A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hatodik tanács)

2025. március 6. ( *1 )

„Tagállami kötelezettségszegés – EUMSZ 258. cikk – Az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelme – (EU) 2019/1937 irányelv – A 26. cikk (1) és (3) bekezdése – Az átültetésnek és az átültető intézkedések bejelentésének a hiánya – Az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése – Átalányösszeg megfizetésére való kötelezés iránti kérelem – A szankció összege megállapításának alapjául szolgáló szempontok – A súlyossági együttható automatikus alkalmazása”

A C‑150/23. sz. ügyben,

az EUMSZ 258. cikk és az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése alapján kötelezettségszegés megállapítása iránt 2023. március 13‑án

az Európai Bizottság (képviselik: J. Baquero Cruz, F. Blanc és T. Materne, meghatalmazotti minőségben)

felperesnek

a Luxemburgi Nagyhercegség (képviselik: A. Germeaux és T. Schell, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

benyújtott keresete tárgyában,

A BÍRÓSÁG (hatodik tanács),

tagjai: T. von Danwitz, a Bíróság elnökhelyettese, a hatodik tanács elnökeként eljárva, A. Kumin és I. Ziemele (előadó) bírák,

főtanácsnok: N. Emiliou,

hivatalvezető: A. Calot Escobar,

tekintettel az írásbeli szakaszra,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,

meghozta a következő

Ítéletet

1

Keresetlevelében az Európai Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

–

állapítsa meg, hogy a Luxemburgi Nagyhercegség – mivel nem fogadta el az ahhoz szükséges valamennyi törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezést, hogy megfeleljen az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről szóló, 2019. október 23‑i (EU) 2019/1937 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek (HL 2019. L 305., 17. o.), és nem közölte e rendelkezéseket a Bizottsággal – nem teljesítette az ezen irányelv 26. cikkének (1) és (3) bekezdéséből eredő kötelezettségeit;

–

kötelezze a Luxemburgi Nagyhercegséget, hogy fizessen meg az alábbi két összeg közül a magasabb összegnek megfelelő átalányösszeget a Bizottság részére:

–

900 euró napi átalányösszeg és a 2019/1937 irányelvben az átültetésre megállapított határidő lejártát követő nap és a jogsértés megszüntetésének napja, vagy ennek hiányában a jelen ügyben hozott ítélet kihirdetésének napja között eltelt napok száma szorzatának megfelelő összeget;

–

252000 euró minimális átalányösszeget;

–

amennyiben az első franciabekezdésben megállapított kötelezettségszegés a jelen ügyben hozott ítélet kihirdetéséig fennáll, kötelezze a Luxemburgi Nagyhercegséget, hogy az ítélet kihirdetésétől számítva minden egyes késedelmes nap után addig a napig, amíg a Luxemburgi Nagyhercegség eleget nem tesz a 2019/1937 irányelvből eredő kötelezettségeinek, fizessen a Bizottság részére 3150 euró összegű kényszerítő bírságot, és

–

a Luxemburgi Nagyhercegséget kötelezze a költségek viselésére.

Jogi háttér

A 2019/1937 irányelv

2

A 2019/1937 irányelv (1) preambulumbekezdése szerint:

„[…] A visszaélést potenciálisan bejelentő személyeket […] a megtorlástól való félelem gyakran eltántorítja attól, hogy hangot adjanak aggodalmaiknak vagy gyanújuknak. Ezzel összefüggésben mind [európai] uniós, mind nemzetközi szinten egyre inkább elismerést nyer a visszaélést bejelentő személyek számára biztosított kiegyensúlyozott és hatékony védelem fontossága.”

3

Ezen irányelv 1. cikke értelmében:

„Ezen irányelv célja, hogy meghatározott területeken javítsa az uniós jog és szakpolitikák érvényesítését olyan közös minimumszabályok megállapítása révén, amelyek az uniós jog megsértését bejelentő személyek magas szintű védelméről rendelkeznek.”

4

Az említett irányelv 26. cikke a következőket írja elő:

„(1)   A tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek 2021. december 17‑ig megfeleljenek.

[…]

(3)   Amikor a tagállamok elfogadják az (1) és a (2) bekezdésben említett rendelkezéseket, azokban hivatkozni kell erre az irányelvre, vagy azokhoz hivatalos kihirdetésük alkalmával ilyen hivatkozást kell fűzni. A hivatkozás módját a tagállamok határozzák meg. E rendelkezések szövegét haladéktalanul közlik a Bizottsággal.”

A 2023. évi közlemény

5

A Bizottság 2023/C 2/01. számú, „Pénzügyi szankciók a kötelezettségszegési eljárásokban című” közleménye (HL 2023. C 2., 1. o., a továbbiakban: 2023. évi közlemény) 3. és 4. pontjában rendelkezik a „kényszerítő bírságról”, illetve az „egyösszegű átalánybírságról”.

6

E közlemény 3.2. pontja, amely a súlyossági együtthatónak a kényszerítő bírság napi összege kiszámítása során történő alkalmazására vonatkozik, a következőképpen rendelkezik:

„[A] […] jogalkotási eljárás keretében elfogadott irányelvet átültető intézkedések bejelentésének elmulasztása valamely tagállam által minden esetben súlyosnak minősül. A Bizottság két paraméter alapján határozza meg a súlyossági együtthatót, hogy a szankció összegét az ügy sajátos körülményeihez igazítsa: a jogsértés tárgyát képező vagy át nem ültetett uniós szabályok fontossága, valamint a jogsértés közérdekre és egyéni érdekekre gyakorolt hatásai.

[…]”

7

Az említett közlemény 3.2.2. pontja kimondja:

„Az EUMSZ 260. [cikk] (3) bekezdése alapján benyújtott keresetek esetében a Bizottság az átültető intézkedések bejelentésének teljes elmulasztása esetén szisztematikusan 10‑es súlyossági együtthatót alkalmaz. A jogállamiság tiszteletben tartásán alapuló Unióban minden jogalkotási eljárás keretében elfogadott irányelvet egyformán fontosnak kell tekinteni, és a tagállamoknak az irányelvek által meghatározott határidőkön belül teljes mértékben át kell ültetniük azokat a nemzeti jogba.

Az átültető intézkedések bejelentésének részleges elmulasztása esetén a 10‑nél alacsonyabb súlyossági együttható meghatározásakor figyelembe kell venni az átültetési hiányosság jelentőségét. Ezenkívül figyelembe lehet venni a jogsértésnek a közérdekre és az egyéni érdekekre gyakorolt hatásait […].”

8

A 2023. évi közleménynek „Az időtartamra vonatkozó együttható alkalmazása” című 3.3. pontja értelmében:

„[…]

Az időtartamra vonatkozó együttható 1 és 3 közötti szorzó. Mértéke havi 0,10 az első ítélet meghozatalától vagy a szóban forgó irányelv átültetési határidejének lejártát követő naptól számítva.

[…]”

9

E közleménynek „A tagállam fizetési képessége” című 3.4. pontja a következőképpen rendelkezik:

„[…]

A visszatartó erőként szolgáló szankció mértéke a tagállamok fizetési képességétől függően változik. Ez a visszatartó hatás tükröződik az »n« együtthatóban, amely a definíció szerint a következők súlyozott geometriai átlaga: az érintett tagállam bruttó hazai termékének (GDP) és a tagállamok GDP‑je átlagának aránya, kettes súllyal, valamint az érintett tagállam népességének és a tagállamok népessége átlagának aránya, egyes súllyal. Ez az érintett tagállam többi tagállam fizetési képességéhez viszonyított fizetési képességét jelenti:

Image

[…]

A Bizottság […] úgy határozott, hogy felülvizsgálja az »n« együttható kiszámítására szolgáló módszerét, amely jelenleg elsősorban a tagállamok GDP‑jén, másodsorban pedig a népességén alapul, azaz olyan demográfiai kritériumon, amely lehetővé teszi a különböző tagállamok közötti észszerű eltérés fenntartását. Az »n« együttható számításakor a tagállamok népességének egyharmad arányban való figyelembevétele észszerű mértékben csökkenti a tagállamok »n« együtthatói közötti eltérést a kizárólag a tagállamok GDP‑jén alapuló számításhoz képest. Emellett stabilitást is ad az »n« együttható értékének, mivel a népesség éves szinten valószínűleg nem változik jelentősen. Ezzel szemben egy tagállam GDP‑je nagyobb éves ingadozásokat mutathat, különösen gazdasági válságok idején. Ugyanakkor, mivel a tagállamok GDP‑je még mindig kétharmad súllyal számít, továbbra is ez a meghatározó tényező a fizetési képesség értékelésekor.

[…]”

10

E közlemény 4.2. pontja az alábbiak szerint rögzíti az egyösszegű átalánybírság számításának módszerét:

„Az egyösszegű átalánybírságot a kényszerítő bírság számítási módszeréhez nagyjából hasonló módon kell kiszámítani, azaz:

–

az átalányösszeget meg kell szorozni a súlyossági együtthatóval,

–

az eredményt meg kell szorozni az »n« együtthatóval,

–

az eredményt meg kell szorozni azon napok számával, amikor a jogsértés fennáll […].

[…]”

11

E közlemény 4.2.1. pontja a következőképpen rendelkezik:

„Az egyösszegű átalánybírság kiszámításához az egy napra megállapított összeget meg kell szorozni a jogsértés teljes időtartamára vonatkozó napok számával. Ez utóbbi definíciója a következő:

[…]

–

az EUMSZ 260. [cikk] (3) bekezdése alapján benyújtott keresetek esetén a szóban forgó irányelvben előírt átültetési határidő lejártát követő nap és a jogszerűség helyreállítása, vagy megfelelés hiányában az EUMSZ 260. [cikk] értelmében hozott ítélet kihirdetése között eltelt napok száma.

[…]”

12

A 2023. évi közlemény 4.2.2. pontja értelmében:

„A Bizottság az egyösszegű átalánybírság kiszámításához ugyanazt a súlyossági együtthatót és ugyanazt a rögzített »n« együtthatót alkalmazza, amelyet a kényszerítő bírság kiszámításához alkalmaz […].

Az átalányösszeg az egyösszegű átalánybírság esetében alacsonyabb, mint a kényszerítő bírság esetében. […]

Az egyösszegű átalánybírságra alkalmazandó átalányösszeget a I. melléklet 2. pontja határozza meg.

[…]”

13

E közlemény „A Bíróságnak javasolt pénzügyi szankciók meghatározásához használt adatok” című I. mellékletének 2. pontja szerint az átalányösszeg az említett közlemény 4.2.2. pontjában említett egyösszegű átalánybírság esetében napi 1000 euró, vagyis a kényszerítő bírságok esetében alkalmazott átalányösszeg egyharmada, 3. pontja pedig Luxemburgi Nagyhercegségre 0,09‑os „n” együtthatót határoz meg. Ezen I. melléklet 5. pontja rögzíti, hogy az egyösszegű átalánybírság minimális összege a Luxemburgi Nagyhercegség esetében 252000 euró.

A pert megelőző eljárás és a Bíróság előtti eljárás

14

2022. január 21‑én a Bizottság felszólító levelet küldött a Luxemburgi Nagyhercegségnek, amelyben azt kifogásolta, hogy az nem közölte vele azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy megfeleljen a 2019/1937 irányelvnek, amelynek átültetési határideje 2021. december 17‑én járt le. A 2022. március 15‑i válaszlevelében a Luxemburgi Nagyhercegség tájékoztatta a Bizottságot, hogy e rendelkezések elfogadása folyamatban van.

15

A 2019/1937 irányelv átültetésével kapcsolatos további bejelentés hiányában a Bizottság 2022. július 15‑én indokolással ellátott véleményt küldött a Luxemburgi Nagyhercegségnek, amelyben felkérte, hogy az említett vélemény kézhezvételétől számított két hónapon belül tegyen eleget az ezen irányelvből eredő kötelezettségeinek.

16

2022. augusztus 25‑i válaszában a Luxemburgi Nagyhercegség jelezte, hogy miután tájékoztatta a Conseil d’État‑t (államtanács, Luxemburg) az ügy sürgősségéről, az hamarosan véleményt nyilvánít az ezen irányelv átültetéséről szóló 7945. sz. törvényjavaslatról, a jogalkotási munka pedig 2022 szeptemberében folytatódik.

17

Mivel megítélése szerint e tagállam továbbra sem tett eleget kötelezettségeinek, a Bizottság 2023. március 13‑án úgy határozott, hogy benyújtja a jelen keresetet a Bírósághoz.

18

2023. május 17‑én a Luxemburgi Nagyhercegség bejelentette a Bizottságnak a loi du 16 mai 2023 portant transposition de la directive (UE) 2019/1937 du Parlement européen et du Conseil du 23 octobre 2019 sur la protection des personnes qui signalent des violations du droit de l’Union‑t (az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről szóló, 2019. október 23‑i (EU) 2019/1937 európai parlamenti és tanácsi irányelv átültetéséről szóló, 2023. május 16‑i törvény, Mémorial A., 2023. május 17., 332. sz.; a továbbiakban: 2023. május 16‑i törvény), amely 2023. május 21‑én lépett hatályba.

19

2023. szeptember 28‑i beadványában a Bizottság tájékoztatta a Bíróságot, hogy a luxemburgi hatóságokkal folytatott konzultációt követően a 2019/1937 irányelv Luxemburgi Nagyhercegség általi átültetése 2023. május 21‑én tekinthető befejezettnek. Ezért ezen intézmény egyrészt részben elállt a keresetétől, és visszavonta a kényszerítő bírság kiszabása iránti kérelmét, másrészt pedig kiigazította az e tagállam átalányösszeg megfizetésére való kötelezésére irányuló kérelmét, és e címen 467100 euró összeget kért.

20

A Bíróság elnöke a 2023. december 19‑i határozatával a jelen eljárást a C‑147/23. sz. ügyben hozandó ítélet kihirdetéséig felfüggesztette. A 2024. április 25‑iBizottság kontra Lengyelország (A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv) ítélet (C‑147/23, EU:C:2024:346) kihirdetését követően a Bíróság elnökének ugyanaznap hozott határozata alapján a jelen ügyben az eljárás folytatódott.

A keresetről

Az EUMSZ 258. cikk szerinti kötelezettségszegésről

A felek érvei

21

A Bizottság emlékeztet arra, hogy az EUMSZ 288. cikk harmadik bekezdése alapján a tagállamok kötelesek elfogadni azokat a rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az irányelveket az ezekben előírt határidőn belül átültessék a nemzeti jogrendszerükbe, és e rendelkezéseket haladéktalanul be kell jelenteniük neki.

22

Ezen intézmény hozzáteszi, hogy az ezzel kapcsolatos bármifajta kötelezettségszegés fennállását a tagállam számára megküldött indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő lejártakor a tagállamban fennálló helyzet alapján kell megítélni.

23

A jelen ügyben a Luxemburgi Nagyhercegség nem fogadta el a 2019/1937 irányelv átültetéséhez szükséges törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, és nem is tájékoztatta a Bizottságot azok elfogadásáról a 2022. július 15‑i indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő lejárta előtt.

24

A Luxemburgi Nagyhercegség elismeri, hogy e rendelkezéseket nem fogadta el az előírt határidőn belül.

25

E tagállam kifejti, hogy a Bizottságnak 2023. május 17‑én bejelentett és 2023. május 21‑én hatályba lépett 2023. május 16‑i törvény 2023. május 21‑én tette lehetővé a 2019/1937 irányelv teljes körű átültetését.

26

A Bizottság e tekintetben emlékeztet arra, hogy az a körülmény, hogy az érintett tagállam eleget tesz a peres eljárás során rá háruló kötelezettségeknek, nem releváns az általa elkövetett kötelezettségszegés megállapítása szempontjából, mivel azt az e tagállamban az indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő lejártakor fennálló helyzet alapján kell megítélni.

A Bíróság álláspontja

27

A 2019/1937 irányelv 26. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamoknak legkésőbb 2021. december 17‑ig kellett hatályba léptetniük azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek megfeleljenek. A 26. cikkének (3) bekezdése szerint továbbá, amikor a tagállamok elfogadják ezeket a nemzeti intézkedéseket, azokban hivatkozni kell erre az irányelvre, vagy azokhoz hivatalos kihirdetésük alkalmával ilyen hivatkozást kell fűzni. Ezen irányelv 26. cikkének (3) bekezdése alapján ráadásul a tagállamoknak az említett nemzeti rendelkezések szövegét közölniük kell a Bizottsággal.

28

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a kötelezettségszegést a tagállamban az indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő lejártakor fennálló helyzet alapján kell megítélni, és a későbbi változásokat a Bíróság nem veheti figyelembe (2024. április 25‑iBizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29

A jelen ügyben a Bizottság, miután megállapította, hogy a Luxemburgi Nagyhercegség nem jelentette be neki a 2019/1937 irányelv átültetéséhez szükséges rendelkezéseket, 2022. július 15‑én indokolással ellátott véleményt küldött e tagállamnak, amelyben felkérte, hogy a kézhezvételétől számított két hónapon belül tegyen eleget az e véleményben foglalt kötelezettségeknek.

30

Márpedig, amint az a Luxemburgi Nagyhercegség által a jelen eljárásban benyújtott ellenkérelemből és viszonválaszból kitűnik, e tagállam a fenti határidő lejártáig nem fogadta el a 2019/1937 irányelvnek való megfeleléshez szükséges törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, és így nem is jelentette be azokat a Bizottságnak.

31

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a Luxemburgi Nagyhercegség – mivel a 2022. július 15‑i indokolással ellátott véleményben előírt határidő lejártáig nem fogadta el a 2019/1937 irányelvnek való megfeleléshez szükséges törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, és ebből következően nem jelentette be e rendelkezéseket a Bizottságnak – nem teljesítette az ezen irányelv 26. cikkének (1) és (3) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.

Az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése alapján benyújtott kérelemről

A felek érvei

32

Az egyösszegű átalánybírság összegének meghatározásához a Bizottság a 2023. évi közlemény 2. pontjában foglalt általános elvekre, valamint az e közlemény 3. és 4. pontjában szereplő számítási módszerre támaszkodik. Konkrétan, ezen intézmény rámutat, hogy az átalányösszeg meghatározásának olyan alapvető kritériumokon kell alapulnia, mint a jogsértés súlyossága, időtartama és a szankció szükséges visszatartó hatásának biztosítása a kötelezettségszegés megismétlődésének elkerülése érdekében.

33

Ami először is a jogsértés súlyosságát illeti, a Bizottság emlékeztet arra, hogy a 2023. évi közlemény alapján alkalmazandó együttható értéke egy legalább 1 és legfeljebb 20 közötti érték. Ezen intézmény hozzáteszi, hogy e közlemény 3.2.2. pontja alapján az irányelvet átültető intézkedések bejelentésének teljes elmulasztása esetén szisztematikusan 10‑es súlyossági együtthatót alkalmaz, mivel az irányelvek átültetésével és az átültetést lehetővé tevő rendelkezések bejelentésével kapcsolatos valamennyi mulasztás azonos súlyúnak minősül, függetlenül az érintett irányelv rendelkezéseinek jellegétől.

34

Másodszor, ami a jogsértés időtartamát illeti, a Bizottság kifejti, hogy az egyösszegű átalánybírság számítása során ezen időtartam azon napok számának felel meg, amelyeken a jogsértés fennállt. Ezt az időtartamot a 2023. évi közlemény 4.2.1. pontja szerint kell kiszámítani, és az az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése alapján benyújtott keresetek esetén a szóban forgó irányelv átültetési határidejének lejártát követő nap és a jogszerűség helyreállításának napja, vagy megfelelés hiányában az EUMSZ 260. cikk értelmében hozott ítélet kihirdetése között eltelt napok számának felel meg.

35

Harmadszor, ami az érintett tagállam fizetési képességét figyelembe vevő, visszatartó erejű szankció biztosításának szükségességére vonatkozó kritériumot illeti, a Bizottság megállapítja, hogy azt a 2023. évi közlemény I. mellékletének 3. pontjában az egyes tagállamokra meghatározott „n” együttható fejezi ki. Számításának alapja az érintett állam GDP‑je és az Unió nemzeti GDP‑je átlagának aránya, szorozva az adott állam népességének és az Unió nemzeti népessége átlagának arányával. Az első arány kétharmados súllyal, a második arány egyharmados súllyal számít. E 3. pont alapján a Luxemburgi Nagyhercegség „n” együtthatója 0,09.

36

Következésképpen a Bizottság a 2023. évi közlemény 4.2. pontja alapján 10‑es súlyossági együttható és 0,09‑os „n” együttható alkalmazását javasolja. E két tényező szorzatát meg kell szorozni az egyösszegű átalánybírság e közlemény I. mellékletének 2. pontjában megállapított átalányösszegével, azaz 1000 euróval, ennek eredménye 900 euró, amelyet az említett közlemény 4.2.1. pontja alapján meg kell szorozni a kötelezettségszegés teljes időtartama napjainak számával. A Bizottság megjegyzi, hogy akkor kell az e számítás eredményeképp kiszámított egyösszegű átalánybírságot kiszabni a Luxemburgi Nagyhercegségre, ha az meghaladja a 252000 eurót, azaz a 2023. évi közlemény I. mellékletének 5. pontja alapján e tagállamra megállapított minimális egyösszegű átalánybírságot.

37

Ellenkérelmében a Luxemburgi Nagyhercegség hangsúlyozza, hogy a 10‑es súlyossági együttható szisztematikus alkalmazása megakadályozza az érintett tagállam jogalkotási folyamatára jellemző sajátos körülmények figyelembevételét.

38

Egyrészt a 2023. május 16‑i törvény nemcsak a 2019/1937 irányelv átültetését biztosítja, hanem egyúttal a nemzeti jog megsértésének bejelentését magában foglaló szélesebb szabályozási keretet képez. A 2019/1937 irányelvben előírt védelem hatályának e kiterjesztése magyarázatot ad az ezen irányelv átültetése során bekövetkezett késedelemre, amit figyelembe kell venni a súlyossági együttható meghatározásakor. Másrészt a Luxemburgi Nagyhercegség átláthatóságról és gyorsaságról tett tanúbizonyságot a Bizottsággal való együttműködése keretében, ami szintén olyan enyhítő körülménynek minősül, amelynek a súlyossági együttható csökkentéséhez kell vezetnie.

39

Ezen okokból a Luxemburgi Nagyhercegség a napi átalányösszeg csökkentését kéri.

40

Kereseti kérelmeinek 2023. szeptember 28‑i kiigazításában – miután a Luxemburgi Nagyhercegség bejelentette a 2023. május 16‑i törvény 2023. május 21‑i hatálybalépését – a Bizottság annak megállapítását javasolja, hogy a jogsértés fennállta a 2021. december 18., azaz a 2019/1937 irányelv átültetési határidejének lejártát követő nap, és 2023. május 20., azaz az ezen irányelv átültetését biztosító törvény hatálybalépését megelőző nap között eltelt napok számának felel meg. Ebből következően a javasolt napi 900 eurós összeget (10×0,09×1000) azon napok számával kell megszorozni, amikor a jogsértés fennállt, azaz 519 nappal. A Bizottság így 467100 euró átalányösszeg megállapítását kéri.

A Bíróság álláspontja

41

Az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésének első albekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a Bizottság az EUMSZ 258. cikknek megfelelően azon az alapon nyújt be keresetet a Bírósághoz, hogy az érintett tagállam nem tett eleget valamely, jogalkotási eljárás keretében elfogadott irányelv átültetéséhez szükséges rendelkezések bejelentésére vonatkozó kötelezettségének, a Bizottság, amennyiben megfelelőnek ítéli, meghatározhatja az érintett tagállam által fizetendő átalányösszegnek vagy kényszerítő bírságnak az általa az adott körülmények között megfelelőnek tartott mértékét. Az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésének második albekezdésével összhangban, ha a Bíróság megállapítja a kötelezettségszegést, az érintett tagállamot – a Bizottság által meghatározott összeget meg nem haladó mértékű – átalányösszeg vagy kényszerítő bírság fizetésére kötelezheti, amely fizetési kötelezettség a Bíróság ítéletében megállapított időpontban válik esedékessé.

42

Mivel – amint az a jelen ítélet 31. pontjából kitűnik – megállapítást nyert, hogy a Luxemburgi Nagyhercegség a 2022. július 15‑i indokolással ellátott véleményben megállapított határidő lejártáig nem fogadta el, és ebből következően nem is jelentette be a Bizottságnak a 2019/1937 irányelv rendelkezéseinek a belső jogába való átültetéséhez szükséges törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, az így megállapított kötelezettségszegés az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésének hatálya alá tartozik.

43

Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésében szereplő mechanizmusnak nem csupán az a célja, hogy a tagállamokat arra ösztönözze, hogy a lehető legrövidebb időn belül megszüntessék a kötelezettségszegést, amely ilyen rendelkezés hiányában folytatódna, hanem egyúttal az is, hogy megkönnyítse és felgyorsítsa az abban az esetben alkalmazandó pénzügyi szankciók kiszabására irányuló eljárást, amikor a tagállamok megsértik a jogalkotási eljárás keretében elfogadott irányelv átültetésére irányuló nemzeti rendelkezések bejelentésére vonatkozó kötelezettséget (2024. április 25‑iBizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

44

E cél elérése érdekében az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése pénzügyi szankcióként többek között átalányösszeg kiszabását írja elő.

45

Az átalányösszeg kiszabása annak értékelésén alapul, hogy az érintett tagállamot terhelő kötelezettségek teljesítésének elmulasztása milyen következményekkel jár az érintett magán‑ és közérdekek szempontjából, különösen, ha a kötelezettségszegés hosszú időn keresztül fennáll (lásd ebben az értelemben: 2024. április 25‑iBizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

46

E tekintetben a Bizottság a megállapítani kért pénzügyi szankció jellegét és összegét az általa elfogadott olyan iránymutatásokat figyelembe véve indokolja, mint amelyek a közleményeiben szerepelnek, amelyek ugyan nem kötik a Bíróságot, mégis hozzájárulnak ahhoz, hogy a Bizottság által végzett cselekmények átláthatók, előre láthatók és a jogbiztonsággal összeegyeztethetők legyenek (lásd ebben az értelemben: 2024. április 25‑iBizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

47

Ami az átalányösszeg kiszabásának helyénvalóságát illeti, a Bíróság feladata, hogy az egyes esetekben az előtte folyamatban lévő ügy körülményeitől függően, valamint a meggyőzés és visszatartás szerinte szükséges mértéke alapján meghatározza az uniós jog hasonló megsértése megismétlődésének a megelőzéséhez szükséges megfelelő pénzügyi szankciókat (2024. április 25‑iBizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

48

A jelen ügyben a megállapított kötelezettségszegést övező jogi és ténybeli háttér valamennyi eleme arra utal, hogy az uniós jog megsértése hasonló jövőbeni megismétlődésének hatékony megakadályozása megkívánja az olyan visszatartó erejű intézkedést, mint az átalányösszeg kiszabása.

49

Ezen átalányösszeg kiszámítását illetően emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése alapján egyedül a Bíróság rendelkezik hatáskörrel arra, hogy valamely tagállammal szemben pénzügyi szankciót szabjon ki. Mindazonáltal az e rendelkezés alapján indított eljárás keretében a Bíróság csak korlátozott mérlegelési jogkörrel rendelkezik, mivel ha megállapítja a kötelezettségszegést, a Bizottság javaslatai kötik a Bíróságot az általa kiszabható pénzügyi szankció jellege, valamint az általa alkalmazható szankció legmagasabb összege tekintetében (2024. április 25‑iBizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

50

Amikor a Bíróság e tárgykörben a Bizottság javaslatai által kijelölt keretek között a mérlegelési jogkörét gyakorolja – amint arra a jelen ítélet 47. pontjában felidézésre került –, az ő feladata akként meghatározni azt az átalányösszeget, amelynek megfizetésére valamely tagállamot az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése értelmében kötelezni lehet, hogy az egyrészt megfeleljen a körülményeknek, másrészt pedig arányos legyen az elkövetett jogsértéssel. Az e tekintetben jelentős tényezők között szerepelnek különösen olyan szempontok, mint a megállapított kötelezettségszegés súlya, továbbá e kötelezettségszegés fennállásának időtartama, valamint a szóban forgó tagállam fizetési képessége (2024. április 25‑iBizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 68. és 87. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

51

Emlékeztetni kell arra is, hogy e mérlegelési jogkör keretében az iránymutatások – így például a Bizottság közleményei – nem kötik a Bíróságot, de hozzájárulnak az átláthatóság, az előreláthatóság és a jogbiztonság biztosításához a Bizottság azon tevékenységével kapcsolatban, amikor ezen intézmény javaslatokat tesz a Bíróságnak (2024. április 25‑iBizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 69. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

52

A jelen ügyben a Bizottság a 2023. évi közleményre támaszkodott a Luxemburgi Nagyhercegség átalányösszeg megfizetésére való kötelezése iránti kérelmének igazolása, valamint az összegének meghatározása érdekében.

53

Először is, a megállapított kötelezettségszegés súlyát illetően a 2023. évi közlemény 3.2. pontjából kitűnik, hogy a Bizottság álláspontja szerint a jogalkotási eljárás keretében elfogadott irányelv átültetését lehetővé tevő rendelkezések bejelentésének elmulasztása mindig súlyosnak minősül. Ennélfogva e kötelezettségszegés igazolja a 10‑es súlyossági együttható automatikus alkalmazását.

54

A Luxemburgi Nagyhercegség vitatja ezen együttható mértékét és alkalmazásának automatikus jellegét a megállapított kötelezettségszegés körülményei között.

55

Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy az irányelv teljes átültetésének biztosítása keretében a rendelkezések elfogadására vonatkozó kötelezettség, illetve ezek Bizottságnak való bejelentésére vonatkozó kötelezettség az uniós jog teljes érvényesülésének biztosítása érdekében a tagállamok alapvető kötelezettségének minősül, és e kötelezettségek megsértését ezért egyértelműen súlyosnak kell tekinteni (2024. április 25‑iBizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 72. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

56

A jelen ügyben hangsúlyozni kell, hogy a 2019/1937 irányelv az uniós jog kulcsfontosságú eszköze, amennyiben az (1) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 1. cikke értelmében az e jog megsértését bejelentő személyek magas szintű, kiegyensúlyozott és hatékony védelmét biztosító közös minimumszabályokat állapít meg azokon a területeken, amelyeken az ilyen jogsértések különösen sérthetik a közérdeket. Az uniós jog megsértését a munkavégzéssel összefüggésben bejelentő személyek védelmét szolgáló rendszer létrehozásával ugyanis ez az irányelv hozzájárul a közérdek sérelmének megelőzéséhez az olyan különösen érzékeny területeken, mint a közbeszerzés, a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás megelőzése, a környezetvédelem vagy az Unió pénzügyi érdekei. Így az említett irányelv rendelkezései mind a közszférában, mind pedig a magánszektorban működő jogalanyok számára előírják a belső bejelentési csatornák, illetve a bejelentések fogadására és nyomon követésére vonatkozó eljárások létrehozására irányuló kötelezettséget, biztosítva ugyanakkor az uniós jog megsértését bejelentő személyek jogait, valamint azokat a feltételeket, amelyek megalapozzák e személyek jogosultságát az e szabályozás szerinti védelemre (2024. április 25‑iBizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 73. pont).

57

Márpedig a 2019/1937 irányelv rendelkezései előírt határidőn belül történő átültetésének hiánya szükségképpen sérti az uniós jogot, valamint annak egységes és hatékony alkalmazását, mivel előfordulhat, hogy az uniós jog megsértéséről nem tesznek bejelentést, ha az ilyen jogsértésekről tudomással bíró személyek az esetleges megtorlással szemben nem jogosultak védelemre (lásd ebben az értelemben: 2024. április 25‑iBizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 74. pont).

58

Mindemellett az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdése alapján a tagállammal szemben kiszabott pénzügyi szankciók összegének meg kell felelnie a körülményeknek, és arányosnak kell lennie az elkövetett jogsértéssel (2024. április 25‑iBizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 75. pont), amint arra a jelen ítélet 50. pontja emlékeztet.

59

Ezért mondta ki a Bíróság, hogy ha egy irányelv átültetésének, és ebből következően az ezen irányelvet átültető intézkedések bejelentésének teljes elmulasztása esetén automatikusan mindig azonos súlyossági együtthatót alkalmaznak, az szükségképpen megakadályozza, hogy a pénzügyi szankciók összegét a jogsértést jellemző körülményekhez igazítsák, és arányos szankciókat szabjanak ki (2024. április 25‑iBizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 76. pont).

60

A Bíróság e tekintetben rámutatott arra, hogy ha a Bizottság azt vélelmezi, hogy az irányelv átültetésére elfogadott intézkedések bejelentésére vonatkozó kötelezettség megsértését egyforma súlyúnak kell tekinteni, függetlenül az érintett irányelvtől, akkor a Bizottság nem tudja a pénzügyi szankciókat ahhoz igazítani, hogy e kötelezettség teljesítésének elmulasztása milyen következményekkel jár a magán‑ és közérdekek szempontjából, amint azt a 2023. évi közlemény 3.2.2. pontja előírja (2024. április 25‑iBizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 77. pont).

61

A jelen ügyben a 2019/1937 irányelv átültetéséhez szükséges törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések elfogadásának elmulasztásában álló kötelezettségszegés különösen súlyos, mivel – amint azt a jelen ítélet 56. pontja hangsúlyozza – ezen irányelv rendelkezései a hatálya alá tartozó területeken az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelmére irányulnak, és ennyiben hozzájárulnak e jog egységes és hatékony alkalmazásának biztosításához (2024. április 25‑iBizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 79. pont).

62

A Luxemburgi Nagyhercegség által hivatkozott enyhítő körülményeket illetően meg kell állapítani, hogy egyrészt a 2019/1937 irányelvénél szélesebb hatályú jogszabály elfogadása nem befolyásolhatja a kötelezettségszegés súlyosságának értékelését, mivel a tagállam olyan tudatos döntéséről van szó, amely a jelen ügyben ezen irányelv előírt határidőn belüli átültetésének rovására történt.

63

Másrészt, amennyiben a Luxemburgi Nagyhercegség arra hivatkozik, hogy a Bizottsággal való együttműködése keretében átláthatóságot és gyorsaságot tanúsított, emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottsággal folytatott lojális együttműködésre irányuló, az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése alapján tagállamokat minden tekintetben terhelő kötelezettség azt vonja maga után, hogy minden tagállam köteles elősegíteni, hogy ez az intézmény teljesítse az EUSZ 17. cikk szerinti azon feladatát, hogy a Szerződések őreként a Bíróság ellenőrzése mellett biztosítsa az uniós jog alkalmazását. Ennélfogva a jogsértés súlyának értékelése keretében csak a Bizottsággal való olyan együttműködést lehet enyhítő körülményként figyelembe venni, amely bizonyítja, hogy a tagállam a lehető legrövidebb időn belül eleget kíván tenni valamely irányelvből eredő kötelezettségeknek (2024. április 25‑iBizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 98. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

64

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a Luxemburgi Nagyhercegség nem tanúsított példamutató gyorsaságot azzal, hogy a 2022. július 15‑i indokolással ellátott vélemény közlését követően az abban előírt két hónapos határidő lejártától számított 8 hónapig, illetve a 2019/1937 irányelv 26. cikkének (1) bekezdésében előírt határidő lejártától számított körülbelül 17 hónapig tartott, hogy az ezen irányelvből eredő kötelezettségeinek megfeleljen.

65

Másodsorban, a jogsértés időtartamának értékelése keretében emlékeztetni kell arra, hogy azon időszak kezdetét illetően, amelyet az átalányösszeg megállapításakor figyelembe kell venni, a szóban forgó kötelezettségszegés időtartamának értékelése céljából nem a Bizottság indokolással ellátott véleményében megállapított határidő lejártának időpontját kell alapul venni, hanem azt az időpontot, amikor a szóban forgó irányelv átültetésére előírt határidő lejár (2024. április 25‑iBizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 80. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

66

Márpedig nem vitatott, hogy a Luxemburgi Nagyhercegség a 2019/1937 irányelv 26. cikkének (1) bekezdésében megállapított átültetési határidő lejártáig, azaz 2021. december 17‑ig nem fogadta el az ezen irányelv átültetésének lehetővé tételéhez szükséges törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseket, és ebből következően e rendelkezéseket – az említett irányelv 26. cikkének (3) bekezdésében foglaltakkal ellentétben – nem is jelentette be a Bizottságnak. Ebből következik, hogy a szóban forgó kötelezettségszegés, amely csak 2023. május 20‑án, a 2023. május 16‑i törvény hatálybalépésével szűnt meg, közel másfél évig tartott.

67

Harmadsorban, ami a szóban forgó tagállam fizetési képességét illeti, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a Bizottság azon lehetőségének sérelme nélkül, hogy több kritériumon alapuló pénzügyi szankciókat javasoljon többek között a különböző tagállamok közötti észszerű eltérés fenntartása érdekében, e tagállam fizetési képességének értékelésekor elsődleges tényezőként a GDP‑jét kell alapul venni, továbbá az uniós jog hasonló megsértése jövőbeli megismétlődésének hatékony megelőzése érdekében arányos és kellően visszatartó erejű szankciókat kell kiszabni (2024. április 25‑iBizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 81. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

68

E tekintetben a Bíróság több alkalommal kimondta, hogy a tagállam GDP‑jének közelmúltbeli, a tényállás Bíróság általi vizsgálata időpontjában ismert alakulását kell figyelembe venni (2024. április 25‑iBizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 82. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

69

A jelen ügyben a Bizottság által a 2023. évi közlemény 3.4. és 4.2. pontja értelmében alkalmazott „n” együttható, amely az érintett tagállam fizetési képességét fejezi ki a többi tagállam fizetési képességéhez viszonyítva, definíció szerint az érintett tagállam GDP‑je és a tagállamok GDP‑je átlagának – az „n” együttható számításában kétharmados súllyal vett – aránya, valamint az érintett tagállam népességének és a tagállamok népessége átlagának – az „n” együttható számításában egyharmadot jelentő – aránya közötti súlyozott geometriai átlag, amint az a jelen ítélet 9. pontjában említett egyenletből kitűnik. A Bizottság az „n” együttható e számítási módját egyrészt azon célkitűzéssel igazolja, hogy a pusztán a tagállamok GDP‑jén alapuló számításhoz képest észszerű eltérés legyen fenntartható a tagállamok „n” együtthatói között, másrészt az arra irányuló célkitűzéssel, hogy az „n” együttható kiszámításában biztosított legyen egy bizonyos fokú stabilitás, mivel a népesség éves szinten valószínűleg nem változik jelentősen (2024. április 25‑iBizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 83. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

70

A Bíróság ugyanakkor megállapította, hogy az érintett tagállam fizetési képességének meghatározása során nem lehet az „n” együttható számítási módszerének részeként a demográfiai kritériumot a 2023. évi közlemény 3.4. és 4.2. pontjában rögzített módon figyelembe venni (lásd ebben az értelemben: 2024. április 25‑iBizottság kontra Lengyelország [A visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelv] ítélet, C‑147/23, EU:C:2024:346, 84–86. pont).

71

Következésképpen a jelen ítélet 67. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően, valamint a számítás stabilitásának biztosítása és a tagállami „n” együtthatótól való észszerű eltérés fenntartása érdekében a Bizottság által előadott releváns kritérium hiányában az átalányösszeget a Luxemburgi Nagyhercegség utolsó három évre vonatkozó átlagos GDP‑je alapján kell meghatározni.

72

E megfontolások alapján, valamint tekintettel az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésében a Bíróság számára elismert mérlegelési jogkörre, amely rendelkezés kimondja, hogy az átalányösszeg mértéke nem haladhatja meg a Bizottság által meghatározott összeget, meg kell állapítani, hogy a 2019/1937 irányelv 26. cikke (1) bekezdésének megsértéséből eredőhöz hasonló és az uniós jog teljes körű érvényesülését hátrányosan érintő jogsértések jövőbeli megismétlődésének tényleges megelőzése átalányösszeg kiszabását követeli meg, amelynek összegét 375000 euróban kell megállapítani.

A költségekről

73

A Bíróság eljárási szabályzata 138. cikkének (1) bekezdése alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Luxemburgi Nagyhercegséget, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségei, valamint a Bizottság részéről felmerült költségek viselésére.

 

A fenti indokok alapján a Bíróság (hatodik tanács) a következőképpen határozott:

 

1)

A Luxemburgi Nagyhercegség – mivel az Európai Bizottság 2022. július 15‑i indokolással ellátott véleményében előírt határidő lejártáig nem fogadta el az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről szóló, 2019. október 23‑i (EU) 2019/1937 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfeleléshez szükséges törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, és így nem jelentette be e rendelkezéseket a Bizottságnak – nem teljesítette az ezen irányelv 26. cikkének (1) és (3) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.

 

2)

A Bíróság kötelezi a Luxemburgi Nagyhercegséget, hogy fizessen az Európai Bizottságnak 375000 euró átalányösszeget.

 

3)

A Bíróság a Luxemburgi Nagyhercegséget kötelezi a saját költségein felül az Európai Bizottság részéről felmerült költségek viselésére.

 

Aláírások


( *1 ) Az eljárás nyelve: francia.