2021.11.19. |
HU |
Az Európai Unió Hivatalos Lapja |
L 412/1 |
A BIZOTTSÁG (EU) 2021/1971 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE
(2021. szeptember 13.)
az intézmények által az Európai Bankhatóság és az illetékes hatóságok számára a 2013/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 78. cikkének (2) bekezdése értelmében teljesítendő adatszolgáltatás során használandó táblákra, fogalommeghatározásokra és informatikai megoldásokra vonatkozó végrehajtás-technikai standardok meghatározásáról szóló (EU) 2016/2070 végrehajtási rendelet módosításáról
(EGT-vonatkozású szöveg)
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG,
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,
tekintettel a hitelintézetek tevékenységéhez való hozzáférésről és a hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális felügyeletéről, a 2002/87/EK irányelv módosításáról, a 2006/48/EK és a 2006/49/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. június 26-i 2013/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (1) és különösen annak 78. cikke (8) bekezdésének harmadik albekezdésére,
mivel:
(1) |
Az (EU) 2016/2070 bizottsági végrehajtási rendelet (2) meghatározza az intézmények által abból a célból teljesítendő adatszolgáltatás követelményeit, hogy az illetékes hatóságok a 2013/36/EU irányelv 78. cikkének (3) bekezdésével összhangban figyelemmel tudják kísérni a benchmarkportfóliókban szereplő kitettségekre vagy tranzakciókra vonatkozóan az intézmények belső módszereivel kiszámított, kockázattal súlyozott kitettségértékeket vagy szavatolótőke-követelményeket, és értékelni tudják ezeket a módszereket (a továbbiakban: benchmarkolási gyakorlat). |
(2) |
A hitelkockázat-elemzéssel összefüggésben a korábbi benchmarkolási gyakorlatok rávilágítottak arra, hogy szükség lehet a benchmarkportfóliók meghatározásának és az adatszolgáltatási előírásoknak a pontosítására. Egyértelmű fogalommeghatározásokra és útmutatásokra van szükség ahhoz, hogy az intézmények egységesen tudják értelmezni és végrehajtani az adatszolgáltatási követelményeket, ami pedig jobb adatminőséget és pontosabb benchmarkértékeket eredményez. A korábbi benchmarkolási gyakorlatok nyomán az is kiderült, hogy az adatszolgáltatási körbe bevont portfóliók nagy száma és összetettsége jelentős mértékben rontotta a bejelentett adatok minőségét. Következésképpen annak érdekében, hogy javuljon a bejelentett adatok minősége és pontosabb benchmarkértékeket lehessen meghatározni, a következő három fő szempont figyelembevételével módosítani kell a benchmarkportfóliókat: az adatszolgáltatási körbe bevont benchmarkportfóliók számának csökkentése, a benchmarkportfóliók kialakításának egyszerűsítése, valamint a benchmarkportfóliókhoz használt meghatározások stabilitásának biztosítása. |
(3) |
A piaci kockázatra vonatkozó korábbi benchmarkolási gyakorlatokban részt vevő intézmények javaslatai és visszajelzései alapján megállapítható, hogy módosítani kell a piaci kockázat vizsgálatához használt, az (EU) 2016/2070 végrehajtási rendelet V. melléklete szerinti eszközök egyes fogalommeghatározásait. Ezenkívül a piaci kockázati eszközök fogalommeghatározásai olyan dátumokat adnak meg, amelyeket egyes esetekben évente frissíteni kell. |
(4) |
Ez a rendelet az EBH által a Bizottságnak benyújtott végrehajtás-technikai standardtervezeten alapul. |
(5) |
Az EBH nyilvános konzultációt folytatott az e rendelet alapját képező végrehajtás-technikai standardtervezetekről, elemezte az esetlegesen kapcsolódó költségeket és hasznot, továbbá kikérte az 1093/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (3) 37. cikkével összhangban létrehozott banki érdekképviseleti csoport véleményét. |
(6) |
Az (EU) 2016/2070 végrehajtási rendeletet ezért ennek megfelelően módosítani kell, |
ELFOGADTA EZT A RENDELETET:
1. cikk
Az (EU) 2016/2070 végrehajtási rendelet a következőképpen módosul:
1. |
Az I. melléklet helyébe e rendelet I. mellékletének szövege lép. |
2. |
A II. melléklet helyébe e rendelet II. mellékletének szövege lép. |
3. |
A III. melléklet helyébe e rendelet III. mellékletének szövege lép. |
4. |
A IV. melléklet helyébe e rendelet IV. mellékletének szövege lép. |
5. |
Az V. melléklet helyébe e rendelet V. mellékletének szövege lép. |
6. |
A VI. melléklet helyébe e rendelet VI. mellékletének szövege lép. |
7. |
A VII. melléklet helyébe e rendelet VII. melléklete lép. |
2. cikk
Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.
Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.
Kelt Brüsszelben, 2021. szeptember 13-án.
a Bizottság részéről
az elnök
Ursula VON DER LEYEN
(1) HL L 176., 2013.6.27., 338. o.
(2) A Bizottság (EU) 2016/2070 végrehajtási rendelete (2016. szeptember 14.) az intézmények által az Európai Bankhatóság és az illetékes hatóságok számára a 2013/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 78. cikkének (2) bekezdése értelmében teljesítendő adatszolgáltatás során használandó táblákra, fogalommeghatározásokra és informatikai megoldásokra vonatkozó végrehajtás-technikai standardok meghatározásáról (HL L 328., 2016.12.2., 1. o.).
(3) Az Európai Parlament és a Tanács 1093/2010/EU rendelete (2010. november 24.) az európai felügyeleti hatóság (Európai Bankhatóság) létrehozásáról, a 716/2009/EK határozat módosításáról és a 2009/78/EK bizottsági határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 331., 2010.12.15., 12. o.).
I. MELLÉKLET
„I. MELLÉKLET
Felügyeleti benchmarkportfóliók meghatározása
AZ ALACSONY NEMTELJESÍTÉSI ARÁNYÚ KITETTSÉGEK TÁBLÁI |
|||
Tábla száma |
Tábla kódja |
Tábla / táblacsoport megnevezése |
Rövid név |
101 |
C 101.00 |
Alacsony nemteljesítési arányú portfólióba (LDP) tartozó partnerek meghatározása |
LDP-partnerek |
102 |
C 102.00 |
Alacsony nemteljesítési arányú portfóliók (LDP) meghatározása |
LDP-portfóliók |
103 |
C 103.00 |
Magas nemteljesítési arányú portfóliók (HDP) meghatározása |
HDP-portfóliók |
C 101.00 - Alacsony nemteljesítési arányú portfólióba (LDP) tartozó partnerek meghatározása
Partnerkód |
Jogalany-azonosító (LEI) |
Hitelnyilvántartási kód |
Cégnyilvántartási szám |
ISIN-kód |
Bloomberg ticker |
Név |
Földrajzi terület |
Portfóliónév |
A partner ágazata |
Kitettségtípus |
Eszköztípus |
Kockázattípus |
Szabályozási megközelítés |
010 |
020 |
030 |
040 |
050 |
060 |
070 |
080 |
090 |
100 |
110 |
120 |
130 |
140 |
LC_0000001_CT_FIRB |
|
1040 |
58237v |
|
0296104D AV EQUITY |
ALPINE Bau GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000002_CT_FIRB |
5299005VO3GJ18GL5F14 |
8670870 |
310593f |
|
|
AMAG Austria Metall AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000003_CT_FIRB |
549300VZKC61IR5U8G96 |
26972 |
50935f |
AT0000730007 |
ANDR AV EQUITY |
ANDRITZ AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000004_CT_FIRB |
529900LMTI8YSE62EI88 |
|
|
|
LHA GF Equity |
AUSTRIAN AIRLINES AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000005_CT_FIRB |
5299004QD601B8U1HD44 |
131830 |
109445z |
|
|
Austrian Gaming Industries GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000006_CT_FIRB |
529900J7EWWGQ375DL84 |
2410 |
53507m |
|
|
AVL List GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000007_CT_FIRB |
|
226424 |
58036y |
|
|
Bauunternehmung Granit Gesellschaft m.b.H. |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000008_CT_FIRB |
|
160431 |
89102h |
|
|
BENE AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000009_CT_FIRB |
529900ZAFSOBVFCKF263 |
|
319670d |
|
0456855D AV EQUITY |
Benteler International Aktiengesellschaft |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000010_CT_FIRB |
5299000SY4448XU04857 |
847216 |
86959g |
|
|
CAG Holding GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000011_CT_FIRB |
5299003V84MVB5A3C324 |
5762600 |
231192p |
|
|
CARBONES HOLDING GMBH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000012_CT_FIRB |
529900G8XM6H1XVZBJ73 |
67504 |
99639d |
|
|
Casinos Austria Aktiengesellschaft |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000013_CT_FIRB |
529900VN62L73X2OJX85 |
5200326 |
212163f |
|
|
conwert Immobilien Invest SE |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000014_CT_FIRB |
|
7161956 |
270027z |
|
|
DCM DECOmetal GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000015_CT_FIRB |
|
76350 |
67493f |
|
|
dm drogerie markt GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000016_CT_FIRB |
5299002NFQKOBT1E8569 |
3570614 |
156765m |
|
|
DO & CO Aktiengesellschaft |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000017_CT_FIRB |
5299004ARAOQMGTWCI13 |
125709 |
70342w |
|
|
Doppelmayr Seilbahnen GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000018_CT_FIRB |
54930060U4XOVED1T359 |
|
|
|
|
OMV Gas Marketing & Trading GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000019_CT_FIRB |
529900WJZJAEI0VBLP60 |
|
|
|
|
Egger Holzwerkstoffe GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000020_CT_FIRB |
52990048A4N0S24VG982 |
159026 |
42973x |
|
|
Eglo Leuchten GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000021_CT_FIRB |
529900N8OA1GVSR5R946 |
30988 |
76532y |
|
|
Energie AG Oberösterreich |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000022_CT_FIRB |
529900BMPGUGAFYYAV45 |
6106 |
126805d |
|
|
Energie Burgenland AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000023_CT_FIRB |
529900WID59A60HHYX13 |
2795493 |
145825z |
|
|
Erber Aktiengesellschaft |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000024_CT_FIRB |
529900P4JZBFEVNEAE60 |
|
|
|
EVN AV Equity |
EVN AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000025_CT_FIRB |
|
9907106 |
347483f |
|
|
Felbermayr Holding GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000026_CT_FIRB |
549300FQ2ILBH7DJ6I45 |
1754530 |
42984m |
|
|
Flughafen Wien Aktiengesellschaft |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000027_CT_FIRB |
529900RJAN0LNMW7Q775 |
1312138 |
89381v |
|
|
HABAU Hoch- und Tiefbaugesellschaft m.b.H. |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000028_CT_FIRB |
5299000X53SAWQMDFF06 |
58114 |
26451z |
|
|
Hofer Kommanditgesellschaft |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000029_CT_FIRB |
|
1640348 |
47654f |
|
|
Hyundai Import Gesellschaft m.b.H. |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000030_CT_FIRB |
529900RQJADHH91ABP14 |
2777363 |
144991y |
|
|
Infineon Technologies Austria AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000031_CT_FIRB |
529900DSSMPIR6R3GO43 |
130311 |
64543t |
|
|
J. u. A. Frischeis Gesellschaft m.b.H. |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000032_CT_FIRB |
5299008ARRNJFPBNTM78 |
4155033 |
178368g |
|
|
Kapsch BusinessCom AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000033_CT_FIRB |
529900A9NX1TM65N4176 |
21369 |
99133i |
|
|
KELAG-Kärntner Elektrizitäts-Aktiengesellschaft |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000034_CT_FIRB |
|
1376136 |
94579m |
|
|
Leiner Immobilien GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000035_CT_FIRB |
|
25798 |
32725a |
|
|
Leyrer + Graf Baugesellschaft m.b.H. |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000036_CT_FIRB |
|
1216520 |
106825x |
|
|
Management Trust Holding Aktiengesellschaft |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000037_CT_FIRB |
529900JYVV57QBKV9G11 |
1991078 |
35673k |
|
|
MFC Commodities GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000038_CT_FIRB |
529900WFARKZGRCQ8652 |
|
|
|
|
MONTANA TECH COMPONENTS GMBH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000039_CT_FIRB |
213800CUWJ54846X6779 |
1760513 |
40450k |
|
|
Montanwerke Brixlegg Aktiengesellschaft |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000040_CT_FIRB |
529900UUANUJ60MNMX97 |
|
71396w |
|
7716424Z AV EQUITY |
ÖBB - Infrastruktur Aktiengesellschaft |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000041_CT_FIRB |
529900UOHXZ1BIORCV04 |
6467385 |
248742y |
|
|
ÖBB-Personenverkehr Aktiengesellschaft |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000042_CT_FIRB |
529900B76VL5KG71J029 |
6515541 |
250198p |
|
|
ÖBB-Postbus GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000043_CT_FIRB |
529900UZY47TEIFNF978 |
6496644 |
249666g |
|
|
ÖBB-Produktion Gesellschaft mbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000044_CT_FIRB |
549300V62YJ9HTLRI486 |
|
93363z |
AT0000743059 |
OMV AV EQUITY |
OMV Aktiengesellschaft |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000045_CT_FIRB |
|
3512231 |
154148p |
|
|
Österreichische Bundesforste AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000046_CT_FIRB |
529900IFAV83BX8O1O91 |
526819 |
33393h |
AT0000758305 |
PAL AV EQUITY |
PALFINGER AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000047_CT_FIRB |
|
957313 |
115289v |
|
|
QuadraCir AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000048_CT_FIRB |
5299000HTNHA5ACH9N32 |
1074393 |
56247t |
|
495680Z AV EQUITY |
Red Bull GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000049_CT_FIRB |
529900ENFTO28GS3KF76 |
1813722 |
78563i |
|
|
Rohöl-Aufsuchungs Aktiengesellschaft |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000050_CT_FIRB |
5299005U4ZMMSYUJ5G02 |
7113951 |
267218v |
|
|
ROXCEL Handelsgesellschaft m.b.H. |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000051_CT_FIRB |
5493000C4S664YT7T556 |
38229 |
51350s |
|
|
Salzburg AG für Energie, Verkehr und Telekommunikation |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000052_CT_FIRB |
549300XBCUMUR5CI0181 |
|
|
|
|
Sappi Papier Holding GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000053_CT_FIRB |
5299002XAOMQWAIZMA51 |
271020 |
128056v |
|
|
Schmid Industrieholding G.m.b.H. |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000054_CT_FIRB |
52990021T5LVTQOGSU18 |
39594 |
60562m |
|
|
Siemens Aktiengesellschaft Österreich |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000055_CT_FIRB |
52990020WIPPT0HC0V31 |
|
|
|
|
Steinhoff Europe AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000056_CT_FIRB |
529900TYYSRJH2VJSP60 |
421065 |
88983h |
AT000000STR1 |
STR AV EQUITY |
Strabag SE |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000057_CT_FIRB |
529900BTWJ6SISLJ5854 |
5880980 |
235264b |
|
|
SWARCO AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000058_CT_FIRB |
529900SCL1LJL8PZNI48 |
501247 |
83175t |
|
|
Swietelsky Baugesellschaft m.b.H. |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000059_CT_FIRB |
529900V54UV5XQUK5S85 |
|
FN155563W |
|
TKA AV Equity |
Telekom Finanzmanagement GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000060_CT_FIRB |
529900OOW8ELHOXWZP82 |
|
|
|
UN9 GS Equity |
UNIQA Insurance Group AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000061_CT_FIRB |
549300IFXHQIB5POT565 |
3734340 |
162844b |
|
|
VAMED ENGINEERING GmbH & CO KG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000062_CT_FIRB |
5299006UDSEJCTTEJS30 |
45926 |
76023z |
AT0000746409 |
VER AV EQUITY |
VERBUND AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000063_CT_FIRB |
529900ZAXBMQDIWPNB72 |
2147807 |
66209t |
AT0000937503 |
VOE AV EQUITY |
voestalpine AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000064_CT_FIRB |
5299008VQJD65XCUPR16 |
1134770-5 |
HRA661038 |
|
6830553Z AV EQUITY |
Voith Turbo GmbH & Co. KG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000065_CT_FIRB |
529900VXIFBHO0SW2I31 |
46434 |
77676f |
AT0000831706 |
WIE AV EQUITY |
Wienerberger AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000066_CT_FIRB |
529900OS67T49AW45S74 |
194255 |
121150m |
|
665707Z AV EQUITY |
WIENERBERGER FINANZ SERVICE GMBH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000067_CT_FIRB |
529900OJFTLS1RYWIF55 |
9565779 |
336561v |
|
|
XXXLutz KG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000068_CT_FIRB |
529900IIODYNYAZ2ID26 |
|
|
|
|
ZUMTOBEL AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000069_CT_FIRB |
54930002QM8QVWM56E14 |
|
|
|
|
Amcor Ltd |
AU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000070_CT_FIRB |
WZE1WSENV6JSZFK0JC28 |
|
|
|
BHP AU EQUITY |
BHP Billiton Ltd |
AU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000071_CT_FIRB |
|
|
|
|
6026550Z AU EQUITY |
Coates Group Pty Ltd (Ex-Ned Group Holdings Pty Ltd) |
AU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000072_CT_FIRB |
JOR7RJTXUXBRJ4UA5G70 |
|
|
|
CCL AT Equity |
Coca-Cola Amatil Limited |
AU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000073_CT_FIRB |
549300HPMK7UWN02N804 |
|
PA3337938 |
|
CWN AT Equity |
Crown Group Finance Limited |
AU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000074_CT_FIRB |
|
|
|
|
LEI AU EQUITY |
Leighton Holdings Ltd |
AU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000075_CT_FIRB |
ACMHD8HWFMFUIQQ8Y590 |
|
|
|
MQG AU EQUITY |
Macquarie Group Ltd |
AU |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000076_CT_FIRB |
ZSN2LWNPYW6ISMRUC664 |
|
|
|
ORG AU EQUITY |
Origin Energy Ltd |
AU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000077_CT_FIRB |
5493008XVFHYYV0YHN70 |
|
|
|
HUWA GF Equity |
Powercor Australia, LLC |
AU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000078_CT_FIRB |
YLXNW6TI6QSK1H8H0N82 |
|
|
|
QAN AU EQUITY |
Qantas Airways Ltd |
AU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000079_CT_FIRB |
|
|
520433129 |
|
SPT AU EQUITY |
Spotless Holding SAS |
AU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000080_CT_FIRB |
PCTXNQGRJVR3OG33JG65 |
|
|
|
TLS AT Equity |
Telstra Corporation Limited |
AU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000081_CT_FIRB |
5493003L32ZX9557ST85 |
|
|
|
WES AU EQUITY |
Wesfarmers Ltd |
AU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000082_CT_FIRB |
QNWEWQBS7HP85QHXQL92 |
|
|
|
|
Woolworths Ltd |
AU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000083_CT_FIRB |
G05OZ4J4E05KDATL0J93 |
|
|
|
|
AG Insurance |
BE |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000084_CT_FIRB |
549300IHBDUTUNQJJB79 |
16342 |
|
|
AGFB BB EQUITY |
Agfa-Gevaert NV |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000085_CT_FIRB |
549300N22C0GCT5BUD97 |
26198 |
|
|
|
AJINOMOTO OMNICHEM |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000086_CT_FIRB |
|
116163 |
|
|
|
ALBELEC |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000087_CT_FIRB |
|
225626 |
|
|
|
ALCATAN |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000088_CT_FIRB |
5493008H3828EMEXB082 |
|
|
|
ABI BB EQUITY |
Anheuser-Busch InBev NV/SA [ABInBev] |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000089_CT_FIRB |
549300BKDDQ56JWCBT72 |
1098030 |
|
|
|
AQUAFIN |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000090_CT_FIRB |
549300B4HNIJSAWU1C95 |
1138391 |
|
|
|
ARPAL MANAGEMENT |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000091_CT_FIRB |
213800R1F1EJYM4ICO85 |
|
444734706 |
BE 0444734706 |
|
Barry Callebaut Services |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000092_CT_FIRB |
549300CWRXC5EP004533 |
|
|
|
BELG BB Equity |
Belgacom S.A. |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000093_CT_FIRB |
549300R9I8GUZLNIV408 |
|
890082292 |
|
|
Brussels Airport Company S.A./N.V. |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000094_CT_FIRB |
|
433287 |
|
|
|
CENTRE HOSPITALIER CHRETIEN |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000095_CT_FIRB |
|
81095 |
|
|
|
CHAUSSURES CECIL |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000096_CT_FIRB |
549300IP2F5TKUC0GF38 |
82988 |
|
|
|
CHEMITEX |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000097_CT_FIRB |
549300TM914CSF6KI389 |
149177 |
|
|
COFB BB EQUITY |
COFINIMMO |
BE |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000098_CT_FIRB |
|
184723 |
|
|
|
COLLIGNON ENG. |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000099_CT_FIRB |
|
201775 |
|
|
|
COMPAGNIE BELGE D'INVESTISSEMENT COMMERCIAL |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000100_CT_FIRB |
213800DMG7PUQHINO388 |
|
|
BE 0401641663 |
|
Louis Delhaize - Compagnie franco-belge d'Alimentation |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000101_CT_FIRB |
|
255648 |
|
|
|
DOD |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000102_CT_FIRB |
|
1145532 |
|
|
|
EDIFICIO |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000103_CT_FIRB |
T0YOOBZO4L6YAD6SAV65 |
14206 |
403170701 |
|
ELEB BB EQUITY |
ELECTRABEL |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000104_CT_FIRB |
549300JC3HI3K7ZSYU66 |
1329681 |
|
|
|
ELEM |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000105_CT_FIRB |
549300S1MP1NFDIKT460 |
|
|
BE 0476388378 |
ELI BB Equity |
ELIA SYSTEM OPERATOR |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000106_CT_FIRB |
5493001XW6MSHRMFLU28 |
|
|
|
ENI GY Equity |
eni finance international SA |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000107_CT_FIRB |
549300VO7PUETX031S03 |
10309 |
|
BE 0860004176 |
|
ETEXCO SA |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000108_CT_FIRB |
|
13771 |
|
|
|
ETS DE SIMONE |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000109_CT_FIRB |
52990053AH5LF0YZWD07 |
|
|
|
|
Euler Hermes Europe |
BE |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000110_CT_FIRB |
549300D80RYON74MEJ03 |
18181 |
|
|
EURN BB EQUITY |
Euronav NV |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000111_CT_FIRB |
8RDWFWPP4PLMZ5PPQH32 |
|
|
|
|
Fluxys G SA |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000112_CT_FIRB |
|
25281 |
|
|
|
G EN J VASTGOED |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000113_CT_FIRB |
|
65807 |
|
|
|
HOET TRUCKING & RENTING |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000114_CT_FIRB |
549300M48VNC2Z0MDG47 |
71844 |
|
|
|
HOTTLET FROZEN FOODS |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000115_CT_FIRB |
549300GR6U0KHJD7DG07 |
|
|
|
|
IKEA SERVICE CENTRE N.V. |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000116_CT_FIRB |
|
84089 |
|
|
|
INTERNATIONAL ORE ET FERTILIZER BELGIUM |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000117_CT_FIRB |
|
85640 |
|
|
|
JEAN WAUTERS-ACIERS SPECIAUX |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000118_CT_FIRB |
|
111717 |
|
|
|
M.G.S. |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000119_CT_FIRB |
5493004FKZI586397240 |
|
|
|
|
Magotteaux International SA |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000120_CT_FIRB |
549300Q80KFPKZC6BQ79 |
144096 |
|
|
|
MENOUQUIN |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000121_CT_FIRB |
|
166601 |
|
|
|
N.V BESIX S.A |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000122_CT_FIRB |
5493002HHHFTG6G3BG36 |
|
|
BE 0431676229 |
OME BB EQUITY |
OMEGA PHARMA |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000123_CT_FIRB |
|
168945 |
|
|
|
OPIO |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000124_CT_FIRB |
|
192350 |
|
|
|
PHARMACIES SERVAIS |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000125_CT_FIRB |
54930064JCEXFA8M0W31 |
202291 |
|
BE 0405747040 |
|
PRAYON |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000126_CT_FIRB |
|
204834 |
|
|
|
PRO CONCEPT M P J |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000127_CT_FIRB |
549300NMIBTX17HWF142 |
233001 |
|
|
|
RARE GEMS |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000128_CT_FIRB |
549300X72GEQB1X8K911 |
247664 |
|
|
|
ROULARTA MEDIA GROUP |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000129_CT_FIRB |
529900PY79CWSUGVK810 |
249233 |
|
|
|
S.A. CORMAN |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000130_CT_FIRB |
549300O3VKWJUM16UI64 |
257312 |
|
|
|
SAMIR GEMS |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000131_CT_FIRB |
213800WWE8U6DC99NP03 |
|
|
|
|
SCR Sibelco NV |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000132_CT_FIRB |
|
257564 |
|
|
|
SEADCO |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000133_CT_FIRB |
213800WDGKCVWZAN1N02 |
1051701 |
465409265 |
|
0790057D BB EQUITY |
SILFIN NV |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000134_CT_FIRB |
|
294964 |
|
|
|
SOBEMO |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000135_CT_FIRB |
|
302642 |
|
|
|
SOCIETE ANONYME DE VENTE DES EQUIPEMENTS TRANE |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000136_CT_FIRB |
549300BB5CXGL9YV0D53 |
303429 |
|
|
|
SOCIETE COOPERATIVE AGRICOLE DE LA MEUSE |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000137_CT_FIRB |
|
303783 |
|
|
|
SOCIETE D'APPLICATIONS ET DE TRAVAUX |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000138_CT_FIRB |
549300MMVL80RTBP3O28 |
556814 |
|
|
SOLB BB EQUITY |
Solvay SA |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000139_CT_FIRB |
|
923107 |
|
|
|
TEAM KALORIK GROUP |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000140_CT_FIRB |
549300ZKLIF7RP6EH823 |
|
|
BE 0412101728 |
TESB BB EQUITY |
Tessenderlo Chemie |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000141_CT_FIRB |
|
953398 |
|
|
|
TEX ALLIANCE |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000142_CT_FIRB |
|
1044409 |
|
|
|
TOP-TEX BENELUX |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000143_CT_FIRB |
2138008J191VLSGY5A09 |
|
|
|
UCB BB EQUITY |
UCB SA |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000144_CT_FIRB |
529900F3AIQECS8ZSV61 |
|
|
|
UMI BB EQUITY |
Umicore SA |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000145_CT_FIRB |
5493008MCDJ4Y6D5SI04 |
1113512 |
|
|
|
UNISTEEL |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000146_CT_FIRB |
|
1140588 |
|
|
|
UNIVERSITE LIBRE DE BRUXELLES |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000147_CT_FIRB |
549300TRHV6F6IE14H93 |
1159858 |
|
BE 0404060032 |
|
Van Hool nv |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000148_CT_FIRB |
|
1231271 |
|
|
|
VASTGOED MANAGEMENT ASSOCIATIE |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000149_CT_FIRB |
529900RAZGQHX0VFTK05 |
|
|
|
|
Volkswagen Group Services S.A. |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000150_CT_FIRB |
549300NWW2UDYHH65J03 |
1911623 |
|
|
|
WILDO PROPERTIES |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000151_CT_FIRB |
5299007TSQVOLXOABA65 |
1364744 |
|
|
|
ZF WIND POWER ANTWERPEN |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000152_CT_FIRB |
4P8GJCF52NVFW7UL4C95 |
|
18630 |
|
ACE US Equity |
ACE Tempest Reinsurance Ltd. |
BM |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000153_CT_FIRB |
549300J3KKX1PEJGDW36 |
|
|
|
ACGL US Equity |
Arch Reinsurance Ltd. |
BM |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000154_CT_FIRB |
UNZWILHE4KMRP9K2L524 |
|
34678 |
|
NCLH UW Equity |
NCL Corporation Ltd. |
BM |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000155_CT_FIRB |
V5EGRCZCH7FN6WX41891 |
|
|
|
OEH UN Equity |
Orient-Express Hotels Ltd. |
BM |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000156_CT_FIRB |
549300F7ZDOIMR4PZW67 |
|
|
|
IPG US Equity |
Pacnet Limited |
BM |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000157_CT_FIRB |
V7TL7UQFHNWUEMDZ3X02 |
|
|
|
RNR US Equity |
Renaissance Reinsurance Ltd. |
BM |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000158_CT_FIRB |
5493008CA3NMHYEVT131 |
|
|
|
|
VimpelCom Ltd. |
BM |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000159_CT_FIRB |
|
|
|
BMG455841020 |
|
HAL TRUST |
BM |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000160_CT_FIRB |
5493001QYTIDILBVYO18 |
|
|
|
|
Companhia Brasileira de Aluminio |
BR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000161_CT_FIRB |
549300TH5Q6VRP8OT012 |
|
|
|
ABI LI Equity |
Companhia de Bebidas das Americas (AmBev) |
BR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000162_CT_FIRB |
549300EM51WYXFHUY333 |
|
|
|
|
Embraer S.A. |
BR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000163_CT_FIRB |
|
|
|
|
FIBR3 BZ EQUITY |
Fibria Celulose SA |
BR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000164_CT_FIRB |
5493000J801JZRCMFE49 |
|
|
|
XPBR SQ Equity |
Petroleo Brasileiro S.A. - PETROBRAS |
BR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000165_CT_FIRB |
|
|
|
|
VALE5 BZ EQUITY |
Vale SA |
BR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000166_CT_FIRB |
LXVM6T3LO7QIZ8LUZ688 |
|
|
|
|
Votorantim Cimentos S.A. |
BR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000167_CT_FIRB |
55S3547PRDP469JRO238 |
|
2880814 |
|
AGU CT Equity |
Agrium Inc. |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000168_CT_FIRB |
4B4HI3CGXMBDC0G6BM51 |
|
|
|
AC/A CT Equity |
Air Canada |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000169_CT_FIRB |
549300OSW32RVX8CCZ87 |
|
|
|
ANCUF PQ Equity |
Alimentation Couche-Tard Inc. |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000170_CT_FIRB |
DR5LKEURSR8SXLM64266 |
|
7501889 |
|
ALA CT Equity |
AltaGas Ltd. |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000171_CT_FIRB |
0O4KBQCJZX82UKGCBV73 |
|
|
|
ABX CN EQUITY |
Barrick Gold Corp |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000172_CT_FIRB |
5493001I9203PRB5KR45 |
|
|
|
BCE CT Equity |
BCE Inc. |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000173_CT_FIRB |
549300VPM8ERH1Q42198 |
|
|
|
|
Bell Canada |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000174_CT_FIRB |
W7L3VLU8EHQY34Z36697 |
|
|
|
BBD/B CN EQUITY |
Bombardier Inc |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000175_CT_FIRB |
36ZUFRRMJERSM4Q0S289 |
|
746053 |
|
BPO CT Equity |
Brookfield Office Properties Inc. |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000176_CT_FIRB |
3SU7BEP7TH9YEQOZCS77 |
|
|
|
CNI UN Equity |
Canadian National Railway Company |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000177_CT_FIRB |
5493008IGIA1HJMDJS40 |
|
1722453 |
|
CNQ CT Equity |
Canadian Natural Resources Limited |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000178_CT_FIRB |
NXIVWPYOIVYXFF6WCZ47 |
|
|
|
CVE CN EQUITY |
Cenovus Energy Inc |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000179_CT_FIRB |
549300WSRCZY73ZG3090 |
|
00326711660005 |
|
|
CGI GROUP INC. |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000180_CT_FIRB |
XYSIJOU3HNVROZWNA008 |
|
|
|
UFS CT Equity |
Domtar Corporation |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000181_CT_FIRB |
98TPTUM4IVMFCZBCUR27 |
|
|
|
ENB CN EQUITY |
Enbridge Inc |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000182_CT_FIRB |
CZ72ZHBVKZXQRV3XFE26 |
|
|
|
ECA CN EQUITY |
Encana |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000183_CT_FIRB |
549300679TRDUXPT7415 |
|
206654303 |
|
|
EPCOR Utilities Inc. |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000184_CT_FIRB |
I2YOHH65IBBT53JFYQ52 |
|
|
|
G CT Equity |
Goldcorp Inc. |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000185_CT_FIRB |
B1EEF6ML54YDWRC6ZK53 |
|
2015335496 |
|
|
Harvest Operations Corp. |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000186_CT_FIRB |
549300UEBMAQDN0K0R06 |
|
|
|
K CN EQUITY |
Kinross Gold Corp |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000187_CT_FIRB |
95RWVLFZX6VGDZNNTN43 |
|
|
|
MG CN EQUITY |
Magna International Inc |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000188_CT_FIRB |
6Q7WW7FQZR6X22IL2I79 |
|
|
|
|
Nexen Energy ULC |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000189_CT_FIRB |
549300O4ZJZZOHH4H804 |
|
3572862 |
|
NBD CT Equity |
Norbord Inc. |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000190_CT_FIRB |
5493007M1XGU5E55ZJ25 |
|
|
|
|
NOVA Chemicals Corporation |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000191_CT_FIRB |
549300HDLRTPBQU69P29 |
|
|
|
BIN CT Equity |
Progressive Waste Solutions Ltd. |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000192_CT_FIRB |
549300A0QNNPY14D9106 |
|
|
|
SCC CT Equity |
Sears Canada Inc. |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000193_CT_FIRB |
3XCBVWUPHGBZ5GF7TY15 |
|
|
|
SU CN EQUITY |
Suncor Energy Inc |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000194_CT_FIRB |
NQWTWUIL1PK7V7N5Y468 |
|
|
|
TLM CN EQUITY |
Talisman Energy Inc |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000195_CT_FIRB |
T8KI5SQ2JRWHL7XY0E11 |
|
|
|
TCK/B CN EQUITY |
Teck Resources Ltd [Ex-Teck Cominco Ltd] |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000196_CT_FIRB |
YHKQM2RIPKZYOZ6RVZ46 |
|
|
|
TK US Equity |
Teekay Corporation |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000197_CT_FIRB |
L2TEUTQ8OSHMJWVLCE40 |
|
|
|
T CT Equity |
TELUS Corporation |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000198_CT_FIRB |
549300561UZND4C7B569 |
|
884903 |
|
TOC GF Equity |
Thomson Reuters Corporation |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000199_CT_FIRB |
HJZQGXYTVV2NWJZLPW74 |
|
|
|
TOM GY Equity |
Toyota Credit Canada Inc. |
CA |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000200_CT_FIRB |
5BV01I6231JPDAPMGH09 |
|
|
|
TRP UN Equity |
TransCanada PipeLines Limited |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000201_CT_FIRB |
PRAQ4VOSFIK7OQ8Z2512 |
|
4406354 |
|
VALE3 BS Equity |
Vale Canada Limited |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000202_CT_FIRB |
WT03B8BB1IX8WI9ZGV02 |
|
|
|
|
Vermilion Energy Inc. |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000203_CT_FIRB |
549300WHE4O6UJ2KU013 |
|
|
|
|
Yamana Gold Inc |
CA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000204_CT_FIRB |
5493003DNMEAO1DT3F51 |
|
|
|
ABBN VX EQUITY |
ABB Ltd [Asea Brown Boveri] |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000205_CT_FIRB |
NI14Y5UMU60O7JE9P611 |
|
|
|
ADEN VX EQUITY |
Adecco SA |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000206_CT_FIRB |
549300Q3WREIMQYFBC20 |
|
|
|
0170576D SW EQUITY |
Ameropa AG |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000207_CT_FIRB |
5493007KVRV2OKRXFA55 |
|
CH-020.3.035.716-8 |
|
AML LN Equity |
Amlin AG |
CH |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000208_CT_FIRB |
529900H7ZPIGI2U3CJ14 |
|
|
|
|
AXPO TRADING AG |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000209_CT_FIRB |
213800Y5RWKLDPUTT265 |
|
|
|
BARN SW EQUITY |
Barry Callebaut AG |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000210_CT_FIRB |
529900UPDCU6WEL7W167 |
|
|
|
BALN VX Equity |
Basler Versicherung AG |
CH |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000211_CT_FIRB |
|
2816554-6 |
HRB54517 |
DE000DCAG010 |
7705815Z SW EQUITY |
DEMAG CRANES AG |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000212_CT_FIRB |
5493002MXX2JLKWLE880 |
|
|
|
567151Z SW EQUITY |
Duferco SA |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000213_CT_FIRB |
549300I08UA8SMJON743 |
|
CH-270.3.002.354-9/ |
|
DUFN EB Equity |
Dufry international AG |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000214_CT_FIRB |
549300ADLU67CYBFIW70 |
|
CH-645.1.008.684-9 |
|
|
Elsevier Finance SA |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000215_CT_FIRB |
529900Y8BGAFVVVYVN24 |
|
|
|
GATE SE Equity |
gategroup Holding AG |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000216_CT_FIRB |
213800SVRMQA1TD91D41 |
|
|
|
GIVN VX Equity |
Givaudan SA |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000217_CT_FIRB |
213800PSSU2QXF1WLR89 |
|
|
|
GLEN LN EQUITY |
Glencore International AG |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000218_CT_FIRB |
549300DHSS9U1QKJZG57 |
|
KvK 34275373 0000 |
|
1002136Z SW EQUITY |
GUNVOR INTERNATIONAL BV |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000219_CT_FIRB |
529900EHPFPYHV6IQO98 |
|
|
|
HOLN VX EQUITY |
Holcim Ltd |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000220_CT_FIRB |
529900Q0YED3805QXQ66 |
|
|
|
|
KUEHNE AND NAGEL INTERNATIONAL AG |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000221_CT_FIRB |
52990074N8ID7UPV7A95 |
|
|
|
|
LIEBHERR-INTERNATIONAL AG |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000222_CT_FIRB |
549300EFW4H2TCZ71055 |
|
|
|
|
Lonza Group AG |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000223_CT_FIRB |
KY37LUS27QQX7BB93L28 |
|
CH-550.0.067.293-5 |
CH0038863350 |
NESN.VX |
NESTLE SA |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000224_CT_FIRB |
529900I2PEF1FN6N6723 |
|
|
|
2284161Z SW EQUITY |
Nord Stream AG |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000225_CT_FIRB |
|
|
|
|
NOVN VX EQUITY |
Novartis AG |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000226_CT_FIRB |
549300HUJ5CJUX02RS52 |
|
|
|
|
OMV SUPPLY & TRADING AG |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000227_CT_FIRB |
5299002JRTT699WFOV74 |
|
|
|
|
OMYA (Schweiz) AG |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000228_CT_FIRB |
549300HMJAFUW4NSKI73 |
|
|
|
|
Paul Reinhart AG |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000229_CT_FIRB |
|
|
|
|
ROG VX EQUITY |
Roche Holding Ltd |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000230_CT_FIRB |
529900PTQ0Z1J44SHZ08 |
|
CH-100.3.010.656-7 |
|
STLN SE Equity |
SCHMOLZ + BICKENBACH AG |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000231_CT_FIRB |
549300R3N69ECGYPU434 |
|
|
|
SIK IX Equity |
Sika AG |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000232_CT_FIRB |
213800Z8NOHIKRI42W10 |
|
|
NL0000226223 |
STM FP EQUITY |
STMICROELECTRONICS NV |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000233_CT_FIRB |
5493000KUC3Z24U77V93 |
|
|
|
SLHN VX Equity |
Swiss Life Holding AG |
CH |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000234_CT_FIRB |
5493005SL9HHOXS3B739 |
|
CHE-102.753.938 |
|
SCMN VX Equity |
Swisscom AG |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000235_CT_FIRB |
549300HTOMQG20JYV568 |
|
|
|
SYNN VX Equity |
Syngenta AG |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000236_CT_FIRB |
KSVC38RP5WL6C6LJGG03 |
|
|
|
TYC US Equity |
Tyco International Ltd. |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000237_CT_FIRB |
549300VBJS7MG74G2H60 |
|
|
|
|
Weatherford International Ltd |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000238_CT_FIRB |
|
|
|
|
WOS LN EQUITY |
Wolseley Plc |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000239_CT_FIRB |
|
|
|
|
XTA LN EQUITY |
Xstrata Plc |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000240_CT_FIRB |
50ZCTKCMUDIABGHX3R52 |
|
|
|
|
Zurich Insurance Company |
CH |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000241_CT_FIRB |
549300IF4IFG0FS0RM26 |
|
|
|
AESGENER CC Equity |
AES Gener S.A. |
CL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000242_CT_FIRB |
549300NLTGCFV7482429 |
|
|
|
CENCOSUD CC Equity |
Cencosud S.A. |
CL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000243_CT_FIRB |
549300YP3P0JZBLIV197 |
|
|
|
|
EMPRESA NACIONAL DEL PETROLEO |
CL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000244_CT_FIRB |
549300G475ACIABB4385 |
|
|
USG49215AA73 |
CMPC CC Equity |
Inversiones CMPC S.A. |
CL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000245_CT_FIRB |
549300HX3UUDPEFTG707 |
|
|
|
LAN CC Equity |
Latam Airlines Group S.A. |
CL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000246_CT_FIRB |
549300RUPF4SKMJPUR70 |
|
|
|
BLT LN Equity |
Minera Escondida Limitada |
CL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000247_CT_FIRB |
|
|
|
|
600031 CH EQUITY |
Sany Heavy Industry Co Ltd |
CN |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000248_CT_FIRB |
A25574TZFLBNK7NWQT47 |
|
|
|
PRE CT Equity |
Pacific Rubiales Energy Corp. |
CO |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000249_CT_FIRB |
724500JV0VHPRVANL538 |
|
5778 |
ANN4327C1220 |
|
HUNTER DOUGLAS NV |
CW |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000250_CT_FIRB |
213800MRTA64ULUE9919 |
|
|
|
|
CARBO ONE LIMITED |
CY |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000251_CT_FIRB |
549300OEZB4GETCGFX34 |
|
|
|
|
GUNVOR GROUP LTD |
CY |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000252_CT_FIRB |
549300IVA1PZNX2MN285 |
|
|
|
0163947D CY EQUITY |
Mercuria Energy Group Ltd |
CY |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000253_CT_FIRB |
2138001LK2Z2HSER4U15 |
|
|
|
PRS NO EQUITY |
PROSAFE |
CY |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000254_CT_FIRB |
31570010000000137835 |
1131604 |
29287391 |
|
|
ALTA, a.s. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000255_CT_FIRB |
31570010000000116592 |
657856 |
25572881 |
|
|
ARMATURY Group a.s. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000256_CT_FIRB |
31570010000000075367 |
765380 |
28402758 |
|
|
BAK stavební společnost, a.s. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000257_CT_FIRB |
31570010000000115525 |
834699 |
46504940 |
|
|
Cerea, a.s. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000258_CT_FIRB |
31570010000000034336 |
1023328 |
70994226 |
|
|
České dráhy, a.s. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000259_CT_FIRB |
315700CTFRL3U2DNMO58 |
633919 |
25085689 |
|
|
CETELEM ČR, a.s. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000260_CT_FIRB |
529900S5R9YHJHYKKG94 |
|
|
CZ0005112300 |
CEZ CP EQUITY |
CEZ a.s. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000261_CT_FIRB |
315700XJHXU2PD40RU82 |
865668 |
48589837 |
|
|
DEKTRADE a.s. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000262_CT_FIRB |
529900C5PL4JGDILRZ94 |
837043 |
46678468 |
|
|
HOCHTIEF CZ a. s. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000263_CT_FIRB |
31570010000000099520 |
644725 |
25322257 |
|
|
IMOS Brno, a.s. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000264_CT_FIRB |
31570010000000032687 |
1086806 |
931 |
|
|
METALIMEX a. s. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000265_CT_FIRB |
315700JDC49X4VSP6Z49 |
601013 |
14915 |
|
|
Metrostav a.s. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000266_CT_FIRB |
31570066GBSS7JYFEL35 |
817880 |
45193592 |
|
|
MJM Litovel a.s. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000267_CT_FIRB |
31570010000000120084 |
832322 |
46342796 |
|
|
OHL ŽS, a.s. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000268_CT_FIRB |
31570010000000009116 |
699640 |
26463318 |
|
|
OTE, a.s. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000269_CT_FIRB |
31570010000000026285 |
671247 |
25860038 |
|
|
Pars nova a.s. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000270_CT_FIRB |
315700LTSCT2O45NWM28 |
805950 |
43873189 |
|
|
PRAKAB PRAŽSKÁ KABELOVNA, s.r.o. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000271_CT_FIRB |
31570010000000115622 |
817271 |
45148155 |
|
|
Primagra, a.s. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000272_CT_FIRB |
549300KL08IFWLTWLQ52 |
691287 |
26271303 |
|
|
Skanska a.s. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000273_CT_FIRB |
529900I8XOZDM4ZQSQ21 |
|
|
|
1025Z CP EQUITY |
Skoda Auto A.S. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000274_CT_FIRB |
31570010000000031135 |
923751 |
62623753 |
|
|
ŠKODA TRANSPORTATION a.s. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000275_CT_FIRB |
213800Z39ZW4XHAAUA27 |
725860 |
27195147 |
|
|
SMP CZ, a.s. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000276_CT_FIRB |
3157004ICDH3MRKW7534 |
889798 |
60193336 |
|
|
Telefónica Czech Republic, a.s. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000277_CT_FIRB |
31570010000000055191 |
617997 |
18050646 |
|
|
TŘINECKÉ ŽELEZÁRNY, a. s. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000278_CT_FIRB |
3157007C98ILJK5ST356 |
609769 |
15886492 |
|
|
UniCredit Leasing CZ, a.s. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000279_CT_FIRB |
315700EFFOU65ETZ0V16 |
886003 |
531766 |
|
|
UNISTAV a.s. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000280_CT_FIRB |
31570010000000001356 |
672337 |
25877950 |
|
|
VÍTKOVICE HEAVY MACHINERY a.s. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000281_CT_FIRB |
31570010000000003490 |
710607 |
26823357 |
|
|
VÍTKOVICE POWER ENGINEERING a.s. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000282_CT_FIRB |
31570010000000015033 |
697350 |
26415623 |
|
|
W.A.G. payment solutions, a.s. |
CZ |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000283_CT_FIRB |
5493005KH7FO1T5TMX47 |
1236614-2 |
|
|
ASG GY Equity |
AachenMuenchener Lebensversicherung AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000284_CT_FIRB |
549300JSX0Z4CW0V5023 |
1319784-3 |
|
|
|
ADIDAS AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000285_CT_FIRB |
549300X1WWPGMS47QQ72 |
1215807-7 |
|
|
ASG GY Equity |
Advocard Rechtsschutzversicherung AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000286_CT_FIRB |
529900SO83U6ISM6DL85 |
2832395-4 |
HRA36525B |
|
|
ALBA Group plc & Co. KG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000287_CT_FIRB |
529900K9B0N5BT694847 |
1100627-7 |
|
|
ALV GY Equity |
Allianz SE |
DE |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000288_CT_FIRB |
529900C058B9OTVFTU36 |
2033673-1 |
HRB98981 |
|
|
ASKLEPIOS KLINIKEN GMBH HAMBURG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000289_CT_FIRB |
549300FJWANEIJ25D318 |
1545974-6 |
|
|
|
Atlas Copco Energas GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000290_CT_FIRB |
529900YNBT62HCUPRG10 |
1106210-6 |
|
|
|
AUGUST STORCK KG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000291_CT_FIRB |
5299005SHIN9ZK7GW242 |
1124841-6 |
HRB1775 |
DE0006766504 |
NDA GY EQUITY |
Aurubis AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000292_CT_FIRB |
529900PXZU3YHO6HMD80 |
1130123-1 |
|
|
|
Axel Springer SE |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000293_CT_FIRB |
529900AJX4TCFW0QT666 |
1104883-2 |
|
|
|
B. Braun Melsungen Aktiengesellschaft |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000294_CT_FIRB |
529900PM64WH8AF1E917 |
1102017-9 |
HRB6000 |
DE000BASF111 |
BAS GR EQUITY |
BASF SE |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000295_CT_FIRB |
529900XMQYET3NBF2363 |
2192515-1 |
HRB101375 |
DE0005168108 |
B5A GY EQUITY |
Bauer AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000296_CT_FIRB |
549300J4U55H3WP1XT59 |
1109561-9 |
|
|
BAYN GY EQUITY |
Bayer AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000297_CT_FIRB |
YEH5ZCD6E441RHVHD759 |
1103190-3 |
|
|
BMW GY EQUITY |
Bayerische Motoren Werke AG [BMW AG] |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000298_CT_FIRB |
529900SM0FDLLYATXU36 |
1103233-1 |
|
|
|
BAYWA AKTIENGESELLSCHAFT |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000299_CT_FIRB |
5299001BUUGXAREGE533 |
1103821-3 |
|
|
BTG GR EQUITY |
Bertelsmann SE & Co. KGaA |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000300_CT_FIRB |
529900H0HULEN2BZ4604 |
1114115-7 |
BWMAHRB710296 |
|
GBF GY Equity |
Bilfinger SE |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000301_CT_FIRB |
529900XBEZ2EYI9ZOV89 |
3010079-6 |
|
|
|
BMG Rights Management GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000302_CT_FIRB |
529900FOTM78R9Q9NY89 |
1163617-2 |
HRB75534 |
|
2340173Z GR EQUITY |
BOSCH UND SIEMENS HAUSGERATE GMBH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000303_CT_FIRB |
NNROIXVWJ7CPSR27SV97 |
2926464-5 |
|
|
BNR GY EQUITY |
Brenntag AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000304_CT_FIRB |
529900OQDCYXCLQOAY53 |
1105482-2 |
|
|
|
Burda Gesellschaft mit beschränkter Haftung |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000305_CT_FIRB |
5299000XH7YX33EJZP65 |
2730972-3 |
|
|
|
CARL ZEISS AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000306_CT_FIRB |
52990076MX7KD2XYCH67 |
1111099-6 |
HRB9517 |
DE000CLS1001 |
CLS1 GY EQUITY |
Celesio AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000307_CT_FIRB |
529900O4ND7T8ABIXF67 |
1235957-6 |
|
|
|
Claas Kommanditgesellschaft auf Aktien mbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000308_CT_FIRB |
529900A7YD9C0LLXM621 |
1106273-4 |
HRB3527 |
DE0005439004 |
CON GY EQUITY |
CONTINENTAL AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000310_CT_FIRB |
5299007VZZKH65OCN774 |
2781995-2 |
|
|
|
Cronimet Holding GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000311_CT_FIRB |
5299008ODF4EFHRI0G60 |
2402196-6 |
HRB8957 |
|
7097181Z GR EQUITY |
CWS-boco International GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000312_CT_FIRB |
5299005LEM60UYKU5235 |
1106512-5 |
|
|
|
DACHSER Group SE & Co. KG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000313_CT_FIRB |
529900R27DL06UVNT076 |
2344103-3 |
HRB19360 |
|
DAI GR EQUITY |
Daimler AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000314_CT_FIRB |
5299006S0UKN6D9ZP412 |
2451917-5 |
|
|
|
DB NETZ AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000315_CT_FIRB |
529900I2DLZPTFPENJ05 |
1106744-4 |
|
|
|
DEHNER GMBH & CO KG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000316_CT_FIRB |
5299005A2ZEP6AP7KM81 |
2537834-0 |
|
|
ANN GF Equity |
Vonovia SE |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000317_CT_FIRB |
52990063S23N13HU4E98 |
1818189-1 |
HRB50000B |
|
DBHN GR EQUITY |
DEUTSCHE BAHN AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000318_CT_FIRB |
529900PH63HYJ86ASW55 |
1107110-7 |
HRB2168 |
|
LHA GY EQUITY |
DEUTSCHE LUFTHANSA AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000319_CT_FIRB |
52990063W8KQHQMF4M43 |
2623414-6 |
|
|
DPW GF Equity |
Deutsche Post Finance B.V. |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000320_CT_FIRB |
529900ITHU5Y51F1S257 |
1107106-5 |
|
|
|
DEUTSCHE SPARKASSEN LEASING AG & CO KG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000321_CT_FIRB |
549300V9QSIG4WX4GJ96 |
2185287-6 |
HRB6794 |
|
DTE GY EQUITY |
DEUTSCHE TELEKOM AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000322_CT_FIRB |
529900KSWLV9JYE7NC83 |
2095980-5 |
HRB34977 |
|
|
DFS Deutsche Flugsicherung GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000323_CT_FIRB |
529900QTO8D2QK2TJG32 |
1107340-0 |
|
|
|
Diehl Stiftung & Co. KG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000324_CT_FIRB |
529900Y1AT9MQF6UYT42 |
2836050-1 |
HRB203044 |
|
|
DMK DEUTSCHES MILCHKONTOR GMBH BREMEN |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000325_CT_FIRB |
529900YZNQ3MUUZ02M47 |
1117002-4 |
HRB242 |
|
|
Douglas Holding AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000326_CT_FIRB |
5299004W7VTLPROHR533 |
1125242-6 |
HRA8242 |
|
|
DR AUGUST OETKER KG BIELEFELD |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000327_CT_FIRB |
529900EWEX125AULXI58 |
3008027-9 |
|
|
PAH3 GY EQUITY |
Dr Ing HCF Porsche AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000328_CT_FIRB |
5493005UFVHY0PPNKD75 |
1107708-8 |
HRB7903HL |
DE0005550602 |
DRW3 GY EQUITY |
Drägerwerk AG & Co. KGaA |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000329_CT_FIRB |
52990076FKBR9THZ8C62 |
2779318-1 |
|
|
|
DYWIDAG-Systems International GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000330_CT_FIRB |
529900Z8W8S8J1P7U364 |
1105067-1 |
HRA9905 |
|
|
E BREUNINGER GMBH CO STUTTGART |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000331_CT_FIRB |
Q9MAIUP40P25UFBFG033 |
1134262-3 |
HRB22315 |
|
EOAN GY EQUITY |
E.ON SE |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000332_CT_FIRB |
5299000MT7P9STUCL908 |
1137158-0 |
|
|
|
Ed. Züblin Aktiengesellschaft |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000333_CT_FIRB |
529900JSFZ4TS59HKD79 |
2331844-7 |
|
|
EBK GR EQUITY |
Energie Baden-Wurttemberg AG [EnBW] |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000334_CT_FIRB |
549300OQ94C7KRGGC351 |
2177540-8 |
|
|
ASG GY Equity |
Envivas Krankenversicherung AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000336_CT_FIRB |
41GUOJQTALQHLF39XJ34 |
1518676-0 |
|
|
154407Z GR EQUITY |
Evonik Industries AG (Evonic) |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000337_CT_FIRB |
529900L64X6KZZW19R71 |
1108854-9 |
|
|
4501Z GR EQUITY |
EWE AG [Energieversorgung Weser-Ems] |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000338_CT_FIRB |
529900D7N2PTTZWFWN57 |
2579145-0 |
|
|
|
F.S. Fehrer Automotive GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000339_CT_FIRB |
529900EI7R9SCEJP4T76 |
1109776-3 |
00311027000005 |
|
|
FERROSTAAL GMBH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000340_CT_FIRB |
529900WBP9HFX10RKB30 |
1110203-5 |
|
|
|
FLUGHAFEN MUNCHEN GMBH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000341_CT_FIRB |
529900VHM89GUAJ1RK35 |
1114926-7 |
HRB25 |
|
1048Z GR EQUITY |
FRANZ HANIEL & CIE GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000342_CT_FIRB |
5299001ERX0K10IZUL40 |
1110198-7 |
|
|
|
FRAPORT AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000343_CT_FIRB |
XDFJ0CYCOO1FXRFTQS51 |
1110492-4 |
HRB11852 |
DE0005785604 |
FRE GY EQUITY |
FRESENIUS SE & CO. KGAA |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000344_CT_FIRB |
5299006NS9FCLFHZVL76 |
1578686-6 |
HRB714579 |
|
|
Freudenberg SE |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000345_CT_FIRB |
529900KXMB40SPYJD743 |
2052428-6 |
HRB36569B |
|
7013717Z GR EQUITY |
GAZPROM Germania GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000346_CT_FIRB |
549300PHUU0ZZWO8EO07 |
1122951-5 |
|
|
GEA GR EQUITY |
GEA Group AG [Global Engineering Alliance] |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000347_CT_FIRB |
529900JGEOQMCDYOK785 |
1135188-9 |
|
|
|
Gelsenwasser AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000348_CT_FIRB |
529900F916IVP0TJZK88 |
1051383-6 |
HRA11722 |
|
|
GEORG VON HOLTZBRINCK GMBH CO KG STUTTGART |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000349_CT_FIRB |
5299006GD4UWSYZOKC28 |
2877346-3 |
HRB56040 |
|
GXI GY Equity |
Gerresheimer AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000350_CT_FIRB |
529900OJM5EX75OD8032 |
1113335-2 |
|
|
|
Getreide-Aktiengesellschaft vorm.P.Kruse- Chr.Sieck |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000351_CT_FIRB |
529900K6BWO03KP4GU58 |
1113443-4 |
|
|
|
Giesecke & Devrient Gesellschaft mit beschränkter Haftung |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000352_CT_FIRB |
529900J0V7C8Z8MLN980 |
2943243-2 |
|
|
|
Gigaset Communications GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000353_CT_FIRB |
529900LPAX2H9S4NKU05 |
1215951-3 |
|
|
|
Gothaer Finanzholding AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000354_CT_FIRB |
529900F4P4RV4Z50PI82 |
1114066-2 |
HRB527 |
|
|
GROSSKRAFTWERK MANNHEIM AG MANNHEIM |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000355_CT_FIRB |
HD52L5PJVBXJUUX8I539 |
2294348-4 |
|
|
HPL GR EQUITY |
Hapag-Lloyd AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000356_CT_FIRB |
5299007CE1VJWKM99H49 |
1130882-2 |
HRB2680KI |
|
4729Z GR EQUITY |
Hauptgenossenschaft Nord AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000357_CT_FIRB |
529900MKHOFQI4A0XC48 |
2873755-9 |
|
|
|
HAWE Hydraulik SE |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000358_CT_FIRB |
52990022107L9199GO56 |
2588017-0 |
|
|
|
HDI Versicherung AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000359_CT_FIRB |
529900755OZXM37H4975 |
1115355-8 |
|
|
|
Heckler & Koch GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000360_CT_FIRB |
LZ2C6E0W5W7LQMX5ZI37 |
1126630-1 |
HRB330082 |
DE0006047004 |
HEI GY EQUITY |
HEIDELBERGCEMENT AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000361_CT_FIRB |
529900ZM98OISTG16932 |
1115394-7 |
|
|
HDD GY Equity |
Heidelberger Druckmaschinen AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000362_CT_FIRB |
529900PLX4ADJFWIY024 |
1135805-8 |
|
|
2550Z GR EQUITY |
Hella KGaA Hueck & Co |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000363_CT_FIRB |
52990027B9ARY5AC8476 |
1115622-1 |
|
|
|
HELM AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000364_CT_FIRB |
549300VZCL1HTH4O4Y49 |
1115688-2 |
HRB4724 |
DE0006048408 |
HEN3 GY EQUITY |
HENKEL AG & CO. KGAA |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000365_CT_FIRB |
5493007EO7JOPWXHBJ27 |
1740986-3 |
HRB3364 |
|
|
Heraeus Holding GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000366_CT_FIRB |
529900BVZYMVDRRSXY68 |
1306869-7 |
HRB390485 |
|
3540636Z GR EQUITY |
HERRENKNECHT AKTIENGESELLSCHAFT |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000367_CT_FIRB |
529900O7US4NP0J6XD12 |
1179777-6 |
|
|
|
HETTICH HOLDING GMBH & CO OHG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000368_CT_FIRB |
529900Y25S8NZIYTT924 |
1116241-9 |
|
|
HOT GY EQUITY |
Hochtief AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000369_CT_FIRB |
5299008WW53GLXRORN29 |
1350826-2 |
HRB2311 |
|
HBM GY Equity |
Hornbach-Baumarkt-AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000370_CT_FIRB |
529900LFVU534EBRXD13 |
1104693-5 |
|
|
|
HUGO BOSS AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000371_CT_FIRB |
TSI2PJM6EPETEQ4X1U25 |
2443536-4 |
|
|
IFX GY Equity |
Infineon Technologies AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000372_CT_FIRB |
529900FFRTWZQXTTUB07 |
1193155-7 |
|
|
7573220Z GR EQUITY |
Intersnack Knabber-Gebäck GmbH & Co. KG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000373_CT_FIRB |
529900DJMOF0DTSWHO38 |
2850239-1 |
HRB40163 |
|
|
JUWI AG WÖRRSTADT |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000374_CT_FIRB |
529900YURAYD4IJX2J91 |
1128982-4 |
HRB2669 |
|
SDF GY Equity |
K+S Aktiengesellschaft |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000376_CT_FIRB |
529900WFRVF4SQ2EV734 |
1121308-9 |
HRA102851 |
|
509821Z GR EQUITY |
Kaufland Stiftung & Co. KG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000377_CT_FIRB |
529900CQ31CN6GV5LL52 |
2821686-9 |
NRWDUHRB20486 |
|
KCO GY Equity |
Kloeckner & Co. S.E. |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000378_CT_FIRB |
5299001GRRO0Z25YZT52 |
1130169-4 |
|
|
|
Knorr-Bremse AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000379_CT_FIRB |
529900IQ90WSXBWSTD78 |
1131272-5 |
|
|
|
KOENIG & BAUER AKTIENGESELLSCHAFT |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000380_CT_FIRB |
529900LUYJ0V8SOOT260 |
1173404-3 |
HRA4415 |
|
3612759z gr equity |
KRAFTVERKEHR NAGEL GMBH & CO. KG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000381_CT_FIRB |
529900MAU9591GT2S236 |
2849255-1 |
|
|
|
KraussMaffei Technologies GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000382_CT_FIRB |
529900NY2GSZWWUBW049 |
1120219-9 |
|
|
|
KRONES Aktiengesellschaft |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000383_CT_FIRB |
529900BVAET534PD7C28 |
1119133-5 |
HRB21016 |
DE0006292006 |
KSB3 GY EQUITY |
KSB Aktiengesellschaft |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000384_CT_FIRB |
529900VPRFDDIN7BE119 |
1117324-2 |
HRB22709 |
|
IWKG IX Equity |
KUKA AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000385_CT_FIRB |
529900FR2K4P9L9XLV21 |
1119187-1 |
|
|
|
KWS SAAT SE |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000386_CT_FIRB |
529900PTLRE72EMYIJ77 |
2451186-7 |
HRB53652 |
|
LXS GF Equity |
Lanxess AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000387_CT_FIRB |
5299002HNCMIUBHOMK35 |
1121223-0 |
HRB202 |
DE0005408884 |
LEO GY EQUITY |
Leoni AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000388_CT_FIRB |
529900EW0ZH7KAZ11H71 |
1797294-4 |
|
|
|
Lidl Stiftung & Co. KG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000389_CT_FIRB |
WTV8QGD5UD7MMD4HS345 |
1121375-8 |
|
|
LIN GY Equity |
Linde AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000390_CT_FIRB |
529900SL1W4KHVE18T81 |
1121582-9 |
|
|
|
LOHMANN + Co. AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000391_CT_FIRB |
52990098TR1QJBWIYG58 |
1147145-5 |
|
|
|
MAHLE GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000392_CT_FIRB |
52990018UPG26YRFSM46 |
1122332-8 |
HRB179426 |
DE0005937007 |
MAN GR EQUITY |
MAN SE |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000393_CT_FIRB |
5299009Z8B0YE4ECMJ92 |
1044964-3 |
|
|
|
Media-Saturn Holding GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000394_CT_FIRB |
5299009WLGROB3HKM878 |
1522457-9 |
|
|
|
MEGGLE AKTIENGESELLSCHAFT |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000395_CT_FIRB |
529900OAREIS0MOPTW25 |
2198479-4 |
HRB6164 |
|
MRK GF Equity |
Merck KGaA |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000396_CT_FIRB |
5299001X9L42HXEBCZ51 |
1188960-7 |
|
|
|
Ceconomy AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000397_CT_FIRB |
529900ZYVEIYJRO6TG34 |
3328361-5 |
|
|
|
Meyer Werft GmbH & Co. KG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000398_CT_FIRB |
213800E45LWMBVNF3R85 |
3052190-0 |
NRWGRHRB8959 |
|
MNDI LN Equity |
Mondi Consumer Packaging International AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000399_CT_FIRB |
529900807L67JY81RD65 |
2755947-5 |
|
|
MTX GY Equity |
MTU Aero Engines AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000400_CT_FIRB |
529900ISR2VNZV1C0T93 |
1182822-5 |
|
|
|
MVV Energie AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000401_CT_FIRB |
529900UXIUW801PQDI37 |
2597701-8 |
|
|
|
N-ERGIE AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000402_CT_FIRB |
529900HVDYCUWVD0OE76 |
2551585-9 |
|
|
|
NORDEX SE |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000403_CT_FIRB |
549300UH52ZS8O00MO03 |
1125476-0 |
|
|
|
Osram GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000404_CT_FIRB |
529900LMI5FN0KFOE272 |
1125552-8 |
HRA62024 |
|
OTVR GR EQUITY |
OTTO (GMBH & CO.KG) |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000405_CT_FIRB |
529900ELIX8Z8PQ6CU28 |
2593300-3 |
|
|
|
PAPIERFABRIK PALM GMBH & CO.KG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000406_CT_FIRB |
529900HT3KJHBHNHDT64 |
1397102-3 |
HRB6100 |
|
259743Z GR EQUITY |
PERI GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000407_CT_FIRB |
52990037VWJGYKGP9877 |
1131747-6 |
HRA3551 |
|
2590Z GR EQUITY |
PHOENIX Pharmahandel GmbH & Co KG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000408_CT_FIRB |
5299008XQJHPTOF8R354 |
2696731-5 |
241336g |
|
661074Z GR EQUITY |
Porsche Corporate Finance GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000409_CT_FIRB |
529900NY0WWQUKOMWQ37 |
2399699-4 |
|
|
PSM GY EQUITY |
ProSiebenSat 1 Media SE |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000410_CT_FIRB |
529900Z5KBA9KJP6EK09 |
1196360-0 |
|
|
|
R+V Versicherung AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000411_CT_FIRB |
5299001OU9CSE29O6S05 |
1127893-4 |
|
|
RHM GY EQUITY |
Rheinmetall AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000412_CT_FIRB |
529900F0LT5OP4SV6122 |
1104684-4 |
|
|
|
Robert Bosch GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000413_CT_FIRB |
529900BZ1C5S5WQENF25 |
2820967-4 |
HRB721056 |
|
|
ROLLS ROYCE POWER SYSTEMS AG FRIEDRICHSHAFEN |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000414_CT_FIRB |
529900GB7KCA94ACC940 |
2531238-0 |
HRB14525 |
DE0007037129 |
RWE GY EQUITY |
RWE AKTIENGESELLSCHAFT |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000415_CT_FIRB |
529900Q5SR06C5T8NO26 |
1128992-3 |
HRB8372 |
|
7015557Z GR EQUITY |
Salzgitter Mannesmann Handel GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000416_CT_FIRB |
529900D6BF99LW9R2E68 |
1308819-0 |
|
|
SAP GY EQUITY |
SAP SE |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000417_CT_FIRB |
529900JL0HDVGZMUJF32 |
3043578-8 |
|
|
|
IHO Verwaltungs GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000418_CT_FIRB |
529900D8QMD1LL0E2393 |
2800313-5 |
|
|
|
Schletter GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000419_CT_FIRB |
529900DG0F6AGQAP6N55 |
1131407-7 |
55234831 |
|
|
SCHOLZ Holding GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000420_CT_FIRB |
5299009QTM3SJL9BNR19 |
2209676-2 |
|
|
|
Schott AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000421_CT_FIRB |
529900ZCRUJ3J5PYWX81 |
2577577-6 |
|
|
RPW GR EQUITY |
SENVION GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000422_CT_FIRB |
52990038IB31TYK07X63 |
1129569-8 |
|
|
SGL GY Equity |
SGL Carbon SE |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000423_CT_FIRB |
W38RGI023J3WT1HWRP32 |
1129508-6 |
HRB12300B |
|
SIE GY EQUITY |
Siemens Aktiengesellschaft |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000424_CT_FIRB |
529900M1LIO0SLOBAS50 |
1532176-3 |
HRB1562 |
DE0003304002 |
SOW GY EQUITY |
Software AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000425_CT_FIRB |
549300WM0X4AUT710770 |
3278292-2 |
|
|
|
Springer Science+Business Media Deutschland GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000426_CT_FIRB |
529900FMTTLMH0P0DL10 |
1473528-6 |
|
|
|
STADA Arzneimittel Aktiengesellschaft |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000427_CT_FIRB |
549300YTRYZPM57T3319 |
1132051-2 |
|
|
|
STADTWERKE HANNOVER AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000428_CT_FIRB |
529900QOJGJ2975GD560 |
2971375-7 |
|
|
|
Stahlgruber Otto Gruber AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000429_CT_FIRB |
5299003M4PGUGL48LS74 |
3094881-4 |
|
|
|
Styrolution Group GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000430_CT_FIRB |
529900Y2V1QWBDCBT818 |
2653119-4 |
|
|
|
Südwestdeutsche Medien Holding GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000431_CT_FIRB |
529900S8QNB101D40S72 |
1130211-4 |
|
|
SZU GY EQUITY |
Sudzucker AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000432_CT_FIRB |
529900D82I6R9601CF26 |
2819960-2 |
HRB200436 |
|
|
SYMRISE AG HOLZMINDEN |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000433_CT_FIRB |
529900P710MOUBKZDL27 |
2269857-5 |
HEESHRB85143 |
|
|
Techem GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000434_CT_FIRB |
529900COI81IT9N2Y682 |
3009289-4 |
HRB180660 |
|
|
THÜGA HOLDING GMBH + CO KGAA MÜNCHEN |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000435_CT_FIRB |
549300UDG16DOYUPR330 |
2411649-3 |
HRB9092 |
DE0007500001 |
TKA GR EQUITY |
THYSSENKRUPP AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000436_CT_FIRB |
529900JBK6KNC4HSW032 |
1672825-5 |
|
|
|
Tönnies Holding GmbH & Co. KG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000437_CT_FIRB |
52990021AYVJLL2XMK94 |
2182800-9 |
HRB16654 |
|
7010965Z GR EQUITY |
TRIMET ALUMINIUM SE |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000438_CT_FIRB |
529900SL2WSPV293B552 |
1126744-0 |
|
|
TUI1 GY EQUITY |
TUI AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000439_CT_FIRB |
3VEKWPJHTD4NKMBVG947 |
2353095-9 |
|
|
|
United Internet AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000440_CT_FIRB |
XQMNIROSQAS7Y9TT7I97 |
2515082-2 |
NRWKOHRA24116 |
|
LBTYA UW Equity |
Unitymedia Hessen GmbH & Co. KG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000441_CT_FIRB |
529900I1IDJLEXFUYN67 |
3340688-5 |
|
|
|
WELTBILD GMBH & CO. KG, AUGSBURG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000442_CT_FIRB |
529900AGED6PJE9AVL37 |
3185940-8 |
|
|
|
Vier Gas Transport GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000443_CT_FIRB |
52990023338VFV5AIN59 |
1134669-9 |
HRA3389 |
|
|
VIESSMANN WERKE GMBH CO KG ALLENDORF |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000444_CT_FIRB |
W24EDTPHEV8NJOD4FA29 |
1627667-7 |
|
|
|
VNG-Verbundnetz Gas Aktiengesellschaft |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000445_CT_FIRB |
5299004TYSI0Z73QUE46 |
1227804-0 |
HRB725621 |
|
|
Voith GmbH & Co. KGAA |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000446_CT_FIRB |
529900NNUPAGGOMPXZ31 |
1134796-0 |
|
|
VOW3 GY EQUITY |
Volkswagen AG [VW] |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000447_CT_FIRB |
0NURKC5Q3CJYZPPK5046 |
1134904-0 |
|
|
|
WACKER CHEMIE AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000448_CT_FIRB |
529900KKY5IMBX35M241 |
2679160-8 |
HRB7736 |
|
|
Wasser und Gas Westfalen GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000449_CT_FIRB |
529900KQ44OJDIDU6J81 |
1135571-6 |
|
|
|
WEPA Hygieneprodukte GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000450_CT_FIRB |
5299006E92R0717GXP27 |
3189637-6 |
HRA16706 |
|
0892272D GR EQUITY |
WINGAS GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000451_CT_FIRB |
529900A8LX4KL0YUTH71 |
2543621-3 |
|
|
WDI GY Equity |
Wirecard AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000452_CT_FIRB |
529900CAYOWB8YIG7X25 |
1136858-6 |
|
|
|
ZF FRIEDRICHSHAFEN AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000453_CT_FIRB |
549300D2K6PKKKXVNN73 |
|
22756214 |
DK0010244425 |
MAERSKB DC EQUITY |
A.P.Møller-Mærsk A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000454_CT_FIRB |
|
|
63965812 |
|
|
A/S SCHOUW & CO |
DK |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000455_CT_FIRB |
549300ADWYS7RRJ8BG19 |
|
14244441 |
|
|
Aalborg Portland A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000456_CT_FIRB |
549300Y047DQV30CKT47 |
|
49723911 |
|
|
ABENA HOLDING A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000457_CT_FIRB |
549300PLP6WVTICKLD32 |
|
10526949 |
|
|
ALM. BRAND FORSIKRING A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000458_CT_FIRB |
529900IJ6T4P1O10R377 |
|
25313763 |
|
|
ARLA FOODS A.M.B.A |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000459_CT_FIRB |
|
|
25511484 |
|
|
Atea A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000460_CT_FIRB |
213800KB128IK92MCD10 |
|
44782510 |
|
|
AVK Holding A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000461_CT_FIRB |
2138009LJ6FGTV868W59 |
|
22069519 |
|
|
BYGMA GRUPPEN A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000462_CT_FIRB |
5493008YL42784DMWN61 |
|
25508343 |
DK0010181676 |
CARLB DC EQUITY |
Carlsberg Breweries A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000463_CT_FIRB |
|
|
27626904 |
|
|
Catering Engros A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000464_CT_FIRB |
213800JF2XSR5NXGL660 |
|
12760043 |
|
|
Cheminova A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000465_CT_FIRB |
549300MKPW8ZF3E8MW37 |
|
28318677 |
|
|
Chr. Hansen Holding A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000466_CT_FIRB |
213800AWZ8U3FVALIO26 |
|
26259495 |
|
|
Coop Danmark A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000467_CT_FIRB |
213800UW822WLK2HZF47 |
|
|
|
|
Copenhagen Airports Denmark ApS |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000468_CT_FIRB |
529900BWY373HVUNIC90 |
|
28527411 |
|
|
Dagrofa ApS |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000469_CT_FIRB |
|
|
13878595 |
|
|
Dagrofa S-Engros A/S (Foodservice) |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000470_CT_FIRB |
213800FJJH5XFNFIAK90 |
|
23256118 |
|
|
Damstahl A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000471_CT_FIRB |
5493007I2KABJNYPD639 |
|
20165715 |
|
|
DANFOSS A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000472_CT_FIRB |
|
|
59789317 |
|
|
Danish Agro A.M.B.A |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000473_CT_FIRB |
21380063C9WS18D6WJ21 |
|
26121264 |
|
|
Danish Crown A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000474_CT_FIRB |
2138007QUZXQLFGCSV45 |
|
24246930 |
|
|
DANSK LANDBRUGS GROVVARESELSKAB A |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000475_CT_FIRB |
549300FQY6MX8USM0112 |
|
35954716 |
|
4166777Z DC EQUITY |
Dansk Supermarked A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000476_CT_FIRB |
549300JUFTJMOTC28B39 |
|
28113951 |
|
|
Danske Commodities A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000477_CT_FIRB |
213800ZCQ8X5QYJWVQ60 |
|
42344613 |
|
|
Det Danske Hedeselskab |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000478_CT_FIRB |
549300JZVW1Y1UZ5UK38 |
|
14194711 |
|
|
DFDS A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000479_CT_FIRB |
W9NG6WMZIYEU8VEDOG48 |
|
36213728 |
|
|
DONG Energy A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000480_CT_FIRB |
529900X41C0BSLK67H70 |
|
58233528 |
DK0060079531 |
DSV DC EQUITY |
DSV A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000481_CT_FIRB |
213800K83X1E9HF1MD69 |
|
55828415 |
|
|
DT Group A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000482_CT_FIRB |
529900C0U279ORGJC950 |
|
45349918 |
|
|
Ecco Sko A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000483_CT_FIRB |
213800Z47P2HZJKJSK23 |
|
75272014 |
|
|
EGM. INT. HOLD A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000484_CT_FIRB |
549300JN1F17UXJMM315 |
|
17225898 |
|
|
ENERGI DANMARK A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000485_CT_FIRB |
5299003X050CWGDW1Z87 |
|
|
|
|
Energinet.dk SOV |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000486_CT_FIRB |
213800MXXDGQ3ITPXI41 |
|
58180912 |
DK0010234467 |
|
FLSMIDTH & CO. A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000487_CT_FIRB |
549300036WZGCBDPDZ92 |
|
|
|
|
GF-Forsikring A/S (Unsolicited Ratings) |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000488_CT_FIRB |
5493006R4KC2OI5D3470 |
|
56759913 |
|
|
H. Lundbeck A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000489_CT_FIRB |
213800HTGI1CTA7CKP20 |
|
34728712 |
|
|
Hedegaard A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000490_CT_FIRB |
213800NLXK98F6PC2R37 |
|
|
|
|
ISS A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000491_CT_FIRB |
549300RIPHN847476O42 |
|
|
|
|
J. LAURITZEN A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000492_CT_FIRB |
54930032G32N1F8JBV10 |
|
|
|
|
KIRKBI INVEST A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000493_CT_FIRB |
UGKYQUOFW6QSIS3P4P93 |
|
47458714 |
|
LEGO DC EQUITY |
LEGO System A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000494_CT_FIRB |
52990077KVK7QCK2NG31 |
|
56759514 |
|
|
LEO PHARMA A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000495_CT_FIRB |
529900B5B2U7TIJN7757 |
|
|
|
|
MONJASA A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000496_CT_FIRB |
213800WNLA5AH3U4WI67 |
|
12562233 |
|
|
MT HØJGAARD A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000497_CT_FIRB |
549300UQ0QRC1KXGRE08 |
|
20293195 |
|
|
NEAS Energy A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000498_CT_FIRB |
|
|
10845858 |
|
|
Nellemann Holding A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000499_CT_FIRB |
529900197LKWCEQ0NL18 |
|
62725214 |
|
|
NKT HOLDING A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000500_CT_FIRB |
2138007XB7AUOGS4N159 |
|
11142141 |
|
|
NORDIC SEAFOOD A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000501_CT_FIRB |
2138005ON7KF6M74P542 |
|
81203113 |
|
|
Nordisk Dæk Import A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000502_CT_FIRB |
549300DAQ1CVT6CXN342 |
|
|
|
NOVOB DC Equity |
Novo Nordisk A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000503_CT_FIRB |
529900T6WNZXD2R3JW38 |
|
10007127 |
|
|
NOVOZYMES A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000504_CT_FIRB |
213800LALFCP5FJXW153 |
|
62497718 |
|
|
Nowaco A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000505_CT_FIRB |
213800PRY3GUP6B5GG04 |
|
39170418 |
|
|
OK A.m.b.A. |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000506_CT_FIRB |
213800RE7TE67AUCJS21 |
|
11369677 |
|
|
Polar Seafood Denmark |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000507_CT_FIRB |
213800QRC7LNX935OZ09 |
|
54879415 |
|
|
Rockwool International A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000508_CT_FIRB |
|
|
42997811 |
|
|
SANISTÅL A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000509_CT_FIRB |
549300M5XVDYG4I7CC28 |
|
14049673 |
|
|
Scan Global Logistics |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000510_CT_FIRB |
5299003KG4JS99TRML67 |
|
31080185 |
|
|
SCANDINAVIAN TOBACCO GROUP A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000511_CT_FIRB |
529900N96EOVRB114D28 |
|
14773908 |
DK0060228559 |
TDC DC EQUITY |
TDC A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000512_CT_FIRB |
549300ZSIJREG4GDWJ45 |
|
|
|
|
Topdanmark A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000513_CT_FIRB |
213800A5UXABGUQ3PX11 |
|
22460218 |
|
|
TORM A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000514_CT_FIRB |
213800BIA5L8OPBER229 |
|
|
|
|
Tryg Forsikring A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000515_CT_FIRB |
213800O8J7U9F8Q8VQ80 |
|
|
|
|
Tryg Garantiforsikring A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000516_CT_FIRB |
|
|
14003606 |
|
|
Tulip Food Company A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000517_CT_FIRB |
54930026SJ2OBLO6M470 |
|
25481968 |
|
|
Verdo A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000518_CT_FIRB |
549300DYMC8BGZZC8844 |
|
00311171460005 |
|
|
VESTAS WIND SYSTEMS A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000519_CT_FIRB |
213800RM6L9LN78BVA56 |
|
71186911 |
|
|
WILLIAM DEMANT HOLDING A/S |
DK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000520_CT_FIRB |
5493005044RTLQ5RZU70 |
|
|
|
|
Eesti Energia AS |
EE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000521_CT_FIRB |
549300YENFNR57ZJ3X76 |
|
|
|
|
ABENER ENERGIA S A |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000522_CT_FIRB |
8ZQH7RR6DBQZIX8PEQ84 |
ESA41002288 |
A41002288 |
|
ABG/P SM EQUITY |
ABENGOA S A |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000523_CT_FIRB |
549300GKFVWI02JQ5332 |
ESA08209769 |
A08209769 |
|
ABE SM EQUITY |
ABERTIS INFRAESTRUCTURAS SA |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000524_CT_FIRB |
95980020140005800000 |
|
|
|
ANA SM EQUITY |
ACCIONA ENERGIA S A |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000525_CT_FIRB |
95980020140005558665 |
ESA28004885 |
A28004885 |
|
ACS SM EQUITY |
Actividades de Construccion y Servicios SA [ACS Group] |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000526_CT_FIRB |
213800NKU21ZN7P7RT54 |
ESA84409408 |
A84409408 |
|
AMS SM EQUITY |
Amadeus IT Group SA |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000527_CT_FIRB |
|
ESA26019992 |
A26019992 |
|
0468005D SM EQUITY |
AQUALIA GESTION INTEGRAL DEL AGUA S A |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000528_CT_FIRB |
95980020140005491929 |
|
A78839271 |
|
A3M |
ATRESMEDIA CORPORACION DE MEDIOS DE COMUNICACION S.A. |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000529_CT_FIRB |
549300MXEGOT8MV1B924 |
ESA62186556 |
A62186556 |
|
ONO SM EQUITY |
CABLEUROPA SA |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000530_CT_FIRB |
549300CGERG48M7P5E96 |
|
|
|
|
CENTROS COMERCIALES CARREFOUR S A |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000531_CT_FIRB |
|
ESA46146387 |
A46146387 |
|
0612929D SM EQUITY |
COBRA INSTALACIONES Y SERVICIOS SA |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000532_CT_FIRB |
|
ESA20001020 |
A20001020 |
|
CAF SM EQUITY |
CONSTRUCCIONES Y AUXILIAR DE FERROCARRILES (CAF) S.A. |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000533_CT_FIRB |
95980020140005319366 |
ESA48012009 |
A48012009 |
|
OLE SM EQUITY |
DEOLEO SA |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000534_CT_FIRB |
54930063C6K2TNFL6H10 |
|
|
|
|
DISTRIBUIDORA INTERNACIONAL DE ALIMENTACION |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000535_CT_FIRB |
|
ESA15139314 |
A15139314 |
|
DRC SM EQUITY |
DRAGADOS S A |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000536_CT_FIRB |
529900U1P1JEV71EBO44 |
ESA28006104 |
A28006104 |
|
4367465Z SM EQUITY |
EADS CONSTRUCCIONES AERONAUTICAS S A |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000537_CT_FIRB |
95980020140005374753 |
ESA28017895 |
A28017895 |
|
1082z sm equity |
EL CORTE INGLES S A |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000538_CT_FIRB |
95980020140005491250 |
|
A48027056 |
|
ENO |
ELECNOR S.A. |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000539_CT_FIRB |
213800VIN4XHLVFIOE10 |
|
A86484334 |
|
ENG SQ Equity |
Enagas Transportes, S.A.U. |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000540_CT_FIRB |
549300LHK07F2CHV4X31 |
ESA28023430 |
A28023430 |
|
ELE SM EQUITY |
ENDESA SA |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000541_CT_FIRB |
95980020140005732198 |
|
|
|
|
ESCAL UGS S L |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000542_CT_FIRB |
95980020140005757903 |
ESA81939209 |
A81939209 |
|
FER SM EQUITY |
Ferrovial SA |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000543_CT_FIRB |
95980020140005178328 |
ESA28037224 |
A28037224 |
|
FCC SM EQUITY |
FOMENTO DE CONSTRUCCIONES Y CONTRATAS SA |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000544_CT_FIRB |
549300CKUXDA0CKRQJ56 |
ESA80477144 |
A80477144 |
|
GAM SM EQUITY |
GAMESA ENERGIA S A |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000545_CT_FIRB |
TL2N6M87CW970S5SV098 |
ESA08015497 |
A08015497 |
|
GAS SM EQUITY |
GAS NATURAL S.D.G. S.A. |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000546_CT_FIRB |
95980020140005484363 |
ESB48943864 |
B48943864 |
|
495294Z SM EQUITY |
GESTAMP AUTOMOCION S L |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000547_CT_FIRB |
|
ESA58389123 |
A58389123 |
|
GRF SM EQUITY |
GRIFOLS S A |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000548_CT_FIRB |
213800OILC5Q9AR63B63 |
|
A09092305 |
|
|
Grupo Antolin-Irausa, S.A. |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000549_CT_FIRB |
|
ESA84173947 |
A84173947 |
|
1234Z SM EQUITY |
GRUPO ISOLUX CORSAN SA |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000550_CT_FIRB |
5QK37QC7NWOJ8D7WVQ45 |
ESA48010615 |
A48010615 |
|
IBE SM EQUITY |
Iberdrola SA |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000551_CT_FIRB |
549300GEL7LRGKK0DG70 |
|
|
|
|
Iberia Lineas Aereas de Espana S.A. |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000552_CT_FIRB |
GGYEFW27TI7Q3C3XB343 |
|
|
|
|
INDUSTRIA DE DISEÑO TEXTIL S A |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000553_CT_FIRB |
95980020140005007414 |
|
|
|
|
INMOBILIARIA COLONIAL SA |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000554_CT_FIRB |
549300D4HOJHH0LSET81 |
ESA41694266 |
A41694266 |
|
4516287Z SM EQUITY |
INSTALACIONES INABENSA S A |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000555_CT_FIRB |
95980020140005317620 |
|
|
|
|
ISOLUX INGENIERIA, S.A. |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000556_CT_FIRB |
95980020140005606874 |
|
|
|
|
IZASA DISTRIBUCIONES TECNICAS S.A. |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000557_CT_FIRB |
529900S4UWJNVO9LEH81 |
|
A60195278 |
|
4374129Z |
LIDL SUPERMERCADOS S.A. |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000558_CT_FIRB |
UIUPNLHSQI58ZL7O2J82 |
|
A78346558 |
|
MAP SQ Equity |
Mapfre Re, Compania de Reaseguros, S.A. |
ES |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000559_CT_FIRB |
95980020140005021479 |
ESA79075438 |
A79075438 |
|
|
MEDIASET ESPAÑA COMUNICACION S.A. |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000560_CT_FIRB |
|
ESA78304516 |
A78304516 |
|
MEL SM EQUITY |
Melia Hotels International SA |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000561_CT_FIRB |
95980020140005311703 |
|
|
|
|
NAVANTIA S A |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000562_CT_FIRB |
95980020140005395317 |
ESA48010573 |
A48010573 |
|
OHL SM EQUITY |
OBRASCON HUARTE LAIN S A |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000563_CT_FIRB |
|
ESA36603587 |
A36603587 |
|
PVA SM EQUITY |
PESCANOVA SA |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000564_CT_FIRB |
549300N94L4D5NDBFG97 |
ESA28430882 |
A28430882 |
|
|
PROSEGUR COMPAÑIA DE SEGURIDAD S.A. |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000565_CT_FIRB |
54930070W8XSY31XK130 |
ESA78003662 |
A78003662 |
|
REE SM EQUITY |
Red Electrica de Espana SA |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000566_CT_FIRB |
BSYCX13Y0NOTV14V9N85 |
|
A78374725 |
ES0273516007 |
REP GY Equity |
Repsol, S.A. |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000567_CT_FIRB |
|
ESA08000820 |
A08000820 |
|
DMM XT EQUITY |
S A DAMM |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000568_CT_FIRB |
549300QHD5DP0GOPGX63 |
|
|
|
|
SOVENA ESPANA SA |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000569_CT_FIRB |
213800JEZBUPZKWJGF49 |
ESA28092583 |
A28092583 |
|
TRE SM EQUITY |
TECNICAS REUNIDAS S A |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000570_CT_FIRB |
549300EEJH4FEPDBBR25 |
|
KvK 24269798 0000 |
|
TEF SM EQUITY |
TELEFONICA SA |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000571_CT_FIRB |
|
ESA08356727 |
A08356727 |
|
TST SM EQUITY |
TESTA INMUEBLES EN RENTA S.A. |
ES |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000572_CT_FIRB |
549300FM9ZIJB5FCS825 |
|
|
|
|
TWINS ALIMENTACION SA |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000573_CT_FIRB |
95980020140005462150 |
ESA79524054 |
A79524054 |
|
571979Z |
URBASER S.A. |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000574_CT_FIRB |
5299008CBH6EAEH1VZ37 |
ESA28293348 |
A28293348 |
|
|
WORLD DUTY FREE GROUP S.A.U., |
ES |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000575_CT_FIRB |
743700FHGZEV5UGCB005 |
|
|
FI0009010391 |
AHL1V FH EQUITY |
Ahlstrom Oyj |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000576_CT_FIRB |
529900Q14KI1SCMIMO82 |
|
|
|
|
Bayer Nordic SE |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000577_CT_FIRB |
5493002B0GOVF42KWX33 |
|
|
|
|
Cargotec Oyj |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000578_CT_FIRB |
549300P8N0P6KDGTJ206 |
|
|
XS0946179529 |
TY2 GS Equity |
Citycon OYJ |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000579_CT_FIRB |
743700TU2S3DXWGU7H32 |
|
0116510-6 |
XS0973806861 |
EIA GM Equity |
Elisa Corporation |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000580_CT_FIRB |
7437006ZZI1F7CUA5518 |
|
|
|
|
Fingrid Oyj |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000581_CT_FIRB |
213800SB6EOB8SSK9W63 |
|
|
FI0009003230 |
FIA1S FH EQUITY |
Finnair Oyj |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000582_CT_FIRB |
743700BKTW4EQIVKYY42 |
|
|
FI0009000400 |
FIS1V FH EQUITY |
Fiskars Oyj |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000583_CT_FIRB |
635400IUIZZIUJSAMF76 |
|
|
FI0009007132 |
FUM1V FH EQUITY |
Fortum Oyj |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000584_CT_FIRB |
74370031Y7RK5H88CQ48 |
|
|
FI0009004824 |
KRA1V FH EQUITY |
Kemira Oyj |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000585_CT_FIRB |
743700OX6HSVMCAHPB95 |
|
|
|
|
KESKO OYJ |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000586_CT_FIRB |
2138001CNF45JP5XZK38 |
1927400-1 |
HRB57225 |
|
KC4 GR EQUITY |
Kone GmbH |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000587_CT_FIRB |
2138007FRMWVPUDCMA45 |
|
|
FI0009007835 |
MEO1V FH EQUITY |
Metso Oyj |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000588_CT_FIRB |
5493009GY1X8GQ66AM14 |
|
|
FI0009013296 |
NES1V FH EQUITY |
Neste Oil Oyj |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000589_CT_FIRB |
549300A0JPRWG1KI7U06 |
|
|
FI0009000681 |
NOK1V FH EQUITY |
Nokia Oyj |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000590_CT_FIRB |
743700YQIO8Y4L4WKR40 |
|
|
|
|
Nokian Renkaat Oyj |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000591_CT_FIRB |
74370061PO7C10E3PA54 |
|
|
|
|
Norilsk Nickel Harjavalta Oy |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000592_CT_FIRB |
5493009YRUJJDCFF0R80 |
|
|
FI0009002422 |
OUT1V FH EQUITY |
Outokumpu Oyj |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000593_CT_FIRB |
549300R0VN9C371W0E07 |
|
|
FI0009014575 |
OTE1V FH EQUITY |
Outotec Oyj |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000594_CT_FIRB |
743700X6KUJ0Z8GJIF03 |
|
|
|
|
POHJOLAN VOIMA OY |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000595_CT_FIRB |
743700CIR72J2LJZO637 |
|
|
|
|
Ramirent Oyj |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000596_CT_FIRB |
743700XJC24THUPK0S03 |
|
|
FI0009007694 |
SAA1V FH EQUITY |
Sanoma Oyj |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000597_CT_FIRB |
743700IFQI6W89M1IY95 |
|
|
|
|
STOCKMANN OYJ ABP |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000598_CT_FIRB |
7437000ZP669LKUTZ738 |
|
|
|
STERV FH EQUITY |
Stora Enso Oyj |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000599_CT_FIRB |
743700LQ48IZBTZN4S52 |
|
0196656-0 |
XS1043513529 |
|
Teollisuuden Voima Oyj(TVO) |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000600_CT_FIRB |
743700PKLY067IZIF588 |
|
|
|
|
Tikkurila Oyj |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000601_CT_FIRB |
213800EC6PW5VU4J9U64 |
|
|
FI0009005987 |
UPM1V FH EQUITY |
UPM-Kymmene Oyj |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000602_CT_FIRB |
743700G7A9J1PHM3X223 |
|
|
FI0009003727 |
WRT1V FH EQUITY |
Wärtsilä Oyj Abp |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000603_CT_FIRB |
549300TLDC3IQX97WU26 |
|
|
|
|
Wihuri Packaging Oy |
FI |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000604_CT_FIRB |
529900M13GM4VSTE6W80 |
|
|
|
|
YIT Oyj |
FI |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000605_CT_FIRB |
969500QZC2Q0TK11NV07 |
|
|
|
AC FP EQUITY |
Accor SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000606_CT_FIRB |
969500PJMBSFHYC37989 |
|
|
|
ADP FP Equity |
Aeroports de Paris S.A. (ADP) |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000607_CT_FIRB |
969500AQW31GYO8JZD66 |
|
|
FR0000031122 |
|
AIR FRANCE -KLM |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000608_CT_FIRB |
969500MMPQVHK671GT54 |
|
|
|
AI FP EQUITY |
Air Liquide SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000609_CT_FIRB |
969500RAZNDFVFATTJ14 |
|
|
|
|
ALCATEL LUCENT INTERNATIONAL |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000610_CT_FIRB |
969500CCRD8GYWLG6R54 |
|
542019096 |
FR0000130007 |
ALU FP EQUITY |
Alcatel Lucent S.A. |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000611_CT_FIRB |
969500TZFFAS8XMVPQ44 |
|
|
|
ALALF UV Equity |
ALCATEL-LUCENT SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000612_CT_FIRB |
549300W64S5Q0I46LK20 |
|
|
|
|
ALSTOM HOLDINGS SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000613_CT_FIRB |
96950032TUYMW11FB530 |
|
|
|
ALO FP EQUITY |
Alstom SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000614_CT_FIRB |
9695007B0RXQCHHTGR34 |
|
305207169 |
|
AREVA FP EQUITY |
AREVA NC |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000615_CT_FIRB |
96950026BLIV09FMSM49 |
|
|
|
AKE FP EQUITY |
Arkema Group SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000616_CT_FIRB |
|
|
|
|
ATO FP EQUITY |
Atos Origin SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000617_CT_FIRB |
213800U12KWYZEECZ934 |
|
572139996 |
|
ASF FP EQUITY |
AUTOROUTES DU SUD DE LA FRANCE SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000618_CT_FIRB |
9695002SV2VP9CU42826 |
|
|
|
ARR FP EQUITY |
Autoroutes Paris-Rhin-Rhone SA [APRR] |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000619_CT_FIRB |
F5WCUMTUM4RKZ1MAIE39 |
|
|
|
|
AXA SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000620_CT_FIRB |
969500MOCLNQFNZN0D63 |
|
572015246 |
|
EN LI Equity |
BOUYGUES SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000621_CT_FIRB |
96950077L0TN7BAROX36 |
|
|
|
CAP FP EQUITY |
Cap Gemini Sogeti SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000622_CT_FIRB |
549300B8P6MUJ1YWTS08 |
|
|
|
CA FP EQUITY |
Carrefour SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000623_CT_FIRB |
969500VHL8F83GBL6L29 |
|
554501171 |
FR0000125585 |
CO FP EQUITY |
CASINO GUICHARD - PERRACHON |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000624_CT_FIRB |
9695001K81BDUET02H66 |
|
|
|
CGM FP EQUITY |
Cegedim SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000625_CT_FIRB |
969500FCVQ5SLAAUJV59 |
|
|
|
GA S1 Equity |
CGG |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000626_CT_FIRB |
969500WESYQMQ1F2C272 |
|
|
|
|
CHRISTIAN DIOR |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000627_CT_FIRB |
969500BZJ49IICIBZZ08 |
|
|
|
|
CMA CGM S.A. |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000628_CT_FIRB |
969500QKVPV2H8UXM738 |
|
|
|
CNP FP Equity |
CNP Assurances |
FR |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000629_CT_FIRB |
213800CP8292W9E8LJ69 |
|
552115891 |
|
DG FP Equity |
Cofiroute |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000630_CT_FIRB |
969500DZBBMYHB8NAM93 |
|
552025314 |
FR0000121634 |
RE FP EQUITY |
COLAS SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000631_CT_FIRB |
NFONVGN05Z0FMN5PEC35 |
|
|
|
SGO FP EQUITY |
Compagnie de Saint-Gobain SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000632_CT_FIRB |
549300SOSI58J6VIW052 |
|
|
|
ML FP EQUITY |
Compagnie Generale des Etablissements Michelin SCA [CGEM] |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000633_CT_FIRB |
969500D8BWYH453FLN28 |
|
|
|
|
CRISTAL UNION |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000634_CT_FIRB |
85OKW2SW05RZFQS1W718 |
|
|
|
JJ FP EQUITY |
Crown European Holdings SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000635_CT_FIRB |
969500H6VMRN7AY1ZU14 |
|
441133808 |
|
85117Z FP EQUITY |
DCNS |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000636_CT_FIRB |
9695006LOD5B2D7Y0N70 |
|
|
|
EDEN FP Equity |
Edenred S.A. |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000637_CT_FIRB |
|
|
|
FR0000130452 |
FGR FP EQUITY |
Eiffage SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000638_CT_FIRB |
549300X3UK4GG3FNMO06 |
|
|
FR0010242511 |
EDF FP EQUITY |
Electricite de France SA [EDF] |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000639_CT_FIRB |
9695001HM585I0NEI780 |
|
380543678 |
|
|
Elior |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000640_CT_FIRB |
549300LUH78PG2MP6N64 |
|
|
|
|
Eramet SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000641_CT_FIRB |
549300M3VH1A3ER1TB49 |
|
712049618 |
FR0000121667 |
EI FP EQUITY |
ESSILOR INTERNATIONAL |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000642_CT_FIRB |
529900HC20ELW4B6XI30 |
|
|
|
|
Euler Hermes France |
FR |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000643_CT_FIRB |
52990087UKA0U2TO8412 |
|
|
|
|
AIRBUS HELICOPTERS |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000645_CT_FIRB |
549300MCOOY1V7P2PG30 |
|
|
|
ETL FP Equity |
Eutelsat S.A. |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000646_CT_FIRB |
969500WASBF8AZP8TC02 |
|
323288563 |
FR0000053142 |
LEY FP EQUITY |
FAIVELEY TRANSPORT |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000647_CT_FIRB |
969500F0VMZLK2IULV85 |
|
|
FR0000121147 |
EO FP EQUITY |
Faurecia S.A. |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000648_CT_FIRB |
969500UPKU9VF8XAEU18 |
|
775625767 |
|
1044Q FP EQUITY |
FINANCIERE AGACHE SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000649_CT_FIRB |
969500P8M3W2XX376054 |
|
|
|
|
Fonciere des Regions |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000650_CT_FIRB |
969500MCOONR8990S771 |
|
|
|
FTE FP EQUITY |
France Telecom SA / Orange SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000651_CT_FIRB |
5493005GNGE7UFJCIL03 |
|
|
|
FBEL FP EQUITY |
Fromageries Bel SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000652_CT_FIRB |
969500YWO65OHPVAHN71 |
|
|
|
|
GALERIES LAFAYETTE |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000653_CT_FIRB |
LAXUQCHT4FH58LRZDY46 |
|
|
FR0010208488 |
GSZ FP EQUITY |
GDF Suez SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000654_CT_FIRB |
5299007I0OJCYZX6IL07 |
|
|
|
|
GEA Batignolles Technologies Thermiques SAS |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000655_CT_FIRB |
9695003E4MMA10IBTR26 |
|
592014476 |
|
|
Gecina |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000656_CT_FIRB |
9695004TMMZ3JBKJO332 |
|
377791967 |
|
UG FP Equity |
GIE PSA Tresorerie |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000657_CT_FIRB |
969500ASEC557H5A4F22 |
|
476180625 |
|
|
Groupe Auchan S.A. |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000658_CT_FIRB |
969500KMUQ2B6CBAF162 |
|
|
|
BN FP EQUITY |
Groupe Danone SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000659_CT_FIRB |
969500O3KMCBQT8KGK58 |
|
|
|
|
Groupe Soufflet SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000660_CT_FIRB |
969500FY5T5MLH4G9A95 |
|
|
|
RIA FP EQUITY |
Groupe Steria SCA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000661_CT_FIRB |
969500LYSYS0E800SQ95 |
|
408168003 |
|
|
Holding Bercy Investissement SCA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000662_CT_FIRB |
969500I3QVK40XEORU25 |
|
495137077 |
|
|
HOLDING D'INFRASTRUCTURES DES METIERS DE L'ENVIRONNEMENT |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000663_CT_FIRB |
969500UDH342QLTE1M42 |
|
582074944 |
FR0000035081 |
ICAD FP EQUITY |
ICADE |
FR |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000664_CT_FIRB |
969500FZ9BTRZS3JNB97 |
|
342376332 |
FR0004035913 |
ILD FP EQUITY |
ILIAD |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000665_CT_FIRB |
54930075MZSSIB2TGC64 |
|
449354224 |
FR0000120859 |
NK FP EQUITY |
IMERYS S.A. |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000666_CT_FIRB |
9695002OY2X35E9X8W87 |
|
|
|
|
Ipsos SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000667_CT_FIRB |
549300ORN5E1P46ATH26 |
|
440413730 |
|
IT IM Equity |
Italcementi Finance S.A. |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000668_CT_FIRB |
9695009KV7AFPDEI5S30 |
|
|
|
DEC FP EQUITY |
JCDecaux SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000669_CT_FIRB |
549300VGEJKB7SVUZR78 |
|
552075020 |
|
PP IM Equity |
Kering S.A. |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000670_CT_FIRB |
969500PB4U31KEFHZ621 |
|
780152914 |
|
|
Klepierre S.A. |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000671_CT_FIRB |
969500L0T16HX3R78P61 |
|
|
|
|
La Mondiale |
FR |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000672_CT_FIRB |
9695000YG7TR7PAP0L59 |
|
|
|
222691Z FP EQUITY |
La Poste [France] |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000673_CT_FIRB |
969500O558W10MK2JF76 |
|
|
|
|
Labco SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000674_CT_FIRB |
549300DNNL29KCEPRZ85 |
|
|
FR0000120537 |
LG FP EQUITY |
Lafarge SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000675_CT_FIRB |
969500VX2NV2AQQ65G45 |
|
|
|
MMB FP EQUITY |
Lagardere SCA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000676_CT_FIRB |
969500TJLHIZLFRWEQ48 |
|
|
FR0010307819 |
LR FP EQUITY |
Legrand |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000677_CT_FIRB |
969500C0B8YR7HT3OM14 |
|
|
|
221202Z FP EQUITY |
Limagrain SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000678_CT_FIRB |
529900JI1GG6F7RKVI53 |
|
|
FR0000120321 |
OR FP EQUITY |
L'Oréal |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000679_CT_FIRB |
IOG4E947OATN0KJYSD45 |
|
|
|
MC FP EQUITY |
LVMH Moet Hennessy Louis Vuitton SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000680_CT_FIRB |
|
|
|
|
MDCA FP EQUITY |
Medica France SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000681_CT_FIRB |
969500081CGAXB7YS433 |
|
424064707 |
|
|
Mercialys |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000682_CT_FIRB |
969500DZ56QVIKRIU954 |
|
|
|
|
Monoprix SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000683_CT_FIRB |
96950015FU78G84UIV14 |
|
|
|
NEX FP EQUITY |
Nexans SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000684_CT_FIRB |
549300DMQNOND6LEVJ13 |
|
|
|
|
Novacap SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000685_CT_FIRB |
969500CDLQKYAR1PT761 |
|
|
|
|
NutriXo SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000686_CT_FIRB |
969500SHDTSMKBXKKO85 |
|
|
|
|
Oberthur Technologies S.A. |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000687_CT_FIRB |
52990097YFPX9J0H5D87 |
|
|
FR0000120693 |
RI FP EQUITY |
PERNOD RICARD S.A. |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000688_CT_FIRB |
969500TZ5950IT5FPQ42 |
|
|
|
UG FP EQUITY |
Peugeot SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000689_CT_FIRB |
969500C0PA29TV19CT55 |
|
|
|
221410Z FP EQUITY |
Picard Surgeles SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000690_CT_FIRB |
|
|
|
|
PP FP EQUITY |
Pinault Printemps Redoute SA [PPR] |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000691_CT_FIRB |
2138004KW8BV57III342 |
|
|
FR0000130577 |
PUB FP EQUITY |
Publicis Groupe SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000692_CT_FIRB |
969500AI7V5V0J9TOU58 |
|
|
|
RAL FP EQUITY |
Rallye SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000693_CT_FIRB |
5493004V6A3Z027YT216 |
|
|
|
RCO FP Equity |
Remy Cointreau S.A. |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000694_CT_FIRB |
969500F7JLTX36OUI695 |
|
|
FR0000131906 |
RNO FP EQUITY |
RENAULT S.A. |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000695_CT_FIRB |
969500VZN4KDEZ14C105 |
|
412280737 |
|
224063Z FP EQUITY |
RESEAU FERRE DE FRANCE |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000696_CT_FIRB |
969500N6AVPA51648T62 |
|
|
|
RXL FP Equity |
Rexel SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000697_CT_FIRB |
969500FO141C5967KC72 |
|
|
|
|
Roquette Freres |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000698_CT_FIRB |
969500JRJW0K2ET1UP76 |
|
444619258 |
|
226514Z FP EQUITY |
RTE EDF TRANSPORT SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000699_CT_FIRB |
969500UIC89GT3UL7L24 |
|
|
|
SAF FP EQUITY |
Safran SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000700_CT_FIRB |
549300E9PC51EN656011 |
|
395030844 |
|
SAN FP Equity |
SANOFI S.A. |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000701_CT_FIRB |
969500A1YF1XUYYXS284 |
|
|
|
SU FP EQUITY |
Schneider Electric SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000702_CT_FIRB |
96950056ULJ4JI7V3752 |
|
|
|
SCR FP Equity |
SCOR SE |
FR |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000703_CT_FIRB |
969500WP61NBK098AC47 |
|
|
|
SK FP EQUITY |
SEB SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000704_CT_FIRB |
969500KDAUM9TYWQTR36 |
|
470801168 |
|
286575Z FP EQUITY |
SOC NATIONALE IMMOBILIERE |
FR |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000705_CT_FIRB |
969500LCBOG12HXPYM84 |
|
|
|
SW FP EQUITY |
Sodexho Alliance SA [Sodexo] |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000706_CT_FIRB |
9695005U38X1SF184325 |
|
552028425 |
|
QS3 GF Equity |
Solocal Group |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000707_CT_FIRB |
969500VEVOWR22R2YR86 |
|
|
|
9876578Z FP Equity |
Sonepar SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000708_CT_FIRB |
969500A4MXJ3ESPHK698 |
|
|
|
|
SNCF MOBILITES |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000709_CT_FIRB |
9695001UJ7FMZ37G6N39 |
|
572119550 |
|
593377Z FP EQUITY |
SUCRES ET DENREES |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000710_CT_FIRB |
9695002EVBYM5B2OIP31 |
|
|
|
4699377Z FP Equity |
Tarkett SAS |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000711_CT_FIRB |
969500NQMNC0PVUY8V74 |
|
|
|
TEC FP EQUITY |
Technip SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000712_CT_FIRB |
529900FNDVTQJOVVPZ19 |
|
|
|
HO FP EQUITY |
Thales SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000713_CT_FIRB |
|
|
542051180 |
FR0000120271 |
FP FP EQUITY |
TOTAL SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000714_CT_FIRB |
969500BWNQ1B0PI06I59 |
|
492520333 |
|
|
Tyrol Acquisition 2 SAS |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000715_CT_FIRB |
969500SHQITWXSIS7N89 |
|
682024096 |
FR0000124711 |
UL NA EQUITY |
UNIBAIL RODAMCO SE |
FR |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000716_CT_FIRB |
5493006IH2N2WMIBB742 |
|
|
|
FR FP Equity |
Valeo S.A. |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000717_CT_FIRB |
969500P2Q1B47H4MCJ34 |
|
|
|
VK FP EQUITY |
Vallourec SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000718_CT_FIRB |
969500LENY69X51OOT31 |
|
|
|
VIE FP EQUITY |
Veolia Environnement SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000719_CT_FIRB |
9695009YI1863TOVDP79 |
|
|
|
|
Vicat SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000720_CT_FIRB |
213800WFQ334R8UXUG83 |
|
|
|
DG FP EQUITY |
Vinci SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000721_CT_FIRB |
969500FU4DRAEVJW7U54 |
|
|
|
VIV FP EQUITY |
Vivendi SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000722_CT_FIRB |
969500M98ZMIZYJD5O34 |
|
572174035 |
|
MF FP Equity |
Wendel |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000723_CT_FIRB |
969500SFFMSIHH11UO32 |
|
|
|
ZC FP EQUITY |
Zodiac Aerospace SA |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000724_CT_FIRB |
549300MJIRPTCHAYW359 |
|
7847174 |
|
|
ABP Finance Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000725_CT_FIRB |
213800B4XZJ3ZDM7CL47 |
|
|
|
AFR LN Equity |
Afren plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000726_CT_FIRB |
2138003R7TGCSVF27H47 |
|
SC177553 |
GB00B4WQ2Z29 |
AGK LN Equity |
AGGREKO PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000727_CT_FIRB |
213800HPMHRN3PT62M97 |
|
06279732 |
|
0807384D LN EQUITY |
AIRTANKER FINANCE LIMITED |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000728_CT_FIRB |
DTA07N5U5HK2KC1SCM04 |
|
01675285 |
GB0000282623 |
|
AMEC Foster Wheeler plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000729_CT_FIRB |
2Y33NQ5FPI8PR8L9QX13 |
|
2854310 |
|
AML LN Equity |
Amlin PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000730_CT_FIRB |
213800DL377MH46PDY63 |
|
4330322 |
|
|
Anglian Water Services Financing Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000731_CT_FIRB |
549300S9XF92D1X8ME43 |
|
3564138 |
GB00B1XZS820 |
AAL LN EQUITY |
Anglo American Plc. |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000732_CT_FIRB |
VVT2B79I2Z4U3R6BY589 |
|
7876075 |
|
AON UN Equity |
Aon plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000733_CT_FIRB |
|
|
|
GB00B15Y0C52 |
|
AP ALTERNAT ASSETS |
GB |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000734_CT_FIRB |
549300F4RYR1DNTO2O39 |
|
6137924 |
|
|
Arqiva Financing No. 1 Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000735_CT_FIRB |
GBQKSY6W7G0OHCQ8OQ72 |
|
293262 |
|
ABF LN Equity |
Associated British Foods PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000736_CT_FIRB |
PY6ZZQWO2IZFZC3IOL08 |
|
2723534 |
|
ZEG GY Equity |
AstraZeneca PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000737_CT_FIRB |
YF0Y5B0IB8SM0ZFG9G81 |
|
2468686 |
|
AV/ LN EQUITY |
Aviva Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000738_CT_FIRB |
213800TSKOLX4EU6L377 |
|
02342138 |
GB0009697037 |
BAB LN Equity |
Babcock International Group Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000739_CT_FIRB |
8SVCSVKSGDWMW2QHOH83 |
|
1470151 |
|
BA/ LN EQUITY |
BAE Systems Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000740_CT_FIRB |
CT4UIJ3TUKGYYHMENQ17 |
|
395826 |
GB0000961622 |
BBY LN EQUITY |
Balfour Beatty plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000741_CT_FIRB |
2138006R85VEOF5YNK29 |
|
604574 |
|
BDEV LN EQUITY |
Barratt Developments Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000742_CT_FIRB |
2138001T2QEV5RXMFI32 |
|
00053688 |
GB00B1FP8915 |
BBA LN Equity |
BBA AVIATION PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000743_CT_FIRB |
|
|
1480047 |
|
BRSN LN Equity |
Berendsen Plc [ex-Davis Service Group Plc] |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000744_CT_FIRB |
|
|
|
|
0134146D LN Equity |
Best Buy Europe Distributions Ltd |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000745_CT_FIRB |
V1LV067AJN766PCJIG11 |
|
3763515 |
|
BG/ LN Equity |
BG Energy Holdings Ltd |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000746_CT_FIRB |
549300C116EOWV835768 |
|
3196209 |
|
BLT LN Equity |
BHP Billiton Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000747_CT_FIRB |
VK07P8T49UYFO085O712 |
|
3114356 |
|
BMW HB Equity |
BMW (UK) Capital plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000748_CT_FIRB |
213800V93QFW53NB7Y29 |
|
1036959 |
|
|
Bodycote International Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000749_CT_FIRB |
213800TGK6XXFA2TBO31 |
|
3558065 |
|
|
Boparan Holdings Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000750_CT_FIRB |
213800M11ELCLQ8VF938 |
|
4011660 |
|
|
Bourne Leisure Ltd |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000751_CT_FIRB |
549300ZPID4GQRDWI318 |
1104733-9 |
HRB113611 |
|
BP/ LN EQUITY |
BP Europa SE |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000752_CT_FIRB |
G1KG0OQD10NOMCMLDZ35 |
|
00542515 |
|
BP/ LN EQUITY |
BP INTERNATIONAL LTD |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000753_CT_FIRB |
213800MBRRUVQIONAN53 |
|
4578621 |
|
BXB AT Equity |
Brambles Finance plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000754_CT_FIRB |
549300136VSBKI0Q8750 |
|
5262170 |
|
|
Brenntag UK Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000755_CT_FIRB |
375X9PSJLLOV7F21O626 |
|
01777777 |
|
IAG LN EQUITY |
BRITISH AIRWAYS PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000756_CT_FIRB |
2138001S874P3WKNCV04 |
|
3407696 |
|
BATS LN EQUITY |
British American Tobacco Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000757_CT_FIRB |
5493000IBP32UQZ0KL24 |
|
RC000057 |
|
|
British Broadcasting Corporation |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000758_CT_FIRB |
RV5B68J2GV3QGMRPW209 |
|
621920 |
|
|
British Land Company PLC (The) |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000759_CT_FIRB |
2138003TS48MQKF4BZ29 |
|
9256967 |
|
BSY LN EQUITY |
British Sky Broadcasting Group Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000760_CT_FIRB |
549300OWFMSO9NYV4H90 |
|
01800000 |
|
BT/A LN EQUITY |
BRITISH TELECOMMUNICATIONS PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000761_CT_FIRB |
635400L3NVMYD4BVCI53 |
|
5604923 |
|
BVIC LN Equity |
Britvic PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000762_CT_FIRB |
|
|
358948 |
GB00B0744B38 |
BNZL LN EQUITY |
BUNZL PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000763_CT_FIRB |
ZIMCVQHUFZ8GVHENP290 |
|
2779134 |
|
|
Bupa Finance plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000764_CT_FIRB |
213800J3MPR8KO94D535 |
|
3458224 |
|
BRBY LN Equity |
Burberry Group Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000765_CT_FIRB |
213800UL7Z7B6GLBZ213 |
|
3314066 |
|
|
C&J Clark Ltd |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000766_CT_FIRB |
CMIGEWPLHL4M7ZV0IZ88 |
|
2081330 |
|
CPI LN EQUITY |
Capita Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000767_CT_FIRB |
6SNZTEXLR1M5211YYB89 |
|
|
|
CLLN LN EQUITY |
Carillion Group Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000768_CT_FIRB |
4DR1VPDQMHD3N3QW8W95 |
|
4039524 |
|
CCL LN EQUITY |
Carnival Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000769_CT_FIRB |
2138001E12GWLLDQQF16 |
|
7105905 |
|
CPW LN Equity |
DIXONS CARPHONE PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000770_CT_FIRB |
E26EDV109X6EEPBKVH76 |
|
3033654 |
GB00B033F229 |
CNA LN EQUITY |
CENTRICA PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000771_CT_FIRB |
549300IF6EUDVXYQI061 |
|
5900853 |
|
|
CEVA Group plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000772_CT_FIRB |
213800U9A54VQJ5P2J41 |
|
86662 |
|
CHG LN Equity |
Chemring Group Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000773_CT_FIRB |
213800J2J3TOOI176M73 |
|
5212407 |
|
CINE LN Equity |
CINEWORLD GROUP PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000774_CT_FIRB |
213800A41R9NL49E5632 |
|
00030470 |
GB00B07KD360 |
COB LN Equity |
COBHAM PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000775_CT_FIRB |
2138008M6MH9OZ6U2T68 |
|
4083914 |
|
CPG LN EQUITY |
Compass Group Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000776_CT_FIRB |
6354003CVDDPNXREIR29 |
|
FC031117 |
|
|
CPUK Finance Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000777_CT_FIRB |
4OFD47D73QFJ1T1MOF29 |
|
184594 |
|
DMGT LN Equity |
Daily Mail and General Trust Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000778_CT_FIRB |
213800NPR9YDSBO86U08 |
|
03162897 |
GB0002502812 |
|
DAIRY CREST GROUP PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000779_CT_FIRB |
5493007MMUEIF4NJG110 |
|
5448421 |
|
DEB LN EQUITY |
Debenhams Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000780_CT_FIRB |
213800J4UVB5OWG8VX82 |
|
3369634 |
|
DPH LN Equity |
Dechra Pharmaceuticals PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000781_CT_FIRB |
213800BXKQ9KZNUR1M61 |
|
1819699 |
|
|
Derwent London PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000782_CT_FIRB |
213800ZVIELEA55JMJ32 |
|
23307 |
|
DGE FP Equity |
Diageo plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000783_CT_FIRB |
2138005HMFMTYXNEEX13 |
|
SC000750 |
|
|
DIAGEO SCOTLAND LIMITED |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000784_CT_FIRB |
5299004HGJWHJ71M5T77 |
|
5671205 |
|
|
DNL UK LTD |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000785_CT_FIRB |
2138001GRMZ39JRSE316 |
|
01363137 |
GB0002748050 |
DNO LN Equity |
DOMINO PRINTING SCIENCES PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000786_CT_FIRB |
39RSBE4RCI4M15BLWH36 |
|
1377658 |
|
SMDS LN EQUITY |
DS Smith Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000787_CT_FIRB |
2138001LSWETH5TDQG53 |
|
2366777 |
|
|
DWR Cymru Cyfyngedig |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000788_CT_FIRB |
213800U5R8Q5KGM2KU56 |
|
2366906 |
|
|
Eastern Power Networks plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000789_CT_FIRB |
549300XUUK1H52EDCK10 |
|
|
|
|
EDC Finance Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000790_CT_FIRB |
549300ZM2QCFG22BOJ03 |
|
2366949 |
|
|
Electricity North West Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000791_CT_FIRB |
549300KVXDURRKVW7R37 |
|
647788 |
|
ECM LN EQUITY |
Electrocomponents Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000792_CT_FIRB |
2138008LJU6WFQWOXJ73 |
|
7140891 |
|
ENQ LN Equity |
EnQuest plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000793_CT_FIRB |
7N0UJMJLXD0MDT5D5086 |
|
7023598 |
|
|
Ensco plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000794_CT_FIRB |
549300V1O67HJV48FS61 |
|
6845434 |
|
|
ENW Finance plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000795_CT_FIRB |
5493007MOZNA03BVNE96 |
|
5444653 |
|
ESNT LN Equity |
ESSENTRA PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000796_CT_FIRB |
21380023G8LF55V46281 |
|
02954623 |
|
|
EUROPEAN METAL RECYCLING LIMITED |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000797_CT_FIRB |
213800SVCZ6YZ8YJI569 |
|
2462001 |
|
4379945Z LN Equity |
Eurostar International Ltd |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000798_CT_FIRB |
5493002X7O83FCJVYO69 |
|
7329930 |
|
|
Eversholt Funding Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000799_CT_FIRB |
JPO68XMABX4DR21BNE65 |
|
8263590 |
|
0274811Z LN Equity |
Everything Everywhere Ltd |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000800_CT_FIRB |
54930080DFVZ551GGT17 |
|
|
|
EVR LN EQUITY |
Evraz Group S.A. |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000801_CT_FIRB |
635400RXXHHYT1JTSZ26 |
|
653331 |
|
|
EXPERIAN PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000802_CT_FIRB |
213800JLG5TPE3RBYG56 |
|
4094619 |
|
|
FIRST CHOICE HOLIDAYS FINANCE LIMITED |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000803_CT_FIRB |
549300DEJZCPWA4HKM93 |
|
SC157176 |
|
FGP LN EQUITY |
First Group Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000804_CT_FIRB |
549300JXWH1UV5J0XV81 |
|
6344120 |
|
FRES LN Equity |
Fresnillo plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000805_CT_FIRB |
213800WTATMITUGXJQ69 |
|
FC031364 |
|
|
Friends Life Group PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000806_CT_FIRB |
549300L3KWKK8X35QR12 |
|
4992207 |
|
GFS LN EQUITY |
G4S Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000807_CT_FIRB |
213800OOHUV3HHP46A02 |
|
00836539 |
GB00B3Y2J508 |
GFRD LN Equity |
GALLIFORD TRY PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000808_CT_FIRB |
213800E8KX2VV9YDY362 |
|
1991018 |
|
|
Gatwick Airport Ltd |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000809_CT_FIRB |
549300IK25CZHKVLAL89 |
|
03768267 |
|
1844538Z LN EQUITY |
Gazprom Marketing and Trading Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000810_CT_FIRB |
5493007Q8VD7Q3ZYZS59 |
|
2258699 |
|
GS7 GY Equity |
GlaxoSmithKline Capital PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000811_CT_FIRB |
|
|
3888792 |
GB0009252882 |
GSK LN EQUITY |
GlaxoSmithKline plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000812_CT_FIRB |
213800N9W2D8A4GJGR36 |
|
04542769 |
|
2006623Z LN EQUITY |
GLENCORE ENERGY UK LTD |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000813_CT_FIRB |
213800QIJMYMW6TSBG41 |
|
5333192 |
|
GNK LN Equity |
Greene King Finance Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000814_CT_FIRB |
213800R9N5F2WRMGTR50 |
|
24511 |
|
GNK LN EQUITY |
Greene King Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000815_CT_FIRB |
213800U8JEPF65PSKU22 |
|
6143540 |
|
|
GUARDIAN DIGITAL COMMUNICATIONS LIMITED |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000816_CT_FIRB |
2138007FRGLUR9KGBT40 |
|
00040932 |
GB0004052071 |
HLMA LN Equity |
HALMA PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000817_CT_FIRB |
213800G1C9KKVVDN1A60 |
|
360632 |
GB0004065016 |
HMSO LN EQUITY |
Hammerson PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000818_CT_FIRB |
529900N6RQR0PX7ZTR62 |
|
4626078 |
|
HEI GY Equity |
Hanson Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000819_CT_FIRB |
213800QC8AWD4BO8TH08 |
|
2150950 |
|
HAS LN Equity |
Hays PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000820_CT_FIRB |
549300J5R8AWMHPE7O05 |
|
1991017 |
|
|
Heathrow Airport Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000821_CT_FIRB |
7TI96JO3DYEIQWZ7Z726 |
|
99529 |
|
|
Heathrow Funding Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000822_CT_FIRB |
213800YRHAPNN54BKN78 |
|
5863533 |
GB00B19NKB76 |
HOME LN EQUITY |
HOME RETAIL GROUP PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000823_CT_FIRB |
213800UTXVFRH9XBL453 |
|
7939278 |
|
|
Iceland Acquico Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000824_CT_FIRB |
213800FGWQXPVI86SE26 |
|
5879252 |
|
|
Iglo Foods MidCo Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000825_CT_FIRB |
|
|
3236483 |
GB0004544929 |
IMT LN EQUITY |
Imperial Tobacco Group Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000826_CT_FIRB |
2138002D68XDR4LZCG32 |
|
7084307 |
|
|
Ineos Finance plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000827_CT_FIRB |
|
|
5134420 |
|
IHG LN EQUITY |
Intercontinental Hotels Group Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000828_CT_FIRB |
549300OGASR5WRKJ8R68 |
|
2234775 |
|
|
INTERMEDIATE CAPITAL GROUP PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000829_CT_FIRB |
|
|
|
GB00B19DVX61 |
ISYS LN EQUITY |
Invensys plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000830_CT_FIRB |
ZLECI7ED2QMWFGYCXZ59 |
|
4967001 |
|
ITV LN Equity |
ITV plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000831_CT_FIRB |
213800VGZAAJIKJ9Y484 |
|
185647 |
|
SBRY LN EQUITY |
J Sainsbury Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000832_CT_FIRB |
529900RRNKUM3INJGF98 |
|
KvK 34233247 0000 |
|
JBH LN EQUITY |
JAB Holdings B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000833_CT_FIRB |
213800CHWARFAAN7UB85 |
|
1709784 |
|
JDW LN EQUITY |
JD Wetherspoon Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000834_CT_FIRB |
5493008LNN1X4R79PJ89 |
|
SC034970 |
GB0005790059 |
|
JOHN MENZIES PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000835_CT_FIRB |
549300PLYY6I10B6S323 |
|
SC036219 |
GB00B5N0P849 |
WG/ LN Equity |
JOHN WOOD GROUP PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000836_CT_FIRB |
2138001AVBSD1HSC6Z10 |
|
33774 |
GB0004764071 |
JMAT LN EQUITY |
JOHNSON MATTHEY PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000837_CT_FIRB |
213800JFIBCR4LGUA242 |
|
SC015382 |
GB0004769682 |
|
JOHNSTON PRESS PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000838_CT_FIRB |
|
|
06467400 |
|
KAZ LN EQUITY |
KAZ MINERALS FINANCE PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000839_CT_FIRB |
2138002RKCU2OM4Y7O48 |
|
02708030 |
GB0004915632 |
KIE LN Equity |
KIER GROUP PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000840_CT_FIRB |
213800KBMEV7I92FY281 |
|
1664812 |
|
KGF LN EQUITY |
Kingfisher Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000841_CT_FIRB |
213800QOWHF5R9VLL274 |
|
1429533 |
|
LAD LN Equity |
Ladbrokes plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000842_CT_FIRB |
213800JH9QQWHLO99821 |
|
1417162 |
|
LGEN LN Equity |
Legal & General Group PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000843_CT_FIRB |
549300BSGXG3QLIQYT84 |
|
8379990 |
|
|
Liberty Global plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000844_CT_FIRB |
213800JDI3GTKPG4XI38 |
|
3929195 |
|
|
London Power Networks plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000845_CT_FIRB |
213800QAUUUP6I445N30 |
|
05369106 |
GB00B0SWJX34 |
LSE LN Equity |
LONDON STOCK EXCHANGE GROUP PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000846_CT_FIRB |
213800JP7STUK5WKRE92 |
|
1000608 |
|
MMC LN Equity |
MANAGEMENT CONSULTING GROUP PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000847_CT_FIRB |
213800IU37OVVT5ZXP41 |
|
8338561 |
|
|
Manchester Airport Group Funding PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000848_CT_FIRB |
213800CN1RI3UCIZWB95 |
|
214436 |
|
MKS LN EQUITY |
Marks & Spencer Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000849_CT_FIRB |
213800HQB746UJ9UWM15 |
|
5135049 |
|
MARS LN Equity |
Marston's Issuer PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000850_CT_FIRB |
213800Q6RP3ZJ2CZR962 |
|
31461 |
|
|
Marston's PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000851_CT_FIRB |
213800HX7FMPA2CIEF02 |
|
2798634 |
|
|
McBride plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000852_CT_FIRB |
YMFO3TKB4UAWQTDZJJ31 |
|
432989 |
|
MGGT LN Equity |
Meggitt Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000853_CT_FIRB |
213800E7QA1U8BF34219 |
|
4778667 |
|
MAB LN Equity |
Mitchells & Butlers Finance Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000854_CT_FIRB |
213800LOZA69QFDC9N34 |
|
6209386 |
GB00B1CRLC47 |
MNDI LN EQUITY |
Mondi Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0000855_CT_FIRB |
4PQUHN3JPFGFNF3BB653 |
|
2068222 |
|
|
Morgan Stanley & Co. International plc |
GB |
Intézményi minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000856_CT_FIRB |
213800A8IQEMY8PA5X34 |
|
2590560 |
|
NEX LN Equity |
National Express Group Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000857_CT_FIRB |
8R95QZMKZLJX5Q2XR704 |
|
4031152 |
|
NGG LN EQUITY |
National Grid Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000858_CT_FIRB |
213800H88F5EE4B1D697 |
|
5090412 |
|
|
Network Rail Infrastructure Finance PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000859_CT_FIRB |
213800UGAULQ1FVD4B35 |
|
1618428 |
|
|
NEW LOOK RETAILERS LIMITED |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000860_CT_FIRB |
213800WQD8ECPZP9PH98 |
|
4412362 |
|
NXT LN EQUITY |
Next Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000861_CT_FIRB |
549300JIM3ERGZFGGL27 |
|
6428375 |
|
|
North West Electricity Networks Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000862_CT_FIRB |
635400GPHRFKZQIBUK45 |
|
NI026892 |
|
|
Northern Ireland Electricity Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000863_CT_FIRB |
213800B3ZUTDOZYVJB41 |
|
53171 |
|
NTG LN EQUITY |
Northgate Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000864_CT_FIRB |
213800PWPM9HZIEEO670 |
|
2366703 |
|
|
Northumbrian Water Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000865_CT_FIRB |
213800WWVCAPAMOZ1M98 |
|
5584873 |
|
|
NSG UK Enterprises Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000866_CT_FIRB |
|
|
|
|
2158036Z LN EQUITY |
Omnicom Financial Services Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000867_CT_FIRB |
213800G8P2ULTOP62Q95 |
|
5915896 |
|
|
Osprey Acquisitions Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000868_CT_FIRB |
213800J364EZD6UCE231 |
|
00775598 |
GB0006650450 |
OXIG LN Equity |
OXFORD INSTRUMENTS PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000869_CT_FIRB |
213800NL5NLBY6YIBI88 |
|
2019023 |
|
6752 JT Equity |
Panasonic Finance (Europe) plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000870_CT_FIRB |
2138004JBXWWJKIURC57 |
|
53723 |
|
PSON LN EQUITY |
Pearson Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000871_CT_FIRB |
|
|
2304195 |
|
PDG LN EQUITY |
Pendragon Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000872_CT_FIRB |
213800V1CCTS41GWH423 |
|
02366640 |
GB00B18V8630 |
|
PENNON GROUP PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000873_CT_FIRB |
|
|
1818486 |
|
PSN LN EQUITY |
Persimmon Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000874_CT_FIRB |
549300OPFWKTD6BUFP71 |
|
4267536 |
|
PPL UN Equity |
PPL UK DISTRIBUTION HOLDINGS LIMITED |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000875_CT_FIRB |
213800U93SZC44VXN635 |
|
00668987 |
GB00B1Z4ST84 |
PFG LN Equity |
PROVIDENT FINANCIAL PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000876_CT_FIRB |
XB3CXKKKED7OMV80FY35 |
|
00019457 |
GB00B19Z1432 |
PZC LN Equity |
PZ CUSSONS PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000877_CT_FIRB |
213800791EF5XP7WW494 |
|
2641728 |
|
QBE AT Equity |
QBE European Operations PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000878_CT_FIRB |
213800NRSZ1N2Y6LEX44 |
|
5777981 |
|
|
R&R Ice Cream plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000879_CT_FIRB |
5493003JFSMOJG48V108 |
|
6270876 |
|
RB/ LN Equity |
Reckitt Benckiser Group Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000880_CT_FIRB |
549300WSX3VBUFFJOO66 |
|
2746616 |
|
|
Relx Group Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000881_CT_FIRB |
549300VN4WV7Z6T14K68 |
|
5393279 |
|
RTO LN EQUITY |
Rentokil Initial Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000882_CT_FIRB |
549300JJKH86IWQ78005 |
|
191285 |
|
REX LN EQUITY |
Rexam Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000883_CT_FIRB |
2138009113L7IDGEM175 |
|
358901 |
|
RIO LN Equity |
Rio Tinto Finance plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000884_CT_FIRB |
X57JK1U580XATGR67572 |
|
1003142 |
|
RR/ LN EQUITY |
Rolls-Royce Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000885_CT_FIRB |
213800ANK59AYB612F23 |
|
93792 |
|
RSA LN Equity |
Royal & Sun Alliance Insurance PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000886_CT_FIRB |
213800JQB9FWF5SD6F42 |
|
4138203 |
|
|
ROYAL MAIL GROUP LTD |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000887_CT_FIRB |
|
|
2578443 |
|
RPC LN EQUITY |
RPC Group |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000888_CT_FIRB |
549300HOGQ7E0TY86138 |
|
2339826 |
|
RSA LN Equity |
RSA Insurance Group PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000889_CT_FIRB |
Y4DQT2X5DDRE70QFR206 |
|
3528416 |
|
SAB LN EQUITY |
SABMiller Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000890_CT_FIRB |
549300Y7M5CC1U5DBX07 |
|
SC264065 |
|
|
Scotland Gas Networks plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000891_CT_FIRB |
549300KI75VYLLMSK856 |
|
SC117119 |
|
SSE LN EQUITY |
SSE Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000892_CT_FIRB |
213800X1T29YFAYMPC26 |
|
SC144517 |
|
AGN NA Equity |
Scottish Equitable PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000893_CT_FIRB |
21380085VKJ5NICZBA52 |
|
SC193794 |
|
IBE SQ Equity |
Scottish Power Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000894_CT_FIRB |
549300WPVG0TZSPBYR76 |
|
SC199549 |
|
LLOY LN Equity |
Scottish Widows PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000895_CT_FIRB |
213800XC35KGM9NFC641 |
|
167591 |
|
|
SEGRO PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000896_CT_FIRB |
549300PT2CIHYN5GWJ21 |
|
02048608 |
GB0007973794 |
|
SERCO GROUP PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000897_CT_FIRB |
213800RPBXRETY4A4C59 |
|
2366619 |
|
SVT LN EQUITY |
Severn Trent Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000898_CT_FIRB |
213800CNEIDZBL17KU22 |
|
SC077438 |
|
SKS LN EQUITY |
Shanks Group Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000899_CT_FIRB |
213800VDC1BKJEZ8PV53 |
|
00998314 |
GB0008025412 |
SHI LN Equity |
SIG PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000900_CT_FIRB |
213800ZTMDN8S67S1H61 |
|
00324357 |
GB0009223206 |
SN/ LN Equity |
SMITH & NEPHEW PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000901_CT_FIRB |
213800MJL6IPZS3ASA11 |
|
137013 |
|
SMIN LN EQUITY |
Smiths Group Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000902_CT_FIRB |
AJOW550HA7E8YNKF5D89 |
|
4120046 |
|
6758 JT Equity |
Sony Global Treasury Services PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000903_CT_FIRB |
213800H7NWVLCWAVKA15 |
|
3043097 |
|
|
South Eastern Power Networks plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000904_CT_FIRB |
213800YQRUOQE9HPX193 |
|
4295398 |
|
|
South Staffordshire PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000905_CT_FIRB |
213800FR2VAOKRYRHX45 |
|
2366665 |
|
|
South West Water Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000906_CT_FIRB |
549300SR1GYYNBZQGX56 |
|
4094290 |
|
SSE LN Equity |
Southern Electric Power Distribution PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000907_CT_FIRB |
549300SPX8573VZ2SK79 |
|
5167021 |
|
|
Southern Gas Networks plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000908_CT_FIRB |
213800NCZLJFDE8Y8D88 |
|
7581353 |
|
|
Southern Water (Greensands) Financing plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000909_CT_FIRB |
213800Z4CO2CZO3M3T10 |
|
02025003 |
GB0003308607 |
SXS LN Equity |
SPECTRIS PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000910_CT_FIRB |
4L663LRNTBQ008OK2N07 |
|
SC100764 |
|
SGC LN Equity |
Stagecoach Group plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000911_CT_FIRB |
0TMBS544NMO7GLCE7H90 |
|
SC286832 |
|
SL/ LN Equity |
Standard Life PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000912_CT_FIRB |
549300GUNF6FFGH4LN53 |
|
9743802 |
|
532183Z LN Equity |
Stemcor Holdings Ltd |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000913_CT_FIRB |
213800QHYTM5QRFSEM66 |
|
3355631 |
|
SYR LN EQUITY |
Synergy Health Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000914_CT_FIRB |
213800WF53FVDRRHRF44 |
|
7105891 |
|
TALK LN Equity |
TalkTalk Telecom Group Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000915_CT_FIRB |
213800TR86P337IE8605 |
|
2280000 |
|
0469505D LN Equity |
Tata Steel UK Ltd |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000916_CT_FIRB |
2138008K14474WPKZ244 |
|
76535 |
|
TATE LN EQUITY |
Tate & Lyle Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000917_CT_FIRB |
21380089BTRXTD8S3R66 |
|
296805 |
|
TW/ LN EQUITY |
Taylor Wimpey Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000918_CT_FIRB |
2138002P5RNKC5W2JZ46 |
|
445790 |
GB0008847096 |
TSCO LN EQUITY |
TESCO PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000919_CT_FIRB |
213800JKM5UQHFJOTZ25 |
|
2366661 |
|
|
Thames Water Utilities Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000920_CT_FIRB |
2138009TF1SYOMQLBJ60 |
|
02100855 |
GB0003753778 |
|
THE GO-AHEAD GROUP PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000921_CT_FIRB |
213800VZ4671W3DVB860 |
|
6575598 |
|
TCG LN Equity |
Thomas Cook Group Treasury limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000922_CT_FIRB |
2138003BOFNAAO14YV58 |
|
2553288 |
|
8766 JT Equity |
Tokio Millennium Re (UK) Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000923_CT_FIRB |
2138001I27OUBAF22K83 |
|
824821 |
|
TPK LN Equity |
Travis Perkins Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000924_CT_FIRB |
213800B6YQZAE8LHAW84 |
|
6072876 |
GB00B1Z7RQ77 |
TT/ LN EQUITY |
TUI TRAVEL Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000925_CT_FIRB |
2138003EYHWO75RKS857 |
|
3919249 |
GB0001500809 |
TLW LN EQUITY |
TULLOW OIL PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000926_CT_FIRB |
549300MKFYEKVRWML317 |
|
41424 |
|
ULVR LN Equity |
Unilever PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000927_CT_FIRB |
213800Y1TEVS8REY1M35 |
|
5957557 |
|
|
United Biscuits Holdco Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000928_CT_FIRB |
2138008EZCXK4ANQHF89 |
|
3207231 |
|
|
United Business Media holdings Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000929_CT_FIRB |
213800KYT12UFB2VE455 |
|
2366616 |
|
UU/ LN Equity |
United Utilities PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000930_CT_FIRB |
XCJQ23OWIJNLHN7RQC93 |
|
1022786 |
|
271652Z LN Equity |
Urenco Ltd |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000931_CT_FIRB |
213800F3BD6N3G6XHU16 |
|
251977 |
|
CKSN LN Equity |
VESUVIUS HOLDINGS LIMITED |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000932_CT_FIRB |
213800TB53ELEUKM7Q61 |
|
1833679 |
|
VOD LN EQUITY |
Vodafone Group Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000933_CT_FIRB |
549300UPYDURLSSFVL38 |
|
9223384 |
|
|
Western Power Distribution Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000934_CT_FIRB |
2138006LIAYQKUCYBB20 |
|
29423 |
|
WTB LN Equity |
Whitbread Group PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000935_CT_FIRB |
|
|
4212563 |
|
WMH LN EQUITY |
William Hill Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000936_CT_FIRB |
213800Z5WTW8QKOHWQ82 |
|
04178808 |
GB0030329360 |
|
WINCANTON PLC |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000937_CT_FIRB |
213800IN6LSRGTZSOS29 |
|
358949 |
|
MRW LN Equity |
Wm Morrison Supermarkets Plc |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000938_CT_FIRB |
549300HTNGX0DU8W1F65 |
|
5537577 |
|
WPP LN Equity |
WPP 2008 Limited |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000939_CT_FIRB |
635400LNUHA2LDXXV850 |
|
|
|
GCC ID Equity |
C&C Group PLC |
IE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000940_CT_FIRB |
8NUHUXWN9LG4XBGJ7O17 |
|
241565 |
|
CAT SE Equity |
Caterpillar International Finance Limited |
IE |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000941_CT_FIRB |
635400CHHI1XZLVQH675 |
|
|
|
|
Coillte Teoranta |
IE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000942_CT_FIRB |
549300MIDJNNTH068E74 |
|
|
IE0001827041 |
CRH ID EQUITY |
CRH Plc |
IE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000943_CT_FIRB |
213800UPS1QEE4TD3T45 |
|
|
|
DCC LN Equity |
DCC |
IE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000944_CT_FIRB |
635400HRFGVKXFHZ8O77 |
|
9401 |
|
|
Dublin Airport Authority PLC |
IE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000945_CT_FIRB |
635400UFHDIQCDZ6JK11 |
|
|
IE0003094731 |
1014Z ID EQUITY |
Electricity Supply Board Ltd [ESB] |
IE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000946_CT_FIRB |
635400VCPRSU89DLMZ57 |
|
480184 |
XS0856023493 |
|
ESB Finance Limited |
IE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000947_CT_FIRB |
635400RKRK5EGXSPC782 |
|
|
|
EXPN LN EQUITY |
Experian Finance Plc |
IE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000948_CT_FIRB |
635400YN51CDCGBYFZ31 |
|
|
|
|
Fyffes plc |
IE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000949_CT_FIRB |
5493008VFFOIPWCZJK45 |
|
|
IE0000669501 |
GLB ID EQUITY |
Glanbia Plc |
IE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000950_CT_FIRB |
635400BE9SBAG61DJ963 |
|
|
|
GFTU LN Equity |
Grafton Group PLC |
IE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000951_CT_FIRB |
6354007LIXWZ5WPPT308 |
|
519799 |
|
GRF SQ Equity |
Grifols World Wide Operations Ltd. |
IE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000952_CT_FIRB |
9XTI53MZJ013RO12SX05 |
|
2936 |
IE00B59HWB19 |
|
INDEPENDENT NEWS & MEDIA PUBLIC LIMITED COMPANY |
IE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000953_CT_FIRB |
|
|
|
IE0004906560 |
KYG ID EQUITY |
Kerry Group Plc |
IE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000954_CT_FIRB |
635400HM7V74SUB9OG75 |
|
|
|
|
Kingspan Group plc |
IE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000955_CT_FIRB |
635400JJOWHIYAJER733 |
|
|
|
|
MUSGRAVE GROUP PLC |
IE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000956_CT_FIRB |
635400EG4YIJLJMZJ782 |
|
|
IE0002588105 |
PWL ID Equity |
PADDY POWER PLC |
IE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000957_CT_FIRB |
635400WKFIPCHCKVW376 |
|
104547 |
|
RYA ID Equity |
Ryanair Holdings PLC |
IE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000958_CT_FIRB |
396PBGKP6TE3O062MS44 |
|
|
|
STX UW Equity |
Seagate Technology plc |
IE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000959_CT_FIRB |
635400CPLP8H5ITDVT56 |
|
|
IE00B1RR8406 |
SKG ID EQUITY |
SMURFIT KAPPA GROUP PLC |
IE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000960_CT_FIRB |
549300INUT2G0ST5K268 |
|
327184 |
|
TEX UN Equity |
Terex International Financial Services Co. |
IE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000961_CT_FIRB |
635400K7UEIKHMNKLJ02 |
|
|
|
|
Total Produce plc |
IE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000962_CT_FIRB |
|
|
482042 |
|
|
XL Group PLC |
IE |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000963_CT_FIRB |
VZVOSGGS8JITR4J7J704 |
|
|
|
|
Amtek Auto Ltd |
IN |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000964_CT_FIRB |
8GRDBX1TJ0PU5NCSHT72 |
|
MH008931 |
|
BPCL IS Equity |
Bharat Petroleum Corporation Limited |
IN |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000965_CT_FIRB |
|
|
|
|
BHARTI IN Equity |
Bharti Airtel Ltd |
IN |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000966_CT_FIRB |
|
|
|
|
IOCL IN Equity |
INDIAN OIL CORPN LIMITED |
IN |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000967_CT_FIRB |
FMVY1IZCSYXSAFRDIT05 |
|
|
|
LT IN Equity |
Larsen & Toubro Ltd |
IN |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000968_CT_FIRB |
|
|
|
|
RCOM IN Equity |
Reliance Communications Ltd |
IN |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000969_CT_FIRB |
5493003UOETFYRONLG31 |
|
|
|
RIL IN EQUITY |
Reliance Industries Ltd |
IN |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000970_CT_FIRB |
1GZWF073IJTD6XPRUU65 |
|
|
|
|
Wipro GE Healthcare Private Limited |
IN |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000971_CT_FIRB |
213800Z3CFZOLXPJWN61 |
|
|
|
|
Landsvirkjun |
IS |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000972_CT_FIRB |
81560076E3944316DB24 |
3812211 |
493995 |
|
A2A IM EQUITY |
A2A S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000973_CT_FIRB |
8156000962B2EB41FE28 |
5988397 |
1497770 |
|
4525791Z IM EQUITY |
ACCIAIERIA ARVEDI S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000974_CT_FIRB |
8156004FCECE0879E118 |
15161747 |
191346 |
|
7570364Z IM EQUITY |
ACCIAIERIE VALBRUNA S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000975_CT_FIRB |
549300Q3448N041CTH56 |
11341891 |
882486 |
XS0495012428 |
ACE IM Equity |
Acea SpA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000976_CT_FIRB |
8156008183686996C911 |
25090618 |
3567090232 |
|
|
ACQUE VERONESI S.C.A R.L. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000977_CT_FIRB |
8156007259ABDEA3F444 |
15214381 |
971268 |
|
|
Aeroporti di Roma S.p.A |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000978_CT_FIRB |
549300H2RFDYI3YP5R63 |
13960200 |
263011 |
|
337973Z NA EQUITY |
AGUSTAWESTLAND S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000979_CT_FIRB |
529900EKXEGSRCGAAC89 |
14856155 |
2791070044 |
|
4519735Z |
ALSTOM FERROVIARIA S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000980_CT_FIRB |
ZYXJDNVM2JI3VBM8G556 |
|
|
|
AMP IM EQUITY |
Amplifon SpA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000981_CT_FIRB |
815600B611746717CC98 |
|
|
|
50098Z IM Equity |
Ansaldo Energia SpA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000982_CT_FIRB |
549300FZRH46R7DWAX12 |
1248024 |
557390 |
|
4472623Z IM EQUITY |
ANSALDOBREDA S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000983_CT_FIRB |
815600049A1F9AFE6666 |
4140157 |
1192794 |
|
MN IM EQUITY |
ARNOLDO MONDADORI EDITORE SPA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000984_CT_FIRB |
8156000BEB8FC062F442 |
1020333 |
120591 |
|
2168Z IM EQUITY |
ARTSANA - SOCIETA' PER AZIONI |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000985_CT_FIRB |
549300X5UKJVE386ZB61 |
6914312 |
6204 |
XS1014759648 |
ASG GY Equity |
Assicurazioni Generali SpA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000986_CT_FIRB |
81560001F41A81948348 |
|
|
|
AST IM EQUITY |
Astaldi SpA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000987_CT_FIRB |
8156008DEC771409C487 |
18631331 |
1023691 |
|
AU9 GF Equity |
Atlantia S.p.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000988_CT_FIRB |
5299003D9N2698I3C257 |
1367700 |
188902 |
|
AGL IM EQUITY |
AUTOGRILL S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000989_CT_FIRB |
815600149448CEB9B230 |
19402720 |
1037417 |
|
3653719Z IM EQUITY |
AUTOSTRADE PER L' ITALIA S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000990_CT_FIRB |
|
26926563 |
1057205 |
|
3889748Z IM EQUITY |
AVIO S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000991_CT_FIRB |
529900RRESEDV68K0S54 |
28770346 |
235460 |
|
BLLA IM EQUITY |
BARILLA INIZIATIVE S.R.L. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000992_CT_FIRB |
8156008449B96AF1FE15 |
|
|
|
|
Benetton srl |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000993_CT_FIRB |
8156004C04255952AB77 |
1076562 |
821225 |
|
BNS IM EQUITY |
BENI STABILI SOCIETA' PER AZIONI SOCIETA' DI INVESTIMENTO IMMOBILIARE QUOTATA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000994_CT_FIRB |
5299003DX5YLKSVJ6K59 |
2930031 |
134288 |
|
BZU IM Equity |
Buzzi Unicem SpA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000995_CT_FIRB |
8156006BEAA911EC0A47 |
1019726 |
587878 |
|
|
CANDY SPA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000996_CT_FIRB |
8156008B101B97A43B02 |
1053555 |
160498 |
|
CEM IM EQUITY |
CEMENTIR HOLDING S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000997_CT_FIRB |
815600F3213951394367 |
40014779 |
2001719 |
|
|
Cerved Group S.p.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000998_CT_FIRB |
|
4544552 |
8114020152 |
|
|
CLASS EDITORI SPA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000999_CT_FIRB |
8156009034C1A5108284 |
15716081 |
61357 |
|
|
Compagnia Valdostana delle Acque Spa (CVA Spa) |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001000_CT_FIRB |
815600DBF6DC4BC94832 |
1061039 |
260769 |
|
0310548D IM EQUITY |
CONSERVE ITALIA - CONSORZIO ITALIANO FRA COOPERATIVE AGRICOLE - SOCIETA' COOPERA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001001_CT_FIRB |
|
8327877 |
819280157 |
|
|
COOPERATIVA EDIFICATRICE FERRUCCIO DEGRADI |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001002_CT_FIRB |
815600A5C1DD6C3A8455 |
1093853 |
154950364 |
|
|
CPL CONCORDIA SOCIETA' COOPERATIVA IN FORMA ABBREVIATA CPL CONCORDIA S |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001003_CT_FIRB |
81560039BF5C1D8E5A15 |
2836130 |
60793 |
|
3898658Z IM EQUITY |
DALMARE SPA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001004_CT_FIRB |
5493005TWX96RDJ9I655 |
|
|
|
|
De Agostini Invest SA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001005_CT_FIRB |
529900WS2E20BA5J4L49 |
16183303 |
1698754 |
|
EDNR IM EQUITY |
EDISON S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001006_CT_FIRB |
WOCMU6HCI0OJWNPRZS33 |
|
|
|
ENEL IM EQUITY |
Enel SpA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001007_CT_FIRB |
BUCRF72VH5RBN7X3VL35 |
|
|
IT0003132476 |
ENI IM EQUITY |
ENI S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001008_CT_FIRB |
81560081EE079FBED395 |
19377159 |
3544950961 |
|
|
ENOVA S.R.L. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001009_CT_FIRB |
8156004604684CA44A90 |
|
|
|
|
ERG S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001011_CT_FIRB |
8156004CE82074779D19 |
13870596 |
1664630223 |
|
|
FEDRIGONI S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001012_CT_FIRB |
549300J4SXC5ALCJM731 |
|
|
|
1448Z IM Equity |
Ferrovie dello Stato SpA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001013_CT_FIRB |
5493004C1SL445NFDR90 |
|
|
|
F IM EQUITY |
Fiat SpA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001014_CT_FIRB |
8156001B8AD051794959 |
|
|
|
|
FINAVAL S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001015_CT_FIRB |
529900X4EEX1U9LN3U39 |
1053767 |
7031 |
|
FNC IM EQUITY |
FINMECCANICA S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001016_CT_FIRB |
815600C3CCA800EF5D96 |
1134215 |
|
|
|
FORALL CONFEZIONI S.P.A. IN BREVE= FORALL S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001017_CT_FIRB |
815600E12249DD563C29 |
26650695 |
1143814 |
|
|
Gamenet S.p.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001018_CT_FIRB |
81560098DBDD66154985 |
|
|
|
|
GRANDI NAVI VELOCI S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001019_CT_FIRB |
8156001250E819E30127 |
|
|
|
GCN IM EQUITY |
Gruppo Coin SpA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001020_CT_FIRB |
8156001294017C870346 |
11027526 |
10022100159 |
|
|
GRUPPO FINELCO SPA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001021_CT_FIRB |
8156005113BD16699393 |
24907200 |
RM1117269 |
|
LTO IX Equity |
GTECH S.p.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001022_CT_FIRB |
|
15541251 |
1638878 |
|
4004268Z IM EQUITY |
H3G S.P.A |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001023_CT_FIRB |
8156009414FD99443B48 |
3201267 |
363550 |
|
HER IM EQUITY |
HERA S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001024_CT_FIRB |
815600D86992FDA7B908 |
1035363 |
149288 |
|
IMA IM EQUITY |
I.M.A. INDUSTRIA MACCHINE AUTOMATICHE S.P.A. IN SIGLA IMA S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001025_CT_FIRB |
815600A7D7C7A85F8B51 |
2733792 |
1168660262 |
|
|
I.R.C.A. S.P.A. INDUSTRIA RESISTENZE CORAZZATE E AFFINI |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001026_CT_FIRB |
81560033824BE53C7D28 |
3585262 |
1303501215 |
|
|
IMAP EXPORT S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001027_CT_FIRB |
549300KTGKED5E25JR59 |
|
|
|
IND IM EQUITY |
Indesit Co SpA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001028_CT_FIRB |
213800M4YYCP6E8YUX94 |
2714789 |
2589327 |
|
|
IPLOM S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001029_CT_FIRB |
8156001EBD33FD474E60 |
10431674 |
281364 |
|
IRE IM EQUITY |
IREN S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001030_CT_FIRB |
8156009D23D0FDC70C93 |
1007005 |
50 |
|
ITM IM Equity |
Italcementi S.p.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001031_CT_FIRB |
815600236A6B5AE5B406 |
26754254 |
167186 |
|
|
Linea Group Holding S.p.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001032_CT_FIRB |
549300I1NMOBS4B1LT88 |
|
|
IT0001479374 |
LUX IM EQUITY |
LUXOTTICA GROUP S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001033_CT_FIRB |
|
7003703 |
481230266 |
|
|
MANGIAROTTI S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001034_CT_FIRB |
815600292DA01BE68971 |
3755075 |
152396 |
|
3184788Z IM EQUITY |
MARCEGAGLIA - S.P.A |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001035_CT_FIRB |
815600C8D55034EB5379 |
3779273 |
64334 |
|
|
Marcolin SpA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001036_CT_FIRB |
213800DIFN7NR7B97A50 |
552637 |
1264109 |
|
MS IM EQUITY |
Mediaset S.p.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001038_CT_FIRB |
815600325D15DD92A023 |
4376875 |
4846130633 |
|
|
MOBY S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001039_CT_FIRB |
|
1653085 |
110858 |
|
3893422Z IM EQUITY |
MONIER S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001040_CT_FIRB |
8156003A100E8AB89697 |
6794759 |
1865640369 |
|
|
PANARIAGROUP INDUSTRIE CERAMICHE S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001041_CT_FIRB |
8156001B96890989C002 |
23641842 |
5411110827 |
|
|
PB TANKERS S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001042_CT_FIRB |
5493006293RJBDQWJL92 |
5944540 |
169833 |
|
PMS IM EQUITY |
PERMASTEELISA S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001043_CT_FIRB |
8156000256C2431C2E92 |
4495509 |
134077 |
|
PIA IM Equity |
Piaggio & C. S.p.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001044_CT_FIRB |
815600A0C9AFC1F2A709 |
|
|
|
PC IM Equity |
Pirelli & Co SpA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001045_CT_FIRB |
815600EDDBB07C9BDB90 |
15591777 |
2246400218 |
|
|
PODINI HOLDING S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001046_CT_FIRB |
815600354DEDBD0BA991 |
3465665 |
842633 |
|
POST IM EQUITY |
POSTE ITALIANE S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001047_CT_FIRB |
8156000FE0A2DC5B7852 |
16232311 |
1343952 |
|
PRP GR EQUITY |
PRADA S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001048_CT_FIRB |
213800VHJ22UE2BRRZ48 |
3830970 |
706270410 |
|
|
PROFILGLASS S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001049_CT_FIRB |
|
23687310 |
1777895 |
|
PRY IM EQUITY |
PRYSMIAN S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001050_CT_FIRB |
815600B9FC8D18A5D034 |
1058024 |
291350635 |
|
|
RA.M.OIL RAFFINERIA MERIDIONALE OLII LUBRIFICANTI |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001051_CT_FIRB |
81560086FA79BEDD6B94 |
13270817 |
|
|
|
RHIAG - INTER AUTO PARTS ITALIA S.P.A. O, IN FORMA ABBREVIATA, ALTERNA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001052_CT_FIRB |
|
5012487 |
8850400154 |
|
|
SACAL - SOCIETA' ALLUMINIO CARISIO - S.P |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001053_CT_FIRB |
815600AF08EE2EC2DE92 |
1035262 |
8924 |
|
226907Z IM EQUITY |
SACMI COOPERATIVA MECCANICI IMOLA SOCIETA' COOPERATIVA IN BREVE SACMI IMOLA S.C. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001054_CT_FIRB |
815600FC906D230A1420 |
16077541 |
86111 |
|
SFL IM Equity |
Safilo SpA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001055_CT_FIRB |
549300PHV8MBDHWB8X12 |
1086637 |
788744 |
|
SPM IM EQUITY |
SAIPEM S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001056_CT_FIRB |
549300UKR289DF4UXQ47 |
1013056 |
525502 |
|
SAL |
SALINI IMPREGILO S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001057_CT_FIRB |
|
6524595 |
3957900487 |
|
|
SAMMONTANA - S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001058_CT_FIRB |
8156006755200B82EB33 |
1246827 |
836320150 |
|
|
SAN CARLO GRUPPO ALIMENTARE S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001059_CT_FIRB |
5299005KJSU2AQUJUH84 |
1066932 |
49540 |
|
SRS IM EQUITY |
SARAS S.P.A. O IN FORMA ESTESA SARAS S.P.A. - RAFFINERIE SARDE |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001060_CT_FIRB |
815600D2FC31AF713B07 |
1012950 |
166476 |
|
|
SNAI SpA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001061_CT_FIRB |
8156002278562044AF79 |
16067629 |
1633443 |
|
SRG IM Equity |
SNAM SpA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001062_CT_FIRB |
EOJCGSUI4NX234BL7V57 |
14234253 |
1594238 |
|
2091Z IM EQUITY |
SORGENIA S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001063_CT_FIRB |
815600141CFE5F4C4325 |
19113128 |
1016401 |
|
4473035Z IM EQUITY |
STRADA DEI PARCHI SPA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001064_CT_FIRB |
815600C3438977CBBE37 |
1038951 |
68670397 |
|
|
TAMPIERI FINANCIAL GROUP S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001065_CT_FIRB |
81560029415DF1381583 |
1030384 |
195810262 |
|
|
TECNICA GROUP S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001066_CT_FIRB |
815600AC5599D16D9A40 |
3335773 |
574643 |
|
MT IM EQUITY |
TECNIMONT S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001067_CT_FIRB |
549300W384M3RI3VXU42 |
|
|
IT0003497168 |
TIT IM EQUITY |
TELECOM ITALIA S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001068_CT_FIRB |
815600CD7323A82E5092 |
28935694 |
1763778 |
|
2847328Z IM EQUITY |
TENOVA S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001069_CT_FIRB |
|
1037712 |
182850362 |
|
|
TERMOSANITARI CORRADINI - S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001070_CT_FIRB |
8156009E94ED54DE7C31 |
|
|
|
TRN IM Equity |
Terna Rete Elettrica Nazionale SpA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001071_CT_FIRB |
549300IN56S27SDGEI85 |
18659000 |
1019536 |
|
80698Z IM EQUITY |
TIRRENO POWER S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001072_CT_FIRB |
8156003E86EBA167A868 |
|
|
|
0946688D IM EQUITY |
TotalErg SpA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001073_CT_FIRB |
815600FE9E92D9D6C309 |
3554534 |
201271 |
|
TFI IM EQUITY |
TREVI - FINANZIARIA INDUSTRIALE S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001074_CT_FIRB |
|
|
|
|
4212473Z IM EQUITY |
UNIECO SOCIETA' COOPERATIVA |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001075_CT_FIRB |
815600B8027C92F0DA07 |
4257672 |
1189360066 |
|
|
VIBAC S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001076_CT_FIRB |
549300YSFQKM1C0X4E45 |
11321265 |
884361 |
|
WIND IM EQUITY |
WIND TELECOMUNICAZIONI S.P.A. |
IT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001077_CT_FIRB |
549300DHPOF90OYYD780 |
|
|
|
5108 JT Equity |
Bridgestone Corporation |
JP |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001078_CT_FIRB |
549300IZYK3206QECG76 |
|
|
|
CAT SE Equity |
Caterpillar Finance Corporation |
JP |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001079_CT_FIRB |
549300MIFE1VEW02GY83 |
|
|
JP3298600002 |
|
COSMO OIL COMPANY LTD |
JP |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001080_CT_FIRB |
549300T6IPOCDWLKC615 |
|
|
|
6501 JT Equity |
Hitachi, Ltd. |
JP |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001081_CT_FIRB |
J48DJYXDTLHM30UMYI18 |
|
|
|
8001 JT Equity |
Itochu Corporation |
JP |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001082_CT_FIRB |
5493004LQ0B4T7QPQV17 |
|
|
|
6301 JT Equity |
Komatsu Ltd. |
JP |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001083_CT_FIRB |
4P4N3ORD02UGQT1T1W12 |
|
0100-01-008776 |
|
8002 JT Equity |
Marubeni Corporation |
JP |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001084_CT_FIRB |
KVIPTY4PULAPGC1VVD26 |
|
|
|
8058 JP EQUITY |
Mitsubishi Corp |
JP |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001085_CT_FIRB |
5493008VBQD43X8QCS14 |
|
|
|
|
Mitsui Life Insurance Company Limited |
JP |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001086_CT_FIRB |
5493000QYMPFRTEY4K28 |
|
|
|
6701 JT Equity |
NEC Corporation |
JP |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001087_CT_FIRB |
|
|
|
|
7201 JP EQUITY |
Nissan Motor Co Ltd |
JP |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001088_CT_FIRB |
5493003BZYYYCDIO0R13 |
|
|
|
9984 JT Equity |
SOFTBANK CORP. |
JP |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001089_CT_FIRB |
5493004SE33MRLPB1W98 |
|
|
|
2768 JP EQUITY |
Sojitz Corp |
JP |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001090_CT_FIRB |
|
|
|
|
6758 JP EQUITY |
Sony Corp |
JP |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001091_CT_FIRB |
V82KK8NH1P0JS71FJC05 |
|
|
|
8053 JP EQUITY |
Sumitomo Corp |
JP |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001092_CT_FIRB |
54930074QUY8RD0UZM08 |
|
|
|
|
Suntory Holdings Limited |
JP |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001093_CT_FIRB |
549300ZLMVP4X0OGR454 |
|
|
|
4502 JT Equity |
Takeda Pharmaceutical Company Limited |
JP |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001094_CT_FIRB |
549300LBHTST91VKHO68 |
|
|
|
6502 JT Equity |
Toshiba Corporation |
JP |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001095_CT_FIRB |
5493006W3QUS5LMH6R84 |
|
|
|
TOM GY Equity |
Toyota Motor Corporation |
JP |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001096_CT_FIRB |
|
|
|
|
004020 KS Equity |
Hyundai Steel Co |
KR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001097_CT_FIRB |
|
|
|
|
000270 KS Equity |
Kia Motors Corp |
KR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001098_CT_FIRB |
549300MGHLPT1EFHGF84 |
|
|
|
2007 HK Equity |
Country Garden Holdings Company Limited |
KY |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001099_CT_FIRB |
549300IHVJRWVT07S523 |
|
|
|
3333 HK Equity |
Evergrande Real Estate Group Limited |
KY |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001100_CT_FIRB |
5493003DTPH8AMMK4P51 |
|
|
|
NE UN Equity |
Noble Corporation |
KY |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001101_CT_FIRB |
549300FNENFFSMO3GT38 |
|
|
XS0835890350 |
XPBR SQ Equity |
Petrobras Global Finance B.V. |
KY |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001102_CT_FIRB |
213800S7DNJQX6LHTQ21 |
|
133818917 |
|
|
AB »Kauno grūdai« |
LT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001103_CT_FIRB |
|
|
|
LU1014539529 |
|
ALTICE |
LU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001104_CT_FIRB |
5493003BU7PAH5RRM092 |
|
|
|
APAM NA EQUITY |
Aperam SA |
LU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001105_CT_FIRB |
2EULGUTUI56JI9SAL165 |
|
|
|
MT LX EQUITY |
ArcelorMittal SA [AM] |
LU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001106_CT_FIRB |
549300GJ79DYFBBF5T83 |
|
|
|
0307096D LX EQUITY |
Brandbrew S.A. |
LU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001107_CT_FIRB |
5493007GVB1I2FDSS786 |
|
B0155849 |
|
CNHI UN Equity |
CNH Industrial Finance Europe S.A. |
LU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001108_CT_FIRB |
549300938QUWMPITJ642 |
|
|
|
COV US EQUITY |
Covidien International Finance SA |
LU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001109_CT_FIRB |
529900W1S8TJDDH8YB29 |
|
|
|
|
Encevo S.A. |
LU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001110_CT_FIRB |
|
|
350807947 |
FR0000038259 |
ERF FP EQUITY |
EUROFINS SCIENTIFIC SE |
LU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001111_CT_FIRB |
213800568PRHV2JR9650 |
|
|
XS0357281558 |
GSPBEX RR Equity |
Gaz Capital S.A. |
LU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001112_CT_FIRB |
213800WHKNIC1JQQG433 |
|
|
|
8GC GS Equity |
Glencore Finance (Europe) S.A. |
LU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001113_CT_FIRB |
8XJ8KF85PBKK1TLMFN29 |
|
|
|
|
Intelsat Jackson Holdings S.A. |
LU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001114_CT_FIRB |
549300MBM5B61VCW5A23 |
|
|
|
|
International Automotive Components Group, S.A. |
LU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001115_CT_FIRB |
RUOKPID0PZ0UWJYU9J61 |
|
|
|
DE UN Equity |
John Deere Bank S.A. |
LU |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001116_CT_FIRB |
529900XUC6PXMN6ABU42 |
|
|
|
TGH GY Equity |
Logwin AG |
LU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001117_CT_FIRB |
549300CTHC1CP86P2G96 |
|
|
|
MIICF PQ Equity |
Millicom International Cellular S.A. |
LU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001118_CT_FIRB |
|
|
|
|
0755015D LX EQUITY |
NH FINANCE SA |
LU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001119_CT_FIRB |
213800IUIRBFRNCYVR24 |
|
|
|
3900394Z LX Equity |
Nizi International SA |
LU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001120_CT_FIRB |
549300VEJMMZCY6OBU06 |
|
|
|
PDSA NS Equity |
Pacific Drilling S.A. |
LU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001121_CT_FIRB |
529900UUYBCBB7HMVI56 |
|
|
|
|
Phoenix PIB Dutch Finance B.V. |
LU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001122_CT_FIRB |
549300OZSHE4H5BFQA66 |
|
|
|
|
QUILVEST SA |
LU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001123_CT_FIRB |
5493000C8J3C3SZYS040 |
|
|
|
RTL BB Equity |
RTL Group S.A. |
LU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001124_CT_FIRB |
5493008JPA4HYMH1HX51 |
|
|
|
SESG FP EQUITY |
SES SA |
LU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001125_CT_FIRB |
549300CJ7LW6QSGIL444 |
|
|
|
|
Swiss Re Europe S.A. |
LU |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001126_CT_FIRB |
529900BSBZ853DKUP675 |
|
|
|
|
TRAXYS SARL |
LU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001127_CT_FIRB |
549300RIG2CXWN6IV731 |
|
|
|
|
CEMEX S.A.B. de C.V. |
MX |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001128_CT_FIRB |
5493008KEVFYPMGTXO33 |
|
|
|
KOFL MM Equity |
Coca-Cola FEMSA, S.A.B. de C.V. |
MX |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001129_CT_FIRB |
5493000XJLJ6C4T0PG82 |
|
|
|
GRUMAB MM Equity |
GRUMA, S.A.B. de C.V. |
MX |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001130_CT_FIRB |
5493000RIXURZEBFEV60 |
|
|
|
BIMBOA MM Equity |
Grupo Bimbo, S.A.B. de C.V. |
MX |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001131_CT_FIRB |
549300QOAB2GJSFM0381 |
|
|
|
1234Z MM Equity |
Grupo Petrotemex SA de CV |
MX |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001132_CT_FIRB |
549300CAZKPF4HKMPX17 |
|
|
|
|
PETROLEOS MEXICANOS |
MX |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001133_CT_FIRB |
549300FW3RGHPHT21D10 |
|
|
|
ALFAA MM Equity |
Sigma Alimentos, S.A. de C.V. |
MX |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001134_CT_FIRB |
5493000MY3DAIB0BP706 |
|
TNE940608HS5 |
USP9084BAD03 |
ALFAA MM Equity |
Tenedora Nemak, S.A. de C.V. |
MX |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001135_CT_FIRB |
549300EMP9DT6Q35HZ31 |
|
|
NL0000852564 |
|
AALBERTS INDUSTR |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001136_CT_FIRB |
549300J93WR5DPG0P466 |
|
KVK 33232124 |
|
ABB SS Equity |
ABB Capital B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001137_CT_FIRB |
5493007WHKI5H75YJ358 |
|
KVK 34215458 |
|
ABE SQ Equity |
Abertis Infraestructuras Finance B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001138_CT_FIRB |
7245007QUMI1FHIQV531 |
|
KVK 33235189 |
|
|
Achmea B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001139_CT_FIRB |
724500HIKX3QVUQF9G08 |
|
KVK 28080300 |
|
|
Achmea Zorgverzekeringen N.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001140_CT_FIRB |
O4QK7KMMK83ITNTHUG69 |
|
KVK 27076669 |
NL0000303709 |
AGN NA Equity |
AEGON N.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001142_CT_FIRB |
724500XYIJUGXAA5QD70 |
|
KVK 09007809 |
NL0000009132 |
AKZA NA EQUITY |
Akzo Nobel NV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001143_CT_FIRB |
724500XBZ9QOPTI11U82 |
|
KVK 34108286 |
|
|
Alliander N.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001144_CT_FIRB |
549300KYQ7B0H0K66406 |
|
KVK 33055009 |
|
AML LN Equity |
Amlin Europe N.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001145_CT_FIRB |
724500MCUU6QOFRFEA53 |
|
KVK 33256360 0000 |
|
792658Z PL EQUITY |
AMORIM ENERGIA, BV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001146_CT_FIRB |
7245000UZH70GO047N03 |
|
|
NL0006237562 |
|
ARCADIS |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001147_CT_FIRB |
7245001I22ND6ZFHX623 |
|
KVK 30037466 |
NL0000334118 |
ASM NA Equity |
ASM International N.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001148_CT_FIRB |
724500Y6DUVHQD6OXN27 |
|
KVK 17085815 |
NL0006034001 |
ASML NA EQUITY |
ASML HOLDING N.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001149_CT_FIRB |
7245004JOPUJ0OOWTU73 |
|
KVK 30031823 |
|
|
ASR Schadeverzekering N.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001150_CT_FIRB |
724500XFMNHF1GFPYJ05 |
|
KVK 08125298 |
|
3324558Z NA Equity |
BDR Thermea Group BV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001151_CT_FIRB |
5299006ZHG3IXU0PNJ56 |
|
KvK 27106340 0000 |
|
1136Z NA EQUITY |
BMW Finance N.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001152_CT_FIRB |
|
|
|
NL0000852580 |
|
BOSKALIS WESTMIN |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001153_CT_FIRB |
|
|
|
NL0010776944 |
|
BRUNEL INTERNAT |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001154_CT_FIRB |
529900AOH3NBA8PZFG65 |
|
KvK 32097651 0000 |
|
0533866D NA EQUITY |
Celesio Finance BV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001155_CT_FIRB |
549300WGC2HZ5J67V817 |
|
|
|
CNHI IM Equity |
CNH Industrial NV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001156_CT_FIRB |
549300BXVNOCYQ83FU09 |
|
KVK 34154633 |
|
KO UN Equity |
Coca-Cola HBC Finance B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001157_CT_FIRB |
|
|
|
NL0000200384 |
|
CORE LABORATORIES |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001158_CT_FIRB |
549300UNTCLR21YKLL62 |
|
KVK 30073501 |
NL0000288967 |
|
Corio N.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001159_CT_FIRB |
|
|
|
NL0009294552 |
|
DELTA LLOYD |
NL |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001160_CT_FIRB |
724500S75737K2SFDA03 |
|
KVK 22031457 |
|
|
Delta N.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001161_CT_FIRB |
213800N8X49KJRTNDM49 |
|
KVK 3419663 |
|
DGE FP Equity |
Diageo Finance B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001162_CT_FIRB |
529900M7QSB704RUUT95 |
|
KVK 34182495 |
|
AIR FP Equity |
Eads Finance B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001163_CT_FIRB |
724500KRQECMCRGM1971 |
|
KVK 14026250 |
|
|
EBN B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001164_CT_FIRB |
5299007L43AQDFOW5739 |
|
KvK 34121496 0000 |
|
1403Z NA EQUITY |
EDP FINANCE BV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001165_CT_FIRB |
724500R5IP6TFKTNRU48 |
|
KvK 24306393 |
|
2091Z NA Equity |
Eneco Holding NV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001166_CT_FIRB |
549300XW2F91G4T4WC42 |
|
KVK 34149162 |
|
ENL GY Equity |
ENEL Investment Holding B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001167_CT_FIRB |
529900011V8VJ3BUKR64 |
|
KVK 17115973 |
|
RWE GF Equity |
Essent N.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001168_CT_FIRB |
|
|
|
NL0000288876 |
|
EUROCOMMERCIAL |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001169_CT_FIRB |
|
|
|
NL0000352565 |
|
FUGRO |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001170_CT_FIRB |
2138005FTXOJUBQ5J563 |
|
KVK 24243533 |
|
GAS SQ Equity |
Gas Natural Fenosa Finance BV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001171_CT_FIRB |
724500EJ2TDPAITRSJ55 |
|
KVK 02089290 |
|
|
GasTerra B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001172_CT_FIRB |
|
|
|
NL0000400653 |
|
GEMALTO |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001173_CT_FIRB |
549300L10EVYURBFIH66 |
|
KVK 55293980 |
|
|
Global Blue Acquisition B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001174_CT_FIRB |
529900SNLFF5M6HJ1T36 |
|
KvK 33286563 0000 |
|
1004Z NA EQUITY |
Haniel Finance B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001175_CT_FIRB |
724500K5PTPSST86UQ23 |
|
KVK 33011433 |
NL0000009165 |
HEIA NA Equity |
Heineken NV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001176_CT_FIRB |
7245008C9KMJL9P2UI77 |
|
KVK 34323653 |
|
|
Hyva Global B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001177_CT_FIRB |
724500CR19MQGFWFBZ64 |
|
KvK 34217578 0000 |
|
0308206D NA EQUITY |
ICL Finance BV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001178_CT_FIRB |
TLLG0UTU6ZHOG003X735 |
|
|
|
|
Imperial Mobility Finance B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001179_CT_FIRB |
54930050LBZUR4138I72 |
|
KVK 27120438 |
|
|
ING Re (Netherlands) N.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001180_CT_FIRB |
|
|
KVK 24311905 |
|
2872423Z NA Equity |
InterGen NV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001181_CT_FIRB |
724500C9GNBV20UYRX36 |
|
KVK 35000363 |
NL0010672325 |
AH NA Equity |
Koninklijke Ahold NV [Royal Ahold NV] |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001182_CT_FIRB |
724500V38C5KTDY5BS93 |
|
KVK 30058019 |
NL0000337319 |
BAMNB NA Equity |
Koninklijke BAM NBM NV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001183_CT_FIRB |
724500SNT1MK246AHP04 |
|
KVK 14022069 |
NL0000009827 |
DSM NA EQUITY |
Koninklijke DSM N.V |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001184_CT_FIRB |
549300YO0JZHAL7FVP81 |
|
KVK 02045200 |
NL0000009082 |
KPN NA Equity |
Koninklijke KPN NV [Royal KPN NV] |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001185_CT_FIRB |
H1FJE8H61JGM1JSGM897 |
|
KVK 17001910 |
NL0000009538 |
PHIA NA Equity |
Koninklijke Philips Electronics N.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001186_CT_FIRB |
724500HZ4BN317I12G68 |
|
KVK 06016321 |
|
KTC NA Equity |
Koninklijke Ten Cate NV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001187_CT_FIRB |
724500UL634GFV1KYF10 |
|
KVK 24295332 |
NL0009432491 |
VPK NA Equity |
Koninklijke Vopak NV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001188_CT_FIRB |
529900WQGOTJDYG9NP76 |
|
KVK 09151956 |
|
LXS GF Equity |
Lanxess Finance B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001189_CT_FIRB |
5H8RMHHYTWIP1RKLCE38 |
|
KvK 34115238 0000 |
|
2177Z NA EQUITY |
Linde Finance B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001190_CT_FIRB |
549300J6QSW38QNOJK61 |
|
KVK 57924562 |
|
|
LYB International Finance B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001191_CT_FIRB |
BN6WCCZ8OVP3ITUUVN49 |
|
KVK 24473890 |
|
DLY GB Equity |
LyondellBasell Industries N.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001192_CT_FIRB |
635400TMCKVEU87EJ582 |
|
KVK 24321697 |
|
|
METINVEST B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001193_CT_FIRB |
529900PF6F1OHRZVU341 |
|
KvK 33178683 0000 |
|
1169Z NA EQUITY |
Metro Finance B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001194_CT_FIRB |
6354007MKEEGGVUMXO83 |
|
KVK 34239108 |
|
|
New World Resources N.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001195_CT_FIRB |
724500RKMOD48AIWKD94 |
|
KvK 24307569 0000 |
|
3893886Z NA EQUITY |
NIDERA B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001196_CT_FIRB |
54930062JS29A5N4GO82 |
|
KVK 34248449 |
|
|
Nielsen Holdings N.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001197_CT_FIRB |
724500GQV9YLNSWECU41 |
|
KVK 17179668 |
|
|
Nord Gold N.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001198_CT_FIRB |
724500TXS5HH3GY4UW42 |
|
KVK 30124358 |
|
|
NS Groep N.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001199_CT_FIRB |
5299000CMF80GY2U0U47 |
|
KVK 16074305 |
NL0010395208 |
NUO NA Equity |
Nutreco Holding NV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001200_CT_FIRB |
724500HT4YW45B1Y7859 |
|
KVK 57585083 |
|
|
OAK Leaf B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001201_CT_FIRB |
549300NCMRGIBJYUOE57 |
|
|
NL0010558797 |
|
OCI |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001202_CT_FIRB |
724500IM9A059TQLBX63 |
|
|
|
|
OCI Nitrogen BV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001203_CT_FIRB |
72450053F5WRDY8CDZ66 |
|
KVK 24291478 |
|
OI US Equity |
OI European Group B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001204_CT_FIRB |
Q47A62EK6GMSID3Y8C39 |
|
KVK 17133742 |
XS0788529096 |
PCAR US Equity |
PACCAR Financial Europe B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001205_CT_FIRB |
549300N522D3SS8MKV65 |
|
KvK 24320769 0000 |
|
3617372Z NA EQUITY |
PETROBRAS NETHERLANDS BV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001206_CT_FIRB |
549300VGHFJJ58HE2B54 |
|
KVK 17008551 |
|
PHIA NA Equity |
Philips Electronics NV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001207_CT_FIRB |
529900N9UJEHN9UPXN50 |
|
|
|
|
PHOENIX PIB FINANCE BV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001208_CT_FIRB |
724500Q41FHN0P1GPC53 |
|
KVK 27168968 |
NL0009739416 |
TNT LI Equity |
PostNL N.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001209_CT_FIRB |
54930036WK3GMCN17Z57 |
|
|
|
QIA GY Equity |
Qiagen NV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001210_CT_FIRB |
7245009EAAUUQJ0U4T57 |
|
KVK 33216172 |
NL0000379121 |
RAND NA EQUITY |
RANDSTAD HOLDING NV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001211_CT_FIRB |
549300XO8R7MPISUO753 |
|
KVK 33155037 |
NL0006144495 |
|
Reed Elsevier NV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001212_CT_FIRB |
5493002YCY6HTK0OUR29 |
|
KVK 24251372 |
XS0202649934 |
REP GY Equity |
Repsol International Finance B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001213_CT_FIRB |
|
|
KVK 34179503 |
GB00B03MM408 |
RDSA NA EQUITY |
ROYAL DUTCH SHELL PLC |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001214_CT_FIRB |
5493002N51KZCVBDMS27 |
|
24114856 |
NL0006055329 |
|
ROYAL IMTECH NV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001215_CT_FIRB |
213800LBMMAIG1FQP389 |
|
KVK 14105351 |
|
SABIC AB Equity |
SABIC Capital I B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001216_CT_FIRB |
|
|
|
NL0000360618 |
|
SBM OFFSHORE |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001217_CT_FIRB |
529900KEH8410ESH1483 |
|
KVK 53761790 |
|
|
Schaeffler Finance B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001218_CT_FIRB |
724500DX7Q1A19SPY530 |
|
KVK 34166584 |
|
|
Schiphol Nederland B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001219_CT_FIRB |
7245001TBT3NI9SPNJ75 |
|
|
|
|
SHV Netherlands NV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001220_CT_FIRB |
TAFO772JB70PDRN5VS48 |
|
KvK 27092998 0000 |
|
1223Z NA EQUITY |
Siemens Financieringsmaatschappij N.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001221_CT_FIRB |
724500E9ZG6JMH6E2I14 |
|
|
NL0000817179 |
|
SLIGRO FOOD GROUP |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001222_CT_FIRB |
724500ZTKJYJMWVLWJ82 |
|
KVK 34297413 |
|
|
SRLEV N.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001223_CT_FIRB |
5493002SSXOL85X3XC87 |
|
KVK 58623701 |
|
|
Syncreon Group B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001224_CT_FIRB |
724500LTUWK3JQG63903 |
|
KVK 09083317 |
|
|
TenneT Holding B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001225_CT_FIRB |
7245008G22FOV7TYYJ34 |
|
KVK 06045666 |
NL0000852523 |
TWEKA NA EQUITY |
TKH Group NV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001226_CT_FIRB |
724500978QL7NKMLTQ37 |
|
KVK 34210949 |
|
|
TMF Group Holding B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001227_CT_FIRB |
|
|
|
NL0009739424 |
|
TNT EXPRESS |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001228_CT_FIRB |
724500L44K67W7UW1C59 |
|
|
|
|
TomTom International B.V |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001229_CT_FIRB |
724500OPA8GZSQUNSR96 |
|
KVK 33194984 |
|
TOM GY Equity |
Toyota Motor Finance (Netherlands) B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001230_CT_FIRB |
PX7SUPU7HUNJBQ8BPI65 |
|
KVK 33236939 |
|
585233Z NA Equity |
Trafigura Beheer BV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001231_CT_FIRB |
549300TK7G7NZTVM1Z30 |
|
KVK 24051830 |
NL0000009355 |
UNIA NA Equity |
Unilever NV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001232_CT_FIRB |
549300IW6C3SRHUUK147 |
|
|
|
|
Vitol Holding BV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001234_CT_FIRB |
549300FRXSUUW3M2Q281 |
|
|
|
|
WABCO Europe Holdings BV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001235_CT_FIRB |
724500522D3ORUTUGW47 |
|
KVK 05078970 |
|
WAVIN NA Equity |
Wavin NV |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001236_CT_FIRB |
724500YRQCY3BD9RJZ92 |
|
|
NL0000289213 |
|
WERELDHAVE |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001237_CT_FIRB |
724500TEM53I0U077B74 |
|
KVK 33202517 |
NL0000395903 |
WKL NA EQUITY |
Wolters Kluwer N.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001238_CT_FIRB |
5JB3IE65ZU13TA0DGN10 |
|
|
|
|
Würth Finance International B.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001239_CT_FIRB |
|
|
|
NL0006294290 |
|
ZIGGO |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001240_CT_FIRB |
|
|
|
|
BWO NO Equity |
BW Offshore Shipholding Ltd |
NO |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001241_CT_FIRB |
5493004ZHCILEMZLBS85 |
|
00304772770005 |
|
|
FERD AS |
NO |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001242_CT_FIRB |
5493009F6KP3UMLPOY27 |
|
931186744 |
|
|
ICA Norge AS |
NO |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001243_CT_FIRB |
549300ZLJDXBXUNCY824 |
|
936738540 |
|
|
National Oilwell Varco Norway AS |
NO |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001244_CT_FIRB |
549300N1SDN71ZZ8BO45 |
|
|
|
NHY NO Equity |
Norsk Hydro ASA |
NO |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001245_CT_FIRB |
529900J8VSH14TP5VD23 |
|
|
|
|
ODFJELL SE |
NO |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001246_CT_FIRB |
213800T66DRTE6O6BV87 |
|
916235291 |
|
PGS NO Equity |
Petroleum Geo-Services ASA |
NO |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001247_CT_FIRB |
529900TH4OAW7WYG1777 |
|
987059699 |
|
|
Statkraft AS |
NO |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001248_CT_FIRB |
OW6OFBNCKXC4US5C7523 |
|
923609016 |
|
STL NO Equity |
Statoil ASA |
NO |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001249_CT_FIRB |
R7NJHU48LTCIOB9BVU57 |
|
|
|
CNU NZ Equity |
Chorus Limited |
NZ |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001250_CT_FIRB |
259400GYHYZPQ0HTMT82 |
|
|
|
CIE PW Equity |
Ciech S.A. |
PL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001251_CT_FIRB |
259400A9BI23M3K1NK82 |
|
|
|
LTS PW EQUITY |
GRUPA LOTOS S.A. |
PL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001252_CT_FIRB |
259400WT6MCX3V59XI09 |
|
|
|
|
Netia S.A. |
PL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001253_CT_FIRB |
259400TOMPUOLS65II22 |
|
10681 |
|
TPA1 GB Equity |
ORANGE POLSKA SA |
PL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001254_CT_FIRB |
259400TGY6IYEP2EFW87 |
|
467426 |
|
|
POLKOMTEL SP. Z O.O. |
PL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001255_CT_FIRB |
259400VVMM70CQREJT74 |
|
28860 |
|
PKN PW Equity |
Polski Koncern Naftowy ORLEN S.A. (PKN) |
PL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001256_CT_FIRB |
259400NAPDFBOTNCRL54 |
|
|
|
TPE PW Equity |
TAURON Polska Energia S.A. |
PL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001257_CT_FIRB |
Q1ECZWEVT6ZTFERCPG94 |
|
|
PLTLKPL00017 |
OPL PW EQUITY |
TELEKOMUNIKACJA POLSKA SA |
PL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001258_CT_FIRB |
213800RQXBBZ6KSP1I72 |
|
500311390 |
|
|
AMORIM & IRMAOS SA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001259_CT_FIRB |
2138002PLGLYW8EP7248 |
|
|
|
|
AMORIM HOLDING II SGPS SA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001260_CT_FIRB |
213800V5Z38TLIRQW516 |
|
500700834 |
|
|
ANA AEROPORTOS PORTUGAL SA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001261_CT_FIRB |
|
|
502607920 |
|
|
AUCHAN PORTUGAL HIPERMERCADOS SA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001262_CT_FIRB |
54930011KNBNPPKW7528 |
|
500038015 |
|
|
AUTO SUECO LDA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001263_CT_FIRB |
549300RU6UYW1UMYOP92 |
|
500194670 |
|
|
BP PORTUGAL COMERCIO DE COMBUSTI VEIS LUBRIFICANTES SA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001264_CT_FIRB |
|
|
|
PTBRI0AM0000 |
BRI PL EQUITY |
BRISA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001265_CT_FIRB |
549300FREK460JU7RG08 |
|
500060266 |
|
|
CELULOSE BEIRA INDUSTRIAL-CELBI SA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001266_CT_FIRB |
549300TF1SUYCFUO3840 |
|
503309362 |
|
|
COLEP PORTUGAL SA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001267_CT_FIRB |
|
|
507195515 |
|
|
CONTROLINVESTE SGPS SA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001268_CT_FIRB |
213800X28CMB8LAIT849 |
|
502557400 |
|
|
CPCDI COMP PORTUGUESA DIST PROD INFORMATICOS SA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001269_CT_FIRB |
549300RGQV4M16FESU23 |
|
500832234 |
|
|
CUF QUIMICOS INDUSTRIAS, SA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001270_CT_FIRB |
529900CLC3WDMGI9VH80 |
|
|
PTEDP0AM0009 |
EDP PL EQUITY |
EDP - Energias de Portugal S.A. |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001271_CT_FIRB |
529900LOXJVWGOH84656 |
|
503293695 |
|
|
EDP - GESTÃO DA PRODUÇÃO DE ENERGIA SA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001272_CT_FIRB |
|
|
504885367 |
|
|
ESPIRITO SANTO SAUDE SGPS SA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001273_CT_FIRB |
2138003319Y7NM75FG53 |
|
504499777 |
PTGALIOE0009 |
GALP PL Equity |
GALP ENERGIA SGPS, S.A. |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001274_CT_FIRB |
213800Y3V72PI6W8KG10 |
|
511220448 |
|
|
GRUPO PESTANA - SGPS SA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001275_CT_FIRB |
259400A8SZP10GB5IB19 |
|
|
PTJMT0AE0001 |
JMT PL EQUITY |
J.MARTINS |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001276_CT_FIRB |
|
|
500073880 |
|
|
LENA ENGENHARIA CONSTRUCOES SA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001277_CT_FIRB |
549300SNYKYW15R3UE62 |
|
502011475 |
|
|
MODELO CONTINENTE HIPERMERCADOS SA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001278_CT_FIRB |
549300TLPT6W9R3CLQ86 |
|
500197814 |
|
|
MOTA-ENGIL, ENGENHARIA E CONSTRU CAO S.A. |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001279_CT_FIRB |
5493003NN4LXUF8JA244 |
|
|
|
|
Ocidental Companhia Portuguesa de Seguros de Vida, S.A. |
PT |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001280_CT_FIRB |
54930071D35BVUPC5942 |
|
502604751 |
|
|
OPTIMUS-COMUNICACOES S.A |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001281_CT_FIRB |
|
|
507979265 |
|
|
OPWAY - SGPS, SA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001282_CT_FIRB |
213800ZWKG61JG7ZCF61 |
|
500697370 |
|
|
PETROLEOS PORTUGAL PETROGAL SA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001283_CT_FIRB |
259400DRC6WOXNVW8B57 |
500829993 |
500829993 |
|
90413Z PL EQUITY |
PINGO DOCE-DISTRIBUIÇÃO ALIMENTAR S.A. |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001284_CT_FIRB |
549300UNIB7M2AXUXS35 |
|
|
PTPTI0AM0006 |
PTCL TQ EQUITY |
Portucel S.A. |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001285_CT_FIRB |
549300FR1FN48IGHR915 |
|
|
PTREL0AM0008 |
RENE PL Equity |
REN-Redes Energeticas Nacionais, SGPS, S.A. |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001286_CT_FIRB |
|
|
500246963 |
|
|
REPSOL PORTUGUESA SA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001287_CT_FIRB |
5493002X2CCY60HWCU94 |
|
500243590 |
|
|
SECIL COMP GERAL CAL CIMENTO SA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001288_CT_FIRB |
549300PXZF74GVQM6867 |
|
500058580 |
|
|
SONAE INDUSTRIA PRODUCAO COM DER IVADOS DE MADEIRA SA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001289_CT_FIRB |
549300EZYIURQ5RGSE56 |
|
500278571 |
|
|
SOVENA OILSEEDS PORTUGAL, SA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001290_CT_FIRB |
549300KFJPELBPMQH079 |
|
500833532 |
|
|
SOVENA PORTUGAL CONSUMER GOODS SA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001291_CT_FIRB |
95980020140005813290 |
|
505042037 |
|
|
SUMOL+COMPAL MARCAS SA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001292_CT_FIRB |
|
|
500097488 |
|
|
TEIXEIRA DUARTE ENGENHARIA E CONSTRUCOES SA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001293_CT_FIRB |
549300CNE5R74B3XKF57 |
|
505266202 |
|
|
UNICER BEBIDAS SA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001294_CT_FIRB |
|
503933139 |
503933139 |
|
3646175Z PL EQUITY |
UNILEVER JERÓNIMO MARTINS, LDA. |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001295_CT_FIRB |
213800IDK8UTYDSFOG74 |
|
502544180 |
|
|
VODAFONE PORTUGAL COMUNICACOES P ESSOAIS SA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001296_CT_FIRB |
|
500302200 |
500302200 |
|
0265472D PL EQUITY |
ZAGOPE - CONSTRUÇÕES E ENGENHARIA S.A. |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001297_CT_FIRB |
549300VOFQC1SPGTZM19 |
|
503039063 |
|
|
ZON TV CABO PORTUGAL SA |
PT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001298_CT_FIRB |
549300D3EIDZJB62TR20 |
|
21183 |
|
ORDS QD Equity |
Ooredoo Q.S.C. |
QA |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001299_CT_FIRB |
549300UKYDM6L8HEPU79 |
|
|
|
SNP RO EQUITY |
OMV PETROM S.A. |
RO |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001300_CT_FIRB |
549300F8ZIGJVUPIU797 |
|
24297754 |
|
|
Rompetrol Group N.V. (The) |
RO |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001301_CT_FIRB |
|
|
|
|
GAZP RU Equity |
Gazprom OAO |
RU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001302_CT_FIRB |
|
|
|
|
ROSN RU Equity |
OJSC Oil Co Rosneft |
RU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001303_CT_FIRB |
|
|
|
|
TATN RU Equity |
Tatneft OAO |
RU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001304_CT_FIRB |
5493007RN7O98MYBX124 |
|
|
|
|
AKTIEBOLAG LINDEX |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001305_CT_FIRB |
549300UCKT2UK88AG251 |
|
|
SE0000695876 |
ALFA SS EQUITY |
Alfa Laval AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001306_CT_FIRB |
549300YECS8HKCIMMB67 |
|
|
SE0000255648 |
ASSAB SS EQUITY |
Assa Abloy AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001307_CT_FIRB |
213800T8PC8Q4FYJZR07 |
|
5560142720 |
SE0000122467 |
ATCOA SS EQUITY |
Atlas Copco Aktiebolag |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001308_CT_FIRB |
2138002GW5WN1UYZAO32 |
|
55611256900004 |
|
|
BILIA AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001309_CT_FIRB |
549300YJUYJ9A24RXL71 |
|
|
SE0005906922 |
SE0005906922 Corp |
BILLERUDKORSNÄS AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001310_CT_FIRB |
549300ZACGIQHBBMOD20 |
|
5560269549 |
|
BONN SS EQUITY |
Bonnier Finans AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001311_CT_FIRB |
213800SE6FV3UDEIEY92 |
|
72317831 |
|
|
CAPIO AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001312_CT_FIRB |
549300GU5OHTR1T5IY68 |
|
|
SE0005932225 |
SE0005932225 Corp |
Castellum AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001313_CT_FIRB |
549300HCT1WLHEXNLZ18 |
|
|
|
|
Dometic Holding AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001314_CT_FIRB |
549300Y3HHZB1ZGFPJ93 |
|
|
|
ELUXA SS Equity |
Electrolux AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001315_CT_FIRB |
549300JNPI46XNH0PM97 |
|
|
|
|
Fabege AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001316_CT_FIRB |
5493003PZ4F570G3W735 |
|
|
|
|
GETINGE AB, |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001317_CT_FIRB |
529900XKWB408ZZYBF68 |
|
|
|
|
GREEN CARGO AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001318_CT_FIRB |
213800YUV362W4E1LP46 |
|
|
|
|
H & M Hennes & Mauritz GBC AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001319_CT_FIRB |
54930033BTSY61VHUR49 |
|
55601011550004 |
|
|
HALDEX AKTIEBOLAG |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001320_CT_FIRB |
549300VOTS5OZ82UTG69 |
|
|
SE0005934320 |
SE0005934320 Corp |
HEMSÖ FASTIGHETS AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001321_CT_FIRB |
549300WJFW6ILNI4TA80 |
|
5561904771 |
SE0000103699 |
HEXAB SS EQUITY |
Hexagon AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001322_CT_FIRB |
52990080SH3454F0QE68 |
|
5560013301 |
SE0000109290 |
HOLMB SS EQUITY |
Holmen AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001323_CT_FIRB |
549300GYQIIJ3UXB7655 |
|
|
SE0001662222 |
HUSQB SS EQUITY |
HUSQVARNA AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001324_CT_FIRB |
549300VEBQPHRZBKUX38 |
|
556013-8298 |
XS0795505402 |
INVEA SS Equity |
Investor AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001325_CT_FIRB |
529900X0UEM9DOM6FK12 |
|
5560452103 |
SE0000806994 |
JM SS EQUITY |
JM AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001326_CT_FIRB |
549300VD6SNNS5N5V183 |
|
|
|
|
KORAB INTERNATIONAL AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001327_CT_FIRB |
5493005OXRTBK0WSJN46 |
|
5565451217 |
SE0000549412 |
KLED SS EQUITY |
Kungsleden AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001328_CT_FIRB |
529900AB08F05L4HWU11 |
|
|
|
|
LANTMÄNNEN EK FÖR |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001329_CT_FIRB |
213800NS2XXVRYS7WP40 |
|
|
SE0002683557 |
LOOMB SS EQUITY |
Loomis AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001330_CT_FIRB |
549300SNQNTHQLZQON04 |
|
5564272812 |
SE0000221723 |
MEDAA SS EQUITY |
Meda AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001331_CT_FIRB |
549300E8NDODRSX29339 |
|
5563099158 |
SE0000412371 |
MTGB SS EQUITY |
MODERN TIMES GROUP MTG AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001332_CT_FIRB |
213800WRGLW3CY4MHW53 |
|
55603451740004 |
|
|
NCC |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001333_CT_FIRB |
549300KUJMRC9NW93S96 |
|
|
|
|
Nobina sverige AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001334_CT_FIRB |
5493007VGEKBZGZ6PC69 |
|
|
|
|
NYNAS AB (PUBL) |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001335_CT_FIRB |
549300ES84TRW7EWGU35 |
|
|
|
|
Perstorp Holding AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001336_CT_FIRB |
549300S2D8BDH1CKLI47 |
|
|
|
|
PostNord AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001337_CT_FIRB |
549300MIHCMD8DCSBY41 |
|
55607269770034 |
|
|
Preem |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001338_CT_FIRB |
549300ZHO4JCQQI13M69 |
|
556036-0793 |
SE0000112385 |
SE0005567088 Corp |
SAAB AKTIEBOLAG |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001339_CT_FIRB |
5299008ZUAXN43LVZF54 |
|
|
|
SAND SS Equity |
Sandvik AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001340_CT_FIRB |
5299001G94UPTI8C7N54 |
|
5566577416 |
|
0301536D SS EQUITY |
Sandvik Treasury AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001341_CT_FIRB |
529900AE1FZNUH6EVS39 |
|
|
SE0003366871 |
SAS SS EQUITY |
SAS AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001342_CT_FIRB |
529900BZYSUQLQSPNR07 |
|
5560840976 |
SE0000308280 |
SCVB SS EQUITY |
Scania CV AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001343_CT_FIRB |
635400TTYKE8EIWDS617 |
|
|
|
SECUB SS Equity |
Securitas AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001344_CT_FIRB |
5493004WOSC31U83UG49 |
|
5561063834 |
|
SKAB SS EQUITY |
Skanska Financial Services |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001345_CT_FIRB |
549300MA1BZYJU87BW55 |
|
5560339086 |
SE0000113250 |
SKAB SS EQUITY |
Skanska Sverige AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001346_CT_FIRB |
549300X6MQ0GG8BRY481 |
|
|
|
|
SKF sverige AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001347_CT_FIRB |
5493002FIVSWBLEV7P15 |
|
|
|
|
SÖDRA SKOGSÄGARNA EKONOMISK FÖRENING |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001348_CT_FIRB |
529900329VS14ZIML164 |
|
5560163429 |
SE0000171100 |
SSABA SS EQUITY |
SSAB AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001349_CT_FIRB |
529900J0C48FH28HNQ19 |
|
5563137933 |
SE0000120669 |
SSABA SS EQUITY |
SSAB Emea AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001350_CT_FIRB |
213800CWLTI7WZCC2R35 |
|
5560010802 |
|
1081Z SS EQUITY |
Stena AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001351_CT_FIRB |
5299005HSK597UX55629 |
|
|
|
|
SVEASKOG FÖRVALTNINGS AKTIEBOLAG |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001352_CT_FIRB |
549300FW5JDRV1IJ0M67 |
|
|
|
SCAB SS Equity |
Svenska Cellulosa AB [SCA] |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001353_CT_FIRB |
529900ZERGNJBEQEX179 |
|
55679708180004 |
|
|
SWEDAVIA AB SWEDAVIA EKONOMI |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001354_CT_FIRB |
5493005DU3003SGUC166 |
|
|
|
|
SWEDISH HOSPITAL PARTNERS AB, |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001355_CT_FIRB |
529900YVXCGNWAUYZG78 |
|
|
SE0000310336 |
SWMA SS EQUITY |
Swedish Match AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001356_CT_FIRB |
213800EKD193RVI9HL76 |
|
5564108917 |
SE0000314304 |
TEL2B SS EQUITY |
Tele2 AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001357_CT_FIRB |
549300W9JLPW15XIFM52 |
|
556016-0680 |
XS0435008726 |
ERICB SS Equity |
Telefonaktiebolaget LM Ericsson |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001358_CT_FIRB |
213800FSR9RNDUOTXO25 |
|
|
|
TLSN SS Equity |
TeliaSonera AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001359_CT_FIRB |
5493006LU5JO4P7HQ305 |
|
|
|
|
THULE HOLDING AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001360_CT_FIRB |
213800XY16PAWG2PAD14 |
|
|
|
TRELB SS Equity |
Trelleborg AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001361_CT_FIRB |
5493007LNZSEWN5KTV42 |
|
|
SE0005769270 |
SE0005769270 Corp |
Vasakronan |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001362_CT_FIRB |
549300T5RZ1HA5HZ3109 |
|
|
|
VATT SS Equity |
Vattenfall AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001363_CT_FIRB |
549300HGV012CNC8JD22 |
|
|
SE0000115420 |
VOLVB SS EQUITY |
Volvo AB |
SE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001364_CT_FIRB |
54930083GODGBHODQ153 |
|
189744 |
|
|
Global A&T Electronics Ltd. |
SG |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001365_CT_FIRB |
33D7DTWH8BNIUWE0IF81 |
|
|
|
OLAM SP Equity |
Olam International Ltd |
SG |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001366_CT_FIRB |
|
|
|
|
7536988Z SK EQUITY |
Volkswagen Slovakia A.S. |
SK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001367_CT_FIRB |
549300QOGMPTKB6W7G56 |
|
1.07544E+11 |
USY71548BY95 |
PTT TB Equity |
PTT Public Company Limited |
TH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001368_CT_FIRB |
8RS0AKOLN987042F2V04 |
|
|
|
NXWA GF Equity |
21st Century Fox America, Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001369_CT_FIRB |
LUZQVYP4VS22CLWDAR65 |
|
|
US88579YAF88 |
MMM SE Equity |
3M Company |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001370_CT_FIRB |
HQD377W2YR662HK5JX27 |
|
IL08142220 |
|
ABT US Equity |
Abbott Laboratories |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001371_CT_FIRB |
FR5LCKFTG8054YNNRU85 |
|
DE5126809 |
|
4AB GF Equity |
AbbVie Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001372_CT_FIRB |
549300T0GJTEK811VI53 |
|
|
|
WPI US EQUITY |
Actavis, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001373_CT_FIRB |
549300QKBENKLBXQ8968 |
|
PA724325 |
|
AET US Equity |
Aetna Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001374_CT_FIRB |
LYOM0B2GCF1JWXK5ZG04 |
|
|
|
AGCO UN Equity |
AGCO Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001375_CT_FIRB |
QUIX8Y7A2WP0XRMW7G29 |
|
|
|
A UN Equity |
Agilent Technologies, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001376_CT_FIRB |
9PO87UV78U1JHLR68X04 |
|
|
|
8685 JT Equity |
AIG Financial Products Corp. |
US |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001377_CT_FIRB |
7QEON6Y1RL5XR3R1W237 |
|
|
|
APD US Equity |
Air Products & Chemicals Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001378_CT_FIRB |
ABPN11VOHLHX6QR7XQ48 |
|
|
|
AA US Equity |
Alcoa Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001379_CT_FIRB |
XSGZFLO9YTNO9VCQV219 |
|
|
|
MO US Equity |
Altria Group Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001380_CT_FIRB |
ZXTILKJKG63JELOEG630 |
|
DE2620453 |
|
AMZN US Equity |
Amazon.com, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001381_CT_FIRB |
IWUQB36BXD6OWD6X4T14 |
|
DE0332421 |
|
AAL UW Equity |
American Airlines, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001382_CT_FIRB |
B6Q2VFHD1797Q7NZ3E43 |
|
CAC0951492 |
|
7267 JT Equity |
American Honda Finance Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001383_CT_FIRB |
5493006ORUSIL88JOE18 |
|
|
|
AMT US Equity |
American Tower Corp [ex- American Tower System] |
US |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001384_CT_FIRB |
549300D3L3G0R4U4VT04 |
|
|
|
APH US Equity |
Amphenol Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001385_CT_FIRB |
B78FQ7XBQFLP4AYJ6F79 |
|
|
|
APC US Equity |
Anadarko Petroleum Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001386_CT_FIRB |
72ZZ1XRHOOU9P9X16K08 |
|
|
|
APA US Equity |
Apache Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001387_CT_FIRB |
HWUPKR0MPOU8FGXBT394 |
|
CAC0806592 |
|
AAPL US Equity |
Apple Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001388_CT_FIRB |
42YMHYH0XMHJEXDUB065 |
|
|
|
|
ARAMARK Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001389_CT_FIRB |
W47HVZ7Q6FXL86RELH91 |
|
DE0717711 |
|
ACI US Equity |
Arch Coal, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001390_CT_FIRB |
549300LO13MQ9HYSTR83 |
|
DE0152524 |
|
ADM US Equity |
Archer-Daniels-Midland Company |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001391_CT_FIRB |
0C0SZC7H22UWI2NA3R46 |
|
|
|
ARRS UW Equity |
Arris Group, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001392_CT_FIRB |
549300YNNLBXT8N8R512 |
|
NYCARREUS |
|
ARW US Equity |
Arrow Electronics, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001393_CT_FIRB |
6O4MRU8C1MS0K34UQF79 |
|
KY0580261 |
|
ASH US Equity |
Ashland Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001394_CT_FIRB |
549300Z40J86GGSTL398 |
|
DE2018584 |
|
T* MM Equity |
AT&T Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001395_CT_FIRB |
QVLWEGTD2S8GJMO8D383 |
|
|
|
ATO US Equity |
Atmos Energy Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001396_CT_FIRB |
HGBOLILQXWER4SAL2I23 |
|
|
|
ADP US Equity |
Automatic Data Processing |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001397_CT_FIRB |
GA3JGKJ41LJKXDN23E90 |
|
|
|
|
Autozone Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001398_CT_FIRB |
XN8R4HH1TVC1XOCL5P21 |
|
|
|
CAR US EQUITY |
Avis Budget Car Rental LLC |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001399_CT_FIRB |
XJI53DCPL7QABOWK4Z75 |
|
NYCAVNTUS |
|
AVT US Equity |
Avnet, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001400_CT_FIRB |
5493007RY69UEB1F1B45 |
|
|
|
AVP US Equity |
Avon Products, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001401_CT_FIRB |
MF62XBVMNYTYMC18DL76 |
|
DE2416636 |
|
BA/ LN Equity |
BAE Systems Holdings Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001402_CT_FIRB |
|
|
|
|
BHI US EQUITY |
Baker Hughes Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001403_CT_FIRB |
EWRDABCN7XBHM37LIA98 |
|
DE2072335 |
|
|
Beam Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001404_CT_FIRB |
HL5XPTVRV0O8TUN5LL90 |
|
MN1K-1056 |
|
BBY US Equity |
Best Buy Co., Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001405_CT_FIRB |
KK5MZM9DIXLXZL9DZL15 |
|
DE2322568 |
|
BMW HB Equity |
BMW US Capital, LLC |
US |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001406_CT_FIRB |
549300DSFX2IE88NSX47 |
|
|
|
BWA US Equity |
BorgWarner Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001407_CT_FIRB |
Y6ZDD9FP4P8JSSJMW954 |
|
DE0874815 |
|
BSX UN Equity |
Boston Scientific Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001408_CT_FIRB |
549300GMUCJ08527GQ81 |
|
IN182869-107 |
|
BP/ LN Equity |
BP Corporation North America Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001409_CT_FIRB |
549300YYMNSW7KWZH127 |
|
|
|
BP/ LN Equity |
BP Products North America Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001410_CT_FIRB |
HLYYNH7UQUORYSJQCN42 |
|
|
|
BMY US EQUITY |
Bristol Myers Squibb Co |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001411_CT_FIRB |
5493007M0RIN8HY3MM77 |
|
|
|
BG US Equity |
Bunge Limited |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001412_CT_FIRB |
Y7ET3D9SDOFUZ515FE28 |
|
DE0799956 |
|
CA US Equity |
CA, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001413_CT_FIRB |
43R4VPJBXTU2O15HEF41 |
|
|
|
|
Calpine Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001414_CT_FIRB |
5493007JDSMX8Z5Z1902 |
|
|
|
CPB US Equity |
Campbell Soup Company |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001415_CT_FIRB |
CCU46N3GJMF4OK4N7U60 |
|
OH535613 |
|
CAH US Equity |
Cardinal Health, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001416_CT_FIRB |
QXZYQNMR4JZ5RIRN4T31 |
|
|
|
3091Z US Equity |
Cargill Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001417_CT_FIRB |
EDBQKYOPJUCJKLOJDE72 |
|
DE0921323 |
|
CAT SE Equity |
Caterpillar Financial Services Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001418_CT_FIRB |
WRJR7GS4GTRECRRTVX92 |
|
|
|
CAT US EQUITY |
Caterpillar Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001419_CT_FIRB |
5KYC8KF17ROCY24M3H09 |
|
DE2106821 |
|
C5S GM Equity |
CBS Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001420_CT_FIRB |
CD30XVRLT4QO00B1C706 |
|
DE3780476 |
|
CE UN Equity |
Celanese US Holdings LLC |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001421_CT_FIRB |
4SIHMF0MOSTTL8CD0X64 |
|
|
|
CELG US Equity |
Celgene Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001422_CT_FIRB |
21TPXMRRHFKOBHDC8J74 |
|
|
|
|
CenterPoint Energy Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001423_CT_FIRB |
8E6NF1YAL0WT6CWXXV93 |
|
|
|
CSCO US EQUITY |
Cisco Systems Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001424_CT_FIRB |
549300IA9XFBAGNIBW29 |
|
|
|
|
CMS Energy Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001425_CT_FIRB |
B0QU0GIVGFFMCOP5RJ72 |
|
DE4789658 |
|
CKK GB Equity |
Coca-Cola Enterprises, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001426_CT_FIRB |
2V9V7M0RUQG9M2J4IC47 |
|
|
|
|
Colfax Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001427_CT_FIRB |
YMEGZFW4SBUSS5BQXF88 |
|
DE0156313 |
|
CL US Equity |
Colgate-Palmolive Company |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001428_CT_FIRB |
51M0QTTNCGUN7KFCFZ59 |
|
PA3039985 |
|
CTP GB Equity |
Comcast Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001429_CT_FIRB |
549300OQS2LO07ZJ7N73 |
|
DE0406521 |
|
CMC US Equity |
Commercial Metals Company |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001430_CT_FIRB |
6113F6JQLWIUGTBN1L36 |
|
|
|
CSC US equity |
Computer Sciences Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001431_CT_FIRB |
54930035UDEIH090K650 |
|
DE0818944 |
|
CAG US Equity |
ConAgra Foods, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001432_CT_FIRB |
SYHS7HRDXLL4I0IQ8776 |
|
|
|
CXO US EQUITY |
Concho Resources Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001433_CT_FIRB |
6VJJ5GQWIRDQ06DUXG89 |
|
DE0064324 |
|
COP US Equity |
ConocoPhillips Company |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001434_CT_FIRB |
549300JK3KH8PWM3B226 |
|
DE2277631 |
|
CNX UN Equity |
CONSOL Energy Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001435_CT_FIRB |
29DX7H14B9S6O3FD6V18 |
|
|
|
CTO GM Equity |
Costco Wholesale Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001436_CT_FIRB |
549300BO9IWPF3S48F93 |
|
|
|
COTY US EQUITY |
Coty Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001437_CT_FIRB |
TVRMNZKRGA8LPW6XPG60 |
|
|
|
|
Cox Enterprises Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001438_CT_FIRB |
RPPGGRL1J75WGF2DFO04 |
|
PA3337938 |
|
CCK US Equity |
Crown Americas LLC |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001439_CT_FIRB |
ZUNI8PYC725B6H8JU438 |
|
IN194062-043 |
|
CMI UN Equity |
Cummins Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001440_CT_FIRB |
S4BKK9OTCEWQ3YHPFM11 |
|
|
|
DHR US EQUITY |
Danaher Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001441_CT_FIRB |
PWFTNG3EI0Y73OXWDH08 |
|
|
|
DE US EQUITY |
Deere & Co |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001442_CT_FIRB |
3E70L4WYANTIWWIPHC81 |
|
|
|
DELL US EQUITY |
Dell Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001443_CT_FIRB |
Q2CCMS6R0AS67HJMBN42 |
|
|
|
DAL US EQUITY |
Delta Air Lines Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001444_CT_FIRB |
54930042348RKR3ZPN35 |
|
DE2155705 |
|
DVN US Equity |
Devon Energy Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001445_CT_FIRB |
F14FQJ2EEHW5VPYUHL14 |
|
|
|
DO US Equity |
Diamond Offshore Drilling, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001446_CT_FIRB |
549300Z1UGYT5725XB67 |
|
DE3535468 |
|
DTV TQ Equity |
DIRECTV Holdings LLC |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001447_CT_FIRB |
ILUL7B6Z54MRYCF6H308 |
|
|
|
D US EQUITY |
Dominion Resources Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001448_CT_FIRB |
549300FMC2ALGA7N9E80 |
|
DE0412823 |
|
DOV UN Equity |
Dover Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001449_CT_FIRB |
ZQUIP1CSZO8LXRBSOU78 |
|
|
|
DOW US EQUITY |
Dow Chemical Co |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001450_CT_FIRB |
549300IX8SD6XXD71I78 |
|
|
|
DTE US EQUITY |
DTE Energy Co |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001451_CT_FIRB |
FDPVHDGJ1IQZFK9KH630 |
|
DE2345566 |
|
EMN UN Equity |
Eastman Chemical Company |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001452_CT_FIRB |
0NZWDMRCE180888QQE14 |
|
|
|
ETN US EQUITY |
Eaton Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001453_CT_FIRB |
OML71K8X303XQONU6T67 |
|
DE2871352 |
|
EBAY US Equity |
eBay Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001454_CT_FIRB |
FRDRIPF3EKNDJ2CQJL29 |
|
|
|
LLY US EQUITY |
Eli Lilly & Co |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001455_CT_FIRB |
FGLT0EWZSUIRRITFOA30 |
|
|
|
EMR UN Equity |
Emerson Electric Co. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001456_CT_FIRB |
GHFPUH0OZ5JLGJXWCO16 |
|
|
|
ESV UN Equity |
ENSCO International Incorporated |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001457_CT_FIRB |
4XM3TW50JULSLG8BNC79 |
|
|
|
ETR US EQUITY |
Entergy Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001458_CT_FIRB |
549300EVUN2BTLJ3GT74 |
|
DE2911438 |
|
EQIX US Equity |
Equinix, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001459_CT_FIRB |
549300RO2XES74KQGG63 |
|
|
|
XLS US EQUITY |
Exelis Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001460_CT_FIRB |
3SOUA6IRML7435B56G12 |
|
|
|
EXC US EQUITY |
Exelon Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001461_CT_FIRB |
CI7MUJI4USF3V0NJ1H64 |
|
WA601975803 |
|
EXPE UW Equity |
Expedia, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001462_CT_FIRB |
J3WHBG0MTS7O8ZVMDC91 |
|
NJ3793794100 |
|
XOM US Equity |
Exxon Mobil Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001463_CT_FIRB |
549300E707U7WNPZN687 |
|
|
|
FDX US EQUITY |
FedEx Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001464_CT_FIRB |
6WQI0GK1PRFVBA061U48 |
|
GA0110597 |
|
FIS UN Equity |
Fidelity National Information Services, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001465_CT_FIRB |
549300NPYMLM4NHTOF27 |
|
|
|
|
First Solar Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001466_CT_FIRB |
549300SVYJS666PQJH88 |
|
OH953140 |
|
FE US Equity |
FirstEnergy Corp. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001467_CT_FIRB |
6Y0GK87T6V7NJKZJVM41 |
|
NYCDRRCUS |
|
FLS US Equity |
Flowserve Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001468_CT_FIRB |
CQ7WZ4NOFWT7FAE6Q943 |
|
|
|
FLR US EQUITY |
Fluor Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001469_CT_FIRB |
CKDHZ2X64EEBQCSP7013 |
|
|
|
FMC US Equity |
FMC Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001470_CT_FIRB |
EMQFUEY7DV1MVNKAUT87 |
|
DE3315658 |
|
FTI US Equity |
FMC Technologies, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001471_CT_FIRB |
20S05OYHG0MQM4VUIC57 |
|
|
|
F US EQUITY |
Ford Motor Co |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001472_CT_FIRB |
2MNR4Q42DBL85U7RD221 |
|
|
|
|
Forest Oil Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001473_CT_FIRB |
A0WMBJD47C49E2JJOM88 |
|
DE4594648 |
|
FRE GY Equity |
Fresenius US Finance I, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001474_CT_FIRB |
549300FNRIXILI56M704 |
|
|
|
0196414D US EQUITY |
Gavilon LLC |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001475_CT_FIRB |
9C1X8XOOTYY2FNYTVH06 |
|
|
|
GD US EQUITY |
General Dynamics Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001476_CT_FIRB |
3C7474T6CDKPR9K6YT90 |
|
NYCGECYUS |
|
GNE FP Equity |
General Electric Company |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001477_CT_FIRB |
2TGYMUGI08PO8X8L6150 |
|
|
|
GIS US Equity |
General Mills, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001478_CT_FIRB |
549300PDWRZX0BR28B12 |
|
DE4717789 |
|
GM UN Equity |
General Motors Holdings LLC |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001479_CT_FIRB |
L2EVHWFHVAQK72TMH265 |
|
DE4275413 |
|
|
Georgia-Pacific LLC |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001480_CT_FIRB |
5493002BI0S2ZQUY3437 |
|
|
|
GT US EQUITY |
Goodyear Tire & Rubber Co |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001481_CT_FIRB |
7ZW8QJWVPR4P1J1KQY45 |
|
|
|
GOOG US EQUITY |
Google Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001482_CT_FIRB |
ENYF8GB5SMQZ25S06U51 |
|
DE2681775 |
|
HAL UN Equity |
Halliburton Company |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001483_CT_FIRB |
KAO98FK89NPNNPQGUZ43 |
|
DE0497602 |
|
HSC US Equity |
Harsco Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001484_CT_FIRB |
549300NUB6D2R1ITYR45 |
|
|
|
HAS US Equity |
Hasbro, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001485_CT_FIRB |
549300PD0C69OJ0NLB27 |
|
|
|
766481Z US EQUITY |
Hertz Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001486_CT_FIRB |
UASVRYNXNK17ULIGK870 |
|
DE0097017 |
|
AHC GB Equity |
Hess Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001487_CT_FIRB |
WHKXQACZ14C5XRO8LW03 |
|
|
|
HPQ US EQUITY |
Hewlett-Packard Co |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001488_CT_FIRB |
5493003STKEZ2S0RNU91 |
|
|
|
HNZ US EQUITY |
HJ Heinz Co |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001489_CT_FIRB |
ISRPG12PN4EIEOEMW547 |
|
DE2061772 |
|
HON UN Equity |
Honeywell International Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001490_CT_FIRB |
KNX4USFCNGPY45LOCE31 |
|
|
|
4335 HK Equity |
Intel Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001491_CT_FIRB |
VGRQXHF3J8VDLUA7XE92 |
|
|
|
IBM US EQUITY |
International Business Machines (IBM Corp) |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001492_CT_FIRB |
F9HV8ZL85LRIQ6D60098 |
|
NVC7491-1980 |
|
IGT UN Equity |
International Game Technology |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001493_CT_FIRB |
824LMFJDH41EY779Q875 |
|
|
|
IP US EQUITY |
International Paper Co |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001494_CT_FIRB |
5493008IUOJ5VWTRC333 |
|
|
|
|
Interpublic Group of Cos |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001495_CT_FIRB |
24F6LSZD18II6ICG6S41 |
|
|
|
|
Itron Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001496_CT_FIRB |
YB2O5TUONPB3W1X7WJ88 |
|
|
|
ITT US EQUITY |
ITT Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001497_CT_FIRB |
KD833U13JEIGETBW2749 |
|
|
|
JAH US EQUITY |
Jarden Corp (fka Alltrista Corp) |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001498_CT_FIRB |
549300XR6O4ACB0KLV08 |
|
|
|
|
JFB Firth Rixson, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001499_CT_FIRB |
E0KSF7PFQ210NWI8Z391 |
|
|
|
DE UN Equity |
John Deere Capital Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001500_CT_FIRB |
549300G0CFPGEF6X2043 |
|
NJ5106301000 |
|
JNJ GQ Equity |
Johnson & Johnson |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001501_CT_FIRB |
3LB2NG8VUULSCV2NO430 |
|
|
|
JCI US EQUITY |
Johnson Controls Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001502_CT_FIRB |
LONOZNOJYIBXOHXWDB86 |
|
|
|
K US EQUITY |
Kellogg Co |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001503_CT_FIRB |
AGX0G2MXE54NFNNICD28 |
|
|
|
KU1 US EQUITY |
Kentucky Utilities Co |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001504_CT_FIRB |
MP3J6QPYPGN75NVW2S34 |
|
|
|
KMB UN Equity |
Kimberly-Clark Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001505_CT_FIRB |
549300PDHUGWPWGOT525 |
|
DE2301470 |
|
|
Kinder Morgan Energy Partners, L.P. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001506_CT_FIRB |
5493005158BXZWGOX572 |
|
|
|
3097Z US EQUITY |
Koch Industries Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001507_CT_FIRB |
549300JF6LPRTRJ0FH50 |
|
|
|
KSS UN Equity |
Kohl's Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001508_CT_FIRB |
V1BYR0MM295ZFWYYS367 |
|
|
|
KRFT US EQUITY |
Kraft Foods Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001509_CT_FIRB |
GR3KVMWVCR54YWQNXU90 |
|
DE0933796 |
|
LTD GF Equity |
L Brands, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001510_CT_FIRB |
|
|
|
|
LINE US EQUITY |
Linn Energy LLC |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001511_CT_FIRB |
5493007B9BM9ZXJINO78 |
|
DE4009151 |
|
LYV UN Equity |
Live Nation Entertainment, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001512_CT_FIRB |
DPRBOZP0K5RM2YE8UU08 |
|
|
|
LMT US EQUITY |
Lockheed Martin Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001513_CT_FIRB |
WAFCR4OKGSC504WU3E95 |
|
NC0087443 |
|
LOW UN Equity |
Lowe's Companies, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001514_CT_FIRB |
2RTSLGQ89VMY18RHX631 |
|
|
|
|
Manitowoc Co Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001515_CT_FIRB |
1FRVQX2CRLGC1XLP5727 |
|
DE3395371 |
|
MRO US Equity |
Marathon Oil Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001516_CT_FIRB |
3BNYRYQHD39K4LCKQF12 |
|
DE4750998 |
|
MPC UN Equity |
Marathon Petroleum Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001517_CT_FIRB |
225YDZ14ZO8E1TXUSU86 |
|
DE2798413 |
|
MAR US Equity |
Marriott International, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001518_CT_FIRB |
54930073HKEO6GZBSS03 |
|
|
|
4614Z US EQUITY |
Mars Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001519_CT_FIRB |
549300XMP3KDCKJXIU47 |
|
DE0706226 |
|
MMC UN Equity |
Marsh & McLennan Companies, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001520_CT_FIRB |
5GCSNMQXHEYA1JO8QN11 |
|
DE0585027 |
|
MAS US Equity |
Masco Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001521_CT_FIRB |
AR5L2ODV9HN37376R084 |
|
DE3390142 |
|
MA US Equity |
MasterCard Incorporated |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001522_CT_FIRB |
549300VELLG24KHTJ564 |
|
DE0673809 |
|
MAT US Equity |
Mattel, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001523_CT_FIRB |
UE2136O97NLB5BYP9H04 |
|
|
|
MCD US EQUITY |
McDonald's Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001524_CT_FIRB |
549300WZWOM80UCFSF54 |
|
DE2417015 |
|
MCK US Equity |
McKesson Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001525_CT_FIRB |
4DL8C98Z5G5IXZLH3578 |
|
|
|
MWV US Equity |
MeadWestvaco Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001526_CT_FIRB |
D56MRZY2INAN94ZONZ37 |
|
|
|
MDT US EQUITY |
Medtronic Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001527_CT_FIRB |
4YV9Y5M8S0BRK1RP0397 |
|
|
|
MRK US EQUITY |
Merck & Co Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001528_CT_FIRB |
INR2EJN1ERAN0W5ZP974 |
|
WA600413485 |
|
MSF NA Equity |
Microsoft Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001529_CT_FIRB |
54930073LBBH6ZCBE225 |
|
|
|
TAP US EQUITY |
Molson Coors Brewing Co |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001530_CT_FIRB |
549300DV9GIB88LZ5P30 |
|
VA05501796 |
|
KTF GF Equity |
Mondelez International, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001531_CT_FIRB |
NONUZEX43GHIPSVDD938 |
|
DE3174788 |
|
MON US Equity |
Monsanto Company |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001532_CT_FIRB |
6S552MUG6KGJVEBSEC55 |
|
DE0789650 |
|
MTLA GF Equity |
Motorola Solutions, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001533_CT_FIRB |
MOM4570XTJ5YYX7JKH83 |
|
DE2977161 |
|
NG/ LN Equity |
National Grid USA |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001534_CT_FIRB |
549300VSP3RIX7FGDZ51 |
|
|
|
NEM US EQUITY |
Newmont Mining Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001535_CT_FIRB |
UMI46YPGBLUE4VGNNT48 |
|
|
|
NEE UN Equity |
NextEra Energy Capital Holdings, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001536_CT_FIRB |
549300Z2ZSKKGUE3J147 |
|
|
|
NKE US EQUITY |
Nike Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001537_CT_FIRB |
ZHUWIE4VK4MIYES0UG62 |
|
IN2000033100151 |
|
NI UN Equity |
NiSource Finance Corp. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001538_CT_FIRB |
7D6DIU2QXTUJRFNNJA49 |
|
CAC1059173 |
|
7201 JT Equity |
Nissan Motor Acceptance Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001539_CT_FIRB |
02VFQXG2D1LR5ZH3K186 |
|
|
|
NBL UN Equity |
Noble Energy, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001540_CT_FIRB |
549300S3IZB5P35KNV16 |
|
WA178071138 |
|
JWN US Equity |
Nordstrom, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001541_CT_FIRB |
RIMU48P07456QXSO0R61 |
|
|
|
NOC US EQUITY |
Northrop Grumman Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001542_CT_FIRB |
6B6FQLPMMKB14LX6NY57 |
|
|
|
|
Novelis Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001543_CT_FIRB |
549300GGJCRSI2TIEJ46 |
|
|
|
NUE UN Equity |
Nucor Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001544_CT_FIRB |
IM7X0T3ECJW4C1T7ON55 |
|
|
|
OXY US EQUITY |
Occidental Petroleum |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001545_CT_FIRB |
52990006VBKYFQMQJX90 |
|
KvK 34311273 0000 |
|
OILT UD EQUITY |
Oiltanking Finance B.V. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001546_CT_FIRB |
HKUPACFHSSASQK8HLS17 |
|
|
|
OMC US EQUITY |
Omnicom Group |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001547_CT_FIRB |
1Z4GXXU7ZHVWFCD8TV52 |
|
DE2457805 |
|
ORCL* MM Equity |
Oracle Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001548_CT_FIRB |
549300TOPQ8NG4HGVK16 |
|
|
|
|
Owens Corning |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001549_CT_FIRB |
PH3S12DWZBHHQKVYZ297 |
|
WA177005077 |
|
PCAR US Equity |
PACCAR Financial Corp. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001550_CT_FIRB |
KDTEY8BWE486IKZ3CC07 |
|
|
|
PCAR US EQUITY |
Paccar Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001551_CT_FIRB |
SGY07Y7FNYBNLM6Z1M11 |
|
OR085297-86 |
|
BRK/A US Equity |
PacifiCorp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001552_CT_FIRB |
5493002CONDB4N2HKI23 |
|
|
|
PH US EQUITY |
Parker Hannifin Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001553_CT_FIRB |
EJCO258LNNVSKAR2JX59 |
|
DE2864939 |
|
BTU US Equity |
Peabody Energy Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001554_CT_FIRB |
FJSUNZKFNQ5YPJ5OT455 |
|
NC0198463 |
|
PEP SE Equity |
PepsiCo, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001555_CT_FIRB |
765LHXWGK1KXCLTFYQ30 |
|
|
|
PFE US EQUITY |
Pfizer Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001556_CT_FIRB |
8YQ2GSDWYZXO2EDN3511 |
|
|
|
|
PG&E Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001557_CT_FIRB |
HL3H1H2BGXWVG3BSWR90 |
|
VA0670281-5 |
|
PMI SE Equity |
Philip Morris International Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001558_CT_FIRB |
TWSEY0NEDUDCKS27AH81 |
|
|
|
|
Pinnacle West Capital Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001559_CT_FIRB |
549300N2O26NW4ST6W55 |
|
DE0101728 |
|
PBI US Equity |
Pitney Bowes Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001560_CT_FIRB |
5MRSWZYSSE4064ED3F25 |
|
|
|
|
Plains Exploration & Production Co LP |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001561_CT_FIRB |
549300BKPEP01R3V6C59 |
|
PA284424 |
|
PPG UN Equity |
PPG Industries, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001562_CT_FIRB |
ZU69GUVJQGZ6Z1UOOO79 |
|
|
|
PX US EQUITY |
Praxair Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001563_CT_FIRB |
6S3X7J22E861RNTJSA74 |
|
|
|
3252Z US EQUITY |
President & Fellows of Harvard College |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001564_CT_FIRB |
2572IBTT8CCZW6AU4141 |
|
|
|
PG US EQUITY |
Procter & Gamble Co |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001565_CT_FIRB |
5PRBRS5FEH7NREC8OR45 |
|
NJ0100802453 |
|
PRU US Equity |
Prudential Financial, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001566_CT_FIRB |
PUSS41EMO3E6XXNV3U28 |
|
|
|
PEG US EQUITY |
Public Service Enterprise Group Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001567_CT_FIRB |
123WALMHY1GZXG2YDL90 |
|
|
|
PVH UN Equity |
PVH Corp. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001568_CT_FIRB |
8MCWUBXQ0WE04KMXBX50 |
|
DE2249088 |
|
DGX UN Equity |
Quest Diagnostics Incorporated |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001569_CT_FIRB |
HO1QNWM0IXBZ0QSMMO20 |
|
|
|
RL UN Equity |
Ralph Lauren Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001570_CT_FIRB |
YR6K3WJN0KKLUPZSNL57 |
|
DE0472015 |
|
RTN US Equity |
Raytheon Company |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001571_CT_FIRB |
NKNQHM6BLECKVOQP7O46 |
|
|
|
RSG US EQUITY |
Republic Services Group |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001572_CT_FIRB |
PQQ60KVT5SJX0ETQT497 |
|
|
|
RKT US Equity |
Rock-Tenn Company |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001573_CT_FIRB |
VH3R4HHBHH12O0EXZJ88 |
|
|
|
ROK US Equity |
Rockwell Automation, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001574_CT_FIRB |
549300LJXD867XMVE759 |
|
|
|
ROP UN Equity |
Roper Industries, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001575_CT_FIRB |
K2NEH8QNVW44JIWK7Z55 |
|
C-38863 |
|
RCL NO Equity |
Royal Caribbean Cruises Ltd. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001576_CT_FIRB |
549300TJCKW4BRXPJ474 |
|
|
|
RPM US Equity |
RPM International Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001577_CT_FIRB |
549300VXRTBPBK07QT94 |
|
|
|
0398293Z US EQUITY |
Ruby Pipeline LLC |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001578_CT_FIRB |
ZXJ6Y2OSPZXIVGRILD15 |
|
FL590739250 |
|
R US Equity |
Ryder System, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001579_CT_FIRB |
549300NKZ6VCN5P3K723 |
|
DE2096948 |
|
SWY US Equity |
Safeway Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001580_CT_FIRB |
RLTHESQ0RNFQJWPBJN60 |
|
DE2258732 |
|
SGMS UW Equity |
Scientific Games International, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001581_CT_FIRB |
Q0M0CZB4YN6JZ65WXI09 |
|
|
|
SEE US EQUITY |
Sealed Air Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001582_CT_FIRB |
PBBKGKLRK5S5C0Y4T545 |
|
CAC1991515 |
|
SRE US Equity |
Sempra Energy |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001583_CT_FIRB |
KAF673KJXD92C8KSLU49 |
|
|
|
SLGN US EQUITY |
Silgan Holdings Inc [fka Silgan Corp] |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001584_CT_FIRB |
MR92GTD0MJTTTTQDVG45 |
|
DE2360269 |
|
|
Simon Property Group, L.P. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001585_CT_FIRB |
HHWAT5TDOYZMM26KKQ73 |
|
|
|
SNA US Equity |
Snap-on Incorporated |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001586_CT_FIRB |
549300FC3G3YU2FBZD92 |
|
|
|
|
Southern Co |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001587_CT_FIRB |
EFWMP121W54QV9MGOP87 |
|
DE4116263 |
|
SWN US Equity |
Southwestern Energy Company |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001588_CT_FIRB |
P761FCI0CPOG24I8JE10 |
|
|
|
SPW US Equity |
SPX Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001589_CT_FIRB |
549300DJ09SMTO561131 |
|
|
|
SWK US Equity |
Stanley Black & Decker, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001590_CT_FIRB |
XQM2JINI1UL7642TU573 |
|
|
|
SPLS US Equity |
Staples, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001591_CT_FIRB |
5493002F0SC4JTBU5137 |
|
MI148492 |
|
SYK US Equity |
Stryker Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001592_CT_FIRB |
549300TXO070764WUH65 |
|
|
|
SPWR US EQUITY |
Sunpower Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001593_CT_FIRB |
YF6ZV0M6AU4FY94MK914 |
|
|
|
SYMC US Equity |
Symantec Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001594_CT_FIRB |
5RGWIFLMGH3YS7KWI652 |
|
|
|
SYY US Equity |
Sysco Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001595_CT_FIRB |
8WDDFXB5T1Z6J0XC1L66 |
|
|
|
TGT US Equity |
Target Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001596_CT_FIRB |
6HL0C5LCIE4TN8UZHL06 |
|
DE2980513 |
|
TRP UN Equity |
TC PipeLines, LP |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001597_CT_FIRB |
UUL85LWXB4NGSWWXIQ25 |
|
|
|
TFX US Equity |
Teleflex Incorporated |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001598_CT_FIRB |
YAWJZJYEQ7M1SYMOS462 |
|
DE2106001 |
|
TEX UN Equity |
Terex Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001599_CT_FIRB |
CMTK1YBYNLPLIS3QLI53 |
|
|
|
TSO US EQUITY |
Tesoro Petroleum |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001600_CT_FIRB |
549300VFZ8XJ9NUPU221 |
|
|
|
|
The Estee Lauder Companies |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001601_CT_FIRB |
HCHV7422L5HDJZCRFL38 |
|
DE0558016 |
|
TMO US Equity |
Thermo Fisher Scientific Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001602_CT_FIRB |
KNG3XRAA0RHN9H62OK76 |
|
|
|
TWX US EQUITY |
Time Warner Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001603_CT_FIRB |
B0I35MLPFXZSE70ASS73 |
|
|
|
TKR US EQUITY |
Timken Co |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001604_CT_FIRB |
549300V2JRLO5DIFGE82 |
|
DE3058821 |
|
DTE GF Equity |
T-Mobile USA, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001605_CT_FIRB |
R1JB4KXN77XFCXOQKV49 |
|
DE7324254 |
|
TRN US Equity |
Trinity Industries, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001606_CT_FIRB |
3NWOXIHJSQCX0SM5Z749 |
|
DE3589359 |
|
TRW US Equity |
TRW Automotive Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001607_CT_FIRB |
G8NWFN4YP7CR6FOP4886 |
|
|
|
|
Tupperware Brands Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001608_CT_FIRB |
WD6L6041MNRW1JE49D58 |
|
|
|
TSN US Equity |
Tyson Foods, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001609_CT_FIRB |
MYF1DAS6G5WY7PRWCU78 |
|
DE0945814 |
|
ULVR LN Equity |
Unilever Capital Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001610_CT_FIRB |
K1OQBWM7XEOO08LDNP29 |
|
DE0890080 |
|
UAL UN Equity |
United Airlines, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001611_CT_FIRB |
D01LMJZU09ULLNCY6Z23 |
|
|
|
UPS US EQUITY |
United Parcel Service Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001612_CT_FIRB |
JNLUVFYJT1OZSIQ24U47 |
|
|
|
X UN Equity |
United States Steel Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001613_CT_FIRB |
I07WOS4YJ0N7YRFE7309 |
|
|
|
UTX US EQUITY |
United Technologies Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001614_CT_FIRB |
549300VSXHFQVR770L55 |
|
DE4426189 |
|
|
Univar Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001615_CT_FIRB |
549300BZXZ66F6DTIF20 |
|
VA0016487-1 |
|
UVV US Equity |
Universal Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001617_CT_FIRB |
KOO0397YRO83WY5MGD97 |
|
|
|
VRX CT Equity |
Valeant Pharmaceuticals International |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001618_CT_FIRB |
549300XTO5VR8SKV1V74 |
|
|
|
VLO US EQUITY |
Valero Energy Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001619_CT_FIRB |
2S72QS2UO2OESLG6Y829 |
|
|
|
VZ US EQUITY |
Verizon Communications Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001620_CT_FIRB |
CWAJJ9DJ5Z7P057HV541 |
|
|
|
VFC US EQUITY |
VF Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001621_CT_FIRB |
X0ST5BPF0CZG9FE5OV61 |
|
|
|
VIA US EQUITY |
Viacom Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001623_CT_FIRB |
CQKUMNNZVDJLRYV2PT43 |
|
|
|
|
Virginia Electric & Power Co |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001624_CT_FIRB |
549300JZ4OKEHW3DPJ59 |
|
|
|
V US Equity |
Visa Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001625_CT_FIRB |
549300BMOJ05INE4YK86 |
|
DE2669712 |
|
|
Vornado Realty L.P. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001626_CT_FIRB |
549300UUPJ2NXDB68M19 |
|
DE0911551 |
|
|
VW Credit, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001627_CT_FIRB |
Y87794H0US1R65VBXU25 |
|
|
|
WMT US EQUITY |
Wal-Mart Stores Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001628_CT_FIRB |
7260JQNI6SCF9FIV2392 |
|
|
|
DIS US EQUITY |
Walt Disney Co |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001629_CT_FIRB |
IQN3XTJNANI73KWRED03 |
|
|
|
|
Walter Energy Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001630_CT_FIRB |
549300YX8JIID70NFS41 |
|
|
|
WM US EQUITY |
Waste Management |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001631_CT_FIRB |
3CYEJKBUJZO3UW777J80 |
|
DE3797582 |
|
|
WEA Finance LLC |
US |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001632_CT_FIRB |
WHENKOULSSK7WUM60H03 |
|
|
|
WHR US EQUITY |
Whirlpool Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001633_CT_FIRB |
D3W7PCXCBRQLL17DZ313 |
|
|
|
|
World Fuel Services Corp |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001634_CT_FIRB |
T4VNTWMFQ7JQB65L7T35 |
|
DE3664441 |
|
WYN UN Equity |
Wyndham Worldwide Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001635_CT_FIRB |
LGJNMI9GH8XIDG5RCM61 |
|
MN37-AA |
|
XEL US Equity |
Xcel Energy Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001636_CT_FIRB |
4KF48RN45X1OO8UBLY20 |
|
|
|
XRX UN Equity |
Xerox Corporation |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001637_CT_FIRB |
6EY4K7ZMF9UX1CU6KC79 |
|
|
|
XIX GF Equity |
Xilinx, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001638_CT_FIRB |
549300DF5MV96DRYLQ48 |
|
|
|
XYL US EQUITY |
Xylem Inc |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001639_CT_FIRB |
2P2YLDVPES3BXQ1FRB91 |
|
DE3343799 |
|
ZMH US Equity |
Zimmer Holdings, Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001640_CT_FIRB |
549300HD9Q1LOC9KLJ48 |
|
|
|
ZTS UN Equity |
Zoetis Inc. |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001641_CT_FIRB |
5493007CO5W5OBFG7L21 |
|
|
|
|
RETAIL ESTATES NV |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001642_CT_FIRB |
549300QSUNKAEBMYIR16 |
|
|
|
|
RAVAGO S.A. |
LU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001643_CT_FIRB |
549300O3SGMD4K45DN61 |
|
|
BE 0404621642 |
|
ALCATEL-LUCENT BELL |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001644_CT_FIRB |
54930031IF9XW7PCY637 |
|
|
BE 0403992231 |
|
Atlas Copco Airpower |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001645_CT_FIRB |
549300PR82EONF1NKE18 |
|
|
BE 0473566965 |
|
BELFIMA |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001646_CT_FIRB |
549300UOBXCS79E82606 |
|
|
BE 0404535431 |
|
Belgische Scheepvaartmaatschappij-Compagnie Maritime Belge |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001647_CT_FIRB |
549300VSM2RG55U2QU15 |
|
|
BE 0400853488 |
|
BRUSSELS AIRLINES |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001648_CT_FIRB |
5493007ZLRNTTT9B6384 |
|
|
|
|
Carrefour Finance SA |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001649_CT_FIRB |
529900P0HVIO92I8AU52 |
|
|
BE 0422362447 |
|
COCKERILL MAINTENANCE & INGENIERIE |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001650_CT_FIRB |
549300VWVXR1GOHG0E16 |
|
|
BE 0425702910 |
|
COFELY FABRICOM sa |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001651_CT_FIRB |
5493003N7PPOYDZI1G90 |
|
|
BE 0400464795 |
|
COMPAGNIE D'ENTREPRISES CFE - AANNEMINGSMAATSCHAPPIJ CFE |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001652_CT_FIRB |
5299009GDDJ20VCTA286 |
|
|
BE 0404411707 |
|
CONTINENTAL BENELUX |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001653_CT_FIRB |
549300NF0J86QSGBSV95 |
|
|
BE 0413572663 |
|
DELDO AUTOBANDEN |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001654_CT_FIRB |
549300KT827RUL680A73 |
|
|
BE0428741087 |
|
D'IETEREN Treasury |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001655_CT_FIRB |
5493000G720YN71E2S86 |
|
|
BE 0435305514 |
|
DREDGING INTERNATIONAL |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001656_CT_FIRB |
529900YOYR5FW12UBJ80 |
|
|
BE 0471811661 |
|
EDF Luminus |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001657_CT_FIRB |
549300F203XBWYK45D98 |
|
|
BE 0411515075 |
|
Emmaüs vzw |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001658_CT_FIRB |
529900T3V512W5JEJF78 |
|
|
BE 0406183144 |
|
Evonik Degussa Antwerpen |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001659_CT_FIRB |
5493006GOR72R0ZYBN98 |
|
|
BE 0860409202 |
|
EXMAR |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001660_CT_FIRB |
52990071WX2UW1WNHC16 |
|
|
BE 0402954628 |
|
FLUXYS BELGIUM |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001661_CT_FIRB |
529900RL1B6NSLKU7P45 |
|
|
BE 0821382439 |
|
FLUXYS FINANCE |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001662_CT_FIRB |
549300EL1OTYCHBFUV17 |
|
|
BE 0442100363 |
|
GDF SUEZ CC SCRL |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001663_CT_FIRB |
549300AS6JDY8GAUB274 |
|
|
BE 0831958211 |
|
GDF SUEZ ENERGY MANAGEMENT TRADING |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001664_CT_FIRB |
6IM6CQKADLNCQGUEU352 |
|
|
BE0439255986 |
|
GEMS Services SA/NV |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001665_CT_FIRB |
549300UFHGFY5IOON989 |
|
|
BE 0220324117 |
|
Gimv |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001666_CT_FIRB |
5493004EAZQ20FYJKT70 |
|
|
BE 0438202052 |
|
greif services belgium |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001667_CT_FIRB |
5299004FBX5DGG463D98 |
|
|
BE 0430060188 |
|
HERAEUS ELECTRO - NITE INTERNATIONAL |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001668_CT_FIRB |
5493002TTO3072KC6L60 |
|
|
BE 0402220594 |
|
Hewlett - Packard Belgium |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001669_CT_FIRB |
549300VI27GGJFIOCP26 |
|
|
BE 0440113348 |
|
INTERNATIONAL FINANCE CENTER CFE |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001670_CT_FIRB |
5493002RVRZ1S3CPUI26 |
|
|
BE 0428750985 |
|
ION BEAM APPLICATIONS S.A |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001671_CT_FIRB |
54930073JZQL85NE3817 |
|
|
BE 0222343301 |
|
IVERLEK |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001672_CT_FIRB |
549300YEC7519H8CBF72 |
|
|
BE 0473587751 |
|
J.C. General Services CVBA |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001673_CT_FIRB |
549300U0BLKP6Y8LPX16 |
|
|
BE 0404778426 |
|
Katoen Natie |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001674_CT_FIRB |
529900X1VAF3IXDZJ071 |
|
|
|
|
LE PEIGNE |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001675_CT_FIRB |
549300ROPVHSEKEMW107 |
|
|
BE 0807049797 |
|
LOCORAIL |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001676_CT_FIRB |
549300L6DOLPEQSOI005 |
|
|
BE 0405580655 |
|
MATEXI afkorting van MAATSCHAPPIJ TOT EXPLOITATIE IMMOBILIEN |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001677_CT_FIRB |
5493007JS0ZHJVBUWP18 |
|
|
BE 0456810810 |
|
MOBISTAR |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001678_CT_FIRB |
549300V3ES7BVGYNRZ58 |
|
|
BE 0413630071 |
|
N.V BESIX S.A |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001679_CT_FIRB |
529900P78BT1RIIYWY69 |
|
|
BE 0458885719 |
|
NUTRECO CAPITAL |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001680_CT_FIRB |
549300XHGK09MEWMOL68 |
|
|
BE 0419457296 |
|
Ontex bvba |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001681_CT_FIRB |
5299009CBE6VJXABZS81 |
|
|
BE 0436410522 |
|
RAFFINERIE TIRLEMONTOISE - TIENSE SUIKERRAFFINADERERIJ |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001682_CT_FIRB |
529900P4SONA6KVTRT86 |
|
|
BE 0428343981 |
|
RECTICEL INTERNATIONAL SERVICES |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001683_CT_FIRB |
529900LK4T42CNH2U882 |
|
|
BE 0434475767 |
|
S.B. MANAGEMENT AND SERVICES |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001684_CT_FIRB |
529900FTYUE9QOXMU884 |
|
|
BE 0434284638 |
|
SAINT-GOBAIN BENELUX |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001685_CT_FIRB |
549300CCKFF44A550J72 |
|
|
BE 0400747580 |
|
SARENS |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001686_CT_FIRB |
549300JTFH1WHCEMIN40 |
|
|
BE 0407139583 |
|
SD WORX |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001687_CT_FIRB |
HB7FFAZI0OMZ8PP8OE26 |
|
|
BE 0413330856 |
|
Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunication |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001688_CT_FIRB |
213800IS5GA1OZ8RBM85 |
|
|
BE 0473416418 |
|
TELENET nv |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001689_CT_FIRB |
529900R7MYQQO8CHR962 |
|
|
BE 0403063902 |
|
TOTAL BELGIUM |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001690_CT_FIRB |
5299003N2SCVNU16O909 |
|
|
BE 0403079441 |
|
Total Petrochemicals & Refining SA/NV |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001691_CT_FIRB |
549300ZSTW3D1UXOXY91 |
|
|
BE 0412639681 |
|
TRACTEBEL ENGINEERING sa |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001693_CT_FIRB |
549300J5X4E65PJHE355 |
|
|
BE 0464538245 |
|
VPK SERVICES |
BE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001694_CT_FIRB |
5493002MUOV04NSPT571 |
2796756-1 |
|
|
|
RBC INVESTOR SERVICES TRUST |
CA |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001695_CT_FIRB |
549300G6ZUFBJVLAJQ46 |
|
|
|
|
MERCURIA ENERGY TRADING SA |
CH |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001696_CT_FIRB |
5299009K1FINARYDEC72 |
|
|
|
|
RENAULT FINANCE SA |
CH |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001697_CT_FIRB |
549300WZRVQERM819Z90 |
1141987-6 |
CH02039235685 |
|
|
Schweizerische Rückversicherungs-Gesellschaft AG |
CH |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001698_CT_FIRB |
52990031Q7PCTSUSRW11 |
2820823-9 |
HRB40498 |
|
|
LBBW Dublin Management GmbH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001699_CT_FIRB |
529900GHE5268QPEOH13 |
2537992-6 |
HRB106727 |
|
|
LIDL IRELAND GMBH |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001700_CT_FIRB |
529900USFSZYPS075O24 |
1144838-8 |
HRB3790 |
|
|
VOLKSWAGEN FINANCIAL SERVICES AG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001701_CT_FIRB |
549300Y5BJOTCMUYT658 |
|
|
|
|
ARCELORMITTAL TREASURY SNC |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001702_CT_FIRB |
969500KY4MRVCLM9HE48 |
|
|
|
|
EDF ENERGIES NOUVELLES |
FR |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001703_CT_FIRB |
529900QI55ZLJVCMPA71 |
|
|
|
|
TOTAL CAPITAL |
FR |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001704_CT_FIRB |
2138006E2VG89XLORJ06 |
|
02366682 |
|
|
YORKSHIRE WATER SERVICES LIMITED |
GB |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001705_CT_FIRB |
549300BPQYQ838KE1X51 |
|
|
|
|
UNIPEC ASIA COMPANY LIMITED |
HK |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001706_CT_FIRB |
213800SKZTSE2L1BII69 |
|
|
|
|
THAMES WATER UTILITIES CAYMAN FINANCE LIMITED |
KY |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001707_CT_FIRB |
0YQH6LCEF474UTUV4B96 |
|
KvK 34313428 0000 |
|
|
ENEL FINANCE INTERNATIONAL N.V. |
NL |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0001708_CT_FIRB |
4ME66GO1Q4T87C52WS37 |
|
KvK 33134831 0000 |
|
|
GENERAL ELECTRIC INTERNATIONAL INC |
US |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001709_CT_FIRB |
|
|
|
|
1310Z AR Equity |
Argentina |
AR |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001710_CT_FIRB |
|
|
|
|
1525Z AU Equity |
Australia |
AU |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001711_CT_FIRB |
|
|
|
|
1480Z AV Equity |
Austria |
AT |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001712_CT_FIRB |
|
|
|
|
43886Z BD Equity |
Bangladesh |
BD |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001713_CT_FIRB |
|
|
|
|
111136Z BB Equity |
Belgium |
BE |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001714_CT_FIRB |
|
|
|
|
1323Z BZ Equity |
Brazil |
BR |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001715_CT_FIRB |
|
|
|
|
129225Z BU Equity |
Bulgaria |
BG |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001716_CT_FIRB |
|
|
|
|
80710Z CN Equity |
Canada |
CA |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001717_CT_FIRB |
|
|
|
|
45793Z CI Equity |
Chile |
CL |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001718_CT_FIRB |
|
|
|
|
PRCH CH Equity |
China |
CN |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001719_CT_FIRB |
|
|
|
|
1153Z CB Equity |
Colombia |
CO |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001720_CT_FIRB |
|
|
|
|
1040Z CP Equity |
Czech Republic |
CZ |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001721_CT_FIRB |
|
|
|
|
1271Z DC Equity |
Denmark |
DK |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001722_CT_FIRB |
|
|
|
|
1083Z EY Equity |
Egypt |
EG |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001723_CT_FIRB |
|
|
|
|
1000Z ET Equity |
Estonia |
EE |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001724_CT_FIRB |
|
|
|
|
1306Z FH Equity |
Finland |
FI |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001725_CT_FIRB |
|
|
|
|
223727Z FP Equity |
France |
FR |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001726_CT_FIRB |
|
|
|
|
3413Z GR Equity |
Germany |
DE |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001727_CT_FIRB |
|
|
|
|
1004Z GA Equity |
Greece |
GR |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001728_CT_FIRB |
|
|
|
|
1182Z HB Equity |
Hungary |
HU |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001729_CT_FIRB |
|
|
|
|
1504Z IN Equity |
India |
IN |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001730_CT_FIRB |
|
|
|
|
1133Z IJ Equity |
Indonesia |
ID |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001731_CT_FIRB |
|
|
|
|
1266Z ID Equity |
Ireland |
IE |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001732_CT_FIRB |
|
|
|
|
3343943Z IT Equity |
Israel |
IL |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001733_CT_FIRB |
|
|
|
|
2103Z IM Equity |
Italy |
IT |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001734_CT_FIRB |
|
|
|
|
JAPZ JP Equity |
Japan |
JP |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001735_CT_FIRB |
|
|
|
|
1001Z KN Equity |
Kenya |
KE |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001736_CT_FIRB |
|
|
|
|
3344606Z LR Equity |
Latvia |
LV |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001737_CT_FIRB |
|
|
|
|
1092Z LH Equity |
Lithuania |
LT |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001738_CT_FIRB |
|
|
|
|
1110Z LX Equity |
Luxembourg |
LU |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001739_CT_FIRB |
|
|
|
|
1124Z MK Equity |
Malaysia |
MY |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001740_CT_FIRB |
|
|
|
|
5753Z US Equity |
Malta |
MT |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001741_CT_FIRB |
|
|
|
|
1426Z MM Equity |
Mexico |
MX |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001742_CT_FIRB |
|
|
|
|
1096Z MC Equity |
Morocco |
MA |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001743_CT_FIRB |
|
|
|
|
1533Z NA Equity |
Netherlands |
NL |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001744_CT_FIRB |
|
|
|
|
46443Z NZ Equity |
New Zealand |
NZ |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001745_CT_FIRB |
|
|
|
|
1233Z NO Equity |
Norway |
NO |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001746_CT_FIRB |
|
|
|
|
279379Z PM Equity |
Philippines |
PH |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001747_CT_FIRB |
|
|
|
|
1084Z PW Equity |
Poland |
PL |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001748_CT_FIRB |
|
|
|
|
1174Z PL Equity |
Portugal |
PT |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001749_CT_FIRB |
|
|
|
|
1089Z RO Equity |
Romania |
RO |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001750_CT_FIRB |
|
|
|
|
4458Z RU Equity |
Russia |
RU |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001751_CT_FIRB |
|
|
|
|
3344642Z AB Equity |
Saudi Arabia |
SA |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001752_CT_FIRB |
|
|
|
|
1545Z SP Equity |
Singapore |
SG |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001753_CT_FIRB |
|
|
|
|
1023Z SK Equity |
Slovakia |
SK |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001754_CT_FIRB |
|
|
|
|
1091Z SV Equity |
Slovenia |
SI |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001755_CT_FIRB |
|
|
|
|
50184Z SJ Equity |
South Africa |
ZA |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001756_CT_FIRB |
|
|
|
|
ROKZ KS Equity |
South Korea |
KR |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001757_CT_FIRB |
|
|
|
|
1841Z SM Equity |
Spain |
ES |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001758_CT_FIRB |
|
|
|
|
204283Z EK Equity |
Sudan |
SD |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001759_CT_FIRB |
|
|
|
|
1179Z SS Equity |
Sweden |
SE |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001760_CT_FIRB |
|
|
|
|
344758Z SW Equity |
Switzerland |
CH |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001761_CT_FIRB |
|
|
|
|
116657Z TT Equity |
Taiwan |
TW |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001762_CT_FIRB |
|
|
|
|
1179Z TB Equity |
Thailand |
TH |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001763_CT_FIRB |
|
|
|
|
114144Z TI Equity |
Turkey |
TR |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001764_CT_FIRB |
|
|
|
|
1089Z UZ Equity |
Ukraine |
UA |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001765_CT_FIRB |
|
|
|
|
3344698Z UH Equity |
United Arab Emirates |
AE |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001766_CT_FIRB |
|
|
|
|
6152Z LN Equity |
United Kingdom |
GB |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001768_CT_FIRB |
|
|
|
|
3352Z US Equity |
United States |
US |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001769_CT_FIRB |
|
|
|
|
1069Z VC Equity |
Venezuela |
VE |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001770_CT_FIRB |
|
|
|
|
231715Z VN Equity |
Vietnam |
VN |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001771_CT_FIRB |
ZTMSNXROF84AHWJNKQ93 |
|
|
|
|
INTERNATIONAL BANK FOR RECONSTRUCTION AND DEVELOPMENT |
US |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
GG_0001772_CT_FIRB |
QKL54NQY28TCDAI75F60 |
|
|
|
|
INTERNATIONAL FINANCE CORPORATION |
US |
Szuverén minta |
Államháztartások |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001773_CT_FIRB |
BFXS5XCH7N0Y05NIXW11 |
|
|
|
3531454Z NA EQUITY |
ABN Amro |
NL |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001774_CT_FIRB |
|
|
|
CNE100000Q43 |
1288 HK EQUITY |
Agricultural Bank of China |
CN |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001775_CT_FIRB |
3U8WV1YX2VMUHH7Z1Q21 |
|
|
IE0000197834 |
ALBK ID EQUITY |
ALLIED IRISH BANKS PLC |
IE |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001776_CT_FIRB |
5299009N55YRQC69CN08 |
|
|
GRS015013006 |
ALPHA GA EQUITY |
Alpha Bank |
GR |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001777_CT_FIRB |
JHE42UYNWWTJB8YTTU19 |
|
|
AU000000ANZ3 |
ANZ AU EQUITY |
ANZ |
AU |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001778_CT_FIRB |
549300CTUU1RFXHQJE44 |
|
|
US0594603039 |
BBD US EQUITY |
Banco Bradesco |
BR |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001779_CT_FIRB |
JU1U6S0DG9YLT7N8ZV32 |
|
|
PTBCP0AM0007 |
BCP PL EQUITY |
BANCO COMERCIAL PORTUGUÊS, SA (BCP OR MILLENNIUM BCP) |
PT |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001780_CT_FIRB |
QE0Q0253K88YAGNPE356 |
|
|
BRBBASACNOR3 |
BBAS3 BZ EQUITY |
Banco Do Brasil |
BR |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001781_CT_FIRB |
5493006P8PDBI8LC0O96 |
|
|
IT0005002883 |
BP IM EQUITY |
Banco Popolare |
IT |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001782_CT_FIRB |
9DJT3UXIJIZJI4WXO774 |
|
|
US0605051046 |
BAC US EQUITY |
Bank of America Corp. |
US |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001783_CT_FIRB |
54930053HGCFWVHYZX42 |
|
|
CNE1000001Z5 |
3988 HK EQUITY |
Bank of China |
CN |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001784_CT_FIRB |
|
|
|
CNE100000205 |
3328 HK EQUITY |
Bank of Communications |
CN |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001785_CT_FIRB |
CO6GC26LCGGRTUESIP55 |
|
|
HK0023000190 |
23 HK EQUITY |
Bank of East Asia Ltd. |
HK |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001786_CT_FIRB |
Q2GQA2KF6XJ24W42G291 |
|
|
IE0030606259 |
BKIR ID EQUITY |
BANK OF IRELAND |
IE |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001787_CT_FIRB |
NQQ6HPCNCCU6TUTQYE16 |
|
|
CA0636711016 |
BMO CN EQUITY |
Bank of Montreal |
CA |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001788_CT_FIRB |
WFLLPEPC7FZXENRZV188 |
|
|
US0640581007 |
BK US EQUITY |
Bank of New York Mellon Corp. |
US |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001789_CT_FIRB |
L3I9ZG2KFGXZ61BMYR72 |
|
|
CA0641491075 |
BNS CN EQUITY |
Bank of Nova Scotia |
CA |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001790_CT_FIRB |
549300685QG7DJS55M76 |
|
|
ES0113307021 |
BKIA SM EQUITY |
Bankia |
ES |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001791_CT_FIRB |
VWMYAEQSTOPNV0SUGU82 |
|
|
ES0113679I37 |
BKT SM EQUITY |
BANKINTER |
ES |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001792_CT_FIRB |
G5GSEF7VJP5I7OUK5573 |
|
|
GB0031348658 |
BARC LN EQUITY |
Barclays Plc |
GB |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001794_CT_FIRB |
VDYMYTQGZZ6DU0912C88 |
1103165-5 |
|
|
BLGZ GR EQUITY |
Bayerische Landesbank |
DE |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001795_CT_FIRB |
K8MS7FD7N5Z2WQ51AZ71 |
|
|
ES0113211835 |
BBVA SM EQUITY |
BBVA |
ES |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001796_CT_FIRB |
A5GWLFH3KM7YV2SFQL84 |
|
|
|
CCBG BB EQUITY |
Belfius (Ex-Dexia bank) |
BE |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001797_CT_FIRB |
R0MUWSFPU8MPRO8K5P83 |
|
|
FR0000131104 |
BNP FP EQUITY |
BNP Paribas |
FR |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001798_CT_FIRB |
9695005MSX1OYEMGDF46 |
|
|
|
3692594z fp equity |
BPCE |
FR |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001799_CT_FIRB |
7CUNS533WID6K7DGFI87 |
|
|
ES0140609019 |
CABK SM EQUITY |
CaixaBank |
ES |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001800_CT_FIRB |
2IGI19DL77OX0HC3ZE78 |
|
|
CA1360691010 |
CM CN EQUITY |
Canadian Imperial Bank of Commerce |
CA |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001801_CT_FIRB |
|
|
|
CNE1000001Q4 |
998 HK EQUITY |
China CITIC Bank |
CN |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001802_CT_FIRB |
5493001KQW6DM7KEDR62 |
|
|
CNE1000002H1 |
939 HK EQUITY |
China Construction |
CN |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001803_CT_FIRB |
|
|
|
CNE100000SL4 |
601818 CH EQUITY |
China Everbright Bank |
CN |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001804_CT_FIRB |
549300MKO5B60FFIHF58 |
|
|
CNE1000002M1 |
3968 HK EQUITY |
China Merchants Bank |
CN |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001805_CT_FIRB |
549300HBUGSQD1VCXG94 |
|
|
CNE100000HF9 |
1988 HK EQUITY |
China Minsheng Banking Corp., Ltd. |
CN |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001806_CT_FIRB |
6SHGI4ZSSLCXXQSBB395 |
|
|
US1729674242 |
C US EQUITY |
Citigroup |
US |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001807_CT_FIRB |
851WYGNLUQLFZBSYGB56 |
1106139-7 |
|
DE000CBK1001 |
CBK GY EQUITY |
Commerzbank |
DE |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001808_CT_FIRB |
MSFSBD3QN1GSN7Q6C537 |
|
|
AU000000CBA7 |
CBA AU EQUITY |
Commonwealth |
AU |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001809_CT_FIRB |
969500TJ5KRTCJQWXH05 |
|
|
FR0000045072 |
ACA FP EQUITY |
Crédit Agricole |
FR |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001810_CT_FIRB |
9695000CG7B84NLR5984 |
|
|
|
CMUT FP EQUITY |
Crédit Mutuel |
FR |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001811_CT_FIRB |
ANGGYXNX0JLX3X63JN86 |
|
|
CH0012138530 |
CSGN VX EQUITY |
Credit Suisse |
CH |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001812_CT_FIRB |
MAES062Z21O4RZ2U7M96 |
|
|
DK0010274414 |
DANSKE DC EQUITY |
Danske Bank |
DK |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001813_CT_FIRB |
7LTWFZYICNSX8D621K86 |
1106989-5 |
|
DE0005140008 |
DBk GY EQUITY |
Deutsche Bank |
DE |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001814_CT_FIRB |
549300GKFG0RYRRQ1414 |
|
|
NO0010031479 |
DNB NO EQUITY |
DNB NOR |
NO |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001815_CT_FIRB |
529900HNOAA1KXQJUQ27 |
1107041-4 |
|
DE0008343104 |
DGBK GR EQUITY |
DZ BANK AG Deutsche Zentral-Genossenschaftsbank |
DE |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001816_CT_FIRB |
JEUVK5RWVJEN8W0C9M24 |
|
|
GRS323003004 |
EUROB GA EQUITY |
EFG EUROBANK ERGASIAS |
GR |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001817_CT_FIRB |
PQOH26KWDF7CG10L6792 |
|
|
AT0000652011 |
EBS AV EQUITY |
Erste Group Bank AG |
AT |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001818_CT_FIRB |
549300GGF3CSCFS5UT61 |
|
|
PTBES0AM0007 |
BES PL EQUITY |
ESPÍRITO SANTO FINANCIAL GROUP, SA (ESFG) |
PT |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001819_CT_FIRB |
THRNG6BD57P9QWTQLG42 |
|
|
US3167731005 |
FITB US EQUITY |
Fifth Third Bancorp |
US |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001820_CT_FIRB |
784F5XWPLTWKTBV3E584 |
|
|
US38141G1040 |
GS US EQUITY |
Goldman Sachs Group |
US |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001821_CT_FIRB |
MLU0ZO3ML4LN2LL2TL39 |
|
|
GB0005405286 |
HSBA LN EQUITY |
HSBC Holdings |
GB |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001823_CT_FIRB |
|
|
|
CNE000001QZ7 |
601166 CH EQUITY |
Industrial Bank of China |
CN |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001824_CT_FIRB |
5493002ERZU2K9PZDL40 |
|
|
CNE1000003G1 |
1398 HK EQUITY |
Industrial Commercial Bank of China |
CN |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001825_CT_FIRB |
3TK20IVIUJ8J3ZU0QE75 |
|
|
NL0000303600 |
INGA NA EQUITY |
ING |
NL |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001826_CT_FIRB |
2W8N8UU78PMDQKZENC08 |
|
|
IT0000072618 |
ISP IM EQUITY |
Intesa |
IT |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001827_CT_FIRB |
635400DTNHVYGZODKQ93 |
|
|
|
ILOA ID EQUITY |
Permanent TSB Group Holdings Plc |
IE |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001828_CT_FIRB |
BZO2P8KHO2O10H5QQ663 |
|
|
BRITUBACNPR1 |
ITUB4 BZ EQUITY |
Itaú Unibanco Holding |
BR |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001829_CT_FIRB |
8I5DZWZKVSZI1NUHU748 |
|
|
US46625H1005 |
JPM US EQUITY |
JPMorgan Chase & Co. |
US |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001830_CT_FIRB |
3M5E1GQGKL17HI6CPN30 |
|
|
DK0010307958 |
JYSK DC EQUITY |
Jyske Bank |
DK |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001831_CT_FIRB |
213800X3Q9LSAKRUWY91 |
|
|
BE0003565737 |
KBC BB EQUITY |
KBC |
BE |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001832_CT_FIRB |
549300XXMOJSIW8P4769 |
|
|
KR7060000007 |
060000 KS EQUITY |
Kookmin Bank |
KR |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001833_CT_FIRB |
B81CK4ESI35472RHJ606 |
1001144-3 |
|
|
2525Z GR EQUITY |
Landesbank Baden-Württemberg |
DE |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001834_CT_FIRB |
549300PPXHEU2JF0AM85 |
|
|
GB0008706128 |
LLOY LN EQUITY |
Lloyds Banking Group |
GB |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001836_CT_FIRB |
4ZHCHI4KYZG2WVRT8631 |
|
|
AU000000MQG1 |
MQG AU EQUITY |
Macquarie |
AU |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001837_CT_FIRB |
PSNL19R2RXX5U3QWHI44 |
1012492 |
343508 |
IT0000062957 |
mb im equity |
Mediobanca SpA |
IT |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001838_CT_FIRB |
|
|
|
JP3902900004 |
8306 JP EQUITY |
Mitsubishi UFJ Financial Group |
JP |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001839_CT_FIRB |
RB0PEZSDGCO3JS6CEU02 |
|
|
JP3885780001 |
8411 JP EQUITY |
Mizuho Financial Group |
JP |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001840_CT_FIRB |
J4CP7MHCXR8DAQMKIL78 |
|
|
IT0001334587 |
BMPS IM EQUITY |
Monte Dei Paschi |
IT |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001841_CT_FIRB |
IGJSJL3JD5P30I6NJZ34 |
|
|
US6174464486 |
MS US EQUITY |
Morgan Stanley |
US |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001842_CT_FIRB |
F8SB4JFBSYQFRQEH3Z21 |
|
|
AU000000NAB4 |
NAB AU EQUITY |
National Australia Bank |
AU |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001843_CT_FIRB |
549300XFX12G42QIKN82 |
|
|
|
0916972D LN EQUITY |
Nationwide Building Society |
GB |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001845_CT_FIRB |
549300B3CEAHYG7K8164 |
|
|
JP3762600009 |
8604 JP EQUITY |
Nomura Holdings |
JP |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001846_CT_FIRB |
DSNHHQ2B9X5N6OUJ1236 |
1124864-8 |
|
|
2531Z GR EQUITY |
Norddeutsche Landesbank |
DE |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001847_CT_FIRB |
6SCPQ280AIY8EP3XFW53 |
|
|
SE0000427361 |
NDA SS EQUITY |
Nordea |
SE |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001848_CT_FIRB |
549300GLF98S992BC502 |
|
|
US6658591044 |
NTRS US EQUITY |
Northern Trust Corp. |
US |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001849_CT_FIRB |
7437003B5WFBOIEFY714 |
|
|
|
|
OP Osuuskunta |
FI |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001850_CT_FIRB |
CFGNEKW0P8842LEUIA51 |
|
|
US6934751057 |
PNC US EQUITY |
PNC Financial Services Group |
US |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001851_CT_FIRB |
DG3RU1DBUFHT4ZF9WN62 |
|
|
|
682055Z NA EQUITY |
Rabobank |
NL |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001852_CT_FIRB |
EVOYOND2GGP3UHGGE885 |
|
|
AT0000606306 |
RBI AV EQUITY |
Raiffeisen Zentralbank Österreich AG |
AT |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001853_CT_FIRB |
ES7IP3U3RHIGC71XBU11 |
|
|
CA7800871021 |
RY CN EQUITY |
Royal Bank of Canada |
CA |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001854_CT_FIRB |
2138005O9XJIJN4JPN90 |
|
|
GB00B7T77214 |
RBS LN EQUITY |
Royal Bank of Scotland |
GB |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001856_CT_FIRB |
5493006QMFDDMYWIAM13 |
|
|
ES0113900J37 |
SAN SM EQUITY |
Santander |
ES |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001857_CT_FIRB |
549300WE6TAF5EEWQS81 |
|
|
RU0009029540 |
SBER RX EQUITY |
Sberbank |
RU |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001858_CT_FIRB |
F3JS33DEI6XQ4ZBPTN86 |
|
|
SE0000148884 |
SEBA SS EQUITY |
SEB |
SE |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001859_CT_FIRB |
|
|
|
CNE0000011B7 |
600000 CH EQUITY |
Shanghai Pudong Development Bank |
CN |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001860_CT_FIRB |
O2RNE8IBXP4R0TD8PU41 |
|
|
FR0000130809 |
GLE FP EQUITY |
Société Générale |
FR |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001861_CT_FIRB |
U4LOSYZ7YG4W3S5F2G91 |
|
|
GB0004082847 |
STAN LN EQUITY |
Standard Chartered Group |
GB |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001863_CT_FIRB |
5493001JZ37UBBZF6L49 |
|
|
INE062A01012 |
SBIN IN EQUITY |
State Bank of India |
IN |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001864_CT_FIRB |
549300ZFEEJ2IP5VME73 |
|
|
US8574771031 |
STT US EQUITY |
State Street Corp |
US |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001865_CT_FIRB |
|
|
|
JP3890350006 |
8316 JP EQUITY |
Sumitomo Mitsui Financial Group |
JP |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001866_CT_FIRB |
7E1PDLW1JL6TS0BS1G03 |
|
|
US8679141031 |
STI US EQUITY |
SunTrust Banks Inc. |
US |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001867_CT_FIRB |
NHBDILHZTYCNBV5UYZ31 |
|
|
SE0000193120 |
SHBA SS EQUITY |
Svenska Handelsbanken |
SE |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001868_CT_FIRB |
M312WZV08Y7LYUC71685 |
|
|
SE0000242455 |
SWEDA SS EQUITY |
Swedbank |
SE |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001869_CT_FIRB |
GP5DT10VX1QRQUKVBK64 |
|
|
DK0010311471 |
SYDB DC EQUITY |
Sydbank |
DK |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001870_CT_FIRB |
|
|
|
|
NORZ JP EQUITY |
The Norinchukin Bank |
JP |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001871_CT_FIRB |
PT3QB789TSUIDF371261 |
|
|
CA8911605092 |
TD CN EQUITY |
Toronto-Dominion Bank |
CA |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001872_CT_FIRB |
N1GZ7BBF3NP8GI976H15 |
|
|
US9029733048 |
USB US EQUITY |
U.S. Bancorp |
US |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001873_CT_FIRB |
81560097964CBDAED282 |
|
|
|
UBI IM EQUITY |
UBI Banca |
IT |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001874_CT_FIRB |
BFM8T61CT2L1QCEMIK50 |
|
|
|
UBSN VX EQUITY |
UBS |
CH |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001875_CT_FIRB |
549300TRUWO2CD2G5692 |
|
|
IT0004781412 |
UCG IM EQUITY |
Unicredit |
IT |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001876_CT_FIRB |
IO66REGK3RCBAMA8HR66 |
|
|
SG1M31001969 |
UOB SP EQUITY |
United Overseas Bank Ltd. |
SG |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001877_CT_FIRB |
|
|
|
RU000A0JP5V6 |
VTBR RX EQUITY |
VTB Bank |
RU |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001878_CT_FIRB |
PBLD0EJDB5FWOLXP3B76 |
|
|
US9497461015 |
WFC US EQUITY |
Wells Fargo & Company |
US |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001879_CT_FIRB |
EN5TNI6CI43VEPAMHL14 |
|
|
AU000000WBC1 |
WBC AU EQUITY |
Westpac |
AU |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001880_CT_FIRB |
|
|
|
KR7053000006 |
053000 ks equity |
Woori Finance Holding |
KR |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001881_CT_FIRB |
2138002Y3WMK6RZS8H90 |
|
|
|
|
NATIONAL BANK OF ABU DHABI |
AE |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001882_CT_FIRB |
A6NZLYKYN1UV7VVGFX65 |
|
|
BE 0404453574 |
|
Argenta Spaarbank NV/SA |
BE |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001883_CT_FIRB |
529900WPR59SSV2AOJ29 |
|
|
BE 0414392710 |
|
BNP Paribas Fortis Factor |
BE |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001884_CT_FIRB |
KGCEPHLVVKVRZYO1T647 |
|
|
BE 0403199702 |
|
BNP PARIBAS FORTIS SA/NV |
BE |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001885_CT_FIRB |
549300OZ46BRLZ8Y6F65 |
|
|
BE 0429875591 |
|
Euroclear Bank SA/NV |
BE |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001886_CT_FIRB |
JLS56RAMYQZECFUF2G44 |
|
|
BE 0403200393 |
|
ING BELGIUM SA/NV |
BE |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001887_CT_FIRB |
5493008QOCP58OLEN998 |
|
|
BE 0404453475 |
|
Investar |
BE |
Intézményi minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001888_CT_FIRB |
6B2PBRV1FCJDMR45RZ53 |
|
|
BE 0462920226 |
|
KBC BANK NV |
BE |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001889_CT_FIRB |
Q5BP2UEQ48R75BOTCB92 |
|
|
|
|
Ceskoslovenska obchodni banka as |
CZ |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001890_CT_FIRB |
KR6LSKV3BTSJRD41IF75 |
2900164-1 |
64948242 |
|
|
UNICREDIT CZ/SK PRA |
CZ |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001891_CT_FIRB |
2ZCNRR8UK83OBTEK2170 |
1103210-9 |
HRB42148 |
|
|
Unicredit Bank AG |
DE |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001892_CT_FIRB |
529900GJD3OQLRZCKW37 |
1134792-9 |
HRB1819 |
|
|
VOLKSWAGEN BANK GMBH |
DE |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001893_CT_FIRB |
CXW2O4H2U3MBVXMY1773 |
|
|
|
|
NORDEA BANK FINLAND PLC |
FI |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001894_CT_FIRB |
969500VHCVGOH0RM3X42 |
|
|
|
|
AXA CORPORATE SOLUTIONS ASSURANCE |
FR |
Intézményi minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001895_CT_FIRB |
549300WCGB70D06XZS54 |
|
|
|
|
BNP Paribas Securities Services |
FR |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001896_CT_FIRB |
1VUV7VQFKUOQSJ21A208 |
|
|
|
|
CREDIT AGRICOLE CORPORATE AND INVESTMENT BANK |
FR |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001897_CT_FIRB |
F4G136OIPBYND1F41110 |
|
|
|
|
DEXIA CREDIT LOCAL |
FR |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001898_CT_FIRB |
KX1WK48MPD4Y2NCUIZ63 |
|
|
|
|
NATIXIS SA |
FR |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001899_CT_FIRB |
QP3XKRKS0CX2T3O07L95 |
|
02857033 |
|
|
CARGILL GLOBAL FUNDING PLC |
GB |
Intézményi minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001900_CT_FIRB |
549300ZT0RVWCG8T4L55 |
|
03196171 |
|
|
CLERICAL MEDICAL INVESTMENT GROUP LTD |
GB |
Intézményi minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001901_CT_FIRB |
TXDSU46SXBWIGJ8G8E98 |
|
00995939 |
|
|
RBC EUROPE |
GB |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001902_CT_FIRB |
0LC1OXN013FUKQASJB58 |
1466050-0 |
|
|
|
ROYAL BANK OF CANADA (CHANNEL ISLAND) LIMITED |
GG |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001903_CT_FIRB |
2HI3YI5320L3RW6NJ957 |
1116658-4 |
|
|
|
THE HONGKONG AND SHA |
HK |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001904_CT_FIRB |
N1FBEDJ5J41VKZLO2475 |
|
|
|
3445100Z ID Equity |
CITIBANK EUROPE PLC |
IE |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001905_CT_FIRB |
HRRVUBV0XN84YQZT6245 |
|
|
XS0227637500 |
|
DEPFA BANK PLC-DUBLIN HEAD OFFICE |
IE |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001906_CT_FIRB |
EQYXK86SF381Q21S3020 |
|
|
|
3459384Z LN Equity |
MERRILL LYNCH INTERNATIONAL BANK LIMITED |
IE |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001907_CT_FIRB |
549300F99IL9YJDWH369 |
1105105-9 |
|
|
|
HSBC BANK MIDDLE EAST LIMITED |
JE |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001908_CT_FIRB |
C3GTMMZIHMY46P4OIX74 |
1123361-6 |
019901008846 |
|
|
THE BANK OF TOKYO-MITSUBISHI UFJ LTD-TOKYO HEAD OFFICE |
JP |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001909_CT_FIRB |
549300OL514RA0SXJJ44 |
|
B9248 |
|
|
CLEARSTREAM BANKING S.A. |
LU |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001910_CT_FIRB |
5493006YXS1U5GIHE750 |
|
|
|
|
European Investment Bank |
LU |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001911_CT_FIRB |
549300X34UUBDEUL1Z91 |
|
|
|
XHB GR EQUITY |
HSBC BANK MALTA PLC |
MT |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001912_CT_FIRB |
G8ZTNESVNKW4NN761W05 |
|
KvK 33170459 0000 |
|
|
ABN AMRO CLEARING BANK NV |
NL |
Intézményi minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001913_CT_FIRB |
X3CZP3CK64YBHON1LE12 |
|
KvK 33002587 1594 |
|
|
THE ROYAL BANK OF SCOTLAND NV-AMSTERDAM HEAD OFFICE |
NL |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001914_CT_FIRB |
HZSN7FQBPO5IEWYIGC72 |
|
|
|
|
ANZ BANK NEW ZEALAND LTD-AUCKLAND HEAD OFFICE |
NZ |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001915_CT_FIRB |
54930044PULMORCKB765 |
|
|
|
|
SAUDI ARABIAN MONETARY AGENCY |
SA |
Intézményi minta |
Központi bankok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001916_CT_FIRB |
CWZ8NZDH5SKY12Q4US31 |
|
|
|
|
Citibank AS |
TR |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001917_CT_FIRB |
B4TYDEB6GKMZO031MB27 |
|
|
|
|
Bank of America NA |
US |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001918_CT_FIRB |
HPFHU0OQ28E4N0NFVK49 |
|
|
|
|
BANK OF NEW YORK MELLON |
US |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001919_CT_FIRB |
E57ODZWZ7FF32TWEFA76 |
|
|
|
|
Citibank NA |
US |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001920_CT_FIRB |
7H6GLXDRUGQFU57RNE97 |
|
KvK 33278302 0000 |
|
|
JPMorgan Chase Bank N |
US |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
IN_0001921_CT_FIRB |
571474TGEMMWANRLN572 |
1203023-5 |
|
|
|
STATE STREET BANK AND TRUST COMPANY BOSTON - MASSACHUSETTS |
US |
Intézményi minta |
Hitelintézetek |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Alap IRB-módszer |
LC_0000001_CT_AIRB |
|
1040 |
58237v |
|
0296104D AV EQUITY |
ALPINE Bau GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000002_CT_AIRB |
5299005VO3GJ18GL5F14 |
8670870 |
310593f |
|
|
AMAG Austria Metall AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000003_CT_AIRB |
549300VZKC61IR5U8G96 |
26972 |
50935f |
AT0000730007 |
ANDR AV EQUITY |
ANDRITZ AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000004_CT_AIRB |
529900LMTI8YSE62EI88 |
|
|
|
LHA GF Equity |
AUSTRIAN AIRLINES AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000005_CT_AIRB |
5299004QD601B8U1HD44 |
131830 |
109445z |
|
|
Austrian Gaming Industries GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000006_CT_AIRB |
529900J7EWWGQ375DL84 |
2410 |
53507m |
|
|
AVL List GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000007_CT_AIRB |
|
226424 |
58036y |
|
|
Bauunternehmung Granit Gesellschaft m.b.H. |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000008_CT_AIRB |
|
160431 |
89102h |
|
|
BENE AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000009_CT_AIRB |
529900ZAFSOBVFCKF263 |
|
319670d |
|
0456855D AV EQUITY |
Benteler International Aktiengesellschaft |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000010_CT_AIRB |
5299000SY4448XU04857 |
847216 |
86959g |
|
|
CAG Holding GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000011_CT_AIRB |
5299003V84MVB5A3C324 |
5762600 |
231192p |
|
|
CARBONES HOLDING GMBH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000012_CT_AIRB |
529900G8XM6H1XVZBJ73 |
67504 |
99639d |
|
|
Casinos Austria Aktiengesellschaft |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000013_CT_AIRB |
529900VN62L73X2OJX85 |
5200326 |
212163f |
|
|
conwert Immobilien Invest SE |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000014_CT_AIRB |
|
7161956 |
270027z |
|
|
DCM DECOmetal GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000015_CT_AIRB |
|
76350 |
67493f |
|
|
dm drogerie markt GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000016_CT_AIRB |
5299002NFQKOBT1E8569 |
3570614 |
156765m |
|
|
DO & CO Aktiengesellschaft |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000017_CT_AIRB |
5299004ARAOQMGTWCI13 |
125709 |
70342w |
|
|
Doppelmayr Seilbahnen GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000018_CT_AIRB |
54930060U4XOVED1T359 |
|
|
|
|
OMV Gas Marketing & Trading GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000019_CT_AIRB |
529900WJZJAEI0VBLP60 |
|
|
|
|
Egger Holzwerkstoffe GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000020_CT_AIRB |
52990048A4N0S24VG982 |
159026 |
42973x |
|
|
Eglo Leuchten GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000021_CT_AIRB |
529900N8OA1GVSR5R946 |
30988 |
76532y |
|
|
Energie AG Oberösterreich |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000022_CT_AIRB |
529900BMPGUGAFYYAV45 |
6106 |
126805d |
|
|
Energie Burgenland AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000023_CT_AIRB |
529900WID59A60HHYX13 |
2795493 |
145825z |
|
|
Erber Aktiengesellschaft |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000024_CT_AIRB |
529900P4JZBFEVNEAE60 |
|
|
|
EVN AV Equity |
EVN AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000025_CT_AIRB |
|
9907106 |
347483f |
|
|
Felbermayr Holding GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000026_CT_AIRB |
549300FQ2ILBH7DJ6I45 |
1754530 |
42984m |
|
|
Flughafen Wien Aktiengesellschaft |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000027_CT_AIRB |
529900RJAN0LNMW7Q775 |
1312138 |
89381v |
|
|
HABAU Hoch- und Tiefbaugesellschaft m.b.H. |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000028_CT_AIRB |
5299000X53SAWQMDFF06 |
58114 |
26451z |
|
|
Hofer Kommanditgesellschaft |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000029_CT_AIRB |
|
1640348 |
47654f |
|
|
Hyundai Import Gesellschaft m.b.H. |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000030_CT_AIRB |
529900RQJADHH91ABP14 |
2777363 |
144991y |
|
|
Infineon Technologies Austria AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000031_CT_AIRB |
529900DSSMPIR6R3GO43 |
130311 |
64543t |
|
|
J. u. A. Frischeis Gesellschaft m.b.H. |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000032_CT_AIRB |
5299008ARRNJFPBNTM78 |
4155033 |
178368g |
|
|
Kapsch BusinessCom AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000033_CT_AIRB |
529900A9NX1TM65N4176 |
21369 |
99133i |
|
|
KELAG-Kärntner Elektrizitäts-Aktiengesellschaft |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000034_CT_AIRB |
|
1376136 |
94579m |
|
|
Leiner Immobilien GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000035_CT_AIRB |
|
25798 |
32725a |
|
|
Leyrer + Graf Baugesellschaft m.b.H. |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000036_CT_AIRB |
|
1216520 |
106825x |
|
|
Management Trust Holding Aktiengesellschaft |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000037_CT_AIRB |
529900JYVV57QBKV9G11 |
1991078 |
35673k |
|
|
MFC Commodities GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000038_CT_AIRB |
529900WFARKZGRCQ8652 |
|
|
|
|
MONTANA TECH COMPONENTS GMBH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000039_CT_AIRB |
213800CUWJ54846X6779 |
1760513 |
40450k |
|
|
Montanwerke Brixlegg Aktiengesellschaft |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000040_CT_AIRB |
529900UUANUJ60MNMX97 |
|
71396w |
|
7716424Z AV EQUITY |
ÖBB - Infrastruktur Aktiengesellschaft |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000041_CT_AIRB |
529900UOHXZ1BIORCV04 |
6467385 |
248742y |
|
|
ÖBB-Personenverkehr Aktiengesellschaft |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000042_CT_AIRB |
529900B76VL5KG71J029 |
6515541 |
250198p |
|
|
ÖBB-Postbus GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000043_CT_AIRB |
529900UZY47TEIFNF978 |
6496644 |
249666g |
|
|
ÖBB-Produktion Gesellschaft mbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000044_CT_AIRB |
549300V62YJ9HTLRI486 |
|
93363z |
AT0000743059 |
OMV AV EQUITY |
OMV Aktiengesellschaft |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000045_CT_AIRB |
|
3512231 |
154148p |
|
|
Österreichische Bundesforste AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000046_CT_AIRB |
529900IFAV83BX8O1O91 |
526819 |
33393h |
AT0000758305 |
PAL AV EQUITY |
PALFINGER AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000047_CT_AIRB |
|
957313 |
115289v |
|
|
QuadraCir AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000048_CT_AIRB |
5299000HTNHA5ACH9N32 |
1074393 |
56247t |
|
495680Z AV EQUITY |
Red Bull GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000049_CT_AIRB |
529900ENFTO28GS3KF76 |
1813722 |
78563i |
|
|
Rohöl-Aufsuchungs Aktiengesellschaft |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000050_CT_AIRB |
5299005U4ZMMSYUJ5G02 |
7113951 |
267218v |
|
|
ROXCEL Handelsgesellschaft m.b.H. |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000051_CT_AIRB |
5493000C4S664YT7T556 |
38229 |
51350s |
|
|
Salzburg AG für Energie, Verkehr und Telekommunikation |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000052_CT_AIRB |
549300XBCUMUR5CI0181 |
|
|
|
|
Sappi Papier Holding GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000053_CT_AIRB |
5299002XAOMQWAIZMA51 |
271020 |
128056v |
|
|
Schmid Industrieholding G.m.b.H. |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000054_CT_AIRB |
52990021T5LVTQOGSU18 |
39594 |
60562m |
|
|
Siemens Aktiengesellschaft Österreich |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000055_CT_AIRB |
52990020WIPPT0HC0V31 |
|
|
|
|
Steinhoff Europe AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000056_CT_AIRB |
529900TYYSRJH2VJSP60 |
421065 |
88983h |
AT000000STR1 |
STR AV EQUITY |
Strabag SE |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000057_CT_AIRB |
529900BTWJ6SISLJ5854 |
5880980 |
235264b |
|
|
SWARCO AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000058_CT_AIRB |
529900SCL1LJL8PZNI48 |
501247 |
83175t |
|
|
Swietelsky Baugesellschaft m.b.H. |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000059_CT_AIRB |
529900V54UV5XQUK5S85 |
|
FN155563W |
|
TKA AV Equity |
Telekom Finanzmanagement GmbH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000060_CT_AIRB |
529900OOW8ELHOXWZP82 |
|
|
|
UN9 GS Equity |
UNIQA Insurance Group AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000061_CT_AIRB |
549300IFXHQIB5POT565 |
3734340 |
162844b |
|
|
VAMED ENGINEERING GmbH & CO KG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000062_CT_AIRB |
5299006UDSEJCTTEJS30 |
45926 |
76023z |
AT0000746409 |
VER AV EQUITY |
VERBUND AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000063_CT_AIRB |
529900ZAXBMQDIWPNB72 |
2147807 |
66209t |
AT0000937503 |
VOE AV EQUITY |
voestalpine AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000064_CT_AIRB |
5299008VQJD65XCUPR16 |
1134770-5 |
HRA661038 |
|
6830553Z AV EQUITY |
Voith Turbo GmbH & Co. KG |
DE |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000065_CT_AIRB |
529900VXIFBHO0SW2I31 |
46434 |
77676f |
AT0000831706 |
WIE AV EQUITY |
Wienerberger AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000066_CT_AIRB |
529900OS67T49AW45S74 |
194255 |
121150m |
|
665707Z AV EQUITY |
WIENERBERGER FINANZ SERVICE GMBH |
AT |
Nagyvállalati minta |
Egyéb pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000067_CT_AIRB |
529900OJFTLS1RYWIF55 |
9565779 |
336561v |
|
|
XXXLutz KG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000068_CT_AIRB |
529900IIODYNYAZ2ID26 |
|
|
|
|
ZUMTOBEL AG |
AT |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000069_CT_AIRB |
54930002QM8QVWM56E14 |
|
|
|
|
Amcor Ltd |
AU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000070_CT_AIRB |
WZE1WSENV6JSZFK0JC28 |
|
|
|
BHP AU EQUITY |
BHP Billiton Ltd |
AU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000071_CT_AIRB |
|
|
|
|
6026550Z AU EQUITY |
Coates Group Pty Ltd (Ex-Ned Group Holdings Pty Ltd) |
AU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000072_CT_AIRB |
JOR7RJTXUXBRJ4UA5G70 |
|
|
|
CCL AT Equity |
Coca-Cola Amatil Limited |
AU |
Nagyvállalati minta |
Nem pénzügyi vállalatok |
Speciális hitelezési kitettségektől eltérő kitettségek |
Nem alkalmazandó |
Hitelkockázat, partnerkockázat és nyitva szállítások |
Fejlett IRB-módszer |
LC_0000073_CT_AIRB |