, mint a 92/83 irányelv 27. cikke (1) bekezdésének b) pontja, nemcsak annak szövegét, hanem szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi (lásd: 2010. június 17‑iBritish American Tobacco [Germany] ítélet, C‑550/08, EU:C:2010:349, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

19

Először is, a 92/83 irányelv 27. cikke (1) bekezdése b) pontjának szövegéből kitűnik, hogy az említett cikkben előírt mentesség két együttes feltétel teljesítésétől függ, nevezetesen egyrészt attól, hogy az alkoholt valamely tagállam előírásainak megfelelően denaturálják, másrészt pedig, hogy azt nem emberi fogyasztásra szánt termékek előállításához használják fel.

20

E tekintetben a 92/83 irányelv 27. cikke (1) bekezdése b) pontjának szövege nem említi a szóban forgó termék adott KN‑kód alá történő besorolásának kérdését, így e rendelkezésből nem lehet azt a következtetést levonni, hogy az uniós jogalkotó az adott KN‑kód alá történő besorolást a szóban forgó mentesség alkalmazásának kritériumaként kívánta meghatározni.

21

Másodsorban, ami azt a szövegkörnyezetet illeti, amelybe a 92/83 irányelv 27. cikke (1) bekezdésének b) pontja illeszkedik, meg kell állapítani, hogy az egy sor kötelező mentesség részét képezi, amelyeket az alkoholra és a meghatározott felhasználási kategóriákba tartozó alkoholtartalmú italokra kell alkalmazni.

22

A Bíróság e tekintetben már megállapította, hogy a 92/83 irányelv 27. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontjában említett termékek adómentessége a főszabály, és annak megtagadása a kivétel. Egyébiránt a 92/83 irányelv 27. cikke (1) bekezdése által a tagállamok részére elismert, arra irányuló jogosultság, hogy meghatározzák e mentesség feltételeit annak érdekében, hogy „biztosítsák az ilyen mentességek egyértelmű alkalmazását és mindennemű csalás, adókikerülés vagy visszaélés megelőzését”, nem mond ellent a hivatkozott rendelkezésben előírt mentesítési kötelezettség feltétel nélküli jellegének (lásd: 2000. december 7‑iBizottság kontra Olaszország ítélet, C‑482/98, EU:C:2000:672, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

23

Közelebbről, a Bíróság már kimondta, hogy a nem emberi fogyasztásra szánt és valamely tagállamban jóváhagyott módszerrel denaturált termékben található etilalkohol a 92/83 irányelv 27. cikke (1) bekezdésének b) pontjában előírt mentesség hatálya alá tartozik (lásd: 2019. február 28‑iBene Factum ítélet, C‑567/17, EU:C:2019:158, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

24

Így abban az esetben, ha az alkoholt már bekeverték egy nem emberi fogyasztásra szánt termékbe, a 92/83 irányelv 27. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti mentesség megadása vagy megtagadása a denaturálás módszerétől függ (lásd ebben az értelemben: 2000. december 7‑iOlaszország kontra Bizottság ítélet, C‑482/98, EU:C:2000:672, 40. és 41. pont).

25

Végül, a Bíróság megállapította, hogy a 92/83 irányelvvel ellentétes a mentesség megtagadása olyan termék esetében, amely teljesíti a szóban forgó irányelv 27. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt feltételeket, kizárólag amiatt, hogy bizonyítást nyert, hogy annak valódi rendeltetése nem felel meg a gazdasági szereplő által adott megnevezésnek (lásd: 2019. február 28‑iBene Factum ítélet, C‑567/17, EU:C:2019:158, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

26

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából tehát az következik, hogy azzal ellentétes olyan kritériumok vagy feltételek alkalmazása, amelyek önmagukban nem tűnnek ki a 92/83 irányelv 27. cikke (1) bekezdése b) pontjának szövegéből. Éppen ellenkezőleg, konkrét bizonyítékok alapján azt kell megvizsgálni, hogy az etilalkoholnak a nem emberi fogyasztásra szánt termékek előállítása során történő felhasználására vonatkozó feltétel objektíve teljesül‑e, anélkül hogy e vizsgálat kizárólag az adott KN‑kód alá történő besorolás megállapítására korlátozódhatna.

27

Ezt az értelmezést egyébként a 92/83 irányelv 20. cikke első franciabekezdésének szövege is alátámasztja. Ez a cikk, amely a 92/83 irányelv alkalmazásában meghatározza az „etilalkohol” fogalmát, úgy rendelkezik, hogy e fogalom alá tartozik többek között a KN 2207 vámtarifaszám alá tartozó minden olyan termék, amelynek alkoholtartalma meghaladja az 1,2 térfogatszázalékot, „még akkor is, ha azok a termékek egy másik KN‑árucsoport alá tartozó termék részét képezik”. Márpedig, bár az a tény, hogy az etilalkoholt a KN valamely másik árucsoportjába tartozó termékbe keverik, nem képezi akadályát annak, hogy azt a 92/83 irányelv 20. cikkének első franciabekezdése értelmében etil‑alkoholnak lehessen minősíteni, ez azonban nem jelentheti azt, hogy e terméknek a KN valamely másik árucsoportjába történő besorolása feltételnek minősülne e tekintetben. Ennek megfelelően, a 92/83 irányelv 20. cikkének első franciabekezdése megfogalmazása szerint nem zárja ki, hogy ezen irányelv alkalmazásában az etil‑alkoholt a KN ugyanazon árucsoportjába vagy akár a KN ugyanazon vámtarifaszámába, azaz a 2207 vámtarifaszám alá besorolt termékbe keverjék be.

28

Ezenkívül ezt az értelmezést a 92/83 irányelv 27. cikke (1) bekezdésének rendszere is megerősíti. A 93/82 irányelv 27. cikke (1) bekezdésének c) pontja ugyanis „a 2209 KN‑kód alá tartozó ecet előállítására” használt etil‑alkohol adómentességét írja elő. Ha a jogalkotó valamely tagállam előírásainak megfelelően denaturált és nem emberi fogyasztásra szánt termékek előállításához használt termékek adómentessége tekintetében egy adott vámtarifaszám kizárásával kapcsolatos feltételt kívánt volna bevezetni, ezt kifejezetten megtette volna az említett irányelv 27. cikke (1) bekezdésének b) pontjában.

29

Harmadsorban, ami a 92/83 irányelv által követett célokat illeti, az ezen irányelvben előírt mentességek célja többek között az, hogy semlegesítsék az egyéb kereskedelmi vagy ipari termékek összetevőjeként felhasznált alkoholra mint köztes termékre kivetett jövedéki adó hatását (lásd: 2022. december 22‑iQuadrant Amroq Beverages ítélet, C‑332/21, EU:C:2022:1031, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

30

Így a 92/83 irányelv – huszadik preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett – 27. cikke (1) bekezdésének b) pontjából az következik, hogy az e rendelkezésben előírt mentesség tagállami bevezetése az érintett termékek végső felhasználásától függ (lásd analógia útján: 2010. december 9‑iRepertoire Culinaire ítélet, C‑163/09, EU:C:2010:752, 49. pont).

31

Márpedig az az értelmezés, amely szerint a 92/83 irányelv 27. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt mentességnek egy tagállam előírásainak megfelelően denaturált és nem emberi fogyasztásra szánt termékek előállításához felhasznált etil‑alkoholra való alkalmazását kizárólag azzal az indokkal kell megtagadni, hogy azok a termékek, amelyek előállításához felhasználták, egy adott KN‑kód alá tartoznak, sértheti az etilalkoholra mint más kereskedelmi vagy ipari termékek összetevőjébe tartozó köztes termékre kivetett jövedéki adó hatásának semlegesítésére irányuló célkitűzést. Amennyiben ugyanis a nem emberi fogyasztásra szánt termékeket emberi fogyasztást kizáró felhasználás céljából értékesítik személyek részére, az említett termékek összetételébe tartozó, valamely tagállam előírásainak megfelelően denaturált etil‑alkohol jövedékiadó‑köteles, még akkor is, ha azt ténylegesen ilyen célokra használják.

32

Egyébiránt, bár igaz, hogy a 92/83 irányelv huszonkettedik preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 27. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamok feltételeket állapíthatnak meg az e rendelkezésben előírt mentességek egyértelmű és közvetlen alkalmazása, valamint az adócsalás, adókikerülés vagy visszaélés megelőzése érdekében, az ítélkezési gyakorlatból azt tűnik ki, hogy e lehetőség gyakorlása során az érintett tagállamoknak kell olyan konkrét, objektív és ellenőrizhető tényekre hivatkozniuk, amelyek csalás, adókikerülés vagy visszaélés komoly veszélyének fennállását támasztják alá, biztosítaniuk kell, hogy az általuk e lehetőség címén meghatározott feltételek ne haladják meg az említett cél eléréséhez szükséges mértéket (lásd ebben az értelemben: 2010. december 9‑iRepertoire Culinaire ítélet, C‑163/09, EU:C:2010:752, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ebből következik, hogy a tagállamok a 92/83 irányelv 27. cikke (1) bekezdésének b) pontjában előírt mentesség alkalmazását nem köthetik olyan feltételek tiszteletben tartásához, amelyekről konkrét, objektív és ellenőrizhető tényezők alapján nem állapítható meg, hogy szükségesek az említett mentesség egyértelmű és közvetlen alkalmazásának biztosításához, valamint a csalás, adókikerülés vagy visszaélés elkerüléséhez (lásd analógia útján: 2010. december 9‑iRepertoire Culinaire ítélet, C‑163/09, EU:C:2010:752, 53. pont).

33

Márpedig a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információk alapján úgy tűnik, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti adóhatóságok által előírt feltétel, nevezetesen a nem emberi fogyasztásra szánt termék rendeltetésének a KN 2207 vámtarifaszámtól eltérő kód alá történő besorolásával történő megerősítése nem szükséges sem a 92/83 irányelv 27. cikke (1) bekezdésének b) pontjában előírt mentesség egyértelmű alkalmazásának biztosításához, sem pedig a csalás, adókikerülés vagy visszaélés megelőzéséhez, amit azonban a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia a rendelkezésére álló konkrét, objektív és ellenőrizhető tények alapján.

34

A fenti megfontolások összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 92/83 irányelv 27. cikke (1) bekezdésének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha a denaturált etil‑alkohol jövedéki adó alóli mentességét egy tagállam előírásainak megfelelően, nem emberi fogyasztásra szánt termékek összetevőjeként attól a ténytől teszik függővé, hogy e termékek rendeltetése a KN 2207 vámtarifaszámtól eltérő KN‑vámtarifaszám alá történő besorolással került megállapításra, kivéve, ha konkrét, objektív és ellenőrizhető tényezőkből az következik, hogy e feltétel szükséges az említett adómentesség egyértelmű alkalmazásának biztosításához, valamint a csalás, adókikerülés vagy visszaélés elkerüléséhez.

A második kérdésről

35

Második kérdésével, amelyet kizárólag az első kérdésre adott nemleges válasz esetére tett fel, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy ahhoz, hogy megtagadhassák a 92/83 irányelv 27. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti mentességet, az adóhatóságoknak bizonyítaniuk kell‑e, hogy a nem emberi fogyasztásra szánt, jövedékiadó‑köteles etil‑alkoholt tartalmazó termékeket előállító adóalany tudta, hogy azokat emberi fogyasztásra használják fel, vagy elegendő annak bizonyítása, hogy e felhasználásról tudomással kellett volna bírnia.

36

A feltett kérdés csak arra a sajátos körülményre vonatkozik, hogy a szóban forgó termékeket előállító adóalany tudott vagy tudhatott‑e ezen termékek esetleges későbbi felhasználásáról, amely nem felel meg azok eredeti rendeltetésének. Ezzel szemben nem hivatkozik a 92/83 irányelv 27. cikke (5) bekezdésének alkalmazását igazoló, csalással, adókikerüléssel vagy visszaéléssel kapcsolatos körülményekre. E kérdés tehát azon az előfeltevésen alapul, hogy a 92/83 irányelv 27. cikke (1) bekezdésének b) pontjában előírt mentesség megtagadásához önmagában elegendő indok az, hogy a szóban forgó termékeket előállító adóalany tudott vagy tudhatott e termékeknek az eredeti rendeltetésüknek meg nem felelő esetleges későbbi felhasználásáról.

37

E tekintetben emlékeztetni kell arra, amint az a fenti 23. pontból is következik, hogy a nem emberi fogyasztásra szánt és egy tagállamban jóváhagyott módszerrel denaturált termékben található etil‑alkohol a 92/83 irányelv 27. cikke (1) bekezdésének b) pontjában előírt mentesség hatálya alá tartozik (lásd: 2019. február 28‑iBene Factum ítélet, C‑567/17, EU:C:2019:158, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38

A fenti 25. pontból kitűnik, hogy a 92/83 irányelvvel ellentétes a mentesség megtagadása olyan termék esetében, amely teljesíti a szóban forgó irányelv 27. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt feltételeket, kizárólag amiatt, hogy annak valódi rendeltetése nem felel meg a gazdasági szereplő által adott megnevezésnek (lásd: 2019. február 28‑iBene Factum ítélet, C‑567/17, EU:C:2019:158, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39

A fentiekből következik, hogy egy tagállam előírásainak megfelelően denaturált etil‑alkohol, amely hígítóként, és ennélfogva nem emberi fogyasztásra szánt termékekként kínált termékekben található, nem fosztható meg a 92/83 irányelv 27. cikke (1) bekezdésének b) pontjában előírt harmonizált jövedéki adó alóli mentességtől azzal az indokkal, hogy e termékeket – legalább is részben – emberi fogyasztásra használják (lásd ebben az értelemben: 2019. február 28‑iBene Factum ítélet, C‑567/17, EU:C:2019:158, 23. pont).

40

A jelen ügyben, jóllehet a kérdést előterjesztő bíróság lényegében rámutat, hogy az a körülmény, hogy a P. az általa gyártott termékek értékesítése során a gondosság hiányát tanúsította, e termékek emberi fogyasztásra szánt felhasználásához vezethetett, az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből az is kitűnik, hogy a P. által „RRK 5” és „RRK 12” néven értékesített említett termékeket hígítóként értékesítették. Egyébiránt – a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálat fenntartása mellett – semmi nem utal arra, hogy azok a személyek, akik adott esetben emberi fogyasztás céljából vásárolták azokat, ne tudták volna, hogy hígítóként forgalmazott termékeket vásárolnak.

41

Ennek megfelelően úgy tűnik, hogy az alapeljárásban szóban forgó termékeknek a P. általi forgalmazása keretében hozott intézkedések nem zárták ki, hogy azokat nem emberi fogyasztásra szánt hígítókként kínálják, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

42

Márpedig a csalás, az adókikerülés vagy a visszaélés esetét kivéve, amelyek a 92/83 irányelv 27. cikke (5) bekezdésének alkalmazását indokolhatják, a szóban forgó termékek gyártója által a termékek jellemzőit illetően tett esetleges intézkedések mint olyanok, amelyek nem képezik akadályát annak, hogy azokat nem emberi fogyasztásra szánt termékekként kínálják, nem alkalmasak arra, hogy megfosszák e gyártót az ugyanezen cikk (1) bekezdésének b) pontjában említett mentesség kedvezményétől (lásd ebben az értelemben: 2019. február 28‑iBene Factum ítélet, C‑567/17, EU:C:2019:158, 30. pont). Ugyanis a csalásra, adókikerülésre vagy visszaélésre vonatkozó rendelkezések teszik lehetővé az olyan helyzetek kezelését, amelyekben a szóban forgó termékek tényleges rendeltetése eltér azok tervezett rendeltetésétől.

43

Ebből következik, hogy a 92/83 irányelv 27. cikke (1) bekezdésének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy a nem emberi fogyasztásra szánt, jövedékiadó‑köteles etil‑alkoholt tartalmazó olyan termékeket, mint a hígítókat előállító adóalanytól nem tagadható meg az e rendelkezésben előírt harmonizált jövedéki adó alóli mentesség kizárólag azzal az indokkal, hogy ezen adóalany tudta vagy tudnia kellett volna, hogy az említett termékeket emberi fogyasztásra használják fel.

A költségekről

44

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Törvényszék elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

 

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (öt bíróval eljáró ötödik tanács)

a következőképpen határozott:

 

1)

Az alkohol és az alkoholtartalmú italok jövedéki adója szerkezetének összehangolásáról szóló, 1992. október 19‑i 92/83/EGK tanácsi irányelv 27. cikke (1) bekezdésének b) pontját

a következőképpen kell értelmezni:

azzal ellentétes, ha a denaturált etil‑alkohol jövedéki adó alóli mentességét egy tagállam előírásainak megfelelően, nem emberi fogyasztásra szánt termékek összetevőjeként attól a ténytől teszik függővé, hogy e termékek rendeltetése a vám‑ és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról szóló, 1987. július 23‑i 2658/87/EGK tanácsi rendelet I. mellékletében szereplő Kombinált Nómenklatúra 2207 vámtarifaszámától eltérő vámtarifaszáma alá történő besorolással került megállapításra, kivéve, ha konkrét, objektív és ellenőrizhető tényezőkből az következik, hogy e feltétel szükséges az említett adómentesség egyértelmű alkalmazásának biztosításához, valamint a csalás, adókikerülés vagy visszaélés elkerüléséhez.

 

2)

A 92/83 irányelv 27. cikke (1) bekezdésének b) pontját

a következőképpen kell értelmezni:

a nem emberi fogyasztásra szánt, jövedékiadó‑köteles etil‑alkoholt tartalmazó olyan termékeket, mint a hígítókat előállító adóalanytól nem tagadható meg az e rendelkezésben előírt harmonizált jövedéki adó alóli mentesség kizárólag azzal az indokkal, hogy ezen adóalany tudta vagy tudnia kellett volna, hogy az említett termékeket emberi fogyasztásra használják fel.

 

Sampol Pucurull

Pynnä

Laitenberger

Stancu

Valasidis

Kihirdetve Luxembourgban, a 2026. július 8‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


( *1 ) Az eljárás nyelve: lengyel.