1. 

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapján a Bíróságnak első alkalommal nyílik módja megvizsgálni, hogy milyen hatással van az uniós jog a tagállamok azon hatáskörére, hogy a rádió‑ és televízió‑műsorokat közvetítő vállalkozások számára az említett szolgáltatások kiskereskedelmi árának emelése vonatkozásában korlátozó intézkedéseket írjon elő. Az alapjogvita sajátosságát az a körülmény adja, hogy az alapügyben előforduló korlátozó intézkedés szerződésbe illesztett kikötés formáját öltötte, amely szerződés útján egy területi önkormányzat, a jelen esetben a Gemeente Hilversum (Hilversum önkormányzata) eladta a kábelhálózatát egy magánvállalkozásnak.

2.

Az Unió másodlagos jogának a jelen ügybeli előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések megválaszolásához irányadó főbb rendelkezései azon különböző irányelvek rendelkezései, amelyek az elektronikus hírközlés területén létrehozták a szokás szerint új szabályozási keretnek ( 2 ) nevezett szabályozást, azaz az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló, 2002. március 7‑i 2002/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (keretirányelv) ( 3 ) és az azt kísérő négy különös irányelv ( 4 ), amelyek a távközlési ágazatban a személyes adatok feldolgozásáról és a magánélet védelméről szóló, 1997. december 15‑i 97/66/EK európai parlamenti és tanácsi irányelven ( 5 ) kívül, az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és kapcsolódó eszközökhöz való hozzáférésről, valamint azok összekapcsolásáról szóló, 2002. március 7‑i 2002/19/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (hozzáférési irányelv), ( 6 ) az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások engedélyezéséről szóló, 2002. március 7‑i 2002/20/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (engedélyezési irányelv), ( 7 ) valamint az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról szóló, 2002. március 7‑i 2002/22/EK európai parlamenti és tanácsi (egyetemes szolgáltatási irányelv) ( 8 ).

3.

A keretirányelv, valamint az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások piacain belüli versenyről szóló, 2002. szeptember 16‑i 2002/77/EK bizottsági irányelv ( 9 ) különböző, az alapügyet elsődlegesen érintő rendelkezéseinek tartalmát, amennyiben szükséges, az alábbi elemzés keretében fogom kifejteni.

4.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból, valamint a Bírósághoz benyújtott különböző írásbeli és szóbeli észrevételekből kitűnik, hogy a jogvita abból ered, hogy a Gemeente Hilversum a kábelhálózatát, valamint az utóbbit üzemeltető önkormányzati vállalkozást 23227000 euróért eladta a UPC Nederland ( 10 ) nevű társaság jogelődjének.

5.

A felek által megkötött „a hilversumi kábelhálózat jövőbeli üzemeltetéséről szóló szerződés” szerint a Gemeente Hilversum kötelezettséget vállalt arra, hogy közreműködik az ezen önkormányzat területén a kábeles műsorterjesztési létesítmény kiépítését, fenntartását és üzemeltetését lehetővé tevő jogosultság vevő általi megszerzésében.

6.

A vevő kötelezettséget vállalt arra, hogy megvalósítja azokat a beruházásokat – köztük a hálózat üvegszálassá alakítását 1998. január 1‑jéig –, amelyek lehetővé teszik, hogy az említett önkormányzat rendes előfizetői számára magasabb színvonalú szolgáltatás nyújtására alkalmas kábelhálózatot hozzanak létre, és hogy a rádiós és televíziós műsorcsatornákon ( 11 ) kívül vonzó távközlési szolgáltatási csomagokat kínáljanak a magánszemélyek és a szakemberek számára.

7.

A szerződés 4.2 cikke szerint a vevő köteles „biztosítani egy sokszínű alapszintű kábeles rádiós és televíziós műsorcsomagot szociálisan elviselhető áron, és az előfizetők számára optimális vételi minőséggel”, azaz a rádiós és televíziós műsorokból egy, a szerződésben előírt összeállítási kritériumoknak és díjszabásnak megfelelő alapcsomagot. A szerződés előírta többek között, hogy az alapcsomag havi díját évente kiigazítják a fogyasztói árindex függvényében az említett szerződés 11. mellékletében megállapított képlet alapján, azzal a pontosítással, hogy az említett díjakban tükröződik a külső költségek növekedése, ha ez a növekedés meghaladná az említett indexet ( 12 ).

8.

A 2003. november 28‑i levelében a UPC arról tájékoztatta a Gemeente Hilversumot, hogy az alapcsomag díját valamennyi háztartás esetében megemeli, így a hozzáadottérték‑adót tartalmazó díj 2004. január 1‑jétől 10,28 euróról 13,32 euróra emelkedik.

9.

A Gemeente Hilversum keresetet indított a tervezett díjemelés megakadályozása érdekében. A Rechtbank te Amsterdam 2003. december 23‑i ítéletével helyt adott ennek a kérelemnek, amely ítéletet a Gerechtshof te Amsterdam (Hollandia) 2004. augusztus 12‑i ítéletével helyben hagyta, majd a UPC által benyújtott felülvizsgálati kérelmet a Hoge Raad der Nederlanden a 2005. július 8‑i ítéletével elutasította.

10.

Egyébiránt a holland versenyhivatal ( 13 ) 2005. szeptember 27‑én megvizsgálta azt a kérdést, hogy a holland versenytörvény 24. cikke értelmében a UPC visszaélt‑e az erőfölényével azáltal, hogy a standard analóg csomagokért túl magas előfizetői díjakat számlázott, és megállapította, hogy ilyen visszaélés nem történt.

11.

2005. szeptember 28‑án a postai és távközlési független hatóság ( 14 )„[a] UPC szolgáltatási területén az audiovizuális jelek átviteli és szolgáltatási piacára” vonatkozó határozattervezetet fogadott el. Az OPTA e tervezetben megállapította, hogy a UPC a szolgáltatási területén jelentős piaci erővel rendelkezik „a szabadon hozzáférhető rádiós és televíziós műsorcsomagok kábelen keresztül történő nyújtásának piacán”, és a díjai kiszámítására vonatkozó kötelezettségeket írt elő számára ( 15 ).

12.

2005. november 3‑án ( 16 ) az OPTA e határozattervezetének ügyében eljáró Európai Közösségek Bizottsága aggodalmát fejezte ki ezen tervezetnek a keretirányelv 15. cikke (3) bekezdésének a 2003/311/EK bizottsági ajánlással ( 17 ) együttesen értelmezett rendelkezéseivel való összeegyeztethetőségét illetően.

13.

Az OPTA által 2006. március 17‑én elfogadott végleges határozat már nem tartalmazta az árszabályozási intézkedést.

14.

2006. május 15‑én a UPC a Rechtbank te Amsterdam előtt eljárást kezdeményezett a Gemeente Hilversummal szemben, amelynek keretében kérte, hogy a vitatott díjkorlátozási kikötést nyilvánítsák semmissé, és a Gemeente Hilversumot kötelezzék a díjemelés engedélyezésére. Ebben a tekintetben arra hivatkozott, hogy a díjkorlátozási kikötés összeegyeztethetetlen többek között az új szabályozási keret rendelkezéseivel.

15.

2007. június 27‑én a Rechtbank te Amsterdam elutasította a UPC kérelmét.

16.

E körülmények között a UPC fellebbezésének ügyében eljáró Gerechtshof te Amsterdam felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából nem kevesebb, mint 18 kérdést terjesztett a Bíróság elé, amelyek szövege a következő:

A második kérdés [a) és b) pontjára] adandó nemleges válasz esetén:

17.

Először is hangsúlyozni kell, hogy nem lesz szükség a kérdést előterjesztő bíróság által benyújtott 18 kérdés mindegyikének megválaszolására.

18.

Néhány kérdést maga a kérdést előterjesztő bíróság is másodlagosan terjeszt elő, azaz azok megválaszolásának szükségessége kifejezetten a többi kérdésre adott választól függ. Ez így van a második kérdés b) pontja esetében, amelyet a 2. kérdés a) pontjára adott nemleges válasz esetén kell megválaszolni, és a harmadik kérdés esetében, amelyet csak az előző kérdésekre adott nemleges válasz esetén kell megválaszolni.

19.

Mindazonáltal, amint azt az elemzés során látni fogjuk, bizonyos kérdések másodlagos jellege logikusan adódik az előző kérdésekre adott válaszokból. Ez különösen így van a jóhiszemű együttműködés kötelezettségére vonatkozó harmadik és negyedik kérdés esetében, amelyeket az előző kérdések vizsgálata alapján lehet megválaszolni. Úgyszintén így van, amint arra a Bíróság rámutat, az EUMSZ 101. cikkre vonatkozó ötödik–nyolcadik kérdés esetében.

20.

Egyébiránt, és amint arra a Gemeente Hilversum írásbeli észrevételeiben hivatkozott, ebben a szakaszban nem lehet kizárni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság bizonyos kérdéseit, különösen az EUMSZ 101. cikkre vonatkozó ötödik–nyolcadik kérdéseket elfogadhatatlannak vagy legalábbis okafogyottnak kell nyilvánítani, mivel az alapügy megoldása szempontjából ezen kérdések jelentősége – a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információk fényében – komolyan kétségbe vonható.

21.

Végső soron, amint azt a későbbiekben megállapítom, a kérdést előterjesztő bíróság által feltett különböző kérdések három fő kategóriába csoportosíthatók, amelyek a következőkre vonatkoznak: az első az új szabályozási keret hatályára, tehát az alapügyre vonatkozó irányelvek rendelkezéseinek alkalmazhatóságára (első kérdés), a második az említett irányelvek alapján a Gemeente Hilversumra háruló kötelezettségek terjedelmére (második kérdés), vagy az EUMSZ 4. cikk (3) bekezdésében szereplő jóhiszemű együttműködés elvére (harmadik és negyedik kérdés), és végül az utolsó az EUMSZ 101. cikk (1) (ötödik és hatodik kérdés), (2) (hetedik kérdés) és (3) bekezdése (nyolcadik kérdés) rendelkezéseinek az alapügy megoldására gyakorolt esetleges hatására.

22.

A kérdést előterjesztő bíróság az első kérdésével arra vár választ a Bíróságtól, hogy az új szabályozási keret tárgyi hatálya alá tartozik‑e a szabadon hozzáférhető rádiós és televíziós műsorcsomagok kábelen keresztül történő nyújtásából álló szolgáltatás, azzal a pontosítással, hogy az említett szolgáltatás díja magában foglalja a közvetítési költségeket, valamint a műsorok tartalmának sugárzásával összefüggésben a rádió‑ és televízió‑műsorszolgáltatóknak és a közös jogkezelő szervezeteknek fizetett díjakat.

23.

A UPC úgy érvel, hogy ő alapvetően elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtásával foglalkozik, ezért az alapügy az új szabályozási keret hatálya alá tartozik. Ezzel szemben a Gemeente Hilversum és a holland kormány úgy vélik, hogy ha a UPC pusztán tartalmat vásárol a különböző televíziós csatornáktól, hogy így egy rádiós és televíziós műsorcsomagot állítson össze, és azt a kábelhálózata útján a végfelhasználókhoz eljuttassa, akkor az új szabályozási keret hatályán kívül eső tartalomszolgáltatást végez.

24.

A Bizottság és az EFTA Felügyeleti Hatósága úgy vélik, hogy a UPC által nyújtott szolgáltatás egyaránt tartozik a jelek továbbításához, és a rádiós és televíziós műsortartalmak szolgáltatásához, ezért az új szabályozási keret csak az első összetevőre alkalmazható. Az EFTA Felügyeleti Hatósága mindazonáltal úgy véli, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak kell a UPC által nyújtott szolgáltatás természetét meghatározni, és abból a következtetéseket levonni.

25.

Az e kérdésre adandó válasz szerintem nem kétséges, amint az kitűnik mind az „elektronikus hírközlési szolgáltatás” fogalmának a keretirányelv 2. cikkének c) pontjában és a versenyirányelv 1. cikkének 3. pontjában szereplő meghatározásából, mind az új szabályozási keret vonatkozó rendelkezéseinek – azok sajátos összefüggésében, az általuk követett célok fényében történő – értelmezéséből, valamint a 2010/13/EU irányelv ( 18 ) rendelkezéseiből.

26.

A keretirányelv 2. cikkének c) pontja ugyanis úgy határozza meg az elektronikus hírközlési szolgáltatást, hogy az „olyan, általában díjazás ellenében nyújtott szolgáltatás, amely teljes egészében vagy nagyrészt elektronikus hírközlő hálózaton történő jelátvitelből áll, ideértve a rádiós és televíziós műsorterjesztő hálózatokon nyújtott távközlési szolgáltatásokat és átviteli szolgáltatásokat, de nem foglalja magában az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások segítségével történő tartalomszolgáltatást, illetve az ilyen tartalom felett szerkesztői ellenőrzést biztosító szolgáltatásokat”. Ez a rendelkezés ezenkívül kifejti, hogy ez a fogalom „nem foglalja magában a 98/34/EK irányelv ( 19 ) 1. cikkében meghatározott olyan, információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokat, amelyek teljes egészében vagy nagyrészt nem elektronikus hírközlő hálózaton történő jelátvitelből állnak”.

27.

Ahogyan az e meghatározásból kitűnik – amelyet észrevehetően azonos megfogalmazásban átvett a versenyirányelv 1. cikkének 3. pontja – az elektronikus hírközlési szolgáltatásokat egyidejűleg pozitívan és negatívan is meghatározzák.

28.

A keretirányelv (5) preambulumbekezdése ebben a tekintetben kimondja, hogy „a távközlési ágazat, a médiaágazat és az információtechnológiai ágazat konvergenciája magában foglalja azt, hogy minden átviteli hálózatnak és szolgáltatásnak egy egységes keretszabályozás hatálya alá kell tartoznia, és hogy az említett keret létrehozása során „az átvitel szabályozását el kell választani a tartalom szabályozásától”. Ez a preambulumbekezdés kifejti, hogy az új szabályozási keret „ennélfogva nem terjed ki az elektronikus hírközlő hálózatokon elektronikus hírközlési szolgáltatások igénybevételével nyújtott szolgáltatások tartalmára, így a műsor‑szolgáltatási tartalomra, pénzügyi szolgáltatásokra és egyes, információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra, ezért tehát nem sérti az ilyen szolgáltatások tekintetében – a közösségi jognak megfelelően – közösségi vagy nemzeti szinten a kulturális és nyelvi sokszínűség előmozdítása, valamint a médiapluralizmus védelme érdekében hozott intézkedéseket”.

29.

Ehhez hasonlóan a versenyirányelv (7) preambulumbekezdése, amely kifejti, hogy pontosan azért részesítette előnyben az „elektronikus hírközlési szolgáltatások” és „elektronikus hírközlő hálózatok” fogalmait a „távközlési szolgáltatások” és „távközlő hálózatok” helyett, hogy figyelembe lehessen venni a konvergenciajelenséget, kimondja, hogy ezek a fogalommeghatározások magukban foglalják valamennyi elektronikus hírközlési szolgáltatást és/vagy hálózatot, „amely jelek vezetéken, rádióhullámon, optikai vagy egyéb elektromágneses úton történő továbbításához kapcsolódik”, így „a helyhez kötött, vezeték nélküli, kábeltelevízió‑, illetve műholdas hálózatokat”. Ezenkívül kifejti, hogy „a rádió‑ és televízióműsorok átvitelét és terjesztését elektronikus hírközlési szolgáltatásként kell elismerni”.

30.

Az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 1. cikke (1) bekezdése a) pontjának i) alpontja egyébiránt a következőképpen határozza meg az audiovizuális médiaszolgáltatásokat: „az [EUMSZ] 56. és az [EUMSZ] 57. cikkben meghatározott olyan szolgáltatás, amelyért egy médiaszolgáltató szerkesztői felelősséggel rendelkezik, és amelynek elsődleges célja műsorszámoknak tájékoztatás, szórakoztatás vagy oktatás céljából a közönséghez történő eljuttatása a 2002/21/EK irányelv 2. cikkének a) pontja értelmében vett elektronikus hírközlő hálózaton keresztül”. Ugyanez a rendelkezés kifejti, hogy „az ilyen audiovizuális médiaszolgáltatás vagy az ezen cikk e) pontjában meghatározott televíziós műsorszolgáltatás, vagy az ezen cikk g) pontjában meghatározott lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatás”.

31.

A jelen esetben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból, valamint a Bíróság elé terjesztett írásbeli és szóbeli észrevételekből kitűnik, hogy a UPC által végzett tevékenység lényegében abból áll, hogy az előfizetéssel rendelkező ügyfelei számára közvetíti a rádiós és televíziós műsorokat. Így különösen nem vitatott, hogy maga a UPC nem készít rádiós és televíziós műsorokat, és nem gyakorol semmilyen szerkesztői ellenőrzést az általa közvetített műsorok tartalma felett.

32.

Ebben a tekintetben nem lehet helyt adni a Gemeente Hilversum és a Holland Királyság által kifejtett, a „rádiós és televíziós szolgáltatásnyújtás” és az arra vonatkozó „jelátvitel” megkülönböztetésén alapuló érvelésnek, amely szerint a UPC tevékenysége nem tartozik az új szabályozási keret hatálya alá, mivel az ügyfelei nem üres átviteli kapacitást vásárolnak, hanem tartalmat, rádiós és televíziós műsorcsomagot, amelyet kábeles műsorelosztó hálózat útján közvetítenek.

33.

Ugyanis, amint az a fentiekben felidézett különböző meghatározásokból kitűnik, a vonatkozó irányelvek világosan megkülönböztetik a műsortartalmak készítését, amely szerkesztői ellenőrzést foglal magában, és a műsortartalmak szerkesztői ellenőrzés nélküli átvitelét, mivel a műsortartalmak és azok átvitele külön szabályozás hatálya alá tartozik ( 20 ), amely saját célkitűzésekkel rendelkezik ( 21 ), és nem hivatkozik sem a nyújtott szolgáltatások ügyfeleire, sem az utóbbiaknak számlázott közvetítési költségek szerkezetére.

34.

Így, noha tény, hogy a UPC ügyfelei az előfizetés UPC‑nél való megkötésével műsortartalmat vásárolnak az utóbbi által kínált analóg, rádiós és televíziós műsorcsomaghoz való hozzáférés érdekében, ez nem jelenti azt, hogy a UPC tevékenysége, amely a jelen esetben a rádiós és televíziós csatornák tartalomszerkesztői által a saját szekesztői felelősségükre készített műsoroknak a kábeles műsorelosztó hálózatnak az előfizetők otthonában található csatlakozási pontjáig történő továbbításából áll, nem minősíthető az új szabályozási keret hatálya alá tartozó elektronikus hírközlési szolgáltatásnak.

35.

Éppen ellenkezőleg, amint arra a Bizottság is hivatkozott, a szabadon hozzáférhető rádiós‑ és televíziós műsorcsomagok kábelen keresztül történő nyújtása az elektronikus hírközlési szolgáltatás fogalma alá, tehát az új szabályozási keret tárgyi hatálya alá tartozik, mivel az kábelhálózaton történő jelátvitelt foglal magában.

36.

Bármely eltérő értelmezés jelentősen szűkítené az új szabályozási keret hatályát, sértené a rendelkezéseinek hatékony érvényesülését, tehát veszélyeztetné e szabályozási keret céljainak megvalósulását.

37.

Mivel az új szabályozási keret célkitűzése az elektronikus hírközlés valódi belső piacának létrehozása, ( 22 ) amelynek alapján az elektronikus hírközlést idővel kizárólag a versenyjog szabályozná, ( 23 ) a UPC‑hez hasonló vállalkozások tevékenységének e szabályozási keret hatálya alóli kivétele azzal az ürüggyel, hogy ez a tevékenység nem pusztán a jelátvitelből áll, valójában a teljes hatályától megfosztaná az utóbbi szabályozást.

38.

Ehhez hasonlóan az a körülmény, hogy az előfizetőknek számlázott közvetítési költségek magukban foglalják a rádiós és televíziós műsorcsatornáknak és a közös jogkezelő szervezeteknek a műsorok tartalmának terjesztésével összefüggésben fizetett díjakat, ugyanezen okból nem gátolhatja meg, hogy a UPC által nyújtott szolgáltatás az új szabályozási keret értelmében vett hírközlési szolgáltatásnak minősüljön.

39.

Következésképpen azt javasolom a Bíróságnak, hogy akként határozzon, hogy a 2002/21 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy annak tárgyi hatálya alá tartozik a szabadon hozzáférhető rádiós‑ és televíziós műsorcsomagok kábelen keresztül történő nyújtásából álló azon szolgáltatás, amelynek díja magában foglalja a műsorok tartalmának sugárzásával összefüggésben fizetett költségeket, valamint a rádiós és televíziós műsorszolgáltatókat és a közös jogkezelő szervezeteket a művek terjesztésével kapcsolatban megillető díjakat, mivel az említett szolgáltatás elektronikus hírközlési hálózatokon végzett jelátvitelt foglal magában.

40.

A kérdést előterjesztő bíróság a második kérdésével lényegében arra vár választ a Bíróságtól, hogy a Gemeente Hilversumhoz hasonló helyi önkormányzat, tekintettel az új szabályozási keretre, beavatkozhat‑e a UPC‑hez hasonló gazdasági szereplő által kábelhálózaton keresztül nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatások végfelhasználói díjának meghatározásába.

41.

Ez a kérdés két alkérdésből áll, amelyek figyelembe veszik az alapügyben előforduló jogi helyzet sajátosságait, amely a jelen esetben a Gemeente Hilversum és a UPC által kötött adásvételi szerződésben található díjkorlátozási kikötésben fejeződik ki. A kérdést előterjesztő bíróság tehát azt kérdezi egyrészt, hogy az új szabályozási keret, figyelembe véve az e szabályozással a nemzeti szabályozó hatóságra ruházott hatásköröket, megtiltja‑e, hogy egy helyi önkormányzat hatáskörrel rendelkezzen az árszabályozási intézkedések elfogadására. Másrészt, amennyiben az előző kérdésre adott válasz nemleges, azt kérdezi, hogy az új szabályozási kerettel ellentétes‑e, hogy egy helyi önkormányzat ilyen díjkorlátozásra vonatkozó szerződéses kikötést alkalmazhasson.

42.

A Gemeente Hilversum, valamint a holland kormány először is hangsúlyozzák, hogy a felek szerződéskötésekor a díjkorlátozási kikötés szabad megállapodás tárgyát képezte, és az az említett szerződésben megállapított díj ellenszolgáltatásának minősül. A Gemeente Hilversum, valamint a holland kormány szerint az új szabályozási kerettel semmiképpen nem ellentétes a díjkorlátozási kikötés, mivel az nem akadályozhatja meg, hogy a nemzeti szabályozó hatóság, a jelen esetben az OPTA, az egyetemes szolgáltatási irányelv 17. cikke alapján bármikor elfogadhasson a verseny előmozdítására irányuló intézkedéseket.

43.

A UPC, a Bizottság, valamint az EFTA Felügyeleti Hatósága azonban úgy véli, az ilyen kikötés immár összeegyeztethetetlen az új szabályozási kerettel, többek között azért, mert a Gemeente Hilversum nem minősülhet nemzeti szabályozó hatóságnak – amely kizárólagosan jogosult az olyan kiskereskedelmi árszabályozási intézkedések elfogadására, mint amilyennek a díjkorlátozási kikötés minősül –, továbbá olyan szervnek sem, amely jogszerűen nemzeti szabályozó hatóságként járt el. Mindazonáltal a Bizottság nem zárja ki, hogy az ilyen intézkedés – amennyiben összhangban áll az átláthatóság, az arányosság és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvével – az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdésének hatálya alá tartozó közszolgáltatási kötelezettségek ellenszolgáltatásának minősülhessen, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell meghatároznia.

44.

Annak pontosításával kell kezdeni, hogy noha a díjkorlátozási kikötést tartalmazó szerződést az új szabályozási keret elfogadása előtt fogadták el, az e szabályozási keretet alkotó irányelveket a tagállamoknak legkésőbb 2003. július 24‑ig át kellett ültetniük, és annak rendelkezéseit a tagállamok azóta kötelesek betartani, továbbá kötelesek e rendelkezések betartását a teljes területükön biztosítani.

45.

Ez a kötelezettség az irányelvek alapján terheli a tagállamokat, tehát a számukra az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében előírt jóhiszemű együttműködés kötelezettségétől függetlenül, ezért ha a Bíróság azt állapítaná meg, hogy az új szabályozási keret megakadályozza az alapügyben előforduló díjkorlátozási kikötés alkalmazását, akkor nem volna szükség az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik és negyedik kérdés megválaszolására, mivel az új szabályozási keret rendelkezéseinek megsértése ipso facto magában foglalja az említett kötelezettség megsértését.

46.

Ezt követően ki kell mondani – amint az az új szabályozási keret vonatkozó rendelkezéseiből kitűnik, és amint azt a UPC, a Bizottság és az EFTA Felügyeleti Hatósága az írásbeli észrevételeiben és a tárgyaláson lényegében kifejtette –, hogy az alapügyben előfordulóhoz hasonló, az elektronikus hírközlési szolgáltatásokra vonatkozó díjkorlátozó intézkedések ( 24 ) csak annyiban megengedhetők, amennyiben azokat a nemzeti szabályozó hatóság valamely jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozás tekintetében elfogadhatja, vagy amennyiben azok valamely közérdekű cél, illetve az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése alapján igazolhatók.

47.

Márpedig, még ha feltételezzük is, hogy a Gemeente Hilversum megfelel a keretirányelv 3. cikke és a Bíróság ítélkezési gyakorlata ( 25 ) által – a hatáskörre, a funkcionális és jogi függetlenségre, a pártatlanságra és az átláthatóságra vonatkozó – annak érdekében támasztott feltételeknek, hogy jogszerűen nemzeti szabályozó hatóságnak minősülhessen, ( 26 ) semmiképpen sem lehet úgy tekinteni – amint azt majd az első helyen be fogom bizonyítani –, hogy a Gemeente Hilversum ebben a minőségben jogszerűen járt el, mivel a UPC számára előírt díjkorlátozási kikötést a különböző vonatkozó irányelvekben meghatározott részletes eljárási szabályok megsértésével fogadták el.

48.

Egyébiránt, noha nem lehet kizárni, hogy a Gemeente Hilversum nem nemzeti szabályozó hatósági minőségben, hanem helyi önkormányzatként ilyen díjkorlátozási intézkedést fogadjon el, amennyiben az utóbbit a közérdekű célokkal vagy az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése alapján igazolni lehet, mindazonáltal ebben a tekintetben a kérdést előterjesztő bíróságnak kell elvégeznie a szükséges vizsgálatokat, amit a második helyen fogok bemutatni.

49.

Annak felidézésével kell kezdeni, hogy az új szabályozási keret célkitűzése az elektronikus hírközlés valódi belső piacának létrehozása, amelynek alapján az elektronikus hírközlést idővel kizárólag a versenyjog szabályozná ( 27 ), többek között az előzetes ágazati szabályozás fokozatos csökkentése útján ( 28 ).

50.

A versenyirányelv 2. cikkének (3) bekezdése kifejti, hogy a tagállamok gondoskodnak arról, hogy – a hozzáférési irányelv, az engedélyezési irányelv, a keretirányelv és az egyetemes szolgáltatási irányelv rendelkezéseinek sérelme nélkül – az elektronikus hírközlési szolgáltatásoknak a elektronikus hírközlési hálózatokon keresztül történő nyújtására vonatkozóan semmilyen korlátozás bevezetésére, illetve fenntartására ne kerüljön sor.

51.

Tehát ezen irányelvek releváns rendelkezései révén ölt formát az új szabályozási kerettel valamint annak helyesbítéseivel létrehozott versenyszabályozás, és e rendelkezések alapján kell megvizsgálni a díjkorlátozási kikötés alkalmazásának összeegyeztethetőségét.

52.

A keretirányelv ebben az összefüggésben meghatározza a nemzeti szabályozó hatóságok feladatait, amelyeket azok a Bizottság ellenőrzése mellett látnak el, és kialakítja az új szabályozási keretnek az Unió egészében történő harmonizált alkalmazását biztosító eljárások összességét.

53.

A keretirányelv 2. cikkének g) pontjában meghatározott nemzeti szabályozó hatóságok feladata tehát, ugyanezen irányelv 8. cikke (1) bekezdésének megfelelően, az ugyanezen cikk (2), (3) és (4) bekezdésében meghatározott célok elérésére irányuló minden ésszerű és arányos intézkedés meghozatala, azaz a verseny előmozdítása az elektronikus hírközlési szolgáltatások és a kapcsolódó eszközök és szolgáltatások nyújtása terén, a belső piac fejlődéséhez való hozzájárulás és az uniós polgárok érdekeinek támogatása.

54.

Az engedélyezési irányelv 3. cikke szerint a tagállamok biztosítják az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtásának szabadságát, e cikk pontosítja, hogy ezek nyújtása főszabály szerint – a 6. cikk (2) bekezdésében említett egyedi kötelezettségek sérelme nélkül – csak általános felhatalmazás tárgyát képezheti. ( 29 )

55.

Az engedélyezési irányelv 6. cikkének (2) bekezdése szerint ( 30 ) a nemzeti szabályozó hatóságok többek között, a hozzáférési irányelv 6. és 8. cikke alapján egyedi kötelezettségeket írhatnak elő a jelentős piaci erővel rendelkező elektronikus hírközlési szolgáltatók számára, amely kötelezettségek elfogadása pontos feltételeknek és módozatoknak van alárendelve. ( 31 ) Ugyanez a rendelkezés kimondja egyrészt, hogy ezeknek az egyedi kötelezettségeknek jogilag el kell különülniük az általános felhatalmazásból eredő jogoktól és kötelezettségektől, másrészt, hogy az általános felhatalmazásnak tartalmaznia kell ezen kötelezettségek előírásának feltételeit és eljárását.

56.

Ezen a ponton hangsúlyozni kell, hogy a Bíróság semmilyen információval nem rendelkezik a UPC‑nek adott általános felhatalmazásról, attól a ténytől eltekintve, hogy a Gemeente Hilversumnak kellett gondoskodnia arról, hogy annak megszerzésében segítséget kapjon.

57.

Mindenesetre nem lehet megállapítani, hogy a Gemeente Hilversum által a UPC számára előírt díjkorlátozási kikötés a hozzáférési irányelv 13. cikke szerinti árszabályozási intézkedések közé tartozik, amelyek a jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozásokkal szemben hozhatók az említett irányelv 8. cikkének megfelelően.

58.

Először is, egyrészt a rádiós és televíziós műsorok kábelen keresztül történő terjesztése és a digitális földfelszíni televíziós szolgáltatások fejlesztése, másrészt a rádiós és televíziós műsorok DSL hálózaton keresztül történő terjesztése között fennálló verseny miatt, ( 32 ) az alapügyben előforduló piac már nem tartozik a 2007/879/EK ajánlás szerinti, előzetes szabályozás alá vonható piacok közé.

59.

Kétségtelen, amint arra a Bizottság rámutat, hogy ez a körülmény főszabály szerint nem akadályozza meg, hogy valamely nemzeti szabályozó hatóság meghatározhassa az előzetes szabályozást igazoló nemzeti körülményeknek megfelelő végfelhasználói piacokat. ( 33 )

60.

Mindazonáltal az is szükséges, hogy az ilyen piacok meghatározására a keretirányelv 6. és 7. cikke szerinti eljárások alapján kerüljön sor, és különösen azt követően, hogy az érintetteknek módot adtak az észrevételeik benyújtására; ( 34 ) hogy az említett piacok elemzését a keretirányelv 16. cikke szerinti eljárás betartásával végezzék; hogy annak megállapítása esetén, hogy az érintett piac valójában nem versenyképes piac, a jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozások azonosítását a keretirányelv 14. cikkének megfelelően végezzék, és végül, hogy az árszabályozási intézkedést egyrészt a keretirányelv 7. cikkének (2) bekezdése szerinti eljárás, másrészt a hozzáférési irányelv 13. cikke szerinti feltételek betartásával fogadják el.

61.

Márpedig az iratokból az tűnik ki, hogy a UPC‑ra kiszabott intézkedést az új szabályozási keret számos vonatkozó rendelkezésében előírt különféle eljárási kötelezettségek – így különösen a keretirányelv 6. és 7. cikkében előírt kötelezettségek – megsértésével alkalmazták.

62.

Az egyetemes szolgáltatási irányelv jelentőségét ugyanezen indokok alapján kell elutasítani. Noha a 9. cikk szerint az egyetemes szolgáltatás végzésére kijelölt vállalkozások számára árszabályozási intézkedéseket lehet előírni, az utóbbi intézkedéseket – feltéve, hogy azok a rádiós és televíziós szolgáltatásokra alkalmazhatók – csak a keretirányelv 16. cikke, valamint az egyetemes szolgáltatási irányelv 16. és 17. cikke szerinti piacelemzési eljárás végén lehet kiszabni ( 35 ).

63.

Ebből következően átmenetileg meg lehet állapítani, hogy a díjkorlátozási kikötés főszabály szerint ellentétes az új szabályozási kerettel, kivéve ha bizonyítják, hogy azt közérdekű cél igazolja.

64.

A keretirányelv 1. cikkének (2) és (3) bekezdése ugyanis kimondja, hogy az új szabályozási keret alkotó irányelvek rendelkezései nem sértik sem az uniós jog alapján meghozott nemzeti intézkedések útján vagy az uniós jog útján megállapított, az említett szolgáltatásokra vonatkozó kötelezettségeket, sem pedig az Unió vagy a tagállamok által az uniós jog betartásával elfogadott, közérdekű cél elérésére irányuló intézkedéseket.

65.

A jelen esetben senki nem állította, hogy a díjkorlátozási kikötés az uniós jog alapján meghozott nemzeti intézkedések útján vagy az uniós jog útján előírt kötelezettségből ered. Meg kell azonban vizsgálni, hogy ezen kikötés alkalmazása a keretirányelv 1. cikkének (3) bekezdése szerinti közérdekű célok elérésére irányul‑e, illetve az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése alapján igazolható‑e.

66.

A keretirányelv 1. cikkének (3) bekezdése szerint ez az irányelv és a különös irányelvek nem sértik a közösségi, illetve nemzeti szinten az uniós jognak megfelelően hozott, a közérdekű célok elérésére irányuló intézkedéseket, különösen a tartalomszabályozással és az audiovizuális politikával kapcsolatos intézkedéseket.

67.

A keretirányelv (6) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a tagállamok, az audiovizuális politikát és a tartalom szabályozását az uniós jog betartása mellett közérdekű célok – így a véleménynyilvánítás szabadsága, a médiapluralizmus, a pártatlanság, a kulturális és nyelvi sokszínűség, a társadalmi integráció, a fogyasztóvédelem és a kiskorúak védelme – érdekében alkalmazhatják.

68.

A jelen esetben a kérdést előterjesztő bíróság, noha az előzetes döntéshozatalra utaló határozat indokolásában, éppúgy mint az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésben abból az elgondolásból indul ki, hogy a Gemeente Hilversum magánjogi eszközök útján járt el a lakói közérdekének védelme érdekében, semmilyen információt nem szolgáltat az ily módon megvédett érdek természetére vonatkozóan.

69.

A Gemeente Hilversum és a holland kormány ebben a tekintetben úgy érvel, hogy a díjkorlátozási kikötés – amely szabad megállapodás tárgyát képezte – fogyasztóvédelmi cél elérésére irányul. Ez a kikötés állításuk szerint szociális szempontból elfogadható díjért teszi lehetővé egy rádiós és televíziós szolgáltatás, az analóg alapműsorcsomag nyújtásának biztosítását, amely díjnak a szerény jövedelmű háztartások számára is elérhetőnek kell maradnia, ennélfogva az említett szolgáltatás alapvető, közhasznú szolgáltatásnak minősül.

70.

Márpedig, amint azt a fentiekben felidéztük, az új szabályozási keretnek pontosan az a célja, hogy a verseny előmozdítása révén biztosítsa, hogy elektronikus hírközlési szolgáltatások terén a felhasználók a választék, az ár és a szolgáltatások minősége tekintetében maximális előnyhöz jussanak. ( 36 ) Így különösen egyedül a nemzeti szabályozó hatóság jogosult adott esetben pártatlanul és átlátható módon ( 37 ) beavatkozni valamely piacelemzés alapján az említett piacon jelentős erővel rendelkező vállalkozással szemben, amely vállalkozás a hatékony verseny hiányában a végfelhasználók rovására túlságosan magas szinten tarthatja az árait. ( 38 )

71.

Következésképpen, és függetlenül attól a ténytől, hogy a jelen esetben, amint az a fenti 11–13. pontban felidézésre került, az OPTA a Bizottság ellenőrzése mellett éppen ellentétes értelmű határozatot fogadott el, a Gemeente Hilversum és a holland kormány által ekként előterjesztett igazolást nem lehet elfogadni.

72.

Mindazonáltal a Bizottság a beadványaiban felvetette azt a kérdést, hogy a UPC esetében lehet‑e úgy tekinteni, hogy azt a Gemeente Hilversum közérdekű gazdasági szolgáltatással bízta meg az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése értelmében. A Bizottság azonban úgy véli, hogy e kérdés megválaszolásához nem rendelkezik elegendő információval, következésképpen azt javasolja, hogy a kérdést előterjesztő bíróságot hívják fel arra, hogy ebben a tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján hozzon határozatot.

73.

Tény, hogy a Bíróságnak volt alkalma annak kimondására, hogy az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése, amely bizonyos feltételek mellett eltérést enged a Szerződés általános szabályaitól, arra irányul, hogy a Közösségnek a versenyszabályok tiszteletben tartására és a közös piac egységének megóvására vonatkozó érdekeivel összeegyeztesse a tagállamok azon érdekeit, hogy egyes vállalkozásokat – különösen a közszférában – gazdaság‑ vagy szociálpolitikai eszközként vegyenek igénybe. ( 39 ) Tekintettel a tagállamok ily módon meghatározott, az EUMSZ 14. cikkben felidézett érdekeire, nem lehet megtiltani számukra, hogy azon általános gazdasági érdekű szolgáltatásaik meghatározásakor, amelyekkel egyes vállalkozásokat megbíznak, figyelembe vegyék a nemzeti politikájukra jellemző sajátos célokat, és hogy ezeket az említett vállalkozások számára előírt kötelezettségek és megszorítások útján próbálják meg megvalósítani. ( 40 )

74.

Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság egyáltalán nem hivatkozik az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdésre, de még arra az elgondolásra sem, hogy a díjkorlátozási kikötés annak a megnyilvánulása, hogy Gemeente Hilversum a UPC‑t valamely általános gazdasági érdekű feladattal bízza meg. Ezenkívül sem a Gemeente Hilversum, sem a holland kormány nem állította, hogy a díjkorlátozási kikötést igazolni lehet az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése alapján. A UPC ebben a tekintetben nem nyilatkozott. Az utóbbi a tárgyaláson vitatta a Gemeente Hilversum azon állítását is, amely szerint a díjkorlátozási kikötést a kábelhálózat eladási árának csökkentésével kompenzálták volna.

75.

A Bíróság e körülmények között kénytelen visszautalni a kérdést előterjesztő bíróságnak az annak vizsgálatára irányuló feladatot, hogy a vonatkozó ítélkezési gyakorlatra tekintettel az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése alkalmazható‑e az alapügyben. ( 41 )

76.

Közelebbről ennek a bíróságnak először is meg kell határoznia, hogy meg lehet‑e állapítani, hogy a Gemeente Hilversum valóban megbízta a UPC‑t egy általános gazdasági érdekű szolgáltatás működtetésével, és amennyiben igen, hogy az uniós jog alkalmazása meggátolja‑e az ily módon rábízott sajátos feladat ellátását, ( 42 ) ez az ellenőrzés többek között magában foglalja a szóban forgó közérdekű feladat ellátásából eredő szükségletek természetének meghatározását ( 43 ).

77.

Ennek a bíróságnak továbbá – a Bíróság irányadó ítélkezési gyakorlatának fényében – meg kell bizonyosodnia arról, hogy figyelembe véve az alapügy összes körülményét, az előírt kötelezettségek teljes mértékben tiszteletben tartják‑e az arányosság elvét. ( 44 )

78.

Következésképpen azt javasolom a Bíróságnak, hogy akként határozzon, hogy a hozzáférési irányelv 6., 8. és 13. cikkét, az engedélyezési irányelv 3. cikkét és 6. cikkének (2) bekezdését, valamint a keretirányelv 1. cikkének (2) és (3) bekezdését, 3., 6. és 7. cikkét, valamint a 14–16. cikkét akként kell értelmezni, hogy azokkal főszabály szerint ellentétes az alapügyben előfordulóhoz hasonló díjkorlátozási kikötés, kivéve ha bizonyítják, hogy azt közérdekű cél igazolja, vagy az az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése alapján igazolható, és teljes mértékben megfelel az arányosság elvének, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia.

79.

A fentiekben megvizsgált előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésekre javasolt válaszokra tekintettel nem tűnik szükségesnek a kérdést előterjesztő bíróság által megfogalmazott 5–8. kérdés megválaszolása, amelyek mindegyike az EUMSZ 101. cikk értelmezésére vonatkozik.

80.

Mindenesetre az kiemelhető, hogy nem lehet meghatározni, hogy az alapügyben előforduló helyzet milyen okból tartozna az EUMSZ 101. cikk hatálya alá, mivel a kérdést előterjesztő bíróság semmilyen információt nem szolgáltat azokról az indokokról, amelyek miatt arra a megállapításra jutott, hogy a Gemeente Hilversumot olyan vállalkozásnak kell tekinteni, amely ezen rendelkezés értelmében a gazdasági tevékenységének gyakorlása keretében ( 45 ) valamilyen megállapodást kötött ( 46 ).

81.

Az előzőekben kifejtettek alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy a Gerechtshof te Amsterdam előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseit az alábbiak szerint válaszolja meg: